Amerikai Magyar Szó, 1978. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-20 / 16. szám
Thursday, April 20. 1978. AIMERIKA) MAGYAR SZO 9 KoZVETLENuL««» i Bálint Imre rovata IIÁRON HALOTTI BESZÉD AZ ELSŐ BESZED a tizenkettedik szazadból maradt reánk. Legrégibb magyarnyelvű irodalmi emlékünk. Got betűkkel van irva és az eleje igy olvasható: “Látjátuk feleim szumtükkel mik vogymuk! Isa pur és chomuv vogymuk. Mennyi milosztben terum- teve eleve mu isemüküt, Adamut es odutta vola neki paradisumut hazoa.” A MÁSODIK HALOTTI BESZED e század első negyedében, pontosabban 1915, május vege fele mondatott el. Előzményeihez tudni kell, hogy a hires gorlicai áttörés után az osztrák-magyar hadsereg átvágta magát a Kárpátokon, Lemberg irányába lódult. A hatvankilenceseknek uj ezredesük volt, 1 aki az ezred mögött gumikerekű fiakkerben szunyókált, mig az ezred, jómagam, mint őrsvezető (gefrajter) gyalog faltuk a kilométereket. Az első komoly ütközet Grodek városa alatt ért bennünket. Ezredesünk, akkor a háború elején még az volt a divatban, előttünk bökdó'ste karjával a levegőt, féltérdre ereszkedve és alig.hogy a rajvonalba fejlődve kivonultunk az erdő-szélből, egy-kettőre előre bukott. Véglegesen. Hamarosan találtam egy nagyobb szabású gránáttólcsért es ott gubbasztottam végig a csatát, mert ahogy a monda mondja, kétszer nem üt ugyanabba a csalánba (gödörbe) a ménkű. Az egesz svarmom ott gubbasztott mellettem vagy körülöttem tanyázott, már mint aki nem fért a gödörbe. Nadrágom keresztül-izzadva, ordítottam,hogy szétszóródni! Nemcsak azért, mert a gödör az enyem volt, én ugrottam bele először, hanem, ha a muszka meglát bennünket, menkü ide, csalán oda, mégis belénk vág. Svarmom 11 emberéből hatan maradtunk. Délután a 44-esek, a somogyi bakák nagyobb tüzérségi segítséggel átvágták a frontot, az ellenseg megfutott és bevonultunk Grodekbe, azaz csak keresztül siettünk rajta. Bennünket, már mint az első és harmadik zászlóaljat rezervának nyilvánítottak. Grodeken túl, egy faluban,a csűrök padlásán csináltunk magunknak szállást, a teheneket behajtva a házba. Széna alattunk. Olyan fekvőhelyet csináltunk magunknak, hogy még a király is megirigyelhette volna, ha nem lévén egyéb dolga es latta volna. Előző éjjel, vagy még előbb orosz katonák aludtak ugyanígy, ugyanott eredeti orosz tetvekkel. Hogy fognak azok háborúzni a mieinkkel? Vacsora, ami összeesett az ebéddel, jó lett volna, hiszen sokan hiányoztak és azok része is nekünk jutott, hogyha az a ruhes Kernhoffer őrnagy, aki az ütközet előtt meg csak kapitány volt és az ütközet alatt sehol se volt, nem ténfergett volna a ketlik kórul, vigyázva, hogy egyformán kevés rumot kapjon a bakatársasag. Engem káplárrá léptetett elő az őrmester ur, mert hallotta, hogy ordítottam: szétszóródni. Egyszál gyertya világánál ültünk hatan. Eltakarítottunk a gyertya kórül minden szál szalmát, szecskát,^ hogy leégjen az építmény, a kincstári mundérunk és a cipőnk. Magunk? Baka van eleg a világon,mi nem számítunk. Talán a rum segített felvágni a nyelvünket, de én is olyanokat mondtam, amiért nemcsak halálra Ítélt volna a hadbíróság, hanem az ujonan kapott csillagokat is levakarták volna a nyakamról. Pedig délután nagyon tetszett, hogy a császári és királyi hadsereg elismerte hadvezéri tehetsegemet. Minél többet ittunk az éretlen, büdös rumból, annál jobban belém döfött az igazság. Ültünk, feküdtünk, ki hogy, egymásba ragasztva mon- dókánkat, szidtuk a világot, kezdve az úristennel, aki megcsinálta olyanra, amilyen, folytattuk a királlyal, nem kiméivé saját szülőnket sem es kilyukadtunk Kornhoffer kapitány, azaz most már őrnagy urnái, akinél utolsóbb már nincs. Bedő kománk, Infanterist Johann Bedő hivatalos nevén, szent ember számba ment. Baptista volt. Nem lőtt a muszkára, hanem felfelé messze a trénjűkre, mondván: Hat ha azok is megokosodnak e’s a mi tréntínkre lőnek. Mint aki nem tudja a módját az italozásnak, egyszerre ,azaz egyfolytában itta ki rumját. Gondoltuk, hogy megfullad, úgy kapkodott a nyakához, azután meg levegő után. Mi is megijedtünk, hogy most itt még egy halottunk lesz. De szerencsére, lassan bar, bugyorgott belőle a rum és csak nyögött es szor- tyogott, úgy állott félrecsuszott nyakkal előttünk, mint a ruténok, akiket a huszárok felakasztottak, ha gyanúsnak találtattak. így jött létre a halotti beszed, melyet en prédikáltam el bakáimnak úgy is,mint a káplárjuk, es úgy is mint aki kiköpve a rumot, mármint egy részét a leg- jozanabb lettem. “Babai Gábor. Jo kománk Gabor. Nincs. Mellettem feküdt a gödörben, de hogy mögöttünk az Őrmester ur csak egyre ordította, hogy előre, előre hatvankilenc... szegény kimászott mellőlem. Pedig mondtam neki, hogy ne siessünk. Hadd ordítson az őrmester, ki tudja,ennél is jobb gödörből ordít. A- mellett, nem hogy csúszott volna, felállott. Felallott és menten kíváncsian rámnyitotta a szemét, mint - ha csak kérdezte volna, hogy mi az. Feldobta a kezeit, a fegyver kiesett a kezéből és kétkezevel a melléhez kapott, mintha be akarná fedni ott a lyukat. -Visszaesett mellém a gödörbe és nyitott szemei immár a másvilágból, mintha kérdeztek volna: mi az? Imre komám mi történt? Egyszerre vonultunk be, feküdtünk árkokban, bokrokban, majd hogy nem egy csajkából ettünk. Feleségét, Mariskát úgy ismertem a fényképéről, mintha az enyém lett volna. Nem én irom meg neki, mert még engem hibáztat, hogy nem vigyáztam a Gáborrá. Igaza van szegénynek. Erővel kellett volna nekem őt visszatartani." “Es járay?” — szolt valaki. “járay Péter. Talán feje előtt a hangyabolyt keve- selte, vagy ki tudja mit érzett szegény, fel akart ágaskodni. Fél testtel hátrafordult Budapest irányába, pedig arca mar csupa vér volt. Elsúvitette magát es az már nem is emberi hang volt, egy óriási jaj, siras és káromkodás, ahogy az élet kilobban es maris a pokol tűzeben fortyog. Peter 19 eves volt. Meg mókus volt. Amig mi bakanótákat kurjongattunk, ő pesti kuplekat énekelt. Jassz fiú volt. Meg nem is élt!’ “Hat a Gál János?” “Ez is tálán az én hibám volt, mert ordítottam, hogy szétmenni, szétszóródni! Ha csak csúszott,ma- szott volna, mint ahogy elő van irva... de szaladni akart-, hova? Moszkvába? Ellenséges tűzben szaladni egyenesen öngyilkosság. Pedig neki sem ez volt az első ütközete. Jablonkinál is mar egy szakaszba voltunk. De akit az Isten el akart veszejteni, annak e- szét veszi el előbb. Gránát szele vagta le a jobb karját a vállánál a zubbonnyal együtt. Jajgatott szani- técért. Amikor kicsit elhalkult a muszka, odakúsztam hozza. Megösmert, pedig mar a szájából is ömlött a ver. Már nagyon is halkan mondta: Imre, segíts! Aztán, de most már inkább a szája mozgott: szanitéc, szanitéc! Lehunyta a szemet, elaludt. Harminc és néhány eves volt. Asszonyáét gyerek. Szülők. Óregek, akiket neki kellett volna eltemetni. Isten veled Janos.” Két erős slukkal küttam a maradék rumomat, a- mi úgy marta a belsőmet, mintha meg akart volna fojtani, de még sem annyira, mint ez a halotti beszéd, mellyel csak az Úristen tudta, miért voltam kénytelen magamat és társaimat kínozni. Kellett, muszáj volt emlékezni, visszapillantani, átélni a retteneteket, a jajokat, a meleg és fröccsenő vernek a színét, a szagát, a szemhéjak utolsó merev rebbenését. “Kocsis György?” " Egybeli jó komám. Pár méternyire feküdt csak egy gránátvágta fatörzs mögött, ami nem volt valami prima helyzet. Lehet, hogy más után nezett, éppen csak kidugta a fejét. Még békebeli baka volt és ha nem fokozták volna le, káplár vagy szakaszvezető lehetett volna. Nem egyszerre, hanem részletekben. Sokszor viccesen, többször keserűen mesélte el sorsat. Amikor az ezred a Kárpátokban nyaralt rezervában, igaz, hogy fenemod hideg volt és e nyaralás abból állott, hogy egypár baka kidugta a sátorból a lábait, hogy fagyjon le, vágjak le, mert haza akart kerülni. Nem akart részletekben szenvedni. Ó megszökött. Sátoraljaújhelyen eladta a köpönyegét, az extra bakancsát és a pokrócát egy tandler- nak es bement a fürdőbe es két koronáért lefeküdt a fürdőlany a priccsre. Ruháját ugyanott kigozöl- tette a tetük ellen, ki is vasaltatta. Tehervonatok- ban érkezett Budapestre. Sajnos ott annyi volt a katona, rendőr, csendőr, hogy hemzsegett tőlük az ország. Ha ezek a fronton höskodtek volna, mar Moszkvában lettünk volna. Gyurkát elfogták,a hadbíróság nem Ítélte azonnali halaira, hanem csak lefokozásra és tiz évre, kitoldendő a háború után. De Gyurka komám kifogott a hadbíróságon, tiz evvel adósuk maradt. Csak mintha fel akart volna ülni, megrázta a vállát és hátraesett. Felesegenek neve Piroska. Nekem bizalmasan megadta par héttel előbb a címét, azt is mondta, hogy majdnem, azaz egeszen biztos abban, hogy a Piroska kuruc lett. Először is miből élje^a hadisegély parfümre sem elég neki. Ha Pestre kerülök, jó szívvel lesz hozzám is. Szegény Gyuri!” “A Szeszler?” “Hja a Peter? írja meg a feleségének maga az Úristen vagy a császár ha ugyan tud magyarul, vagy ir - jón németül, mert Szeszler Péter Tolna-megyei sváb volt. Volt, amig volt. Vízért könyörgött, hogy hozzá másztam, amikor kissé alábbhagyott a tüzelés. Szanitécért is konyorgó'ttfde főleg vízért. Vagy félórát feküdtem mellette tehetetlenül, mire odakúszott hozzánk két szanitéc, nem is a miénkből, hanem a 44-esektól, azt mondta a káplár, hogy ebből sem leszenekes koldus. Láttam, hogy térden szaladva vitték egy darabig, aztán egyszerűen kifordítottak a hordágyból.” x Legénységem, mintha aludt volna, de csak a rum fogott ki rajtuk és a halotti beszéd. A baptista felágaskodott, azaz csak akart, de visszaesett felükében és intett, hogy most ó jón. Imara kulcsolta kezeit és dadogva hiányosan a miatyankba kezdett, de nem fejezte be, hanem nyilván anyja jutott az esze- be, folytatta az üdvózleggyel. Azt is inkább motyogta maga magának: “Istennek szent anyja... malaszt- taL.az Ur van teveled.” Es összegabalyodott és hangos hirtelen ámennel es keresztvetéssel összeesett, elvágódott, mintha egy rongybaba lett volna. Ha nem is egyszerre, és ha nem is mindannyian, ra- mondtuk az áment. Groteszk fekete árnyak voltunk, óriási embersze- rü állatok a csűr falán, a gyertya világánál es ahogy (folytatás a 10. oldalon)
