Amerikai Magyar Szó, 1979. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-08 / 6. szám

Thursday, Feb. 8. 1979. ^AMERIKAI MAGYAR SZO SZÁMÍTÓGÉPET vásároltam POLITIKAI SZÁMADÁS Ez év kezdeteve] befejeződött a 95. Kongresszus második ülésszaka, ugyanakkor lejárt a Szenátus egybarmadának mandátuma is. Egyidejűleg Carter elnök eljutott kormányzatának felidejehez. Időszerű ekkor a kettő működésének számbavétele, különö­sen olyan válságos időben, mint a mai. Ki kell emel­ni, hogy az 1976-os választás eredmenyekent az elnöki tisztségre ugyanannak a pártnak jelöltjét választották meg, amely biztos többségét nyert úgy a Házban, mint a Szenátusban, tehát úgy érezhette a választó közönség, hogy az elnöknek nem lesznek komoly nehézségei a választási kampány során tett törvényhozási Ígéreteinek végrehajtásában. De eb­ben a választó közönség keserűen csalódott, az Ígére­teket nem követte a beváltás. Első helyen áll a nemzet elsőbbségei átrendezésé­nek követelése, a nép emberi szükségleteinek előbbre helyezése a Pentagon kivansagaival szemben; Carter megigérte a hadikiadásoknak évi 5-7 milliarddal való csökkentését. Nyilvánvaló, hogy az óriási fegyverke­zési költségek a társadalmi szolgáltatásokat kurtít­ják meg, azok okozzak egyidejűleg az inflációt es az áremelkedéseket is. Carter elnök megigérte a “ze­ro nuclear weapons”, az atomfegyverek beszünteté­sét, valamint a Szovjetunióval való fegyverkorláto­zási egyezmény, a SALT II. hamaros megkötését. Megigérte egy sor uj magasrendű, roppant költséges fegyver kifejlesztésének beszüntetését, amelyek egy háború kitörését veszélyeztetnék. Megigérte zsarno­ki államrendszerek támogatásának beszüntetését világszerte. Megigérte az országos egészségügyi szol­gálat létrehozását, egy Fogyasztó-Védelmi Hivatal felállítását, a kórnyezetvedelmi, valamint a munka­helyi egészség és biztonságvédelmi törvények meg- erősitését. Nem sokkal hivatalba lépése után, az el­nök bejelentette az egészségügyi szolgálat és a fo­gyasztó-védelem iránti törvénykezés bizonytalan idő­re való elhalasztását. A környezetvédelmi és az egész­ség- es biztonsági törvények megerősítése helyett, azokat, a munkaadó érdekeltségek jelentős költség­kímélése érdekében, végzetes módon gyengítette a Kongresszus, Carter tiltakozása nélkül. A Kongresszus mindkét házában lévő nagy De­mokrata többség jelenlétével, Carter elnök minden ígéretét beválthatta volna, ha akarta volna. De ó inkább a hagyományos amerikai politikai gyakorla­tot választotta, az Ígéreteknek hivatalba lépés után való félresöprését, kétségtelenül az üzleti, hadiipari es katonai erdekeltsegek hathatós nyomásának en­gedve. De ez sem uj dolog az USA politikai történel­mében, Cartert megelőző elnökök esetében. A .kü­lönbség az, hogy a múltban ez nem történt ilyen válságos gazdasági es társadalmi körülmények között, es nem okozott olyan szeleskörű nélkülözést és szenvedést,t Következő írásomban a Kongresszus működését veszem szerhügyre. V. O. NEWYORKI MAGYAR HENTES * JOS. IERTL PORK STORE. WO. ■ . * t 1508 Secónd Ave., ■ New York, NY. 10021 a 79. ét 79. iftcák kJUtff. — Tatafon: RH: 4-9292 FRISS HÚS, HURKA CS FELVÁGOTTAK Gyónvörű délután. New York felhőkarcolói közt átsüt a lenyugvó nap. A 86. utcában sétálok. Egy kirakat előtt valami megállít. De mi? Rádiók, lemez­játszók, televíziók es magnetofonok. Nem érdekel. Csupa olvan portéka, aminek — odahaza — már ré­góta birtokosa vagyok. Az am! De a kirakat középén kivilágított reklámtábla. CSAK MI! CSAK MA! CSAK ÖNNEK! . Közelebb lépek. A tábla alatt, egy kis márványla­pon, apró kis készülék. Elfér az ember tenyerén. Akkora, mint két gyufaskatulva, illetve, még annal is laposabb. Mi lehet ez? Még közelebb lépek. Elektronikus számítógép. Elvégzi az összes alap­műveleteket. Ara 8 dollar. Kétéves garancia! Számítógép tehát. Sót: elektronikus számítógép. Egy kissé megszédülök. Miért nincs nekem elektro­nikus számítógepem? Igaz, munkám, az irás mester­sége, nem nagyon igényel számitgatast. De ki lát a jövőbe? Hátha egvszer égető szükségem lesz ra, hogy összeadjak, kivonjak, szorozzak, osszak, es majd verem a fejemet a falba, hogy nincs elektroni­kus számítógepem. Mit tegyek? Megvegyem? Ne vegyem? 8 dollar az ara. Átszámítva 160 forint. Benyitok, köszönök. Négy eladó fogad. Fogad? Nem jó sző. Úgy mo­solyognak rám, mintha régóta várták volna iöttö- met. Úgy üdvözölnek, mint egy eucharisztikus kong­resszuson a pápai legátust. Két lány, egy kövér asz- szony, egv szép szál néger fiatalember, aki széket húz oda, előzékenyen leültet, körülmutat a boltban s érdeklődik, mi az óhaitásom. — Egy ilyen nyolcdollaros számitógéoet kérek. Mar hozza is. Bemutatja, mit tud a készülék. Nyomkodja a parányi billentyűket, oszt, szoroz, kivon és összead. Átadja, próbáljam ki én is. Láza­san nekilátok. A gép hibátlanul működik. Beteszik a tokjába, átadják a használati utasitást, vele a két­éves garanciát. Fizetek. A szép neger az ajtóig kiser; ott, csak úgy odavetve megemlíti: — Mondanom se kell, hogy tizedes törtekkel épp­úgy működik a gép, mint az egész számokkal. Más­felől viszont — teszi hozza —, memóriája, ugyebár nincs. , > Ha nincs, hat nincs. En is megvagyok valahogy, pedig az emlékezőtehetségem a nullával egyenlő. Es különben is: minek egv számítógépnek memória? Hazamegyek. Előveszem, bemutatom a készülék csodáit a felesegemnek. Moziba készültünk, de ott­hon maradunk. Kivonunk, szorzunk. Tizedes törte­ket tizedes törtekkel osztunk. Boldogan fekszem le aludni. Reggel boldogan ébredek, s csak lassan lo- pózik egy kis kétely a szivembe, jó, jó. Szép, szép. Ezen a világon semmi sem hibátlan. De miért nincs ennek a gépnek memóriája? Bevallom ugyan, hogy sejtelmem sincs, mire használna a memóriáját, de ha lehetne memóriája, miért nincs neki? Végül is az ember egyszer vásárol magának számítógépet, de az az egy legalább hibátlan legyen. Nincs maradásom. Lemegyek az utcára, zsebem­ben a számítógéppel. Kétszer körülsétalom a blok­kot. Végül benyitok. Barátom, a néger, aggódó arc­cal siet felem. — Uram! Ön visszajött? Csak nincs valami baj? — Nincs panaszom. De ha lehetne, kicserélnem egy olyanra,amelyiknek memóriája is van. — Tessék, parancsoljon. Ha ráfizet három dollárt, boldogan kicseréljük a készülékét, mely egyébkent gyököt is von, es hatványozni is tud. Ráfizetek. Kapok egy másik gépet, mely előző­nél mar valamivel nagyobb. Körülbelül akkora, mint Jókai Mór “Az ui földesűr” cimü regénye. De gyö kot von, hatványra emel, és van memóriája is, amit a szomszédos bajor söröző asztalán mindjárt ki is próbálok. Büszke vagyok, elegedett, kiegyensúlyo­zott,egy kis ráfizetéssel bearanyozták ezt a naoomat. De csak a napomat. Este ugyanis a feleségem megjegyezte: — Hogy fogjuk azt átvinni a határon? Nem nagy kicsit ez a masina? Tényleg. A másik belefért volna a szivarzsebem­be, ez viszont az oldalzsebembol is kidagad. Nem lesz ebből baj? És ekkor, múkodesképtelen memó­riám sötétjéből, hirtelen átvilágított egy kis napihir, amit a Népszabadságban olvastam egyszer. Hegyes­halomban, úgymond, lefüleltek egv osztrák utast, aki gépkocsijában egy tucat egyenkint 36.000 forint értékű számítógépet akart a határon átcsempeszni... Az persze nem hangzott rosszul, hogy amit en itt 11 dollárért, vagyis 220 forintért vettem, az Hegyes­halomban harminchatezret ér. Meg ennek sem tud­tam örülni, hiába nem vagyok vérbeli csempész. Le­feküdtem. Hánykolódtam. Rémképeket láttám. Ma­gamat, amint a Ferihegyi repülőtéren belepek a vám­hivatalba, könnyedén lépkedve, de nem sietve, ár­tatlanul mosolygo, de nem vigyorgó arccal! Mire megyek vele? A magyar vámtisztek roppant udvaria­sak, de becsaphatatlanok. És már hallottam is, az éjszaka sötétjében: “kéijuk azt a kedves utasunkat, akinek valami kidagad a zsebéből, szíveskedjek at- fáradni a motozóba”. Nagy nehezen elaludtam, de reggel verejtékben úszva ébredtem föl, es rögtön lesiettem a 86. utcaba. Mar régi barátként, úgyszólván családtagként üdvözöltek. Érdeklődtek, mi az óhajom. Óhajom, mondottam, egy olvan számítógép; mely épp oly kicsi, mint a legelső volt, de azért van memóriája, tud gvókot vonni és hatványra emelni. — Ne is folytassa, tisztelt uram — mondta az en néger barátom. — Ha hajlandó ráfizetni még három dollárt, pontosan azt kapja, amit kiván. Fizettem. Megkaptam. Beledugtam a szivarzse­bembe. Ott lesz majd akkor is, amikor minden fel­tűnés nélkül átsétálok a ferihegyi vámtisztek között. Ott is volt. De akar ott se lett volna! Vesztemre ugyanis még odaát, a tengerentúli repülőterén meg­vettem a New York Post cimü délutáni lapot. Fel­lapoztam, s az első, ami a szemembe otlik egv hir­detés. VEGYEN KORSZERŰ SZÁMÍTÓGEPET! Uj gyártmányunk, a HP—32E NYOLC MEMÓRIÁVAL RENDELKEZIK! Megdermedten, fává lettem abban a szempillan­tásban. S ez még semmi! A HP—32E negyvenkét műveletre előre beprogramozható. Ráadásul fölté­teles és variábilis programokat is megold, sőt — es ez a teteje mindennek — az eredmenv nemcsak a vi­lágító számlapján leolvasható* hanem a beletapadt papírszalagon maradandó módón megörökíthető. Összehajtottam az újságot, s azt kérdeztem magam­tól: ez igaz, van-e még, amiért élnem érdemes? Es rájöttem: van! Csak jussak vissza néger bará­tomhoz a 86. utcába, ahol szeretnek, megbecsülnek, ----- (folytatás a 14. oldalon) _5 *» i . i Örkényi István;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents