Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)

1977-08-11 / 30. szám

Thursday, Aug. 11. 1977.

AMERIKAI MAGYAR SZO

THE NEW YORK TIMES, SUNDAY, JULY 17, 1977

Sfce JfeUr Jiork

Founded in 18 Si

ADOLPH S. OCHS, PuUither 1896-193S ARTHUR HAYS SULZBERGER, PuUither 1935-1961 ORVIL E. DRYFOOS, PuUither 1961-196S

A Blind Night

Let a Nation Heed the “Animals”

Distance and perspective on the New York blackout leave ugly pictures in the mind. Smoke hovering over Brooklyn; shards of glass and leftover litter covering Pitkin Avenue. The anguished face of a merchant whose life’s work and savings have just disappeared through a broken storefront There are lithe, dark, young bodies darting past, laden with booty. There is a bearded black man, standing on a street of his own youth, surveying the scene and pronouncing the looters “rotten scum.”

After the searing emotions experienced in those few hours of our communal life, it is important now to go back and to be quite clear about exactly.what it was we saw. We surely saw losses that will diminish Us for years to come; losses of business, of confidence, of faith, of racial civility, of neighborhood strength. We saw the loss of some portion of the reputation of our city. We saw the creation of ugly physical scars that may never heal.

But the darkness of Wednesday night made us see more about our city and our national policies .than we have been able to see in a decade of sunshine./we were forced to confront what we as a nation have’áttempted to ignore ever since President Nixon assured us that it was áll right to do so: that profound problems of race and poverty still lurk just beneath the surface of this fruitful society, that they pose a constant threat to a social fabric that is in fact surprisingly fragile.

Places called Bushwick, Brownsville, East Harlem and Williamsburg are miles beyond the ken of the thriving and thrusting Americans who make policy and mold opinions. The people who live in such places have always been beyond the vision of most Americans, but since the upheavals of the 60’s, they have become even less visible. The new prominence of a relative handful

of members of minprity groups has, in the minds of the majorities in America, masked the enduring torments of poverty and race. But the invisibility of the inhabitants of the most forsaken, barren comers of urban America does not make their anguish or their rage less real. It simply makes their situation more hopeless, and they know it.

These people are victims of economic and social forces that they sense but do not understand: Puerto Ricans from an island where economic possibilities seem limited, and blacks from Southern farms where mechanization made them superfluous. Now, they are locked in a once- promising city, watching jobs and opportunity evaporate across the suburban horizon. Federal data indicate that the jobless rate for minority youth rose from 29 percent in 1973 to 33 percent in the recession of ''beyond 40'percent in the recovering economy of 1976. SinairwOhdeFthat manpower specialists think minority youth unemployment is immune to upswings in the economic cycle.

In essence, the “animals” and the “scum” are people not bound to this society’s values even by the semblance of equal opportunity in life. They have little reason to believe that the common good includes them. Of course society must protect itself. Of course the police must maintain order and criminals must be punished swiftly and certainly. But if those are the only lessons that President Carter, Mayor Beame and the rest of us carry away from last week’s anguish, we are, in much worse trouble than we thought in the ugly hours before dawn on Thursday. In the blindness of that night, New York and America could sée rage. We’ve been put on notice again. We may continue to ignore the terrible problems of poverty and race, but we must do so aware of the risks to both justice and peace.

j Nem véletlen az, hogy a varos nyomornegyedeiben, j melyeket sok mérföld távols'ag választ el egymástól, j egyidoben robbant ki a lázongás, mintha meg lett volna szervezve.

A ( t

Itt közöljük a fenti vezércikk magyar forditasat. Ezek a sorok önmagukért beszelnek.

EGY VAK ÉJSZAKA

dandó kínjait.

De a legelhagyatottabb sivár városi vidékeken lakók lathatatlansága nem teszi gyötrelmeiket vagy dühüket kevésbé valódivá. Egyszerűen csak meg reménytelenebbé teszi helyzetüket; ok ezt tudjak. Ezek az emberek a gazdasági es társadalmi erők áldozatai, amit éreznek, de nem ertenek. Portorikoiak egy olyan szigetről, ahol a gazdasági lehetőségek határoltak, feketék a déli farmvidekekról, ahonnan a gépesítés kiszorította okét. Most ezek az emberek be vannak zarva egy valamikor remenytado varosba, ahol a munka es lehetőség elpárolog a peremvárosok felé. Szövetségi kormányadatok mutatják, hogy a munkanélküliség aránya a kisebbségi fiatalok között az 1973-as 29%-ról 33%-ra emelkedett 1973-74-ben es 40%-on felülire a gazdasági javulás évében, 1976-ban.

A new yorki “blackout” látványa csúnya képét hagy bennünk. Füst Brooklyn felett, üvegdarabok es szemetmaradvány a Pitkin Avenuen. Egy gondterhelt kereskedő, akinek elete munkája és megtakarított pénzecskéje csakúgy eltűnt a betört kirakaton keresztül. Ruganyos fekete fiatalok szaladnak, zsákmánynyal megrakodva. Egy szakállas fekete férfi áll az utcán, ahol felnőtt, és ezt mondja: “rohadt salak”.

Közéletünk eme néhány órás kiégett érzelmei után fontos most visszatekinteni es tisztában lenni azzal, hogy tulajdonképpen mit is láttunk? Láttunk veszteseget, melynek hatását évekig fogjuk érezni. Veszteséget az üzleti életben, a bizalomban, a hitben, a faji udvariasságban, a kormány erejében. Láttuk a veszteséget, amit városunk hírneve szenvedett. Láttuk a csúnya fizikai sebeket, melyek tálán soha sem fognak begyógyulni.

De az elmúlt szerda este sötétsége többet

mutatott nekünk városi és országos politikánkról, mint amennyit az utolsó tiz év napsütéséiben megláthattunk. Kénytelenek voltunk szembenézni azzal, amit mi, mint egy nemzet, próbáltunk elfelejteni, amióta Nixon elnök megnyugtatott bennünket, hogy helyesen cselekszünk, vagyis, hogy a faji kérdés es a szegénység problémái még mindig ott leselkednek ennek a gyümölcsöző társadalomnak a felszíne alatt és hogy ezek adandó veszélyt jelentenek meglepően törékeny társadalmi szerkezetűnkre .

Helyek, mint Bushwick, Brownsville, East Harlem es Williamsburg mérföldekre vannak azoktól a jómódú amerikaiaktól, akik a politikát es a közvéleményt irányítják. Azok, akik ilyen helyeken laknak, mindig is távol voltak a legtöbb amerikai látókörétől, de a ‘60-as évek forrongásai óta még kevésbé lathatók. Kisebbségi csoportok egy aránylag maroknyi részenek uj felemelkedese,az amerikai lakosság többségé előtt eltakarta a szegénység és faj maraNem csoda, hogy a munkaerőszakertők szerint a kisebbségi fiatalok munkanélkülisége nem változik a felfelé menő gazdasági ciklusban sem.

Valójában az “állatok” es ä “salak”-emberek" akik nincsenek kötve ennek a társadalomnak az értekeihez, az életben az egyenlő lehetőségek latszata által sem. Természetesen a társadalomnak védenie kell önmagát, a rendőrségnek fenn kell tartania a rendet es a bűnösöket meg kell büntetni gyorsan és biztosan. De ha csak ezeket tanulta meg Carter elnök, Beame polgármester es mi, többiek a múlt heti gyötrelmekből, akkor sokkal nagyobb bajban vagyunk, mint gondoltuk azokban a csúf oralcban, csütörtökön hajnal előtt. Ennek az éjszakának a válságában New York es Amerika dühöngést látott. Uj figyelmeztetés ez. Továbbra is figyelmen kívül hagyhatjuk a szegénység és faj borzasztó' problémáit, de akkor fel kell ismernünk, hogy milyen kockázattal jár az, úgy az igazságra, mint a békére.

6 —