Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)
1978-09-28 / 37. szám
KARINTHY FERENC VITKOVlRl Vukovari akkor mar két hete volt Londonban, turistalevellel, s meg hat napja hátra. Járt a British Museumban, Nemzeti Képtárban, megtekintette a Parlamentet, Westminster apátságot, Madame Tussaud viaszbábu kiállítását, Dickens házat es az Ódon Ritkaságok boltját, a highgatei temetőben Marx sírját. Kirándult Oxfordba, , Stratfordba es Canterburyba, s egy szép, tavaszias vasárnapot szánt rá, hogy elsétáljon a Hyde Parkba, és fölkeresse a hires Speaker’s Corner-t, a szonokok sarkát. Már messziről látta a sokaságot, jövőmenö, hullámzó tömeget, megsüriisÖdo embergyüruket, melyekből középütt ki-kiemelkedett valaki. Mint aztán megfigyelhette, ezek ládákat, zsámolyokat, söroskasztnikat hoztak, amolyan alkalmi szószékül, rutinos szereplők, máskor is beszélhettek e helyen. Tudott kissé angolul, am az itt elhangzottakat eleg nehezen ertette, a hadarást, kiáltozást, szapora vitát, cockney nyelvet és ejtést. Egy olajos bőrű pakisztáni a börtonviszonyokat bírálta, és a színesek hátrányos megkülönböztetését sérelmezte,ellenfele, nyálzó, csipás, bava alak a fehér faj fölényét bizonygatta. Homoszexuálisok, mindkét neműek, táblákon követelték jogaik elismerését. Egy ősz, loncsos, dúlt abrazatu asszony ordítva ismételgette, hogy ő zsidó , es a brit birodalmat a világ legsötétebb antiszemita hatalmának nevezte. Arabok, négerek, kínaiak is felszólaltak, többen az elharapózó terrorizmust kárhoztattak, illetve mentegették. Masok Isten országát es az utolso Ítéletet hirdették. Meg egy alacsony, mosdatlan, szakállas alak, fülére húzott pepita sapkájában, ez azt óbégatta, hogy a királynő, miután az éjszaka együtt háltak, keveset fizetett neki. Vukovárit elszomorították a hallottak, s furcsa fájó hiányérzetet keltettek benne. íme, a polgári demokrácia, gondolta, sok üres fecsegés, és nem történik semmi. Egész nap ezen töprengett, este a hotelszobájában meghallgatta a híreket. Újabb repülőgép eltérítés, munkanélküliség, infláció. Rosszul a- ludt, álmában a Hyde Parkban volt, valami dolga lett volna, de nem birt rájönni, hogy micsoda. A kontinensről érkező utas szamara megunhatatlan, mindennapos gyönyörűség az angol reggeli. Meg a polgári szállodákban is, amilyenben o lakott, étlapról választhatók ki a fogások: hideg gyümölcs- vagy paradicsomlé, tejbe áztatandó kukoricapehely, dara, zabkása, majd szalonnas, sonkás vagy kolbá- szos tojás, esetleg sült hal, hozza piritos kenyer, zsemlye vajjal es lekvárral,, sütemény, kávé vagy tea korlátlanul, ezzel késő délutánig kitartott. Eközben szokta eldönteni aznapi programját es átlapozni a Daily Workert. Az újság nem vidította föl: emberrablás, sztrájkok, veres rendorroham, bombák Belfastban, a font zuhanó árfolyama. Az egyik vegyes lakosságú külvárosban, ahol a faji gyulölseg magasra csapott, az uszoda vizebe fojtottak egy gyereket... De jő, hogy nálunk otthon ilyesmi nincs, nem fordulhat elő. Meghatódott, eszébe jutott, honnét indult, küzdelmes fiatalsága, az ifjumunkas-mozgalomban eltöltött viharos, feledhetetlen esztendők, S bár Vuko- vári odahaza kérlelhetetlen kritikus es a hibák szen- vedelyes ostorozoja hireben állt, a főnökei olykor összeférhetetlen demagógnak, a taggyűlések rémének nevezték, itt most nagy melegseg tamadt a szivében. Elvégre tartozni kell valahova es milyen erős, megnyugtató érzés, hogy ö, a hajdan hányt- vetett, éhező, annyit pofozott kisinas ma ezt elmondhatja magáról. Es akkor mar tudta is, mért volt eddig az a bizonytalan hiányérzete, egyszerre világossá vált, mit kell tennie. Noha jelenleg tanácsi alkalmazott,szociálpolitikai előadó, nem felejtette el régi szakmájat, az asztalosságot, amúgy is furó-faragó ezermester, A közeli üzletekben összevásárolta a szükséges kellékeket, a többi már gyerekjáték, néhány szerszám mindig akadt a poggyászában. Fönn a szobácskájábán lécekből keretet eszkabált, arra fehér keménypapírt feszitett, és sötétkék filctollal, jó vastagra kihúzva felirta a szöveget: ÉLJEN ÉS VIRÁGOZZÉK A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG' Aztán a másik hasonló táblára, melyet a hátán visz majd, ugyanezt angolul, a szöveg megfogalmazásához segítségül vette a szótárt: LONG LIVE AND FLOURISH THE HUNGARIAN PEOPLES REPUBLIC! A két részt hevederek fogták össze, hogy a vállán átdobhassa, amint a szendvicsemberek hordjak hirdetményeiket. Meg egy kis piros-fehér-zóld szint is felrakott alulra. Gusztusos, szép munka, meg volt vele elegedve. Az írásos oldalakat egymás fele fordította, úgy vitte ki ebéd után a Hyde Parkba. Hétköznap leven, ott most lanyhább a forgalom, csupán egy bozontos korzikai szeparatista ágált, siralmas angolsaggal es meglehetős érdektelenseg közepette. Vukovari szétszedte a táblákat, s ahogy a szállóban már kipróbálta, elöl-hátul a vállára vetette, helyrerázogatta. Minden passzolt. Föl-alá sétált, kimért léptekkel, szerényen, de hatarozottan, később körözésre váltott at. Egyelőre nem sok feltűnést keltett, ám ö ezzel keveset törődött. Eleve számolt vele, hogy aligha lesz könnyű dolga, itt, a kapitalizmus klasszikus földjen, közönybe, értetlenségbe, esetleg ellenállasba, vagy gúnyolódásba ütközik. Vukovari azonban nem az volt, aki megretten a nehézsége któl,s viszontagságos elete során megszokta, hogy az árral szemben ússzon. Távol a Kensington Gardens felett a nap már lefele indult. Elsőnek egy szénfekete fickó szólította meg, azt firtatta: fehér ember létére mért tűntet az afrikaiak szabadságáért? Vukovari türelmesen megmagyarázta, hogy Magyarország Európában fekszik, szocialista állam, s egyébként rokonszenvezik a harmadik világ népeivel és támogatja harcaikat, fejlődésüket. — Yeah. Vagyis maguk a Szovjetunióban laknak? — Nem ott, a szomszédságban — válaszolta — Magyarország önálló allam. — Es valami zűrje volt otthon a hatóságokkal? Le akarták csukni? — Ellenkezőleg, jó állásom, szép keresetem van. — Akkor mért nem megy haza?- Rövidesen erre is sor kerül, felelte, de amaz mar nem figyelt rá, bosszúsan kiköpött, talpával eltörölte, es elpályázott. A következő, aki hozzáfordult magas, csinos, telt leány volt, feszesen a. fenekére simuló farmernadrágban. Udvariasan bemutatkozott: amerikai diák, és statisztikai fölmérést csinál az itt felszólalókról, felvonulókról, erről Írja a szakdolgozatát. Azzal kérdőivet szedett elő, s pontról pontra följegyezte Vukovári nemzetiségét, korát, társadalmi helyzetét, családi állapotát, politikai nézeteit es igy tovább. Majd súlyosabb problémákra tért át, Carter elnök közép-keleti diplomáciájára, Del-Afri- kára, a kínai változásokra. O igyekezett legjobb tehetsége szerint válaszolni, ám, mikor a lány arról faggatta, hogy mi a velemenye Idi Aminról, Muhammad Aliról, kit tart a legnagyobb popénekesnek, megelegelte és faképnél hagyta. Több említésre méltó esemeny estig nem történt. Másnap délután két kiflit vitt, és termoszban teat. Ezúttal kissé, népesebb a hires sarok, állatvédők gyülekeztek, őt azonban ma is békén hagyták, sok mindent megszokhattak az itt őgyelgők, bámészkodók. Csak egy részeg kubai emigráns kötött bele, vitat provokált volna az emberi jogokrol, de ö hamar átlátta, merről fúj a szél, az okvetetlenkedő fejere olvasta Batista és a chilei junta bűneit. Kedden és szerdán is kijött. Lassanként hire kerekedhetett a dolognak, ebben az évszakban sok hazai turista jár Londonban, csudalkozva nézték, nem tudták mire vélni, nem szólították meg. Viszont a magyar külképviseleti szervek is értesülhettek tevékenységéről, odaküldtek a gépkocsivezetőt, s az megerősíthette a furcsa híreket. Csütörtökön kiszállt egy közepes beosztású tisztviselő, néhány percig figyelte, aztan óvatosan hozzálepett: — Az elvtárs, ha szabad kérdezni, honnan van? — Vukovári. Tanácsi dolgozo a nyolckerületből. És az elvtárs? — A magyar nagykövetségről. — Üdvözlöm. Akarja kissé vinni a táblát? — Mert tetszik ezt csinálni? Valami megbízatás? — Ónálló kezdeményezes. Persze, nem tilos másnak is utanacsinálni. Minél többen vagyunk, annál erősebbek. — Na igen, de mi ennek a célja? — Nezze. elvtarsam — fogta karon Vukovari a titkárt, maga mellett vezetve. — Egyszerűen arról van szó: itt annyi mindenről beszélnek, s rólunk egy árva hang se. Ez az, ami engem szivén ütött. És örülök, hogy végre az illetékes szervek is méltányolják, felkaroljak. — Hivatalos utón van idekint? — Nem turistaként. f ' | — Kék útlevéllel? Megengedi? Vukovari átnyújtotta, amaz jártában belelapozott, visszaadta, elbúcsúzott. Vagy másfel óra múlva azonban újra megjelent. — Hagyja ezt abba, ne folytassa. A nagykövet elvtars személyesen kéri ra. — De mert? Kinek ártok vele? — Van valamire szükségé? Segíthetünk netán? Anyagi problémái? — Köszönöm, semmi. Kaptam az útra elegendő valutát. — Álljon le, ne csinálja tpvabb. (folytatás a 10. oldalon) 9 —-------------------------------------------AMERIKAI MAGYAR SZÓ-_______________Tll"r8day'Sep' 1978-
