Amerikai Magyar Szó, 1979. július-december (33. évfolyam, 27-49. szám)
1979-10-04 / 37. szám
Thursday, Oct. 4. 1979. Politikai sietnie SZAKSZERVEZETEK Semmi különös nincs abban, hogy munkaadók — egyenek, vagy vállalatok — nem szívelik a szak- szervezeteket, meg csak annak gondolatat sem, mert azok érdekeiket, más szóval profitjukat veszelyezte- tik. Teljes erkölcsi meggyőződéssel vallják a helye'n- valóságát annak, hogy szakmabeli vállalkozó társaikkal érdekközösségi szervezetet alakítsanak, mint például a Fapapucs Gyártók Országos Szövetsége, de felhördül erkölcsük, ha alkalmazottaik megalakítják a Fapapucs Munkások Országos Szakszervezetet. Ez jgy történt minden iparosodó es iparoso-' dott országban, mindenütt. Es minden ország kormánya (a szocialista kormányokat, a jelen korban kivéve) a pártatlanság és osztályon fehiliseg álcaja mögé rejtőzve, a munkaadó-érdekek törvényes védője lévén ,barátsággal tekint a különböző Gyártok Szövetségeire, es igyekszik törvénykezesevel azokat támogatni g a sza,rszervetek ele sziklakat gördíteni. Ne felejtsük el, hogy úgy szaz-szazötven evvel ezelőtt, minden országban, a törvény a szakszervezetet a munkaadók elleni “összeesküvesnek” nyilvánítottá és igy büntetendő cselekmény volt, amiért sok munkásvezető szenvedett börtönbüntetést a múltban, es jogászi furüingossagokkal megtörténik ez meg mai napság is. Civilizált világban élünk, ma mar alig csináljuk ezt ilyen durván. Nincs törvény, amely megtiltaná, a munkaadónak ilyen jogászi fur- fangossagok alkalmazásai es azok rendszeresítését. De jogászok vannak! Es ebből szép keresetre tehetnek szert. Létezik Kaliforniában egy üzleti vállalkozás, amelynek neve “Human Resources Institute” (ugye milyen szépén hangzó, erkölcsös cime van?); nem árul árucikket a piacon, hanem csak információt es tanácsot, ezért is nevezi magát “Institute”-nak, vagyis intézetnek, amely “tudományos” szolgáltatást nyüjt. Mit is nyújt ez az intézet? Nagyon egyszerű: tanácsot ad előfizetőinek es támogatóinak (munkaadó vállalatoknak), hogyan lehet a szakszervezetektől megszabadulni, vagy azokat az üzemektől távoltartani. Egy sajtóközleményben HRI meghirdeti, hogy szemináriumot rendez, “Elet Szak- szervezet Nélkül” címmel. A szeminárium tárgyai között találhatók, az első' napon: A szakszervezetmentes környezet megőrzése; a szervezés kezdetének felismerése es ellensúlyozása; megelőzni a szervezés stratégiáját; a szakszervezeti választás megnyerését szolgáló kampány; a szervezkedes megelőzése az emberek megnyerése áltál. Második nap: a szak- szervezeti tárgyalások folytatása olymodon, hogy a vállalatnak előnyös legyen a szerződés és a profitok megjavítása; tárgyalási trükkök alkalmazása. “Szak- szervezetnek nincs helye egy olyan üzemben, ahol a környezet olyan, hogy az alkalmazottak a szakszervezet ellen szavaznak”, — mondja Mr. Martin Levitt, a HRI elnöke, aki a szemináriumot vezeti. A szeminárium célja a részvevőket megtanítani minden fur- fangra, amivel a szakszervezet hitelesítését vissza lehet vonni (decertification), meg lehet törni az üzem szervezettségét (deauthorization), megteremteni a szakszervezet-ellenes hangulatot. V. 0. MANAGUA, NICARAGUA. Az uj forradalmi kormány egyik vezetője kijelentette, hogy Nicaragua nem fogja törleszteni azt a 600 millió dolláros kölcsönt, amit külföldi, elsősorban amerikai bankárok folyósitottak Somozának, a megbuktatott diktátornak. “Kollektálják be Somozától — érvelt — hiszen a nemzeti vagyon nagy részét kivitte magával az országból.” AMERIKAI MAGYAR SZŐ 7 „Nekem Debrecen volt mindig az anyajold... A magyarországi Reformátusok Lapja nagy hazánkfia, Móricz Zsigmond szuletesenek centenná- riumárol megemlékezve, közölte a nagy iro 1930- ban elhangzott beszedet a Kollégium Soli Deo Gloria Szövetsége ülésén. Kedves Atyámfiái! Két hónappal ezelőtt jartam itt utoljára, harmincéves emlékeket összekeresni. Úgy is mondhatnám, hogy a fiamat hoztam el a debreceni kollégiumba. A fiamat, aki itt fogant, innen szármázott, ennek a csaladfanak hajtasa: a három százados Debreceni Kollégiumé: Nyilas Misit hoztam... • A negyedik gimnáziumra elvittek innen, s mikor történt, hogy 33 ev múlva átutaztam a debreceni állomáson s a vonat ablakából kinéztem a debreceni kollégium fele — olyan zokogás tört ki belőlem, mintha a Paradicsomból kiszakított első ember lettem volna. Es most, mikor legutóbb itt jartam, a szivem megdobbant és elszorult, mikor a szentelt falak feltűntek előttem. Hogy a Nagytemplom impozáns hátterében — s ez a templom is nekem monumentálisabb, mint Michelangelo Szent Peter-temploma — mikor a kollégium varszerű kapuja ele leptem — a magyar századok dőrgó szépségé hatott ram. Borzongóan édes érzés futott el minden sötét zugolyban az epület tölgyfa lépcsős sikátorain, és csik- landoan edes érzés az udvar kvadratikus egsatora alatt. Mi hat igy ram annyira? — sokszor kérdeztem. Bizonyara mindenki igy van elete első korai emlékevei. De a debreceni kollégium bennem, a debreceni kisdiákban, bennünk, debreceni diakokban, s különösen azokban, akik annyira komplikált lelki életet élnek, mint egy iro — ennek az intézménynek veghe- tetlen es dúsgazdag szellemiségétől vagyunk meghatva. Megállók az udvaron, amely nem rideg, üres. Az én gyermekkoromban egigero fák voltak itt — tele madársereggel, amelyeknek örök csivogasa miatt nem lehetett a tanári szavakat hallani, s zsúfolva i a tizpercekben gyermeksereggel, amelynek csattogása elnyomta az égi madarak csicsergését. Hova lettek a madarak s a gyerekek? Hova lett a régi pezsgő elet? Relikviává lett a ven kollégium. Mintha csak mi, a regi diákok emlékeve kovilit volna. Sok regényt írtam meg eletemben. Szamtalanszor jartam be a magyar falut, a magyar rónákat, a magyar múltat. Újraéltem Bethlen Gabor csodálatos életétől a mai napig, a magyar sors útjait. De a debreceni kollégium sorsat meg nem jartam be. Nem jartam be: mint szellemi melegagy, mint tökéletes lelki tőke, érintetlenül, illetlenül, kibanyaszat- lanul el bennem. Móricz Zsigmond /Gáborjain Szabó Kálmán fametszete/ S ha valamit mégis hoztam a magyar Mindenseg- ból, azért hozhattam, mert eletem legelső korában millió benyomásban örökodött meg az a múlt, amely ezekhez a falakhoz fűződik, a múlt, amelynek örök rt 1 .• szimbóluma szamomra ez az epulet. If Visszamegyek a legelső napokra, mikor ide hazahoztak szüleim. Jöttem egy parányi kis kálvinista magyar faluból ebbe a roppant epuletbe. Jöttem egy olyan világból, ahol a szegénység es a múlton való csüggés volt uralkodó gondolat, mint a magyar kul- turréteg gyökerein általában. Jöttem abból a talajból, amelyben a magyar jobbágyok es a magyar fóűrak ivadékai ósszekorhadva éltek, hogy humuszává legyenek a jovonek... Sohasem felejtem, ho^y ültem Petőfi roppant csizmái alatt ebben a lepcsöhazban, s hogy járt gyermeki képzeletem a kollégiumból kiharangozott Csokonai szelleme utján a vándorszínésszé bujdosott Arany laba nyomán. Nagy papok, a reformátorok titokzatos szelleme égett itt, nagy tudósok, a Hatvaniak sírköve boszor- kanyozott itt, a könyvtár százezer kötete nekem az emberiség minden becsesseget jelentette... Rövid három-négy év volt az, amit itt töltöttem, de ha jól összeszámítom, eddigi eletem legnagyszerűbb tömör képei itt keletkeztek a gyermeki leiekben, örökre irányadó energiát gyújtva bennem. Ez a sok minden volt az, ami zokogásra, veget nem érő, szivszakajtó jajra sodort, mikor nemsokára csak mint vendég elintettem Debrecent. S azóta, az eltelt harmincöt esztendőben nekem Debrecen volt mindig az anyafóld, amellyel ha érintkezhettem, újjászületve uj erőre kapva mentem tovább az életben. Voltak évtizedeim, hogy műiden évben el kellett ide jönnöm, ellenállhatatlan kényszer hatása alatt, hogy csak egy fuvallatát erezzem gyermekkorom üde szellőjének, az édes debreceni nyelvnek, amely olyan, mint borok közt a tokaji, csodálatos ize, illata, zamata és ereje van. Es ime, most az élet utjának nagyobb darabjai bejárva, dere- sedö fővel es az érett buzakalász meghajlottságával vagyok a teremben. , És hálás köszönetét mondok ifjú barátaimnak, a magyar élet jövő generációjának, a református ifjúságnak, hogy idehivtak és alkalmat adtak erre a nyilvános es töredelmes vallomástetelre. HÚSZ MILLIÓ MUNKANÉLKÜLI KÍNÁBAN PEKING, A kínai forradalom győzelmének 30. évfordulója alkalmából tartott diszgyülésen Yeh Jianying, a kínai KP helyettes elnöke beismerte, hogy az ötvenes évek vege óta a párt sorozatos hibákat követett el, amely ek súlyosan érintették legalább 100 millió embert. Bár nem említett nevet, beszédében rehabilitálta Liu Sao Csit, a szovjet-kinai barátság következetes hívét. Liu néhány evvel ezelőtt halt meg. Ugyancsak nyilvánosságra jutott az utóbbi napok folyamán az a tény is, hogy az országban legalább 20 millió dolgozni képes ember van munka nélkül. TERJESSZ - LAPUNKAT!
