Amerikai Magyar Szó, 1979. július-december (33. évfolyam, 27-49. szám)
1979-09-20 / 35. szám
Thursday, Sept. 20. 1979. 6----------------------------------------------AMERIKAI MAGYAR SZÓ POFON j Politikai szemle j SZABAD VÁLLALKOZÁS Amikor az Egyesült Államok megszületett az 1776-os forradalom után, az államalkotás, az államszervezés alapvető elve a “szabad vállalkozás”, a “free enterprise” elmélete volt, amely szerint mindenkinek joga van bármilyen szabad vállalkozásra, reszt venni a “szabad versenyében, a “free competition’’-ban, és élvezni, learatni annak pénzben merhető gyümölcsét. Erkölcsi jogosultsága ennek abban állott - elvben -, hogy a vállalkozó “kockázatot vallal” (“enterpreneur’srisk”) és ezért megilleti a haszon, a profit jutalma. A társadalmi elgondolás azt tartotta, hogy képességgel, iskolázottsággal, szorgalmas es kitartó kemény munkával es takarékossággal mindenki milliomossá válhat. Bár az első kettő csak kevésnek volt elerhető, kezdettől fogva, az elmélet 200 éven át fenntartotta magat, és sokaknak még ma is valóságként tűnik fel. Hogy a vállalkozó milyen uton-módon jutott az eredményhez, nem volt társadalmi kérdés, amig az eredmény megvolt, kellő köntösbe öltöztetve. Ebből az elvből következett, hogy a kormány ne avatkozzon be a vállalkozó ügyeibe, annak feladata ot csak segíteni, mert “az amerikai a sajat Iában akar megállni.” Azóta, 200 év alatt, sok viz folyt le a Hudsonon, és az idő foga bizony megtépázta ezt a tetszetős elméletet, bár az iskolakönyvek még mindig a 200 év előtti elméletet tanitják. Ma, ha egy vállalkozó szellem fűszeres boltot akar nyitni, ahhoz, kezdetnek, több tízezer dollárrá van szüksége, amit a bank és az élelmiszervállalat ad, hitel formájában; ezért kamatot kell fizetni a sovány profitból. Ha azután két sarokkal odébb egy szupermarket nyilik meg, akkor becsukhatja a boltot, es mehet egy gyarba dolgozni - ha felveszik! Ma, a beolvadás /merger/ korában, már alig vannak egyéni vállalatok; ma a konglomerátumok korát éljük, amelyeknek nevét nem is ismerjük, amelyek különféle iparokat /diversified/ egyesitenek, a haszon biztosítása és növelése céljából. Az ország élelmiszer-ellátása két-három nagy vállalat kezében van, mint General Food, Standard Brands, és ezek is konglomerátumok részei. A kis üzemeket kiszorítja, vagy felszippantja a nagy, s meg nagyobb lesz; s felszippantja a nagyobbakat es létrejön a monopólium, majd ezek egyesülnek a konglomerátumokban. Hová lett a szabad verseny? És ami a kockázatot illeti, Wilson elnök 1915-ben létrehozta a Federal Reserve Bank-ot az üzletvilág segítésére. Voltak akkor, akik ezt “szociálizmus”- nak neveztek. Nixon idején a Lockheed repülőgép- gyár 600 millió dollár segítséget kapott a kormánytól, a Penn-Central vasúttársaság két Ízben 250 millió dollárt; most a Chrysler egy milliárd dollárt kér; tömjük a pénzt az AMTRAK-ba. A biztosító társasagok megszüntetik a szerződést, ha a fél kárt jelent. Hol van itt a kockázat vállalása? Hol van itt a szabad verseny, a szabad vállalkozás? És honnan jönnek ezek a pénzek, ha nem az adófizetők, elsősorban a dolgozók zsebéből? V.O. SZEREZZEN EGY UJ ELŐFIZETŐT Szüleim sohase vertek meg. Nemcsak engem; testvéremet se, pedig négyén voltunk — lett volna hely a pofonoknak. így hat gyerekkoromban otthon soha nem ért testi serelem. Amiben gyermek- es ifjúkoromban nem részesültem, nem mondhatom el életem egy felejtésre szánt szakaszáról. Felnőtt férfiként, férjként és mar apaként egyetlen egyszer részem volt a legmegalázőbb testi sérelemben, a pofonban. Jogfosztottan, kényszermunkára terelve, kint a keleti fronton, mikor a felügyeletünkkel megbízott s hatalmuk gőgjében pöffeszkedő keretlegények minden értékünket elvettek tőlünk, egy őrvezető arcul vágott, mert nem voltam hajlandó lehúzni az ujjamról a jegygyűrűmet. Ezt a pofont nem felejtettem el, hiába mult el a szegyenletes arculverés óta harminchét év, s hiába csattogott azóta a történelem tenyere sokkal hangosabb és fájdalmasabb pofonokkal az egész emberiség megviselt, könnyben ázó arcán. Nem felejtem el, mert á pofonokat — ha kapjuk és nem adjuk — nem lehet elfelejteni. Életünkben mindenféle testi és lelki megpróbáltatás ér. Van, aki fátyolt borit a sérelmekre, van, aki soha nem tud megszabadulni sérelmeitől. A pofonok elfelejthetetlensége alighanem azzal függ össze, hogy testünknek az arc az a részé, amely legjellemzőbben őrzi személyiségünk vonásait. Az arcunk nem egyszerűen csak a “lélek tükre”, érzelmi világunk, értelmünk, jellemünk, embervoltunk — hogy úgy mondjam — kirakata. Ha arcul vernek — mintha ezt a kirakatot törnék be. Nagyon szép és nemes lélekre vall, ha meg tudjuk fogadni azt a krisztusi tanácsot, hogy: megütöttek az egyik arcunkat, tartsuk oda a másikat is. De az emberek többségé — s magamat is ide sorolom — képtelen tudomásul venni, hogy bárkinek is joga lehet pofon verni bármelyikünket is, bárminő indítékból, s igy alazni meg személyisegünket. Nincs Az utóbbi négy évben egyre gyakrabban fordult elő, hogy válófélben lévő nők, akik férjük egyetemi oktatását fizették, kárpótlást követelnek költségeikért. Ügyvédek és bírók mind gyakrabban foglalkoznak ilyen esetekkel, amikor a feleség hozzájárulásaival szerzett diplomát elosztandó “tulajdon”-nak tekintik. A törvény erre vonatkozólag még bizonytalan, de a U.S. különböző államaiban a feleséget több módon lehet kárpótolni. A feministák felkarolják a feleségnek jaró kárpótlás ügyet. A National Organization for Women jogi-védelmi vezetője, Phyllis N. Segal mondotta: Amikor házastársak megegyeznek, hogy az egyik magára vallatja a másik hivatási kiképzését, ami mindkettőjük hasznát szolgálja, ez esetben az egyezményt, még ha nincs is formálisán lefektetve, tiszteletben kell tartani. Az egvezménv valóságának el nem ismerése, mikor a házasság végeter, valóságban az egyezmény feltételeinek megszegése. Az lowa-i legfelsőbb bíróság nemrégen kimondotta, hogy egy fiatal ügyvéd köteles elvált felesege- nek 18.000 dollár kárpótlást fizetni, amiért a feleség a saját maga keresetével és családjának hozzájárulásával segítette öt ügyvédi diplomájához. Ilyen esetekben egyes államokban a feleségnek nagy öszjoga pofon ütni a kiszolgáltatott parasztot a csendőrnek, büntetőszázadba besorolt halálraítéltet a keretlegenynek, vézna inaskát a segéd urnák vagy majsztrom urnák, vetkező autóst egy krake*ler, vérmes másik autósnak, feleségét a férjnek, gyereket az anyanak, meg az apanak. Manapság — főként a krimi filmek jóvoltából — a moziban és a tévé képernyőjén állandó látvány a pofozkodás, a verekedes. Félelmetesen ropognak a csontok, ahogy a kemény öklü szereplők állón vágják egymást. Mindenféle bünyozásra, karatéra, önvédelmi célú verekedésre tanitják a fiatalokat. Ettől merőben különbözik az a művelet, amelynek során egy valamilyen ókból kiszolgáltatott embert egy másik — akinek ehhez ereje és főként hatalma van — arcul ver. Mindez egyébkent egy hir olvastán jutott eszembe. Az 1979-es gyermekév jegy eben törvényjavaslat került a svéd parlament elé. E szerint a jövőben törvény tiltja meg Svédországban a gyermekek verését, elsősorban arculverését. Senki sincs a svéd képviselők kozott, aki bízna a verés pedagógiai értékében, az a néhány képviselő, aki ellenzi a törvényt, csak azzal ervel, hogy nem lehet ellenőrizni, megvérik-e a szülök a gyerekeiket, mert e műveletet többnyire négy fal kozott végzik el. Arcának becsülés'et és sérthetetlenségét az egeszen pici gyermek még csak ösztönösen védelmezi. Ha már serdülő, ha már eljut a gyermekkor és a felnőtt kor mezsgyéjére, tudatossá válik benne, hogy az arc becsületének es serthetetlenségenek a vedelnie., egesz személyiségének védelme. Sem pedagógusnak, sem szülőnek nincs joga, hogy kiszolgáltatottnak tekintse a fiatalt. Minden pofonnal kiderül, hogy voltaképpen mégis a pofozkodó a gyengébb — szellemileg és erkölcsileg mindenképp. A pofonnal bizonyítja, hogy egy vita eldöntésére érve nincs, csak tenyere. Nemes György szegú tartásdijat ítélnek meg, vagy a közös tulajdont a feleség javára nagyobb arányban osztják el. Ezek a fejlemények elgondolkodásra késztetnek. Eszünkbe juttathatja a Szovjetunióból disszidált hivatásbeliek, művészek, irók, balett táncosok esete, akiket a szovjet szocialista rendszer, hosszú eveken át teljesen ingyen, az allam költségén képzett ki es a legtöbb esetben még megélhetési költséggel is ellátott. Habár mindegyikük azt állítja, hogy személyes vagy hivatásos szabadság keresése miatt hagyták ott hazájukat, minden esetben kitűnik, hogy a valóságban a pénzszerzés, a meses fizetések, a gyors meggazdagodás csábította ókét az Egyesült Államokba. Hirlapcikkek és tévé — kommentátorok kőnnveket hullatnak a disszidensek állítólagos megcsorbitott személyi szabadságáról a Szovjetunióban, de arról egyik sem beszél, hogy mennyi áldozatot jelentett a szoviet kormány részéről ezeknek a művészeknek, Íróknak es más hivatásbelieknek a kiképzésé. Ha az önfeláldozó feleségek kihasználásával szemben rokonszenvet érzünk, akkor el kell ismernünk a súlyos sérelmet és kárt, amit a pénzért hazájukat megtagadó disszidensek a Szovjetuniónak okoznak. Vago Klára OKTATÁSI KÁRPÓTLÁS ÉS DISSZIDÁLÁS
