Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)
1978-11-16 / 44. szám
Thursday, Nov. 16. 1978. DE CSAK VCr MÁKUNKBA? AMERIKAI MAGYAR SZÓ Koezó István a vonaton ismerkedett meg az asszonnyal. Kiss Miskának foglalta a helyet, de amikor a szerelvény kifutott a Keletiből, a barátja még nem volt sehol. Vagy nem ért ki idejeben, vagy más kocsiba szállt. Helyette egy csinos fekete no nyitotta a fülkeajtót és érdeklődve nézett körül. — Tessék — vette el a foglaltat jelző újságot Koezó—,'ez itten szabad. Nem tudom, mi történhetett a cimborával, ugyanis neki tartottam, de már biztosan lemaradt. Ez egy kicsit a beszélgetés megindulását is jelentette, ami aztán később szépen kikerekedett, és kiderült, hogy az asszony a szomszéd faluba való, igy hát földiek, ahogy mondani szokás. Közös ismerősök is szóba kerültek, aztán Koezó az építkezésről beszelt, ahol mint kőműves dolgozik, és most éppen egy toronyházat fejeznek be az egyik uj lakótelepen. Az asszony is elmondta, hogy ö otthon dolgozik, vezető a ruhásboltban, hivatalos utón járt Pesten. — Az jó, ha nem kell ingázni — bólintott Koezó, mig pillantása az asszony karikagyűrüs kezére tévedt. — Nehez kenyér ez. Hajnalban kelek, aztán jószerével csak aludni járok haza. Es a férjé, ó hol dolgozik? Az asszony nem felelt mindjárt, nézte az elsuhanó táját, a keze tétován súrolt végig a szoknyáján, mintha a nemlétezö porszemeket akarná letisztogatni. Ö l | | i mar sehol —sóhajtott alig hallhatóan —, mar annak három éve... — Bocsánat — dunnyógte Koezó —, nem akartam hogy... hat ugye... Aztán gyerek maradt? — Három. — Az asszony szeme felcsillant, mint amikor igazán kedvére való témára válthat az ember. — Két fiú, meg egy lány. A nagyobbik fiam nyolcéves, a kicsik most hagyták el az ótöt. Ikrek. — Szép —mondta Koezó, és maga sem értette miért, de elkomorodott. Cigarettát kotort elő, lassan, körülményesen rágyújtott, úgy tett, mintha ez a művelet most nagyon lekötné a figyelmét. Egy gyerekre gondolt.de háromra...?! A megboldogult nem töltötte haszontalanul az időt — jutott eszébe kicsit gonosz cinizmussal, de aztán rögtön el is szégyellte magát. Hát baj az, hogy ennek az asszonynak három gyereke van? Az ö gondja, nem az övé. Mi köze hozza? Miért jelentett ez most neki egyszerre problémát? Megismerkedtek, beszélgetnek egy kicsit, azzal is terk az idő, aztán jó napot. Lopva az asszonyra lesett. Nagyon vonzotta ez a no a tekintetet. Olyan, amilyen mindig tetszett neki. Magas, teltkarcsu, a szeme nevetős, az a sűrű fekete haja meg talán még a derekán is alul ér, ha leereszti a kontyát. Előbb az asszony szállt le, aztán a következő állomáson lekászalódott Koezó is. Nem állapodtak meg semmiben, csak elköszöntek, de a kezük kicsit hosszabban szorította egymást. Mintha az a két kéz . beszelt volna helyettük is, elfecsegve mindazt, amit tálán meg gondolatban sem fogalmaztak meg, csak eppen megrezzent bennük. Koczo István nehez szívvel, szótlanul végezte aznap este a ház körüli teendőket, és csak immel-ám- mal felelgetett anyja kérdéseire. — Hát beléd meg mi ütött? — faggatta az öregasszony. — Nem szoktál te ilyen lenni. Könnyits a lelkeden, ha valami bánt. — Fáradt is lehetek, vagy nem?! — Koezó hangja erősebbre sikeredett, mint akarta, es hogy utólag megszeliditse egy kicsit, engesztelőén érintette meg az anyja vállát. —Mama is mindig csak engem figyel, pedig már jócskán kinőttem a gyerekkorból, nekem is lehetnek problémáim. Negyvenéves leszek, ha nem tudná, aztán örökké csak az a büdös meló. Bent is, meg itthon is. Az ember igazán még csak egy jót sem lélegezhet. Az öregasszony hallgatott. Úgy érezte, ha most megint előhozakodna a nősüléssel, a fia tán még káromkodna is. — Ä Jakab Karcsival egy ivásuak vagyunk, neki már három gyereke van. A legidősebb a nyolcat is kijárta, maholnap sorozásra viszik. Mit szólna hozzá mama, ha én egyik napról a másikra behoznám a lemaradást? — Ezt meg hogy erted, fiam? — Úgy, hogy nekem is lenne három srácom, mint a Karcsinak, aztán később még egy negyedik is. — Bolondokat beszélsz te fiam — nevetett az Öregasszony. — Nem megy az olyan könnyen. Előbb találd meg már végre, aki hozzád való, gyerekről utana is ráérsz gondolkozni. Koczo maga is elcsodálkozott, hogy igy beszélt az anyjanak. Úgy érezte, féltett titkát kottyantot- ta ki, hagyva, hogy az öregasszony viccesen fogja föl, nem is sejtve, ennek milyen valóságos magja van. Csakugyan, mit szólna az anyja, ha elvenne egy háromgyerekes Özvegyasszonyt? Talán azt hinne, meghibbant, hogy a gondtalanságból a gondok kellős közepebe ugrik. De mi az, hogy elvenne? Mi a biztosíték arra, hogy éppen rá várt az asszony? Hogy is hívják? Anna. Szép, komoly név. Mélyről jön föl, akar a sóhajtás. — Hallod-e — mondta masnap Kiss Miskanak —, te aztán jól átvertél engem. A rusnya pofád helyett be kellett erjem egy szép asszonnyal. — Akkor hát megérte, hogy lemaradtam — csapott a vállára Kiss Miska. — Hálából fizetsz majd egy korsó sört. — Az Ördög fizessen neked, nem én...! Talán épp az a baj, hogy nem jöttél, mert ha mégis odatolod a képed, akkor ma másképp fütyülnék a világra... Te vagy az oka ennek! — Nocsak — nézett rá a másik. — Ennyire megtetszett a kicsike? ) I '* — Kicsike? Három gyereke van, te lajhar... Özvegy asszony. — Annál jobb, nincs rizikó, az ilyen örül, ha... Koezó megmarkolta a másik kabátját, és egy pillanat alatt olyan dühöt érzett,hogy legszivesebben levágta volna a tizedik szintről. — Minek örül az ilyen te?! Es mi az, hogy ilyen? Honnan tudod, hogy milyen? Csak jár a szád a vak- vilagba! — JÓI van no... ne vadulj. Nem tudtam, hogy szerelmes lettel. — Szerelmes? — Koezó olyan hirtelen engedte el a megmarkolt kabátot, mintha áram szaladna végig a karján. — Mi az, hogy szerelmes? Fenét vagyok én az! Öreg vagyok én már az ilyesmihez. — Pedig úgy néz ki — hunyorgott a másik. — Nagyon arra billen a mutató... De ha rám hallgatsz, akkor nem csinálsz őrültségét... Három gyerek az nem vicc pajtás, az már egy focicsapat negyede... A magam részéről nem vállalnék edzösködést, bármilyen tetszetős is az a klub...! Kiss Miska nevetett, mert nagyon találóan érezte a hasonlatát, de hiába lökte meg Koczót is, hogy vele nevessen, az nem osztozott a jókedvében. Elgondolkozva nézte a másikat, úgy, mintha rajta keresztül egészen máshová, valahova messze pillantana, aztán egy csöppnyi hallgatás után, lassan igy szólt: — ás ha teszem azt, egy jó kis járgány is tartozik a klubhoz? Meg egy ház, gyümölcsössel? No es egy takarékkönyv bélelten? Akkor sem vállalnád az ed- zoskodést? — Az más, pajtás — emelte fel az ujját Kiss Miska —, igy már egészen más... Ha ez az ábra, akkor vedd úgy, hogy befogtam a számat... Nem vagyok én semmi jónak az elrontója, kivált, ha ilyen juttatás is jár hozzá. Igy már jöhet az asszony a csapattal, de csak úgy magukban...? Mar ne is haragudj komám, de aki ilyet tesz, annak szerintem kevesebb van egy kerekkel. Koezó nagyon szégyellte magat, hogy ilyeneket mondott, de főleg azért, mert ráhagyta a barátjára, higgyen, amit akar. ds most ez majd azt hiszi, talán majd hireszteli is, hogy ó egy módos özvegyet fogott ki. Pedig jól emlékezett a beszélgetésükből, hogy ennek semmi alapja sincs. Hiszen még az asszony azt is elmondta, hogy a házuk sincs egészen készen, amit a férjével kezdtek építeni, es most is a szüleinél laknak. A legrosszabbkor történt a baj — hallotta az asszony hangját —, amikor már azt hittük, végre egyenesbe jövünk... f .. i Hat igen — töprengett Koczo — egyenesbe... De I , f t en vajon hogy jönnek igazan egyenesbe? Akkor-e ha f ff .* nem gondolnék arra a nőre soha többet, vagy igy, ff f f hogy mindig o jár az eszemben? A mindenségit, nagyon kedvemre való az az asszony! Ez igy lenne akkor is, ha öve lenne az ország összes gyereke! Mit bánom en.mit mond majd a Kiss Miska! Nem ő akadt össze vele, hanem en. Ebben a dologban csak magamnak tartozom számadással. Este elmondott mindent az anyjanak. Az öregasszony szórnyülkÖdve csapta össze a kezet. — Elment az eszed, jó gyerek! Csúffá tennéd magad a falu előtt? Kapnál te még lányt is, vagy olyan asszonyt, aki nem mindjárt egy rakás gyerekkel kezdi...! Eddig hallani se akartál a nösülésról... most meg ripsz-ropsz... és eppen egy ilyet...?! — Milyet?! Mar maga is ezt mondja? Még nem is latta, de már is a szájára venne! Aztán hol vagyok en még a nősü léstol... abba még más is beleszól... az nemcsak tőlem függ... i > — Fiam, en csak azt mondom, gondolkozz... Három gyereket a nyakadba venni... — Ja, három gyereket! Aztán meg egy negyediket, meg egy ötödiket is...! Úgy szép a család, ha nagy, nem? hát maguk hányán voltak? Megmondom, ha kiment már az eszéből. Tizenketten. Akkor most mit jajveszekel itt nekem a háromért...?! Es egyik vasarnap reggel motorra ült, hogy nehány szál frissen nyesett rózsával a szomszéd faluba hajtson. Az Öregasszony ott állt a kapuban, nezte a készülődést, és érezte, hogy most valami olyan fog történni, amit o mar nem másíthat meg. Itt most már egeszen más erők munkalkodnak, tőle függetlenül, kérdezetlenül, beleszólást nem tűrő makacs konoksággal. — Aztán a gyerekekről se feledkezz meg, hallod? — szólalt meg erélyesen, amikor felbögött a motor, és Koezó István búcsút intett. — Ott megy el a presszó előtt, vegyél nekik valamit. Ne csak a rózsán járjon az eszed. Nem lehet csak úgy odaállítani. Mit mondanának? Tóth—Máté Miklós ___________________________9
