Amerikai Magyar Szó, 1979. július-december (33. évfolyam, 27-49. szám)

1979-10-11 / 38. szám

Thursday, Oct. 11. 1979. cMu^GAiG^-Ame^Ucan GuJtune, GluL * / / ____SZERETETTEL MEGHÍVJA ONT, ISMERŐSEIT ES BARATAIT Nagy Kultur Délutánjára Oktáber 27.-án szombat d.u. 2 órai kezdettel a WASHINGTON FEDEAL BLDG, 699 N E 167 St. /6. Ave.sarok/ Rt. 826 címen A KÉTÓRÁS NAGY MŰSORON FELLEPNEK: BÁRSONY MARGIT, MAGYAR-AMERIKA CSALOGÁNYA TAMÁS JÓZSEF, HOSJENOR y , MEZEY JÁNOS, A SLÁGEREK ÉS SANZONOK AMERIKAI ELOADOMUVESZE SZŰCS JÓZSEF, KEDVELT MAGYAR DALÉNEKES “ HÉT KRAJCÁR", MÓRICZ ZSIGMOND SZÜLETÉSÉNEK IOO, ÉVFORDULÓJÁRA Előadja: KORDA KLARIKA TAMASSY JOHANNA SZAVALATA KISIDA GIZELLA ZONGORASZÁMAI SZERETŐ IMRE HEGEDUSZÁMAI MULATÓS NÓTÁK, A 200 TAGÚ KÓRUST TAMÁs JÓZSEF ES PRAGER JENO VEZETIK DUETTEK, előadják: BÁRSONY MARGIT és MEZEY JANOS HACSEK ÉS SAJÓ, kacagtató bohózat SzereplÓk: PÉCSI GYURI ROTH ERNŐ es SI BARON vígjáték, Énekszámok, operettszámok, duettek, humor SZAVALATOK, MÓRICZ EMLÉKEZÉS, MONOLÓG, 200 tagú kórus, ZENESZÁMOK. PRÁGER JENŐ KONFERÁL BELÉPŐDÍJ NINCS, KÁVÉ És SÜTEMÉNY egy dollar HÁZI SÜTEMÉNYT KÖSZÖNETTEL FOGAD A RENDEZŐSÉG FEKETE GYULA: • } ■ •. *; . . . # fl FALU SZÉPE 40. rész - RE<3ÉNY v Máskülönben is haza akart utazni Szépe még a lagzi előtt, hogy tisztességből meghívja legalább az apjat. Vitte az ezüstcsillag is; nem jutott meg el az ő családjában senki az ezüstcsillagig. Pedig igyekvő család volt egyebekben, az apja sokáig számadósko- dott a Hortobágyon, majd — összeszólalkozván a gazdájával — Poroszlóra költözött s elállt a községi gulyához. Az első-feleségétől két fia maradt, a máso­diktól két lánya; ez a második asszony a múlt esz­tendőben halt meg. Az Öreg Szépé a temetés után letette a karikásostort, s azóta csak öregesen, magá­nak él, legfeljebb miskárolni hívják el néha vagy a zöld lucernától felfúvódott jószághoz, kiengedni belőle a szelet. Az idősebb fiú gátőr volt a Tiszánál jelenleg katona, tizedesi rangban. A lányok férjhez mentek, vasutashoz az egyik, nyolcboldas paraszt­hoz a másik. Csak rövid időt tölthetett otthon Szépe, mert négy községből kellett összeszednie az iratokat. Az apja — megósziilt, mióta utoljára találkoztak — ér­deklődött a menyasszony felöl: milyen a csalad, mennyi a lány várandósaga. Akkor nem szolt, csak később jegyezte meg, amikor a szolgálatról beszél­gettek: “Ilyen sarzsival, fiam, tán még különb jányok közt is válogathattál volna.” — “No, igy szemre sincs annál különb lány a faluban — felelte Szépé. — A legnagyobb gazda fia szerette azt.” A szükséges iratokat mind beszerezte, bár előadó^ _ dott egy kellemetlen dolog is, amire nem gondolt idáig: anyai nagyanyja torvenytelen gyerek volt. Annak idején, amikor a csendörséghez bekérték a származási iratokat, még nem vettek olyan szigorúan a zsidótörvényt, hogy ebbe a ■ dologba belepiszkaltak volna. A házasságkötésnél sem lehet baj az egy bi­zonytalan származású nagyszülő miatt, de a csendőr­ségen bármikor beleakadhatnak. (Ráadásul zsidó birtokon — a tiszafüredi Lederer Bemat-fele tanyan született a nagyanyja.) Esetleg évtizedekig meghú­zódnak az irattárban az ilyen homályos ügyek, de közbejöhet egy fegyelmi, s akkor úgy értelmezik az •ilyesmit, ahogy akarjak. Szépét nagyon bántotta ez a dolog, visszafele, a vonaton is sokat töprengett rajta. Balogh őrmester­től hallotta valamikor, hogy menesztettek egy mi­niszterelnököt, mert nem találták rendben az egyik dédapja származását. Idáig, ha a jovojere gondolt, mindent tisztának s eleve kiszabottnak látott, ez volt szamara az első bizonytalanság. Nem hagyta ott az iratokat az anyakönyvvezető­nél, szinte a kezéből sem adta ki, csak bemutatta, mert elég volt ennyi a kiiratkozáshoz. Közeledett az esküvő napja. November első vasárnapján, reggel szolgalatban volt, az állomási körzet gyalog-járöret vezette. Egy Fischer nevű próbacsendort osztottak be hozza, amikor Kulkátol elválasztottak, s járörvezetői jel­vényt kapott. Halszemu, szeplős sváb gyerek volt ez a Fischer, valahonnan a Délvidékről keveredett idáig, s olyanokat tudott a nemetekről, amiket Szépé most hallott először: hogy fagyasztó bom­bájuk van, ahol ledobjak, tizkilometeres körzetben mindenki megfagy s más efféléket. Borult idő volt, de nem esett. Hideg szel fújt a Bükk felöl. Leportyaztak az állomás kornyékét, majd a várótermeket, s igazoltattak két pesti batyu­zó asszonyt. Mostanában gyakran megtörtént, hogy a járőr elkobozta a bátyusok holmiját, de ezek nem sokat érő holmit vittek: tejet, napraforgóolajat,meg egy-egy pulykát. — Kerül itt liba is mama vagy holnap, az isten rag­ja akkor azt a vén pulykát, igaz, őrmester ur — mondta a probacsendőr, mig a vonatra várták. — Nem az a beszéd, hogy rágja vagy nem rágja — felelt hivatalos nyomatekkal Szépe. — Hanem, hogy szabalytalan vagy se, azt nezze maga. Kevesen jöttek a vonattal, három katona volt koztuk. Az egyik, egy baka, közvetlenül előttük lepett le, azt rögtön igazoltatták. A másik kettő a vonat túlsó vege felöl jött. Szépe visszaadta a baká­nak a papirt, s csak akkor vette szemügyre a másik kettőt. Azok is öt nézték, megálltak, s az alacso­nyabb — egy zömök tizedes — sarkon fordult, es be­ment a váróterembe. Szépé megállította a másikát. Utász közlegény volt, pulykatojás képű, mint a sváb csendőr, de an­nak vörös szeploi voltak, ennek meg sötétbarna volt az arcbőre is s rajta egy árnyalattal meg sotetebbek a szétszórt pöttyök. — Hoev s mint? Szabadság? — Rövidebb e^y héttel, sajnos — felelt vidáman az utász. Körülményesen kigombolta zubbonya zse­bét, s egy kék noteszfedélböl, levelek es fényképek közül, elönyálazta a papírját. Rendben volt a papája, huszonnégy órás eltávo­zást kapott. Hétfőn reggel hat órakor kell jelentkez­nie a kaszárnyában. Pecsét, aláírás, minden rendben volt. — A babonái Pusztabiro? — kerdezte Szépé. Emlé­kezett a névre a nyilvánt artás ból,kommunistagyamis csalad. — Igenis, őrmester ur. Az voltam, bábonai. — Hogyhogy: az volt? — Kaszamyai vagyok en mar, nem babonái. Tu­dom is en, az eletbe leszek-e még babonái vagy se. — Sokat beszél. — Szépe visszaadta a papirt, me­rev arccal. — Hát a kollégája miért lépett meg? Az utász nem válaszolt rögtön. Eligazította a pa­pírját, zsebre dugta a noteszt. —A tizedes ur? — Tizedes vagy nem, tudja azt maga! — Egy helyről vagyunk. — A fiú megvonta a vál­lát, s félrenézett, nem nézett szembe. — Neki is van levele, annyit tudok. — Hat akkor? Mi az a sürgős neki? — Azt ő tudja. — Pusztabiro most konokul szem­benézett. - Azt tőle kell megkérdezni, őrmester ur. (Folytatjuk) 1 1 7 ~ 7, \\?TARUDVOZLET Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy az 1980-as Naptarunkat rövidesen kiadjuk. Ha a naptáron keresztül üdvözölni kívánja rokonait, baratait, szülővárosát, küldje be üdvözletét az alanti szelvényen 1979 nov. 1-ig. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 E 16th Street, New York, N.Y. 10003 Itt küldöm üdvözletemet, mélyért mellékelek ........$-t. NÉV:............................................................. CÍM’.............................................................. 10 __ AMERIKAI MAGYAR SZÓ .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents