Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)

1978-10-05 / 38. szám

Thursday, Oct. 5. 1978. 6-------------------- ---------------------AMERIKAI MAGYAR SZQ_ BÁMULATOS VÁLTOZÁS MAGYARORSZÁGON A EV ALATT EGY AMERIKAI MAGYAR EGYETEMI TANÁR BESZÁMOLÓJA HAZAI LÁTOGATÁSÁRÓL A Rutgers Egyetem (N.J.) figyelemre­méltó sajtóközleményt adott ki szeptem­ber 28-án. A következőkben nehány rész­letet közlünk ebből. Held József, gyári munkás, az 1956 no­vember eleji zűrzavaros napokban elme­nekült Magyarországról, feleségével Mar­gittal és kis gyermekükkel együtt. Az oszt­rák határon a határőrök lefogták, de sok dolguk lévén, tovább engedték őket. A New Jersey-i Camp Kilmer-ben lévő me­nekült-táborba megérkezve, Held elhatá­rozta, hogy tovább folytatja tanulmánya­it. Először is megtanult angolul, mialatt családját, mint földmunkás, majd kifu- tófiu tartotta el. Ezután beiratkozott a Rutgers Egyetemre, ahol 1962-ben elnyer­te a B.A. diplomat, majd egy evvel később az M.A. diplomát, végül 1968-ban meg­szerezte a doktorátust a történelmi tudo­mányokban. Időközben a Rutgers Egye­tem kinevezte őt tanárnak a történelmi szakon, es ma az egyetem történelmi ta­gozatának feje, es vezetője az egyetem Szovjet es Kelet-Európai Tanulmányok programjának. Held elsőizben 1972-ben szándékozott szülőha- Dr. Held Jozsei zaját meglátogatni, de tiz nappal tervezett határát­lépése előtt vízumát érvenytelenitették, véleménye szerint az akkori nemzetközi viszonylatok miatt. Mégis, ott Becsben, sikerült rég nem látott szüleik­kel találkozniuk, örvendetes családi egyuttletben. Ez év elejen a Magyar Tudományos Akadémia meg- hivására júliusban Magyarországra utazott, miután a New York-i főkonzul személyesen átadta neki be­utazási vízumát. Mint szívesen látott vendeg, Keszt­helyen, a Magyar Történelmi Társaság nyári tanfo­lyamán előadást tartott az amerikai történészek ki­képzéséről, majd Budapesten, a Tudományos Aka­démia Történelmi Osztálya előtt kutatási munkájá­ról beszelt. Fogadtatása olyan kielégítő volt, hogy Ranki György, Kossuth-dijas történész, egyetemi tanár, az Akadémia tagja, meghívta ot Budapestre egy ott tartandó konferenciára. Most adjuk át a szót dr. Held-nek: Amikor 1978- ban átleptem a hatart; a végeláthatatlan szogesdrot határ, fegyveres határőrökkel az őrtoronyban, ijesz- • tő benyomást keltett. De ez a benyomás hamarosan szerte foszlott, meglátva a mezőket. Az ut menten hatalmas bevetett táblák, szőlőkkel borított domb­oldalak rendkívül idillikus képet nyújtottak, amit nagyon kellemes volt látni. Minden megváltozott 22 ev alatt, de bámulatos volt az a gyökeres válto­zás, amit láttam. Szinte hihetetlen a látott változás, ez teljesen más társadalom. Magyarország, amelynek úgyszólván nem volt ipara az 50-es evek­ben, ma egy modern társadalom. Láttam a sok ko­csit és a TV antennákat a falvakban. Végre a pa­rasztság úgy él, ahogy azt mar rég megérdemelte, igyekeznek kipótolni a századok nyomorúsága*. A nepnek sok tapasztalata volt különféle politikai viszonylatokkal, nem lehet őket propagandával könnyen megingatni. Tőrödnek magukkal es e':k sajat életűket. Természetes, hogy egyes személyek nagyon jól cinek és társadalmi elismerésnek örven­denek. Bárhova mentünk, igaz barátsággal es előzé­kenységgel fogadtak. Kollégáink külön igyekezettel mutatták tiszteletűket irántunk, minden féltékeny­ség nélkül. Ez nagyon kellemes volt. Találkozhattam emberekkel, akiket idáig csak levelezésből ismertem. Munkám összekapcsol Magyarorszaggal, nagyon ta­nulságos részemre hazamenni, de nem szándékszom csupán szórakozásért odamenni. Ezúttal találkozhattak a többi rokonokkal es regi barátokkal, akiket elhagytak 1956-ban, és együtt volt a család, nagyszállók és unokák. Ami az orszá­got illeti, az evek es mérföldek megváltoztatták dr. Held perspektíváját a kivándorlóétól a törté­nészre, aki most a történész higgadt szemevei tekint Magyarorszagra. Jelenleg a magyar tájék változásai­ról szóló könyv megírásán dolgozik. Márky Aranka: ÉVFORDULÓ E borongós októberi napon Felzokog bennem az ének, Fejem lehajtva adózom A vértanuk emlékének. ' Fekete gyásznak bánatos hangja Felsir bennem, mint temetés Harangja. Mint vészkiáltás a Csendes éjszakába, mint elfojtott Sóhaj az aradi várba*. Nem voltak ok senkiházi Bitang emberek. Nem akartak maguknak Sem pénzt, sem hirnevet. Magyarok voltak ok a javából Szerették hazájukat Szivük igazából. Mi történt velük, ó, borzalom, Életük vették azok a gazok. És 5k felemelt fővel mentek a halálba Mint Krisztus fel a golgotára . örökös utján nesztelenül rohant, Nagyokat sújtott a vén kaszás. Merő vér lett a föld, de az égen Kigyult tizenhárom csillagóriás. 1849 OKTÓBER 6 “Szerette hazáját: szívvel szóval, tettel, Vedte szabadsagai híven, becsülettel, Áldozott, szenvedett jutalmát nem kerte S nem kuzdhetvén többet vérpadon halt érte...” E néhány verssort egy szabadságharcos sírjára jegyezték. De talán mindannyiuknak szól, akik 125 évvel ezelőtt a világosi fegyverletételt követő osztrák zsarnokság áldozatául estek. A sort a sza­badságharc tizenhárom tábornokával kezdte Haynau Aradon. Szemtanuk Írásos emlékezéseiből idézzük fel alakjukat, s azt, hogyan is történt a gyászos ese­mény: I i ti “Szombat volt, október hatodika, borongos őszi nap. Az aradi várból dobperges hallatszik. Fel hat orakor megjelent a VI. kapunál Uthyka Antal fóporkoláb,nyomában négy honvédtábornok: Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid és Schweidel József. A menet bekanyarodik a jobb oldali első sancra. Zinner hadbíró felolvassa az iteletet. ti r irr Kiss Ernő felsohajt: — Szegény hazami Vege mindennek... i Elhangzik a parancsszó. A négy tábornok letérdel. ) | i » / A sorbol kivaliktizenket katona, harmasaval szem- beállnak a hősökkel. Egyszerre dördül el tizenkét lövés...” A többieket hat órára hajtották ki a vártol delre ,, *» || t lr „ fekvő mezőre, erős katonai kísérettel. Előttük ott sorakozott kilenc bitofa. Tichy osztrák őrnagy ve­zényelt, Pöltenberg Ernőt —honfitársat — szólítot­ta elsőnek. Azután Torok Ignác következett, majd t i rf .. * l Knézich Karoly. O leejtette szemüveget, s utana ha­jolt, hogy megkeresse. — Hagyja ott! — rivallt rá az osztrák parancsnok. — Lát maga az akasztófan úgy­is. Leningen beszelni akart a katonákhoz, de meg­pergették a dobot, es nyúlt utana a hóhér. Damjanich n'ezte, milyen kegyetlenül irtják ki hú bajtársait. — Mire való ez a kínzás, miért nem lottók agyon minket? — szolt oda Tichynek, akivel egykor a csá­szári seregben szolgált. — Mert igy kell lennie — mondta az osztrák... — No, te se sokra vitted — jegyezte meg Damja­nich. — Hóhérlegény lett belőled. Amikor a bitóhoz parancsoltak, ezt mondta: — Gondoltam, hogy en leszek az utolso, mert a csataban mindig első voltam. Damjanich, Bem apó mellett, a szabadságharc egyik iegfenyesebb alakja. Valamennyi csatáját meg­nyerte. Hogyan is hagyta volna 'eletben a bosszú- szomjas ellenfel. Haynau becsületszavát adta Lichtenstein Ferenc hercegnek, hogy nem akasztat­ja fel Dessewffyt es Lázár Vilmost, akiknek amnesz­tiát ígért. Amikor később Lichtenstein szemrehá­nyással illette a szószegésért, Haynau igy válaszolt: „ — Hiszen nem akasztattam fel, csak agyonlőtték okét. I Kik voltak ezek az emberek — az aradi tizenhá­rom? Származásukat tekintve különfélék. Egyesek az alacsonyabb néposztályokban születtek, mások .* « » | .. i . kozepnemesek es arisztokratak voltak. Többségük — 1848 előtt — a császári e's királyi hadsereg tisztje­(folytatas a 14. oldalon)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents