Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)
1977-08-18 / 31. szám
6. óhaza Thursday, Aug. 18. 1977. Mi lesz a kisfaluk sorsa Magyarországon minden hatodik ember lakik tanyán vagy olyan településen, amelyben ezernél kevesebb ember el. E kis közösségek életéről, gondjairól tanácskoztak a közelmúltban az úgynevezett aprófalvas megyek, a del- es nyugat-dunántuli Baranya, Somogy es Vas, valamint az eszakmagyaror- szagi Borsod megye vezetői. Elmondták, hogy a közvélemény, sot a szakemberek is egy időben kihalasra iteltnek tekintettek ezeket az ezemel kisebb lélekszámú falvakat, s arra számították, hogy elmúlásuk az ezredfordulóig “fajdalommentesen” bekövetkezik. Az idő azonban rácáfolt ezekre az elképzelésekre. Igaz, hogy a nagy ipari fólfutas, az extenziv fejlődés eveiben tömeges volt a városba költözés, de az utóbbi években lelassult, sőt — a városi lakásgondok miatt — ma már egy ellenkező folyamat is kezd kialakulni. Végeredményben tehát a fejlesztési célok kidolgozásakor abból a tényből kell kiindulni, hogy az elkövetkező 15 évben es meg azután is sok évtizeden át, több mint 1500 apró falu lesz 800 ezer ember otthona. A korszerű életkörülmények megteremtése, az itt élő emberek növekvő igényeinek kielégítése jelentős anyagi eszközöket igénylő sürgős feladat — állapították meg a tanácskozás résztvevői. A megoldás módja a falvak összefogása és együttműködése. Mar a 60-as évek elejen elkezdődött az úgynevezett körzesites: három-negy község összevonásával közös községi tanácsok kialakítása. A társközségek közigazgatási centrumai egyben a fejlődő falvak közösségi életének központjai is lettek. Legtöbbször a körzeti központban van a művelődési ház, a szakorvosi rendelő, itt vannak a szolgáltató házak, az oktatási intézménvek. A közös tanácsokkal jól jártak az aprófalvak lakói, hiszen olyan fejlesztési célokat is sikerült igy megvalósítani, mint például bekötőutak építése, vizmu- épités, a bolthálózat bővitése, óvódák építése, amelyeket addig külon-kulon képtelenek voltak megoldani. Az aprófalvas megyek vezetőinek tanácskozásán szó volt arról is, hogy e kis települések mindennapi eleteben igen fontos szerepük van a népfomt-bi- zottsagoknak. Legszelesebb tomegszervezetimk választott tisztségviselői közvetítenek ugyanis a faluból elkerült tanacs es a lakosság között. Ok szervezik a falugyűléseket, amelyeken tájékoztatják a lakókat a települést érintő kérdésekről. Az aprófalvas települések fejlesztésében a jövőben is fontos szerepe lesz a helyi lakosság társadalmi munkájának, a kisközségek együttműködésének. A dél-Dunántulon, Baranya megyében például Egy- házaskozár és Bikái lakói vízmüvet építettek. Ma- gócs, Sásd és Egyházaskozár elhatározta, hogy együttműködik a csángó népművészet ápolásában. A társadalmi munka és összefogás nagyszerű példája a délnyugat-magyarországi nagyvárostól, a Me- csek-alji Pécstől alig 10 kilometérre lévő, mindössze 350 lelket számláló Magyarkozár,. Akisközséget sokáig az elnéptelenedés veszélye fenyegette, de a bekötőút megepitese újra felpezsdítette Magyarkozár életét. A lakók járdát építettek, portala- nitottak a fóldutakat es az elhagyott házak is benépesültek, sót újak is épültek. Az aprófalvas megyék vezetői hangsúlyozták tanácskozásukon, hogy a kis települések lakói nemcsak várják a segítséget, de maguk is sokat tesznek életkörülményeik javításáért. Forog még a túri faxekaskorong A túri vendégszoba, ahol Móricz Zsigmond is gyakran megfordult. A barátságos kis alföldi alkotóhaz szobai egyre gyarapszanak újabb Badar remekekkel. — Ez az en szentélyem - szokta mondani vendegeinek es szelíd áhítattal mutatja végig ilyenkor a regi patinas műhelyt, a boltíves égetőkemencét, a- melybe minden héten begyet egyszer. És amelyből mindig kikerül egy különösen értékes művészi darab. Arcáról az örök fiatalság titka sugárzik, s kezében a karcoló, ha dolgozni kezd, még nem remeg pedig.75 eves, erről közömbösen beszél: nem az é- vek számítanak, hanem a munka, a tenniakarás laza. Méltóképpen szeretné megünnepelni édesapja születésének 120. évfordulóját — úgy, hogy kiégeti eddigi legtöbbre tartott munkait. Aztán pedig szeretne, ha meg életeben hivatalosan is muzeum lehetne a Badar-haz. “Nincs ember, aki meg ne ertse a múzeum hasznát: ott örökre megmarad az, ami szépet teremtett a magyar es mindig vissza lehet menni tanulni. A tiszta Ős forrásból meríteni, de ha nincs Mezőtúron muzeum, akkor ott porladnak el a régi értékek a sárban.” Ezeket a sorokat a Badar-család nagy barátja es tisztelője Móricz Zsigmond irta, ma időszerűbbek, mint valaha. Magyar művészek világsikert aratnak A május végén tartott tíz napos Evian Nemzetközi Ifjúsági Vonósnégyes Versenyen az első dijat es a vele járó 12.000 frankot a magyar Takács-Nagy Vonósnégyes nyerte meg. így Magyarorszag, két ev alatt mar másodízben, nyeri el az Evian-dijat, amivel 1976-ban az Eder Vonósnégyest tüntették ki. Amellett, hogy a Takacs-Nagy Vonósnégyes a nehez nemzetközi versenyben a legfőbb dijat nyerte el, a zenekritikusok zsűrije által felállított külön dijat is elnyerte, azért a kimagasló előadásért, amivel Durko Zsolt Második Vonosnegyes-ét eljátszotta. Az újonnan feltűnt négy zeneművész: Takács-Nagy Gábor első hegedűs, Schranz Karoly második hegedűs. Ormai Gabor brácsista, es Fehér András csellista, mind a négyen a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia növendékei, akik a versenyre Mihály András professzor vezetésével készültek elő. A nemzetközi zsűriben a világhírű Bartók Vonósnégyes tagjai is reszt vettek és vezetőjük, Komlós Peter, a pályázat után mondotta: “A biro nem lehet részrehajló. Nem szabad, hogy személyes hajlamai iteletet befolyásolják es ha honfitársainak megítéléséről van szó, akkor meg jobban kell vigyáznia, nehogy a zsűri többi tagjai részrehajlással vádolhassák. De a Takács-Nagy négyes megkönnyítette szamunkra, hogy a legmagasabb fokozatokat adjuk nekik anélkül, hogy a részrehajlás vádjanak tegyük ki magunkat: a fiuk nemcsak jók, hanem elsóranguak voltak.” Nemzetközi tekintélyű zenekritíkusok is ugyanolyan elra^adtatassal nyilatkoztak a fiatal magyar nyertesekről. Jacques Lonchampt, a “Le Monde”- ban a következőket irta: “Az elsó dijat soha sem érdemeltek meg jobban, mint most, ez a négy fiatalember, akik még mindig a budapesti Zeneakadémia növendékei. Elamultunk játékuk könnyedségén, kifejezésük mélységén es tökéletességen, nagyszerű összehangoltságukon. Előadásuk zenei ünnep volt es azt jelentette, hogy egy elsőrendű együttes született meg.” Pierre Petit ezeket irta a “Le Figaro”- ban: “Ez az igazi zene pillanata volt, megható látni, amint ezek a fiatalemberek ismét piruló, szerénykedő diákokká változtak, miután ilyen nagy zenei tehetseget es mesteri hozzáértést tanúsító előadást adtak.” Pierre Gorjeat ilyen megjegyzést irt róluk a “La Tribune De Lausanne ”-ban: “A tünemenves Takacs-Nagy negyes jól megérdemelte a győzelmet, játékuk elsőrangú volt.” . , , Vago Klara Milyen múltra tekinthet vissza Mezőtúron az egyébként sokezer eves agyagmüvesseg? Virágzott az mar a török hódoltság korában is. Mindenesetre tény, hogy az 1780-as evek elején már céhet alapítottak az itteni mesterek s a jellegzetes túri cserépedény a legtávolabbi vidékek városairól sem hiányzott. Igazi föllendülését, művészi fokra való emelke- deset pedig a múlt század végefelé, a milleneumi időkben erte el, amikor Badar Balázs munkái Brüsz- szelben, Antwerpenben és a párizsi világkiállításon is nagy dijakat szereztek. Badar Balázs, a hajdani borjupásztor a népből jott(a halála napjáig a legtisztább forrásból, népünk izle's-és érzésvilágából merítette ihletét. Mert az hamar bebizonyosodott, hogy a Szappanos János korsósműhelyében inaskodó legényemberke sokkal többre képes, mint a hétköznapok keresletét előteremtő, tömegcikkeket gyártó kismesterek. Alapelve, vagy ha úgy tetszik művészi hitvallása volt fölkutatni a regi népi motívumokat. És leánya a hűséges tanítvány, nem árnyékolta be édesapja művészetet. A “Badar zsoltárok”, “A túri sár aranya” — ahogy annak idejen Szép Ernő es Móricz Zsigmond az agyagból gyúrt “Badar költeményeket” nevezte, Erzsébet asszony korongján, karcoloja alatt, még varázslatosabbá valtak. Munkait nemcsak idehaza ismerik, de mar a világ sok tájékáig Japánban, Kínában, Mexicoban és Kaliforniában is őrzik. Édesapja kedvelte a tórökös fekete színeket, o viszont az ősi mezőtúri zöldet újította fel.
