Amerikai Magyar Szó, 1978. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-16 / 7. szám
Thursday, Feb. 16. 1978. JUHÁSZ GYULA A patinás Pápa “Értse meg a dolgot: Önnek alkotni kell. Sok tehetséges, különös és értékes emberrel találkoztam az életben, de állíthatom, hogy oly vérbeli költővel... oly másvilágban élő, igazan született bohémmel, mint Ón, soha...” — irta Kosztolányi Dezső Juhasz Gyulának. Milyen ember volt Juhasz Gyula, milyen sorsbol fakadt költészete? Élete felidézését ne a születésével (1883) kezdjük, hanem egyetemi eveivel. Juhasz Gyula a szazad elejei, 1902-ben került a budapesti egyetemre bölcsésznek. Ekkor meg nyoma sincs benne melabu- nak, maganyerzetnek, ami később jellegzetesen juhászgyulaivá tette verseit. Tanárai, különösen Riedl Frigyes es Negyesy László nagyra becsülik — Négyesnek hamarosan titkára lesz, nevelői állast is szerez neki, és egyetemi intézete ifjúsági vezetőjének nevezi ki. A hires Négyesy-féle stílusgyakorlatokon Juhasz Gyula a legnagyobb tekintély. Vezer- egyéniségge válik: társai között hamar felismeri a tehetségeseket, es vitázó körré szervezi ókét. Gondolnánk, hogy ebből az energikus, tüz-lang fiatalemberből később a melankóliájáról ismert, halk-szavu költő lesz? Az egyetem diákjai és a tanárok egyaránt komoly tudományos jövőt jósolnak neki, amellett elismerik kétségtelen költői tehetségét is. Verseit mar rendszeresen kozlik a szegedi lapok, es sajátos közvetítő szerepet is betölt a fővárosi és dél-magyarorszagi szellemi életben: Kosztolányi, Babits, Oláh Gabor verseit küldi a sajátjaival együtt szülővárosa újságjaihoz Szegedre. Budapesten, az egyetemen meg egeszseges lelkületű ifjú ember, ha mélabu és csüggedés szól is némely korai verséből, az csak a kor költészetének visszhangja. Világosan látja hazája két nagy problé-- máját: a nemzeti függetlenség és a társadalmi haladás ügyét. Az egyetem elvégzése után éri az első csapas. Juhász Gyula, a minapi eminens diák, professzorok büszkesége, társainak szellemi vezére, a tudomány ifjú reménysége hiába folyamodik állásért. Az egyetemen nem maradhat, pesti állast nem kap. Megalázó, ide-oda kervényezgetés után 1906-ban Máramarosszigetre, az eldugott határmenti kisvárosba helyezik tanárnak.' Meg nem törik meg, meg lazad! S lazadasa eredménnyel jár: 1908-ban Nagyvaradra helyezik. Itt ismét a régi mozgékony Juhász Gyula, aki délelőtt tanít a gimnáziumban, délután pedig Ady Endre hajdani szerkesztőségeben újságíró. Es megint — akárcsak Pesten — “irodalmi összekötő”: Babits versek tűnnek fel a Nagyváradi Napló és a Nagyvárad hasábjain. Szabó Dezsővel vitázik, Kosztolányival, Oláh Gáborral vált leveleket. Maga kőre gyűjti a vidéki Írókat. Társasággá szervezi a nagyváradi radikális polgári értelmiséget, s megindítja a Holnap cimü antológiát. Európai visszhangot akar kicsikarni az uj magyar költészetnek. Szervez, agital, vitázik. Két darabot is ir a váradi Szigligeti Színháznak (Atalanta, Szép csöndesen), mert szerelmes a színház szubrettjába, Sárvári Annaba, Ekkor éri a második csapas. Nem a vaksors üldözi, hanem a tanügyi hatóságok. Megsokallják mozgékonyságát, a mindinkább politikai jellegűvé váló szerepet. 1911-ben egy másik határmenti kisvárosba, Szakolcára helyezik. Fásult tanár, poros utcák és álmos kaszino-tagok között él hatszáz napig. “Képzelt utazás villámröp- tu vonatjan” száguldhat csak: a könyvek segítenek neki kiszabadulni ebből a rabságból. Tanártársai fel- jelentgetik, hogy érdemeket szerezzenek maguknak. Ostoba tanfelügyelők megróják, mert nem csak a Halotti Beszedet oktatja diákjainak, hanem Ady forradalmi líráját is! Mindenütt mellőzik. A Nyugat visszaküldi verseit. Könyve kiadása nem halad. Es ebben a pülanatban — micsoda groteszk helyzet! — megnyeri a Petőfi Társaság kétszáz koronás Nulyovszky-diját “Pannóniában a légió dalol” cimü versevei. (Mint később kiderül, azt hittek, a verset Kozma Andor irta.) Ez a mélypont. Juhász Gyula mégsem fullad bele a Szakolcai porba. Sót! Bármily furcsa, ezidö alatt teljesedik ki, válik egyénivé költészete. A fojtogató magányban születnek meg szerelmi lírájának legszebb darabjai (Dicsőség, Annára gondolok, Elégia, Áldott a bánat, Milyen volt, Profán litánia, A regi Anna), es itt fogan a tájszeretet legforróbb vallomásainak egesz sora (Tiszai csönd, Magyar táj, magyar ecsettel, A vegeken). 1913-ban Makora helyezik. Megint egy kisvárosba. Harminc eves, úgy érzi, mindennek vege. Útfélre vetve, társaitól elszakadva, távol az irodalmi élet eleven nyüzsgésétől mihez kezdjen. Ekkor tűnik fel lírájában az igazán dekadens hang. Aztán 1914. Az első világháború. Juhász Gyula mozgósítja Makó haladó értelmiségét a háború ellen. A közösség gondja megszabadítja magányától. 1917-ben Szegedre költözik, munkatársa lesz a radikális polgári demokraták lapjának, a Délmagyar országnak. Ettől kezdve részese a helyi politikai közéletnek. Az őszirózsás forradalom idejen a Nemzeti Tanacs tagja, a Tanácsköztársaság alatt a szegedi színhazat vezeti, munkáselőadásokat tart, faluszin- hazat szervez, kiadja a jelszót: Kultúrát a népnek! A proletarforradalom leverése után a Ven cigánynak cimü verseben Vórósmartyt idézi fájdalmasan: “Faj veszni látnom annyi büszke álmot”. Ez volt a harmadik csapás, amit valójában sosem hevert ki. Kedélye elborult. Az élet fénye mindinkább megkopott előtte. A harmincas évek már egy roncs emberre talalt. Utolsó három évében már egyáltalán nem vett tollat a kezébe. 1937. április 6.-án önszántából vált meg az élettől. Dutka Judit JUHÁSZ GYULA: TISZAI CSÖND Hálót fon az est, a nagy, barna pók, Nem mozdulnak a tiszai hajók. Egyiken távol harmonika szól, Tücsök felel rá csöndben valahol. Az égi rónán ballag már a hold: Ezüstösek a tiszai hajok. Tüzeket raknak az égi tanvak, Hallgatják halkan a harmonikát. Magam a parton egymagám vagyok. Tiszai hajók, néma társatok! Ma nem üzennek hivó távolok, Ma Idkötöttünk itthon, álmodok! A Bakony és a Kisalföld peremén épült Pápa történelmi patiriáju városképével, műemlékeivel sok látogatót vonz. A 24 ezer lakosú város a nyugati Bakony- vidék gazdasági és kulturális központja. Képünkön: a Kossuth Lajos sétálóutca. New York-i gondolatok egy betegségről, melynek neve: _ emigráció Kezdődni úgy kezdődik, hogy az ember úgy érzi magát, mint egy turista. Érett férfikorban elmenekül valahonnan Párizsba vagy Londonba, vagy Rio de Janeiróba vagy New Yorkba. A város tetszett vagy nem tetszett, és turistának érezte magát. Aztán múltak a hónapok. Majd az évek. A turista nem ment haza. A turista megragadt. A turistából: emigráns lett. Az egészségesből: beteg, ö még nem vette észre, de a többiek észrevették az egyre kevésbé kormányozható idegein, a panaszkodásai nagy mennyiségén és kis minőségén, a kritikai tehetsége gyors fejlődésén, a honfitársaival való érintkezési vágy állandó csökkenésén, és azon, hogy egyre rosszabbul beszél angolul, mert tudata alatt feladta az érett korban már hiábavaló küzdelmet az idegen nyelvvel. Az emigráns mindezt egyelőre nemigen veszi észre, ö csak azt veszi észre, hogy altató nélkül nem tud aludni. Az emigráció nevű betegségnek első fázisa evvel az altatóval kezdődik. Hogy mikor? Némelyiküknél korábban, másoknál későbben. Magános embereknél korábban. Családosoknál későbben. Jómódúaknái későbben. Szegényeknél korábban. Gyerekek nem kapják meg: az emigráció nem gyermekbetegség. Az emigráció az úgynevezett hajlott korú emberek betegsége. Fejlődésének tempója elég gyors. Kérlelhetetlenül, fokozatosan romlik az állapot Az altatóadag egyre nagyobb. A klórvegyülettel kezelt vízvezetéki víznek egyre furcsább az íze. A levegő meleg enyvtartalma (angolul: humidity), az autók kipuffo- gott szénoxidja és akrolein-szaga az utcán egyre kevésbé élvezetes. A dohány, a kávé, a kenyér egyre idegenebb. A belpolitikai viták, a helybeli viccek, a képestréfák, sorozatok egyre érthetetlenebbek. A hírek hazulról egyre sűrűbben jönnek, és egyre rosszabbak. A súlymérték, a hosszmérték és a hőmérő átszámítása túl komplikált kezd lenni. Az ember egyre jobban ugyanaz marad, aki volt, mialatt körülötte minden egyre jobban kezd különbözni attól, aminek eleinte látszott. Az ember egyre mélyebben kénytelen belekeveredni az új életbe, tehát egyre több helyen üti meg magát. Tipikus emigráns-tragikum az, hogy az ember önmagát szokja meg, ahelyett, hogy a környezetét szokná meg. Így megy át a betegség néhány év alatt a második fázisba, amely rendszerint egy elektrokardiogram- mal kezdődik, és injekciókkal, kapszulákkal folytatódik, nem sok eredménnyel. óhaza_ 6_______
