Amerikai Magyar Szó, 1979. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-15 / 7. szám
Thursday, Feb. 15. 1979. SZÜLŐFÖLDÜNK 7 Doman István: ^ A MAGYAR TELEVÍZIÓRÓL II. A televiziónak szerepe növekedésével természetesen egyre bonyolultabba válik a feladata, mind több és több irányú a tevékenysége. Ezért ma már egv kis országban is szükség van arra, hogy legalább két csatornája legyen. Szamos helyen ezek a csatornák versenveznek egymással a híranyag es a műsor színvonalát illetően. A magyar TV két csatornajara ez nem jellemző. A kettes műsor adasa csak este 8 oratol kezdődik és rendszerint 11 óra kórul ér véget. Vasarnap es hétfőn nincs miisor. Kivételt képeznek az ünnepnapok (mint pl. legutóbb karácsony és ujev), amikor a kettes adó is akcióba lépett a közönség szórakoztatására. Ilvenkor sem szokta azonban túllépni az időkeretet. így, például, karácsony első napjanak estéjén a Chicago együttes 1975. évi szilveszteri rock-estjével kezdődött a műsor. Majd a Költészet játékai címen, nagv magvar költőknek a gyermekekről irt versei, a gyermekkor csodavilágát varázsoltak a nézők ele, kiv’alo előadók, versmondók segítségévéi. Végül a Mezítláb a parkban cimü amerikai film (1967-ben készült) zárta a programot, amelynek vetítése 11 után néhanv perccel ért veget. Ugvanez volt a helyzet karácsony másnapján (amely szemben az amerikai gyakorlattal, itt teljes jogú ünnepnap). Ekkor Gombaszogi Ella eletenek ismertetésével kezdődött a 2-es adás. A regi ameri- kások tálán még emlékeznek erre a nagytehetsegu művésznőre, aki gyakran Kabos Gyula partnereként szerepelt a háború előtti filmeken. Ezután Perry Como mexikói karácsonya címen, Vikki Carr közreműködésével, nagyszerű dallamok hangjait élvezhette a közönség. Végül Tiltott vulkán címen egv francia játékfilm zárta a sort. Általában az a gyakorlat, hogy a kettes műsor az adás elején zenét vagy táncot közvetít, esetleg ismeretterjesztő filmet vetít, irodalmi összeállítást közöl, és a végere hagvja a játékfilmét, amelvet a legtöbben várnak, amelyre a legtöbben kiváncsiak. Mig az egyes program, rendszerint, ennek az ellenkezőjét műveli. Az esti műsor fő adásidejének elejére kerül a játékfilm. Nyilván mindenki azt gondolhatja, hogy ezek ketten igy egesz jól kiégeszitik egymást, es mindenki megtalálhatja a neki való szórakozást. De... (Sajnos ez a “de” nem is olyan ritka.) Szóval a probléma abból adódik, hogy van kevésbé kiváló műsor is, a gyengéről, vagy esetleg meg ennél is rosszabb minőségűről nem is beszélve. A néző ilyenkor megpróbál átkapcsolni a másik csatornára. A bosszúság akkor következik be, amikor ezen is hasonló, vagy még gyengébb színvonalú adásba ütközik. A magvar tévénél a “tertium non datur” latin közmondás érvényesül, vagyis harmadik eset nincs... A harmadik kapcsolás a kikapcsolás... Vannak ugyan egyes részei (főleg szélei) az országnak,ahol adapter segítségével foghatják Pozsonyt (szlovák nyelven), Grázot (nemet nvelven), vagv Zágrábot (horvat nyelven), de a nagv többség ezt nem teheti, technikai okok miatt. Az amerikai néző kétségtelenül elonvben van ilyen szempontból, mert egész csomo csatorna áll rendelkezésére. Ott viszont a reklámok keserítik az életét (a 13-as program kivételével, ami Amerikában, úgy tűnik, nem is szerencsétlen szám ).Tehát mindenkinek megvan a maga “keresztje”. Persze soha nagvobb baj és banat ne legyen, minthogy rossz a televízió műsor... Húsz évvel ezelőtt meg a kenyér es a tej beszerzése is problémát jelentett, a vajról és húsról már nem is beszélve. Egy-egy mozielóadasmegtekintése pedig valóságos ünnepnapnak számított. Meg ki is öltöztek az emberek ilyen alkalmakkor. Ma pedig már a fogyókúra a divat, és az egészség is ezt diktálja, mert a tultápláltságból számos betegség következhet. A filmekkel is tűltaplálnak bennünket. A mozit a lakásunkba hozták, és mi hozzászoktunk a házimozihoz. Sót, egy mar nem is eleg, választékot akarunk! Nem vitás, hogy a fejlődés útja ebbe az iranvba vezet. Nyilván eljön az az idő, amikor harmadikat, negyediket és ötödiket is kapcsolhatunk a készülékünkön es a süket csend helyett mas-mas program tarul majd a szemünk elé. Az sincs nyilván már el- erhetetlen messzeségben, amikor a műholdak az óceánok partjairól hozzak szamunkra a legválogatot- tabb műsorokat. (Ahogy ez néhány sporteseménynél mar elő is fordult.) De addig, amig ez bekövetkezik, úgy hiszem nvu- godtan kibírjuk a magvar televízió két csatornajavai is az életet... IBUSZ 1978: félmillió Rekordevet zart tavaly a magyar turizmus: nemzetközi turistaforgalmunk 35 százalékkal múlta felül az előző évit, (Mintegy 16 millió külföldi látogatott hazánkba 1978-ban.) A külföldre utazó magyar állampolgárok szama 15 százalékkal emelkedett s meghaladta az 5 milliót. Az IBUSZ szervezéseben több mint félmillióan látogattak Magyarországra es 230 ezer magyar turista utazott külföldre. A szocialista országok közül foként a Szovjetunióból érkezők száma növekedett (40 százalékkal), a nyugati országok közül az NSZK-ből es Ausztriából jöttek az utazási iroda szervezeseben a legtöbben. Tovább fejlődött a belföldi idegenforgalom is: az utazási iroda 47 hazai üdülőhelyén 12 ezer vendeg ellátásáról gondoskodott. A tél a régi, amolyan igazi, amilyenben evek óta nem volt részünk. így van ez a Balaton pártján is, ahova legfeljebb nyaranta látogatunk el szívesen. Most azonban a tel örömeit kedvelők nem kerülhetik el a Balatont. Az idén a tel megtette a magáét: tartósan befagyott a tó, lehet rajta korcsolyázni, s a programok szervezői hagyományos szórakozási lehetőségről is gondoskodtak, igy például a fakutyákról, a bátrabbak pedig a jégvitorlázás örömeinek hódolhatnak. Akinek meg nincs mersze jegre menni, az gyönyörködhet a téli Balaton szépségéiben. A legszebb látvány: a jég fölött röpködő sirályok. Albrecht Dürer Albrecht Dürer (1471-1528) halálának 450. évfordulójára a művészet sorozat folytatásaként adott ki a magyar posta müveiből összeállított hét bélyegből álló sorozatot és egy emlékblokkot. Dürer apja a magyarországi Ajtós községből vándorolt ki Németországba, Nürnbergbe. Dürer kezdetben aranyműves volt, de hamarosan festeni kezdett. Folytatta és fejlesztette a német gótikus irányzatot. Festészet mellett kitűnt mint grafikus, de a fa-és rézmetszetei is mesterművek. A többszínű bélyegek az Állami Nyomdából kerültek ki, Cziglényi Ádám grafikusművész összeállításában. A kiadott mennyiség 519.300 fogazott és 8.900 vágott sorozat. Az emlékblokkból 281.000 fogazott, számozott es 9.410 vágott és számozott példány került forgalomba. ii i ■ ■■ ■ ■ — ----- " — 1 ■— Küldjük ajándékunkat továbbra is 1KKÁ- val Ismert tény, hogy az IKKA több mint 25 éve megbízhatóan és eredményesen szolgálja azokat, akik Magyarországon kivül élnék és ajándékot óhajtanak küldeni Magyarországon élő barátaiknak és rokonaiknak. Az IKKA FoügynökségC a So bel Overseas Corp. 210 E 86 St. New York, N.Y. 10928 Telefon: (212) 535-6490 HALÁLÁNAK *450® ÉVFORDULÓJA A.DÜRER MARIA A GYERMEKKEL ALBRECHT 0URER ÖNARCKÉP * B