Amerikai Magyar Szó, 1978. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1978-02-16 / 7. szám

Thursday, Feb. 16. 1978. AMERIKAI MAGYAR SZÓ A FÉRJ IS VERVE JO ! A magyarországi régi kizsákmányoló rendszer kultúrájának egyik nem elmés közmondása volt: “Pénz olvasva, asszony verve jó”. A pénzimádás, fösvénység, zsugoriság, férfi s sovinizmus jellegzetes megnyilvánulása volt ez! Hátha valahol a világon manapsag még mindig szeretik “olvasni” a pénzt, akkor az Amerika. Es ami azt illeti, soha annyi pénzt a nagy üzlet nem olvasott, mint az idén. Még jó, hogy feltalálták a computereket, különben a telefonvállalat vezetősé­ge hogyan tudta volna megolvasni tavalyi több, mint négy billió dolláros hasznát, vagy leltározni nyolcvanezer billió dolláros vagyonallomanyat. Ha egy millió emberük éjjel-nappal számolná dollárjai­kat, akkor sem tudnák dollárjával egy éven behál megszámolni. No dehát ugyancsak eltérünk a címünkben jel­zett témától! Arról van ugyanis szó, hogy Ameriká­ban akár hallottak a róstelendó regi magyar mon­dásról, hogy a pénz olvasva, asszony verve jo, akár nem, de ugyancsak gyakorolják a mondás másik felét, mar mint az asszonyok verését. Két amerikai kutató, Langley és Levy hosszas tudakozódás és kutatás után megállapította, hogy Amerikában évente 28 millió feleséget részesítenek sülyos testi bántalmazásban haragjukban önuralmu­kat és talán eszüket is vesztett férjeik Pedig azt hinne az ember, hogy itt, ebben a nagy jólétben, a penzolvasás annyira elfoglal mindenkit, hogy nincs idejük, már csak az illendőség kedvéért is, testi fenyítésben részesiteni életük párját. Persze a pénzt lehet számolni computerrel, de feleseget nem lehet computerek réven megrendszabályozni. Es most jön a címünkben is sejtetett szenzáció. Amerikában egy másik verziója teremtődött a ma­gyar mondásnak. Amerikában évente legalább 12 millió feleség azt mondja, hogy pénz olvasatlanul, de a férj verve jo. Igen bizony, Langley es Levy urak nemcsak az asszonyoknál érdeklődtek, hogy nagy­sága, szokta Ont az ura időnkint, néha, vagy gyak­ran elpáholni? És az adott válaszokból következtet­ve megállapította, hogy 12 millió férfit nadrágolnak el szerelmetes párjaik. 12 millió amerikai dalia. A második világháborúban az volt az amerikai hadsereg létszáma. Ez csak. az a szám, amelyet a férfiak bevallottak. Mert a két kutató gyorsan meg-- jegyezte, hogy a legtöbb féri nagyon, de nagyon restelli, hogy a rővidebbet húzza a családi perpatva­rokban. Es csak akkor ismeri be na^y pironkodva, amikor mar ambulancián viszik a kórházba. Hogy mikor kezdtek Langley és Levy urak a férjverés statisztikájának összeállítását? Akkor, ami­kor tudomást szereztek arról, hogy egy Washington,, D.C.-i rendőr felhívta a fővárosi nővédelmi közpon­tot és tanácsot kért tőlük, mitévő legyen: a felesége minden péntek este összeveri. Most mar csak azt szeretnénk megtudni, hogy miért éppen penteken és miért éppen este? De erre sem Mr. Langley, sem Mr. Levy nem kapott, es igy nem is adhat nekünk választ. D. San Francisco Város életveszélyben A Golden Gate a világ leghosszabb hidja, s varosa egyik leggyönyörűbb város a világon, elpusztulhat, semmivé válhat bármelyik pillanatban. Ezt nemcsak a geológusok tudják, hanem tudja San Francisco minden egyes polgára. Minden uj épületet mar a ka­tasztrófára számítva építenek különleges technoló­giával, és városon kivid 16 uj kórház készült fel a var - ható földrengés életben maradó áldozatainak befo­gadására. Amióta a közelmúltban Guatemalaban, Olaszországban, a Szovjetunióban és Kinaban föld­rengések pusztítottak, az előrejelzések szerint a ka­tasztrófa az álomvárosban is várható. Kalifomia,fó­leg San Francisco egyike a Föld legveszélyezettebb helyeinek. A földrengés tudományos magyarázata, hogy a földmozgások következtében földtömegek egymás­ra tolódnak, vagy törések, hézagok keletkeznek, óriási feszültséget okoznak, amelyek végül a felső rétegben is földrengést idéznek elő. Egy ilyen törés vonul végig körülbelül 1000 kilométer hosszúság«, ban Kalifornia alatt San Franciscoig. A varos nem először élné át a szörnyű katasztró­fát. 1906-ban volt először földrengés, ez 500 halót tat követelt áldozatul. A geológusok szerint lehétsé ges, hogy egy újabb földrengés mar milliónyi áldó. zattal fog járni. Az utolsó 500 évben a földrengés körülbelül kétmillió emberáldozatot követelt. Csak Kinaban 1556-ban 830 ezer ember pusztult el. WASHINGTON,DC. A szenátus jóváhagyta William H. Webster biró kinevezését az F.B.I. igazgatójának 10 évi időtartamra. A nyugalomba menő Clarence M. Kelly helyét fogja betölteni. AMERIKAI , MAGYAR SZÓ Published weekly, except 3rd - & 4th week in Julv bv Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N.Y.10003 Ent. as 2nd Class Matter,Dec. 31.1952 under the Act of March 21, 1879r at the P.0, of _____________New York, N.Y.____________ Előfizetési, árak: New York városban, az " Egyesült Államokban ,és Kanadában egy évre $ 15 . félévre . < 8.— Minden más külföldi országba egy évre $ 18,-félévrc $ 9.50- • V t t •- - -..........______________——­MEGINT A C.I.A. 2. Múlt heti Írásomban egesz röviden, részletek nél­kül, szóltam a New York Times-ban megjelent há­rom részből álló cikksorozatról, amely lényegében leírja a C.I.A. es a hírközlő közegek, a media, 30 even at folytatott szoros együttműködését té­ves , félrevezető, rágalmazó, vagy pedig egyenesen hazug és koholt híradások terjesztése céljából. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezeknek a rosszindulatú hírveréseknek célpontjai es szándé­kolt áldozatai kizárólag olyan országok voltak (es ez még ma is megszakítás nélkül folytatódik), amelyeknek kormányzata, vagy politikai irányvo­nala nem felel meg az USA, ill. a nagy bank- és ipari erdekeltsegek kívánságainak. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ugyanez a tevekenyseg nem folyt a C.I.A.-t megelőző 30 éven at; a különbség csak annyi volt, hogy abban a történelmi időszakban az egyetlen létező “ellenség” a Szovjetunió volt, tehát a félrevezetés, rágalom es hazugság a Szovjet­unió ellen irányult. Ebben a, nagyjából a két hábo­rú közti, időszakban a sajtó és a rádió (tévé még nem volt) nem talált kifogásolni valót Chamberlain és Churchill Angliájában, Daladier és Laval Francia­országában, Franco Spanyolországában, sem Horthy Magyarországában, de legkevésbé Mussolini Olasz­országában (emlékszünk: a vonatok menetrendsze­rűen jártak, es az asztalokon tiszta abrosz volt?), de még kevésbe Hitler Németországában, ahol feléb­resztették az ősi germán büszkeséget es rettenthetet­len harciasságot es a tiszta erkölcsöket, (jelentős amerikai es angol toké bészivattyuzasa is segített). Akkor még létezett egy erős £s hatalmas (?) angol es francia gyarmatbirodalom! Es az amerikai dollar még sokkal nagyobb ur volt! Ne feledkezzünk meg a spanyol polgárháborúról sem, amikor a sajtó vál­tig tagadta Mussolini es Hitler nagymérvű katonai és harci eszközökkel való beavatkozását Franco segitsegere, ugyanakkor támadta F.D. Roosevelt hajlandóságát a törvényesen megválasztott köz­társasági kormány támogatására, és a reakciós nagy érdekeltségek rákényszeritettek a csalárd “be-nem- avatkozasi” politika fenntartásara, amiben jelentős szerepet játszott az akkori angol és francia kormány nyomása is. Mindebben döntő szerepet játszott a nyugati és az amerikai sajtó a közvélemény félre­vezetésében. Ha a spanyol polgárháború nem úgy végződött volna, ahogy végződött, a II. világhábo­rúra talán soha nem került volna sor, hiszen, mint mi, haladó szelleműek már akkor is mondtuk, Mussolini és Hitler részére a spanyol polgárháború egy utolsó főpróba volt az igazi nagy háború elő­készítésére. A sajtó akkor is csalt és hazudott! A polgári köztársasági kormányt vörösnek, kom­munistának nevezte. Aki, itt Amerikában, a köz- társaságiakkal szimpatizált, azt vörösnek mondták, “korai antifasisztának” nevezték és elbocsátottak állásából. A C.I.A. ennek az átkos aknamunkának csak szervezett formát, anyagi támogatást az adó­fizetők zsebéből, es kormányhatósági jelleget nyúj­tott. V. O. (folytatjuk) CHICAGO, ILL. Dr. Robert R. Wilson, a Fermi National Accelerator Laboratory, röviden Fermi- lab igazgatója lemondott, mert a koltsegvetes nem irányoz elő elégséges fedezetet kutatásaik folytatá­sára. « 2

Next

/
Thumbnails
Contents