Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)

1978-09-07 / 34. szám

Thursday, Sep 7. 1978.

F

a* a a a

uiop Imre

Körülbelül egyidős lehet a fával. A sorsuk is sok tekintetben hasonló. Egymás közelében nőttek fel. Persze, a fa magasra nőtt, Pintér József pedig csak embermagasságu maradt. Sőt, a fajtája közt is az apró termetüek közé tartozik. A sudár fa viszont magasan kinyúlik a többi fa közül. Again madarak tanyáznak. Tavasszal mindig az elsők közt zöldüli ki.

Jóska gyerekkorában cserebogarakat rázott le a fáról s gyakran fel is mászott ra. Egyszer más is történt vele a fa tövében.

Akkor még mindketten fiatalok voltak, de azóta a jegenye jónéhányszor levetette lombját. Igaz, meg nem öreg. Egy jegenye 40 és 50 között még nem tartozik a vének sorába. Persze az ember sem. De ennyi évesen csak a fa növekszik. Meg terebélyesedik. És egyre mélyebbre fúrja gyökereit.

Pintér József életében sokkal több minden történt, mint a jegenyéében. Kis és nagy esemenyek váltogatták egymást. Két bátyja már régen elkerült a szülői háztól. Kamaszkorukban mindketten sokszor megmásztak a fát. Az idősebbik alatt egyszer egy ag le is törött. Helyét ma forradás őrzi. A heg ugyan örökre megmaradt, de a földről már regen nem látható.

Jóska élete egyre színesebb lett. Már nem vonzof: ta a cserebogarak kergetése, a madárfészek keresese, meg a fáramászás. Annál inkább érdekelte a cigaretta, melyet apja vasszigorral tiltott. Ilykor az italnak is hódolt. A lányokra korán szemet vetett. Minden táncmulatságon ott volt, s ha a zenekar játszott, állni nem igen látták.

Akkor is bal volt a faluban. Tűzoltóból. De aznap

I , t c

este csak Ágival tancolt. A lány olyan könnyeden perdült, mintha nem is volna súlya. Mintha csak a levegőben libegne. Úgy jártak a keringöt a vendéglő padlóján, mintha repülnének.

I ti » I

Hazafele menet mégis felszegen fogta Ági kezet. A jegenyefánál megálltak.

— Nagyon fazom — suttogta Ági. Jóska levetette a kabátját, s ráadta a lanyra. De Ági tovább reszketett.

I I f I I

— Tánc közben... nem fáztál — dadogta Jóska es

I * I | ,

hirtelen átfogta Ági derekat, s úgy erezte, mintha meg mindig a keringöt járnak. Mintha megint forogna velük a világ. Szorosan magahoz vonta a lányt, s vadul csókolta.

Mindez persze regen volt... Ma Pinter József alig

i If» r r

varja, hogy napi munkájából hazaérjen. Az utazást egyre fárasztóbbnak érzi, de mostmar el sem tudja

I f '

képzelni, hogy máshol is dolgozhatna, mint a gyárfi ff | I

ban. Pedig igen fárasztó munkát vegez, s raadasul örökös zajban el. Mégis úgy érzi, mintha valamifele lathatatlan gyökerek nem engednek, hogy otthagyja munkahelyét. En mar innen megyek nyugdíjba, mondta nemrég Ilonkának,a feleségének. A gyárnál csak kertjét szereti jobban.

Igen, a kert a mindene. A gyümölcsfák, a szóló, a vetemények. Hajnalban,mielőtt elindul a vasútállomásra, már végigjárta egyszer a kertet s estere, amikor megérkezik első útja megint a fák köze vezet. Bent a házban alig tartózkodik. A kertben mindig akad tennivaló — ásás, kapálás, öntözés, permef If if I f

tezes, szolometszes. Mintha versenyben állná a szomszéddal, vajon kinek a kertje gondozottabb, s kinek terem többet egy-egy gyümölcsfája, ki szüreteli le több szolót. A szomszéd kékül-zöldűl az irigységtől, de Jóska rá sem hederit.

— Egyszerre kisajtolnál mindent ebből a kertből, ha tudnál — bosszantja olykor a felesege. — Csak rá ne fizess!

Jóska haragszik ezert a megjegyzésért, noha egyáltalán nem túlzás, hiszen tulajdonképpen úgy tekint a kertre, mintha az egész falu minden veteményesének es gyümölcsösének a termesét leszedhetne benne. Mintha az egész falu növényzetének szükséges eletnedv csak az ő gyümölcsfáit es vetemenyeit illetne meg. Azzal pedig, hogy mindenkinél alaposabban gondozza a kertjét, olyan életkepesse akarja tenni

.. f , ,

növényéit, hogy azok el tudjak szívni a tápanyagokat masok kertjéből is. Valahol olvasta, hogy a növények között óriási versengés folyik, s mindig a legerősebb egyedek győznek. Teljesen ki szeretne

f f t

aknazni a talajt. Ha nem merítem ki en, kimeríti más, gondolja, de ezt meg Ilonkának sem árulja el.

Arról sem szólt Ilonkának, mik a tervei a jegenyefával. Csupán annyit mondott, hogy a kerítés közelében a jegenye miatt silányabb a vetemeny.

— Miért lenne silányabb? — csodálkozott az asz- szony. — Ugyanolyan a sárgarépa, mint a kert felső végeben.

— Éppen az a baj — vetette ellen Jóska. — A kérii t

tesnel szebbnek kellene lennie, mert ott jobb a talaj, meg többet is kapáltam.

— Ilyen magas fa árnyéka mar nem számit. — vélekedett Ilonka.

— De a gyökerei igen! — vágott a szavába,— tudod is te, milyen hosszú gyökerei is vannak ennek a

« f , |

fanak? Azok meg a mi kertünk nedvességet is elszívjak.

ff t

— Ugyan mar, nem all olyan közel a kerítéshez a fa — legyintett az asszony.

— Elég az — mondta József, bar erről a kérdésről nemigen vitatkozhatott felesegevel, mivel csakugyan elég nagy távolság volt a kerítés és a fa között.

Am a fa sorsa mar meg volt pecsetelve. Igen. Elhatározta, hogy kiirtja. Tulajdonkeppen még tavaly megszületett az elhatározás. Sót,már cselekedett is, de eredménytelenül. A nyár végen hatalmas tűzet rakott a fa alatt, mintha csak az a nemes szándék vezérelné, hogy elegesse a kert es a játszótér között

fi „ f f

szorgalmasan összegyűjtött szemetet. A fa also agai meg is pörkölődtek, de tavasszal a jegenye újból kihajtott. Az elsza'radt ágak közül nehányat letört a szél, mely úgy látszik, nemcsak megviseli, élteti is a fakat. A szel lendíti mozgásba a leveleket, az ágakat, meg a fák törzset. Pinter Józsi szemeben ez a mozgás néha olyba tűnt, mintha a fák igy akarnak magukat kifejezni. A jegenye hajladozásában olykor fejcsövalast, máskor bólogatást vélt felfedezni. Ismét máskor pedig mintha azt üzente volna neki ágai mozgatásával a jegenye, hogy lám, rajtam nem fog az idő. S hiába perzseled meg leveleimet: itt állok egészségesen es téged is túléllek, hűtlen cimbora.

Bosszúja egyre fokozódott. Az ágak megégetése- rol lemondott, mert alattomosabb módszert valaszf iff

tott. Tudta, hogy az elet elpusztításának regen bevált eszköze a mereg, mely ember, állat és növény megsemmisitésere egyaránt alkalmas.

Cselekedetet aprólékosan eltervezte s a legnagyobb titokban készítette elő. A sósavért, melyet a gyár laboratoriumaban szerzett be, egy nagy szakajtó almát adott. Fonott üvegben hozta haza a mérget.

Egy kora őszi estén a fa töve köze kis árkot vájt, tiogy a pusztito folyadék minél róvidebb utón és a

»f • ..

lehető legkisebb veszteseggel jusson el a gyökerekhez. Aztán beosont a házba az elrejtett üvegért. Nesztelenül jutott at a kerten. A hátsó kisajtót, mely a játszótérre nyílott, már jó előre kinyitotta. A sötétség nem okozott nehézséget neki, hiszen akár bekö*. r

tott szemmel is eligazodott volna a kertben. Erezte, hogy szive hevesebben ver, mint máskor. Nem, nem attól, hogy megszánta volna a fát. Csupán a rette• ff i

gestol: nem veszi-e eszre valaki. Az emberek szeretik a fákat. Tavaly ősszel az egész játszótér kóré facsemetéket ültettek. De azok még ártalmatlanok. Mire megnőnek, neki már mindegy lesz,elszivjak-e a kertjéből a nedvességet vagy sem. Ha gyerekei lennének, talán amiatt is aggódna. Igen,az emberek szeretik a fakat. Amikor egy suhanc berúgott és kitört három facsemetét,másnap beidéztek a nemzeti bizottságra. Nevet háromszor is bemondtak a falu han- gosbeszélojeben, pedig saját~kezuleg uj fákat ültetett az elpusztítottak helyett. Állítólag valaki fel is pofozta a fiút. A tönkretett facsemetéknél a hatalmas jegenyének meg a legvékonyabb ága is vastagabb.

Amikor a fához ért, várt egy kicsit, nem hall-e valamilyen neszt. Ugyan ki látna itt iíyenkor? — nyugtatta magát. Aztán az villant fel emlékezetében, hogy akkor is ilyen sötét volt itt, amikor Ágit ölelte s gyengéden ráborította a kabátját. Egyszeriben úgy érezte, mintha most lenne. Mintha nem nőtt volna azóta ilyen óriásivá ez a jegenye. Mintha visz- szaröppent volna vele az idő, s a jelent csak álmodná. Egyszeriben mindenre tisztán emlékezett: cserebo- , garakra, madarfeszkekre, szőlőkre, testvérekre. Hirtelen valamifele furcsa suttogást hallott.

— Ne, Jóska, Ne!...

Összerezzent. Kis ideig moccanatlanul állt, s nem tudta, mi történik vele. S amikor a legies suttogás újra es újra megismétlődött, rádöbbent, hogy a ket- ségbeesett, de mégis oly melengető hang az Ági hangf f .« f

ja. Am, ami kor keze megérintette a hideg uvegdugot, a sok-sok emlék megint elröppent. Semmi sem maradt itt, csak a sötétség es a döbbenetes csend. Felkapta a méreggel teli üveget, s úgy rohant el a fa tövéből, végig a kerten, mint aki tüzbol menekül. Mintha nem is volna talaj a lába alatt. Rohant es furcsamód ugyanaz az érzés ömlött szét benne, mint akkor régen, amikor Ágival tánc közben a vendéglő padlója felett lebegett.

____AMERIKAI MAGYAR SZÓ—

_______ 13