Amerikai Magyar Szó, 1978. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-06 / 14. szám
Thursday, April 6. 1978. AMERIKAI MAGYAR SZO ÁPRILIS 11. c/L k&litizet MLfiqXL Költő és ember A tavaszi reggelen, amikor majd megint egy darabka jövő — uj nap — köszönt ránk es válik percről percre, óráról órára jelenne — a múlt egy pillanatát idézheti a képzelet. Régi piciny történet. Tálán meg se történt, de hivatkoztak rá, mondták, mesélték. Szimbólum lett belőle, éppen úgy, mint a bibliai történetekből. Valahol, valamikor... az ör az éjszakában megállított valakit. — Állj! - kiáltotta az őr. - Ki vagy? — Én — mondta az idegen. — Ember? — kérdezte az őr. — Nem — mondta az idegen. — Költő. Ennyi a történet. A szimbólum, ami arról vall, es' arra is vall egyúttal, hogy lám, a költő, ha közibenk, emberek közé is születik - örök idegen marad. Mert más, nem olyan, mint mi vagyunk. Nem ember. Költő. S az nap is — április tizenegyedike —, amire gondolunk, szintén szimbólum. Jóllehet, pontosan tudjuk a történet idejet, helyét, névén nevezhetjük szereplőit, igy természetesen a főszereplőjét is. 1905. április 11.-en Budapesten — a IX. kerületi allami anvakonvvvezetoscg 613. folyoszamu születési anyakönyvi bejegyzésének tanusaga szerint - lozsef Áron görögkeleti vallasu 34 eves, felegyházai születésű szappanfőző es a református vallasu, 29 eves, szabadszállási születesd Poczc Borbála házasságából gyermek született. Neme: fiú. Utóneve; Attila. Vallasa: görögkeleti. Azonosság! szama 3009.05.0613. — Ki lett öbelöle? — kérdezhetjük, nagy-nagv amulassal. — Ember — felelte egesz életében, egesz eletcvel. — Ember maradtam. Ugv lettem kolto. Imc, az uj szimbólum ám a szép tavaszi napon — 1978. április 11 .-en lesz hetvenharom eve — világra jött. Megszületett. Örvendezzünk. A kolto' napja az. S a költészet napja is, egyúttal. Mert szimbólum annak a regtol fogva lelegzo-elo es a jövőbe ativelo költészetnek is: az igazi költészetnek, ami nem idegen az embertől, hanem cgv vele. Az emberből nőtt ki: tálán az emberiség legszebb virágaként. S kard is,amely a napfényben csillog: az emberért, a társadalomért, az emberiségért csatazik. Szavakkal. Szép szóval. Ha kell, kéményen. Az igazság tavaszi virága az igazi költészet. S csillogó kardja is egyúttal. Mert a költő, az igazi k Öltő — ember. Simon Gy. Ferenc DOLGOZNI CSAK NAGYON SZÉPÉN, MINT AHOGY A CSILLAG MEGY AZ Égen, úgy erdemes.... (József Attila) JÓZSEF ATTILA. — Desi Huber István hires rajza, amelyről egészen mostanáig úgy tudtak, hogy 1937-ben készült, nem sokkal a nagy költ'óbarát tragikus halála után. Csak nemrég derült ki, hogy az 1937-es rajz, amelyet felhasználtak az 1939. december 8.-an tartott József Attila emlékest műsorlapjához, a nyomdában akkor elveszett. A nyomdai kliséről — képducról — Desi Huber István újabb rajzot készített. Ez a második változat maradt meg. S a remény, hogy egyszer talán előkerül az az első változat is, ami ettől nemileg eltér. lozsef Attila: AZT MONDJÁK Mikor születtem, a kezemben kés volt azt mondjak, ez költemény. Biz tollat lógtam, mert a kés kévés volt; embernek születtem én. Kiben zokogva bolvong heves hűség, azt mondjak, hogv az szeret. Oh hívj öledbe, konnves egyszerűség! Csupán iatszom en veled. I I 1 ' En nem emlckezem es nem felejtek. Azt mondják, ez hogy lehet? Ahogy e földön marad, mit elejtek, — ha én nem, te megleled. Eltöm a föld és elmorzsol a tenger, azt mondjak, hogy meghalok. De annyi mindenfélét hall az ember, hogy erre csak hallgatok. Takács Tibor: ANYANYELV szegedi nyelv akár a szőlő akar a körte mint a méz édesanyám szava parázsló úgy kell mint földnek a vetes csillagok a gyerekkoromból azok a pólyázó szavak amelyek foglak átöleltek hogy meg ne üssem magamat. hogy hiányoztak de hiába a csöndben mintha hallanam “edös gyeróköm hová möntél” de többe nem szólít anyam NEMETH GYULA. Egy falusi tanítóhoz Tanító Úr, mar evek óta, rég, egy halaverset en is mondanék. Tálán még tetszik emlékezni rám, nekem mindig sírásra állt a szám. Egyszer, amikor szentkepet adott, azt mondtam: nem kell, én éhes vagyok. Hogy nevettek a lányok és fiuk, de a tanito ur arca kigyult, s amikor én ott elsírtam magam. Ön rajuk szolt,.ti sok haszontalan! a szép szó látom, nektek mit sem er, e pajtas'toknak otthon nincs kenyér! Kinél etek van, álljon körbe itt, szárítsuk fel e gyermek könnyeit...” Es körbe állt a sok kis iskolás, került kenyér, szalonna, friss tojás, s Qn jóságosán elem tette mind. Tanito Ur, most sírnom kell megint. mert Önnek menni kellett emiatt... Megint sírok, bar ez már nem divat, — hiszen hajam mar szürke mint a dér, de ez az emlék mindig visszatér... Elmondtam volna mar, de nincs kinek: c kor a nvomort már nem érti meg. csak állok hat, meghatva es sután: hadd 1 röszonjem meg oly sok év után. _ 9
