Amerikai Magyar Szó, 1978. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-09 / 10. szám
Az igazi "szent tehenek” Moziban, vagy a televízióban valószínűleg sokan látták mar India életerői tudósitó filmbeszámolokat. A nézőknek bizonyára feltűntek az indiai nagyvárosok utcáin poroszkáló, ijesztően sovány tehenek. A szerencsétlen párák bágyadtan es céltalanul ballagnak a modern forgalomban, csontjuk majdnem kiszúrja rájuk feszülő bőrűket. Gyakran előfordul, hogy a kimerültségtől ősszeroskadnak, s tartós közlekedési akadalyt okoznak. Ilyenkor a járókelők nagy erőfeszítéssel, a rendőrok segítségével állítják talpra őket, majd parkokból vagy magánker- fekböl tépnek néhány marék füvet nekik, hogy-legalább ideiglenesen csillapitsák.éhség‘úket. Ezek a szánalmas állatok arra sem képesek, hogy utódokat hozzanak világra, s ha egy-egy tehennek mégis születik borja, nem tudja táplálni és fölnevelni. Az eddigiekből mindenki könnyen rájöhet: az Indiában vallásos tiszteletben részesített, úgynevezett szent tehenekről van szó. Közismert, hogy ebben a nagy, ázsiai országban szent állatnak tekintik a tehenet, s a tragikusnak nevezhető fehérjehiany ellenére sem hajlandók levágásukra és húsúk fogyasztására. Többe-kevésbe megbízható nemzetközi kimutatások az indiai tehenek számát 100 millióra becsülik. Amig azonban a nyugati félteken a tehenek évi tejhozama általában 2500—4000 liter, addig egy-egy “szent jószág” a legjobb esetben is csupán 200—250 liter tejet ad. Más szóval: európai es amerikai szemmel nézve, a szent tehenek tulajdonkeppen teljesseggel haszontalanok. Az indiai szent tehenek problémájának évtizedek során bőséges szakirodalma nőtt, és most ebből is kiemelkedik Marvin Harris professzornak, a New York-i Columbia Egyetem tanaranak erdekes fejtegetése, amely nemrégiben világszerte feltűnést keltett. A tekintélyes tudós esztendőkön át behatóan foglalkozott a kérdéssel. Összefoglaló tanulmányában mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy a tehénállomány élelmezése súlyos teher, szinte megoldhatatA gyógyító lézer A jénai Friedrich Schiller Egyetem lapja beszámol arról, hogy az NDK kutatóinak állatkísérletek során először sikerült a gyomornyálkahártya vérzését argon-lezersugar segítségével elállitani. A kiserietek nyomán feltételezhető, hogy az eljárás emberen is alkalmazható. LEGRÉGIBB MAGYAR CÉG FÖLDES UTAZÁSI IRODA 1503 First Avenue, NeW York, N. Y. 10021 Telefon: BÚ 8-4985 — BU 8-4990 AZ ÖSSZES HAJÓ ÉS LÉGI TÁRSASAGOK hivatalos képviselete IBUSZ—IKK A—TUZEX rendelések felvétele BEVÁNDOR! ASI ÜGYEK —ROKONQ* KIHOZATALA Az iroda julius »i augusztusban szombteon J •4rva van lan gond az országban. Mert bármilyen soványak is a szent tehenek, valamit azért mégiscsak esznek... Harris professzor az ügyet szokatlan oldalról, az energiahordozok szempontjából vizsgálta. Indiában a tehenektől evente körülbelül 700 millió tonna trágya szármázik. Ebben ugyanannyi a hőenergia, mint például 27 millió tonna olajban, 15 millió tonna szénben, illetőleg 68 millió tonna faban. Minthogy Indiában rendkívül kevés az olaj, a szén és a fa, következésképpen a trágya igen értékes fűtőanyagnak számit, a 700 millió tonnának több,mint a felet fűtésre használják fel. A tehéntragya tiszta es lassú lánggal eg, a háziasszony tehát főzés közben más tennivalót is végezhet. Érthető, hogy az indiai lakosság a talaj termo-' erejenek fokozásara es háztartási célokra egyaránt szorgalmasan gyűjti a tehéntrágyát. Mindezek alapján merőben másképp kell megítélnünk a szent tehenek “haszontalanságat”. Ez ugyanis nem egyenlő szó szerint a haszontalanság- gal. Ennek bizonyítására elegendő a legegyszerűbb gazdasági kalkuláció. Ha tulajdonosaiktól fogyasztásra összevásárolnák a szent teheneket, ezáltal nemcsak az említett, csekélyke tejtől, hanem a jelentős mennyiségű trágyától is megfosztanak őket... A szent tehenek levágása tehát az indiai nép legmelyebb nyomorba süllyedését idézné elő, azonkívül általános energiaválságba sodorná az országot. Gondoljunk csak arra, hogy az amúgy is nem kévés nehézséggel küszködő Indiának évente 27 millió tonna olajjal többet kellene vásárolnia! Kétségtelen, hogy Delhiben, Bombay ben, Bena- resben es mas városokban a tehenek nemritkán akadályozzak a forgalmat. Viszont az is igaz, hogy egész évben sokkal kevesebb energiát fogyasztanak, mint amennyi naponta kárba vész a nyugati városok utcain kialakuló közlekedési torlódások alkalmával. Marvin Harris professzor végső következteteskent megállapítja: az igazi szent tehenek tehát nem az indiai állatok, hanem — a gépkocsik... Szovjet—amerikai expedició A Bermuda-háromszög titkait kutatják Befejeződött a Polymode elnevezesú, szovjet- amerikai közős kutatási terv első szakasza a Bermu- da-haromszögben. — közölte Vlagyimir Kort, a szovjet expedició vezetője. A program célja az erős óceáni viharok kutatása. Az Atlanti-óceánnak ezt a 300 negyzetkilometemyi területét, mely titokzatos hajótörések színhelyeként vált hírhedtté, 40-szer 40 kilométeres négyzetekre osztották, a négyzetekben pedig önálló oceánografiai állomásokat helyeztek el. A szovjet tudósok által kutatott területtől delre hasonlóképpen jártak el az amerikai kutatok. Rendszeresen kicseréltek információikat és eredményeiket. A közős kísérlet második szakasza ez ev közepén kezdődik meg. 9 fonna leilap A világ legnagyobb levelezolap-gyujtemenye — feltehetőleg — Antonin Kocenda kelet-morvaországi jogasz birtokában van. A kétmillió lap súlya mintegy 9 tonna. Az 50 ev alatt összegyűjtött levelezőlapok közül több felbecsülhetetlen értékű is található. MEGJELENT A MAGYAR NAPTÁR 160 OLDALON SOK ERDEKES CIKKET, ELBESZÉLÉST, VERSET, TUDOMÁNYOS ISMERTETŐ ÍRÁST TALAL AZ OLVASÓ ARA: HÁROM DOLLAR Megrendelhető: Amerikai Magyar Szó 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Karlovy Varytól három kilométerre, kedves erdő köze- pén, 635 méter tengerszint fölötti magasságban áll a felvételen látható kilátótorony. Tavasztól késő őszig szívesen felkeresik a turisták és a kirándulók, hiszen a toronyból nézve pompás látványt nyújt a világhírű fürdőváros. Egyébként két nagy termében kávéház kapott helyet (78 ülőhely), és a teraszon (32 ülőhely) is kellemes az időtöltés. A tornyot 1832-ben építették. Állítólag Goethe, a nagy német költő is gyakran járt ide, ezért nevezték el róla. Kovács Árpád Küldjük ajándékunkat továbbra is IKKÁ- val Bizonyos idő óta egyes személvek, felhasználva álnéven szereplő szervezeteket, leveleket küldözgetne’: es hamis információt terieszteS , nek az IKKA-val kapcsolatban. Ezek a személyek es szervezetek személyi és önző cHhcl próbálnák rossz hirt kelteni az IKKA-nak, Ismert tény, hogy az IKKA több mint 25 eve megbízhatóan és eredményesen szolgaija azokat, akik Magyarországon kivul élnék és ajándékot óhajtanak küldeni Magyarországon élő barátaiknak es rokonaiknak. Valótlanság, hogy az IKKA-ra nincs mar szükség, sót az IKKA hasznossága megnövekedett, mióta külön szolgalatokat is nyuit. ' Az IKKA Fóügvnöksege a Sobel Overseas Corn. 210 E 86 St. New York N.Y. 10028. Telefon: (212) 535-6490. 8 _____________________________ AMERIKA! MAGYAR SZQ________________________Thursday, March 9. 1978.