Amerikai Magyar Szó, 1978. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-26 / 4. szám

Thursday, January 26. 1978. 10 Vigyáz-e a májára? ! l\lemcsak sok-zsíros étel és nagy mennyi- »• ' * ségü alkohol fogyasztása rombolja a máj szöveteket, hanem vírusos megbetegedé­sek is. Ezek leggyakoribb formája a heveny hepatitis infectiosa és a szérum-hepatitis. Az előbbi leggyakrabban ott jelentkezik, ahol rosszak az egészségügyi föltételek. Mivel egyszerre sok ember betegszik meg, hepatitis epidemicának, azaz a máj vírus okozta, leg­többször sárgasággal járó gyulladásos és dege- neratív fertőző betegségének is nevezzük. Az A-vírus okozza, mely leginkább a beteg vérében és székletében található. A fertőzést a piszkos kéz terjeszti, ezért is nevezik a pisz­kos kezek betegségének, de a fertőző víz és az élelem is, különösen akkor, ha az élelmi­szereket nem mossuk meg jól és nem főzzük meg eléggé. Természetesen akkor is megkap­juk a bajt, ha közvetlenül kerülünk kapcso­latba a betegséggel. A fertőzés napjától az első tünetek meg­jelenéséig aránylag rövid idő, mindössze 20—40 nap múlik el. (Rövid inkubációval já­ró májgyulladás.) A betegség három szakaszát különböztet­jük meg: az előzetes sárgaság, azaz preicte- rus, a sárgaság, vagyis icterus és a gyógyulás szakaszát. Az első szakaszban nincs különösebb jele a betegségnek. Az illető fáradtnak, kedvetlen­nek, kedélytelennek érzi magát, gyakran un­dor fogja el, hányingere, hasmenése és láza van, a bal bordaív alatt fájdalmat okoz a megnagyobbodott máj, ritkán előfordul, hogy az ízületek is fájnak. Ezek a panaszok álta­lában addig tartanak, míg meg nem jelenik a sárgaság, a betegség jellegzetes tünete. Egy­szerű orvosi vizsgálattal ilyenkor nem lehet eldönteni, voltaképpen miről is van szó, mert j ilyen tünetek más heveny és lázzal járó be­tegségek esetén is jelentkeznek. Csalás meg­felelő laboratóriumi vizsgálattal dönthető el, hogy valóban fertőző májgyulladásban szen­ved az illető. A sárgaság megjelenésével a beteg állapota annyira leromolhat, hogy akut sebészeti beteg­ségre, például epehólyag-gyulladásra is gon­dolhatunk. A sárgaság az első héten fokozó­dik, de aztán lassan megszűnik. A bőr színé­nek megváltozása csupán a májsejtek káro­sodásának jele, mivel azok nem képesek az epevezetékbe kiválasztani az epefestéket, a bi­lirubint, ezért az visszakerül a vérbe, és sár­gaságot okoz először a szemfehérjén, majd az egész bőrfelületen. A vizelet jellegzetes sötét színűvé válik; olyan, mint a barna sör. Eb­ben a szakaszban a laboratóriumi vizsgálatok MOST KAPHATÓ ! Báti—Véges; Angol nyelvkönyv 468 oldalon angol-magyar es magyar-angol szojegyzekkel Ara .$ 4.50 es 50 cent postaköltség Megrendelhető: Amerikai Magyar Szó 130 E 16th Street New York, N.Y. 10003 i§ AMERIKAI MAGYAR SZÓ a májszövetek károsodását mutatják ki. A be­tegségnek ez a stádiuma körülbelül hat hétig tart. A gyógyulás akkor kezdődik el, amikor el­tűnik a sárgaság, azaz a májsejtek fölépülé­sével. A máj működése fokozatosan normális­sá válik; ezt a laboratóriumi vizsgálatok ered­ménye is bizonyítja. Ez a szakasz több hóna­pig tart. A betegek jó része még sokáig fá­radtnak, gyöngének érzi magát, a testi meg­terhelést nehezen viseli el. Ha mégis ilyen munkát végez, a baj kiújulhat. Nem minden májgyulladás okoz sárgasá­got. Ritkán előfordul, hogy a sárgaság alig látható, még ritkább az az eset, amikor egyál­talán nem változik meg a bőr színe. Ez a hepatitis infectiosa anicterikus, vagyis sárga­ság nélküli formája. A beteg ilyenkor is rosz- szullétre, gyöngeségre, fölfúvódottságra, gyo­morfájásra panaszkodik, ekkor is fájdalmat érez a bal bordaíve alatt. Ezek a panaszok ilyenkor azonban sokkal tovább tartanak, mint amikor sárgaság is jelentkezik. Ezért nehéz fölállítani a pontos diagnózist. A baj súlyosságát az is befolyásolja, hogy a beteg milyen idős. Súlyosabb formában je­lentkezik a serdülőkorban, terhesség után és a klimaktérium idején, tehát olyankor, ami­kor a szervezet hormonműködésében változás áll be. Ha az orvos megállapítja, hogy heveny he­patitis infectiosáról van szó, az illetőt azon­nal el kell különíteni és le kell fektetni. Ne feledkezzünk meg arról, hogy. a vére és a szék­lete fertőzött. Mindent, ami kapcsolatba ke­rül vele, külön kell tartani, fertőtleníteni kell és ügyelni arra, hogy ne kerüljön mások ke­zébe. Az aktív pihenés legalább hat hétig tart. A betegnek könnyen emészthető ételt kell fogyasztania. Tápláléka legyen szénhidrátok­ban és fehérjékben gazdag. Keveset, de gyak­ran egyen. Étlapjáról ne hiányozzon a sovány hús, tej, tehéntúró, sőt az egyszerű édesség sem káros. Szeszes italt azonban nem szabad inni. Zsírt csak akkor tegyünk az ételbe, ha már visszanyertük étvágyunkat, de ekkor is csupán keveset. A gamma-globulin alkalmazásával megpró­bálják részben csökkenteni a betegek számát. Az emberi vérplazmának a szervezet védelmét szolgáló ellenanyagokat tartalmazó fehérje­frakcióját tehát kizárólag a betegség megelő­zésére, nem pedig gyógyítására használják. A betegség ellen mi magunk védekezhetünk a legjobban: ne együnk túlságosan zsíros étele­ket, ne fogyasszunk sok szeszes italt, a gyü­mölcsöt és a zöldfőzeléket használat előtt jól mossuk meg, ne igyunk fertőzött vizet, az ételt mindig jól főzzük meg, és étkezés előtt mossunk kezet. Dr. Emil LIBMAN Newyorki magyar Jientec JOS. MERTL PORK STORE. INC. 1508 Second Avenue, . New York, N. Y. 10021 • 7t. 4» 79. utcák közt.—TaMon; RH: 44292 FRISS HUS, HURKA SS FELVÁGOTTAK HUMOR •e — Papa, ma jót cselekedtem. — Mit csináltál fiacskám? — Láttám, hogy a szomszéd fut a vonathoz es utá­na engedtem a kutyát. Időben elérte. — Ilike meghívhatnám, hogy hallgassa meg a leme­zeimet? — Szívesen. De ragaszkodom hozzá, hogy csak le­mezeket hallgassunk! — Erre megeskúdhetek. — Es mi történik, ha nem tetszenek a lemezek? — Akkor szépen felveszi a ruháját es hazamegy! Párizsban sértődötten állít be a főnökhöz az egyik hivatalnok,- Felmondok. Fonok ur semmi bizalmat sem tanú­. . I sít irántam. — En?! Hogy semmi bizalmat? Hiszen itt hagyom heverni maga előtt a páncélszekrény kulcsát, nézze. — Ez igaz. De ez a kulcs nem passzol... A skót leányzó, akinek egy fiatal orvos csapta a szelet, sírva meseli a barátnőjének, hogy szakítottak.-- Es persze — csóválta a fejet a barátnő — vissza­kérte az ajándékokat. — Nemcsak, hogy visszakérte — szipogta a lány — de felszámolta a harminckét vizitet! Két ujságárusnő beszélget: — Hogy lehet, hogy te mindig több borravalót kapsz, mint én? — Lfgy, édes fiam, hogy én nem csak szimpatikus férfiakra moslygok, hanem azokra is, akik nem szá­moljak meg a visszajáró pénzt...... — Mire vársz itt az utcán? — Kiesett az órám az ablakból, es most el akarom kapni. — Az mar reg leesett. — Szó sem lehet róla, mindig késik öt percet. — Képzeld el milyen meglepetés ért! Egy ékszer­üzletből elloptam egy órát, és a bíróság egy evet só­zott rám! — Mi ebben a meglepő? — Nem értem, honnan tudhatta az oras előre. Az óra mellett ugyanis egy cédula volt, ezzel a felirattal! “Egy év garancia” IMIIÉIT Köszönettel nyugtázzuk az alábbi adományokat és üdvözleteket, nf. = naptár felül fizetés , n.ü. = naptár üdvözlet Tatár Anna $ 5.- Katona Géza $ 5.- Nagy Louis $ 5.- Gyene Leslie $ 5.- Kovács Louis $ 2.- Dull Ju­lia férjé emlékére $ 15.- Mesics Anna nf. $ 2.- Felső Sándor nf. $ 2.- a lap 75. éves jubileumara $ 80.- B -Billik nf. $ 2.- Szerdi Theresa férjé emlekere $ 5.- Kremzner Frank szeretett barátja, Lutherén István emlékére $ 25.- nf. $ 2.- Kotzmann Julius $ 7.- Paczier Florian által: Németh Rózsi a 75. éves jubileumra $ 25.- Jehn Frank által Rácz Borbála emlékére-Neorcsics Erzsébet $ 5.- Szabó József & Margit $ 5.-

Next

/
Thumbnails
Contents