Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)

1978-10-26 / 41. szám

Thursday, Oct. 26. 1978. 6- óh»» Cuzdelem a nemzet jövőjéért "DHHZn BÖLCSE" 150 éve született Deák Ferenc Nem könnyű feladat a 175 éve született magyar politikus életéről és munkájáról megemlékezni, mert azóta nagyot fordult a világ és Közép-Kelet-Europa népei is uj életet élnék. A letűnt évek történelmi eseményei ugyan elsöpörték Deák Ferenc politiká­ját és annak eredményeit, de tetteivel nevét végér­vényesen beírta a Duna völgyi népek törtenelmebe. Két kiemelkedő jelentőségű politikai mű megalko­tása fűződik a nevéhez: az 1867-es osztrák-magyar, majd az 1868-as horvát-magyar kiegyezés ténye. alkotó évtizedek megteremtője Igaz, müve alig több mint fél évszázadig tartott csupán, de mégis máig ö a “Haza bölcse”, s neve mellett e jelző örökre megmarad. Miért kapta ezt a nevet abban az időben, amikor Magyarországon meg Kossuth nevenek határtalan nimbusza élt, s szemé­lye a száműzetésből is az élő lelkiismeret megteste­sítését jelentette. Deák tálán kevésbé volt jó hazafi? Nem! Csupán kettőjük módszerei különböztek. Kossuth távolból buzdította ellenállasra, harcra a nemzetet, Deák viszont itthon élt és ennek min­den hátrányát s előnyét közvetlenül érezte. Deák maga volt a megtestesült realitás. Politiká­ját életében és utána is — mind a mai napig — elem­zik, bírálják. Kossuth emigrációból nyilvánított til­takozásával szemben Deák a harcokban kiverzett, a 19 évi elnyomatástól megnyomorított nemzetet a nyugalom és a megerősödés utjara vezette. Az al- tala “tető alá hozott” 1867-es kompromisszum, az un. “közös ügyekkel” az allami függetlenseg kétség­telen csorbulását hozta, ugyanakkor a korlátlan ab­szolutizmus megszüntetése, a politikai frontok nemi rendeződése, utat nyitott a tőkés gazdasag kibonta­kozásához, s az elnyomott osztályok későbbi társa­dalmi küzdelmeihez. Igv nvert végülis az ország nepe néhány nyugodt, alkoto évtizedet. Deák Ferenc a Zala megyei Kehidan született, 1803 október 17-en földbirtokos nemesi családban. Jogot tanult, ügyvédi vizsgát tett húszéves korában, majd a vármegye szolgálatába lepett. Zala varmegye 29 éves korában alispánjává választotta. Harminc­éves korában lett megyéjének követe a magyar or­szággyűlésben. Az 1848-as forradalom idejen a Zala megyei Sümeg küldte képviselojekent az országgyű­lésbe. Az első felelős magyar minisztériumban az igazságügyi tárcát töltötte be. Ebben a tisztségé­ben számos reformtörvény kidolgozását iranvitotta. A választójog, a jobbágyok telekhez juttatása, az uriszék, az urbér és a papi tized eltörlése az ó jog­alkotó munkájának eredménye. Amikor a hadihelyzet a forradalom szamara vál­ságosra fordult és Windischrátz osztrák generalis feltétel nélküli megadást követelt, — Deák ezt visz- ss.autasitotta. Ekkor minden tisztségéről lemondva, újra visszavonidt birtokára. A kehidai remete 1854-ben abbahagyta a gazdal- kodást es Pestre költözött. 0 volt a reformkor utolsó nagy embere, Kossuth barátja, s igy lakása hamarosan a politikai személyisegek talalkozohelve lett. 1861 áprilisában az uralkodó összehívta az or­szággyűlést, amelyben Deák a pest-belvárosi kerület követeként vett részt. A nemzet nevében a 48-as törvények visszaállítását, Ausztria és Magyarország kapcsolatában pedig a perszonáluniót követelte. A KIEGYEZÉS ALAPELVET - NEMZETTSEGT TÖRVÉNY Az országgyűlés fontos feladatai közé tartozott az égető nemzetiségi kérdés is. A nemzetiségek kí­vántak autonómiát az általuk többségben lakott területeken. Deákném volt soviniszta, de az autonó­miától mégis idegenkedett. Ó a nemzetiségeknek az összes polgári szabadságjogokat, a szabad nyelv, használatot kivanta biztosítani. A kiegyezés alapjan megalakult a kétközpontu, dualista Osztrák—Magyar Monarchia. Az osztrák császárság es a magyar királvsag, önálló parlamen­tekkel és azoknak felelős kormányokkal rendelkező országok, amelveket a közös uralkodó szemelve es a védelmi érdekek közössége kapcsol egybe. En­nek megfelelően közős a had-, kiül- vám és a pénzügy. A kiegyezést a nemzetiségi törvény megalkotása követte, amely az “egyseges és oszthatatlan nemzet” elvére helyezkedve, csupán a nem magyar anya­nyelvűek szabad nyelvhasználatát mondta ki, mely azonban ervenyes volt a közigazgatásban, iskoláz­tatásban és minden felsőbb szervhez intézett folya­modásban. KORLÁTLAN BIZALOM A kiegyezés nehéz es nagy tapintatot követelő műve befejeztetett. Deák megpihent, de nem vonult nyugalomba. Korlátlan bizalom ölelte körül minden oldalról; Erzsébet királyné tanácsadójává fogadta, s magvarul is Deáktól tanult. Deák a Hrálvne bizal­mat számos jo magvar ügy támogatasara megnyerte. Deák az aktiv politikától lassan visszahúzódott. Sokat betegeskedett. Erejét beleadta a két évtize de tartó szívós küzdelembe a nemzetért es most mar nyugalomra vágyott. Nem érdekelte se cim, se rang, se vagyon. 1876. január 29.-en hunyta le szemet, 73 éves korában a “Haza bölcse”. Országos gyász kisérte . » utjara. Ma a budapesti Kerepesi úti temető Nemzeti Pantheoniaban nyugszik. Amerigo Tot ajándéka Amerigo Tot, a Rómában elő magyar származású világhírű szobrászművész tizenegy bronzszobrot Pécs városának ajándékozott. A tizenegy alkotást a pécsi Modern Magyar Képtár uj kiállítási termében helye­zik el. Kétszer született! Erzsébet jubilál Terveire a millenniumot megelőző években Írtak ki pályázatot. A birklo bizottság azonban a beérke­zett mintegy ötven — zömében külföldi — pályamű közül egyet sem tartott jónak, s ezert magyar mérnökökét bíztak meg Európa legnagyobb egy- nyilasu hídjának megtervezésével és elkészítésével. Hat évig épült, 11 ezer tonna vasat használtak fel hozza es 1903. oktobereben avatták. 1945. január 18.-an hajnalban, a barbar náci robbantás nyomán, egyetlen perc alatt közel nyolcezer tonnányi része omlott a folyóba. Huszonégy evvel ezelőtt uszodarukkal kiemelték az utolsó, mintegy hatvan meteres, közel ezernegy- szaz mazsa súlyú roncsdarabot is a vízből. “A pesti és a budai oldalon ezrével álltak az érdeklődök, akik megérezték, hogy ez a pillanat legalább annyi­ra a varostörténeté, mint amennyire az volt annak­idején a hidavatás is”. Néhány érdekesség az ifjabb Erzsébetről! 1964. november 21-én avatták fel. A két kapu egyenként 13 emelet magas. A 122 karvastagságu kábel mind­egyike 115 szálból áll. A hid hossza 370.4, széles­sége 27.5 meter, útfelületét 117 ezer kilogramm aszfalt borítja. Öt év után ismét megjelent Országos Névtár 77 Öt év után újra megjelent — a Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában — “A Magvar Népköztársa­ság városainak es községeinek Névtára 1977” cimu kiadvány, amely az utóbbi években, különösen az 1977. április l ével hatályba lépett nagy számú válto­zásokat is tartalmazza. Külön fejezet foglalkozik a főbb terület szervezési változások — várossá nyilvá­nítás, kozsegegyesitések stb. — bemutatásával. A névtárból megtudjuk például, hogy az ország népes­ségének fele varoslakó. Az ország nyolcvanhét vá­rosában 5 millió 405 ezren élnék, ám a varosok népességének 38 százaléka, — 2 millió 70 ezer fő — a fővárosban él. Az Országos Névtárban megtalalha to a bíróságok es ügyészségek területi beosztás?. Bemutatja a gyógy- és üdülőhelyeket és tájékozta­tást nyújt a határátkelőhelyekről. TERJESSZE LAPUNKAT! j-------------------------------------------------~i I PÜSE-CORVIN j J HBN6UUN BOOKS. J v RECORDS SOKA f Í 1590 Sécöad At*. (82-83 Si. kfat) I Now York, N. Y. 10028 — (212) 879-8893 f * Sokezer magyar könyv, újság, hanglemeze'. L I hangszalag. FORINT CSF.KK, IKKA, Comtu- § ( rist , Tuzex befizetóheiy. Látogassa meg boltunkat New Yorkban a magyar negyed középén. Postán is szállítunk * fi 'a világ minden tajára. fi f . Uj magyar katalógust díjmentesen f | küldünk.

Next

/
Thumbnails
Contents