Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)

1978-11-23 / 45. szám

Thursday, Nov. 23. 1978. FELAVATTÁK AZ ELSŐ MAGYAR-AMERIKAI GYÁRŰZEMET NEW JERSEY-BEN (folytatás az 1. oldalról) AMERIKAI MAGYAR SZÓ tizembe és magyar szakem­berek tanítják be az uj, fej­lett technológiára a felvétel­re kerülő szakmunkasokat. Gyakorlatilag ez az elsó al­kalom, hogy magyar vállalat fejlett technológiát exportál az US-be és munkaalkalmat is teremt amerikai dolgozok részére. A gyár ünnepélyes felavatá­sára november 14.-én került sor, ahol megjelent Magyar- ország US nagykövete, Esz­tergályos Ferenc, Hollai Im­re, ENSZ nagykövet, Kas­nyik András fökonzul és La­kos Gyula kereskedelmi ta­nácsos, a magyar és amerikai társadalmi és gazdasági élet több vezető személyisege. A magyar vállalat képviselete­ben Dienes Béla, a Tungsram elnök-vezérigazgatoja volt je­len, aki egyben az Action- Tungsram elnöke is. Az ün­nepélyes gyáravatáson a ma­gyar vállalat ezüst serleget adott át a közös vállalkozás amerikai elnökének, Allan Merken urnák, majd Dienes Béla és az Action elnöke, Mr. Berecz, ünnepélyesen átvág­ta a kék-fehér szalagot. Ezu­tán megtekintették a gyárat. A tervek szerint a közeljövő­ben sor kerül az East Bruns- wicki Action-Tungsram gyár­tásának fejlesztésere újabb gépsorok beállításával. Bán Zsuzsa A GUYANA! BORZALOM GEORGETOWN, Guyana. A guyanai kormány jelenté­se szerint 3—400 embert mérgeztek meg, vagy eny- nyien követtek el öngyilkos­ságot a “Nép Temploma” A választások jelentősége 95th 96th Congress Congress Favor Federal financing of Congress ional elections Favor Constitutional amendment requiring balanced Federal budget Favor using Medicaid funds to pay for poor women's abortions Favor large, across-the-board cut in Federal income taxes Favor easing restrictions on tabor union organizing Favor Carter’s national health insurance plan or a more comprehensive program A nevű amerikai szekta nyu- gat-guyanai településen. Ugyanott a múlt hét végén eddig ismeretlen tettesek rajtaütöttek az ott vizsgala­tot tartott Leo J. Rvan, Califomia-i kongresszusi kép­viselőn es kíséretén. Rvan és negv más amerikai, köz­tük két újságíró, meghalt a tamadas következteben. . I | . Guyana allam az európai gyarmatosító államok áldo­zata. 12 évvel ezelőtt vív­ták ki függetlenségüket Angliától. Egyike volt azok­nak az államoknak, ame­lyekben a CTA úgynevezett “destabilizációs” politikát folytatott (miként Chilében, Guatemalában, Jamaicában is). Az országban nagy a nyomorúság, munkanélküli­ség. E tényék kétségkívül szerepet játszanak az ott lezajlott tragédiában. Százalékbeli összehasonlí­tás az ujonan megválasztott kongresszus tagjainak állás­pontjáról politikai kulcskér­désekben, az előző kong­resszus tagjaihoz viszonyítva. A furfangosan szövegezett kérdésekre adott válaszok­ból nyilvánvalóvá válik az ujonan választott kongresz- szus jobbra, reakciós irány­ba való tolódása. OKLAHOMA CITY, Okla­homa, Texas és Louisiana pert indított a szövetségi kormány ellen, Carter elnök energiatörvényének egyik fontos részét kifogásolva. NEW YORK, N.Y. Kurt Waldheim, az ENSZ fő­titkára, az ABC televízión tett nyilatkozatában kije­lentette, hogy veszélyes do­log a Szovjetuniót kihagy­ni a közép-keleti kérdés megoldásáról folytatott tár­gyalásokból. Lefolytak a november 7.-i választások. A számbeli eredmé­nyekről már hirt adtunk. Eltekintve a két párt közötti nem nagyon jelentős számszerű eltolódástól, a 96. Kongresszus kissé konzervatívabb lesz, mint a 95. volt. Ennél sokkal jelen­tősebb a választassál kapcsolatos megfigyelések'szemugyre vétele. A legkiemelkedőbb megfigyelés az, hogy a szavazásra jogosultaknak csupán 38 %-a tartotta érdemesnek a fáradtsá­got elmenni a szavazó helyiségbe és leadni szavazatát (Texas államban csak 24 %!) a négy évvel ezelőtti, azonos jellegű vá­lasztás 44 %-ával szemben. Riporterek kérdezösködéséböl ki­derült, hogy ennek a 38 %-nak a fele csak polgári kötelessegér- zetből ment el szavazni, minden meggyőződés nélkül, hogy annak bármi jelentősége lenne. A nyugat-európai országokban ez a szám 75—95 % kozott váltakozik. Ha az országos választá­sokban való részvétéi a demokrácia létének jellemzője, akkor nyilván az USA-ban bajok vannak a demokrácia valósaga kó­rul. “Egyre kevesebb amerikai érzi szükségesnek, fontosnak, sőt érdemesnek leadni szavazatát” — jelenti a Committee for the Study of the Electorate. Mas szóval, az amerikai nép nagy többségé elvesztette bizalmát az uralkodó politikai rend­szerben. Az elmúlt évek, sőt évtizedek tapasztalatai meggyőz­ték a lakosság zömét, különösen a kisebbkeresetű dolgozókat, hogy se a Kongresszus, sem pedig a mindenkori kormányzat, pártállasra való tekintet nélkül, nem törődött az ő érdekeit szolgaló törvények hozatalával, hanem, ellenkezően, törvény­kezéseikkel a nagyérdekejtsegeket, kíváltk'ep pedig a hadiipart szolgáltak. Hozzájárult ehhez szélesen elterjedt ismerete an­nak, hogy a választási kampányokra elköltött óriási összege­ket a jelöltek javarészt nagyvállalatok adományaiból fedez­ték. Miután ez törvényellenes' volt, néhány évvel ezelőtt tör­vényt hoztak,amely lehetőve tette Political Action Committee-k (PÁC) felállítását',' áhíelyek ezután törvényesen támogathattak anyagilag,kedvelt jelöltjeiket. Ilymódon minden nagyvallalat és egyéb érdekeltség felállította saját PAC-ját, amellyel most mar törvényesen fizethették jelöltjeik választási költségéit. Természetesen, ez nem történik önzetlen szerelemből, hanem az elvárt törvényhozási szolgalatok erdekeben. A New York Times nov. 7.-i száma előzetes jelentést közöl a Szövetségi Választási Bizottsághoz benyújtott adatok alapján, mely sze­rint a PAC-k addig 60 millió dollárt költöttek választási célok­ra. jól értesült vélemények szerint, a valóságos Összeg megha­ladja a 200 millió dollárt. Joggal kérdezheti a választó közön­ség ezután, milyen függetlenek ezek az ilymódon megválasz­tott szenátorok es képviselők? Kinek az érdekeit képviselik", a népét, vagy pedig azokét, akik költségeiket megfizettek? További részleteket következő Írásunkban. Uédelmi felkészültség a Béke díj kiadásánál OSLO. Az idei Nobel békedijak kiosztása szokatlan katonai előkészületek közepette fog végbemenni. A dijakat nem, mint eddig szokás volt, a norvég parlamentben adjak át a díjnyerte­seknek: Sadat egyiptomi és Begin izraeli miniszterelnöknek, hanem egy norvég fellegvárban! A tudósítás nem részletezi, hogy hány szazad katonát, mennyi ágyút es tankot fog a nor­vég kormány felvonultatni a békedij kiosztása vedelmere. Feszültség Izraelben TEL AVIV. Begin miniszterelnök kijelentette, hogy nem fo­gadja el az Egyiptommal kötött békeszerződés olyan módosítá­sát, amely megjelölne a palesztinai népnek adandó független- seg időpontját. Pártjának, a Herutnak szélső jobboldali elemei megtámadtak a miniszterelnök autóját es záptojásokkal haji- gálták meg. 3 Az Egyesült Államok pia­cán 1971-ben jelentek meg először a Tungsram termé­kei: korábban ugyanis a piac zártnak számított európai vállalatok számara. Meg a II. világháború előtt amerikai és európai nagy fényforrásgyar- ■tó cégek olyan kartellszer- ződést kötöttek, hogy az eu­rópai “nagyok” nem jelen­nek meg a Panama-csatorna- tól északra. Ez a megállapo­dás ugyan a II. világháború után érvényét vesztette, de az hallgatólagosan még soká­ig tartott, Először a Tungsram legna­gyobb európai konkurrense, a Philips jelentkezett az US piacon, majd 1971-ben a Tungsram is megjelent. Ev-r röl é/re növekedett az ex- i port volumene és 7 év alatt elérték, hogy az amerikai pi­acon mintegy 8 %-al része­sednek a fényforrasterme- kekből. Ekkor határozta el a magyar cég és amerikai partnere, az Action, hogy közös gyártóc,éget ajakit. 1978. január l.-étöl A^Jion- Tungsjam péveiy bejegyzett , cégkent működik az uj gyár East Brunswick, N.J.-ben. A gyártó gépsort mintegy egy millió dollár értékben a Tungsram szállította, a tel­jesen automatizált, óránként 2500 drb. teljesitményíi gép­sort magyar stáb helyezte

Next

/
Thumbnails
Contents