Amerikai Magyar Szó, 1979. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

1979-04-19 / 16. szám

Thursday, April 19. 1979. .AMERIKAI MAGYAR SZÓ­ATIZENÉVESEK LLLTtLIXÍk Mult heti Írásomban foglalkoztam a New York Times-ban március 15-en megjelent két vezércikk egyikével. Alább szólok az Ígért másikról. Előre kell bocsátanom, hogy ez a vezércikk zároszo ahhoz a négy részből álló cikksorozathoz, amely március 11—14-én jelent meg a N.Y. Times oldalain, es amely a fekete fiatalság munkanélküliségét tanul­mányozta. TIZENÉVESEK JÖVŐ NÉLKÜL Ha volt valaha probléma amely megérdemelte a “makacs” jelzőt, akkor a fekete tizenévesek krónikus munkanélkülisége az. Jo időkben és rosszakban, munkanélküliségük aránya befagyott az általános munkanélküliség szintjenek sokszorosan, es a feher fiatalok arányának több mint kétszeresen. SÓ't, mi több, az arányok emelkedtek a fiatalok munka- programjaira költött szövetségi összegek emelkedé­sének ellenére. Mint a Times-ban a héten megjelent cikksorozatot Írói, kollegáink jelentik, a tünemény­nek seregnyi magyarázata van, de az orvoslás rejtve marad. Sokkal többet hallunk a tizenévesek képzé­séről és alkalmazásáról, mint amit ez a szomorú or­szágos kimutatás igazol. A kérdés az, hogyan lehet ezt a hallomást valósággá tenni. Fekete tizenévesek közt a munkanélküliség nem volt mindig ilyen magas. Az 50-es években 16 % volt, tiz évvel később emelkedni kezdett a jelen 30—40 % szintre, de ha beleszámítjuk azokat, akik remenyvesztetten mar feladták a küzdelmet, a valós szám meghaladja a 60 %-ot. Miért? A gazdaság erős és új munkahelyek millióit teremtette meg, továbbá Washington évente másfél milliárdot költött tizen­évesek munka-programjára. Hát akkor miért? ... Bármilyen csökönyös is a munkanélküliség dilem­mája, a kudarc ára túl magas ahhoz, hogy elfogad­ható legyen. A kihagyott tizenévesek ijesztő szám­ban fordulnak a bűnözéshez, hogy életben marad­hassanak. De kétségbeesésük még ijesztőbb kell, hogy legyen! Egy társadalom nem nevezheti magát civilizáltnak, amikor fiataljainak ily nagy szama szen­ved sérülést életének ily korai éveiben. Eddig a vezércikk (lerövidítve). Bax a jelzett cikksorozat kizárólag a fekete fiatalokkal foglalko­zik^ vezércikk a fiatalokról általában szól, a fekete fiatalokat csak két Ízben említi. A cikksorozat a 16—19 évesekről ir, de mi van a 20—25 évesekkel, j akiknek helyzete még súlyosabb; ezek közt soknak j iskola végzés után még soha nem volt munkája, eve­ken át. Felteszi a kérdést: rfiiért? Es nem tudja a választ (?). A válasz: mert feketék! A sok diszkrimi­náció elleni törvény és rendelet ellenére, a diszkri­mináció, csak kissé csökkenve, változatlanul dühöng a magánéletben, a magániparban, de még a közalkal-: mazásban is. változtatni kell ezen az átkos helyze-i ten, amig nem késő! Puskaporos hordon ülünk!1 V. O. Emelik a Soc Security t WASHINGTON, D.C. Nagyobb összegéi soc. sec. csekket kapnak az idős polgárok julius 1-én. Az emelkedés Id). 10 %-os lesz, pontos arányszámat áp­rilis végén fogják megállapítani, amikor nyilvánosság­ra hozzák a fogyasztói árak legújabb színvonalát.; A Medicare-re levont összeg viszont emelkedni fog $ 8.20-ről $ 8.70-re havonta. A nagvobb levonás julius 1-én lep életbe. Csőre, az allami gondozott kislány. Móricz Zsig- mond Arvácská-ja, akkor áll munkába, mikor “ked­vesanyám” igazi gyerekei iskolába kezdenek járni. Vagyis hat-het eves korában már dolgozik: naponta hajtja ki Borist, a tehenet a legelőre. Aki héteves ko­rában kezdi el a munkát, a legritkább esetben éri meg »• f' fi 1 a tisztes öregkort. A XIX. szazad első feleben, ami­kor a manufaktúrákat fölváltotta a gépekkel föl­szerelt gyáripar, egyre több gyereket tereltek az üzemekbe. Fejletlen fizikumuk kizsigereléséről, szenvedésükről különösen az angol gyáripar szolgál­tat riasztó adatokat. Ennek a különösen gyalázatos kizsákmányolásnak krónikásai, elemzői olyanok vol­tak, mint Marx és Engels. Később ugyan törvények szabályozták a gyermekmunkát, de a tőkés fejlődés sokáig nem tudott és nem akart lemondani róla. Ma Magyarországon az átlagéletkor hetven év, ha figyelembe vesszük, hogy a nők valamivel tovább, a férfiak valamivel rövidebb ideig élnek. A férfiak nyugdíjkorhatára — mint köztudomású — 60, a nőké 55 év. De a kapitalista idők nyomorának a fölszá­molása, az egészségügy fejlődése még azok munka- képességét is a nyugdíjkorhatáron túl nyújtotta el, akik az első világháború táján születtek. Magyaror­szágon az általános iskolát végzettek 93 százaléka tovább tanul, s a szakközépiskolák meg szakmunkás­képzők után kezdődik a fiatalok munkáskorszaka. Ez azt jelenti, hogy általában 40—50, bizonyos ese­tekben 50 év is munkában telik majd el életükből. Az értelmiségi pályák kezdő időpontja viszont el­tolódott: 23—25 éves kora előtt kevés fiatal indul el a felső oktatásu diplomához kötött pályákon. Az ő munkakorszakuk igy netán csak harminc-negy­ven évre terjed. MÓRICZ, MANN, TOLSZTOJ . • u f , < Vegyünk, mondjuk, két jeles koltot: a mar jócs­kán elfelejtett Török Gyula Írót, akinek 30 évéből SOBEL OVERSEAS CORP. IKKA ORSZÁGOS FŐÜGYNÖKSÉG 310 EAST 86th STREET. NEW YORK, N. Y. 100?« — TELEFON: 01» 535-6490 — MŰSZAKI CIKKEK ÉPÍTŐANYAG . ismét .kapható az INKÁNÁL GYÓGYSZEREK ÉS VÁMMENTES KÜLDEMÉNYEK BŐVEBB FELVILÁGOSÍTÁSÉRT FORDULJON IRODÁNKHOZ ü UTAZÁSI IRODA IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETE t egy évtized jutott alkotásra, Bálint Györgynek is. Mozart viszont, aki 36 éves kora előtt meghalt, több mint harminc éven át alkotott, hiszen első mü­vét négy-ót éves korában komponálta. Raffaello munkaszakasza több mint húsz, inkább huszonöt ev, jóllehet csak 37 évig élt, mert első művét 12—14 éves korában festette. Petőfi rövid munkaszakaszát nem is említem, de Adynak is csak körülbelül két munkaévtized adatott. Balzac egy szinte fölmérhe- tetlen nagy életművet 28 év alatt teremtett meg, Móricz ugyancsak gazdag életműve 34 év alatt Író­dott. S akik sokáig éltek? Thomas Mannról azt mondják: szívósan és pedánsan naponta egy oldalt vetett papírra, mindennap csak egy oldalt. De a Bud- denbrookházat - élete első regényét - 25 éves korá­ban irta s attól kezdve a napi 1 oldalból 55 éven át hatalmas életmű lett.Tolsztoj aki 82 évet élt, húszon - négy eves korában irta első müvét; utolso regényéig, a Hadzsi Muratig 58 even át dolgozhatott Verdi ti­zenegy éves korában mar orgonái, tizenöt évesen ze­nét szerez; 88 évet élt, tehát az ö munkaszakasza i l .... i • 77 ev. De mit tegyenek életükkel a rövid tavu pá­lyára lépők? A balett-táncosod a sportolók. Mennyi az ö “munkaszakaszuk”? Harmadfű leánykák az Operahaz óriási színpadán s ott libeghetnek tiz, tizenöt, netán húsz éven át is. Aztán harmincévesen nyugalomba vonulnak. A tor­naszereken s a talajon nem egyszerűen tizenéves, hanem a tizes éveik első feleben lévő kislányok káp­ráztatják el agyafúrt szaltóikkal a világot. S akarcsak az akrobatikus műkorcsolyázóknak,húszéves koruk táján nekik is ott kell hagyniuk a pályát. Jó, hogy nincsenek Árvácskák, akiknek hétéves koruktól dolgozniuk kell. De az nem jó, ha akadnak huszonhét meg harminchét evesek, akik mindent elkövetnek, hogy minél kevesebbet tevékenykedje­nek életük középső — munka — szakaszában. Pedig a munka nemcsak az élet legfőbb tartalma, a mun­ka maga is eletelixir. Ezért vallom: dolgozzunk ad­dig, amig élünk, ugyanis a társadalmi ember addig él, amig dolgozik. Nemes György A Newport News-i sztrájk NEWPORT NEWS, VA. Az állami hatóságok, a törvényszékek és aTenneco monopólium kombinált ereje túl nagynak bizonyult az itteni hajógyár sztráj­koló munkásai számára. Bejelentették, hogy ideig­lenesen beszüntetik a sztrájkot, hogy majd megfele­lő időpontban újból megkezdjék. Ám a gvar vezető­sége csak olyan feltétel mellett engedte volna vissza a sztrájkoló munkásokat a gyárba, ha azok irasban kötelezik magukat minden további küzdelem felada­» sara. Erre a munkások ismét sztrájkba álltak, annak ellenére, hogy a gyárnak sikerült többezer munkást sztrájktoresre kényszeríteni. A Newport News Shipbuilding Co. sztrájkoló munkásai most jobban, mint valaha, megérdemlik a segítséget. Támogassunk minden megmozdulást, gyűjtést az érdekükben. TERJESSZE LAPUNKAT! _5

Next

/
Thumbnails
Contents