Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)
1977-12-22 / 49. szám
Thursday, Dec. 22. 1977. AMERIKAI MAGYAR SZO. JANUAR HATOnlKAN ADJAK AT. (folytatás az 1. oldalról) melyben kifejtette, hogy a ntagvar kiiliigvminiszterium vezetőivel folytatott inegbe - szélesei alapjan 0 és a kormánya hogy an érti a magy ar korona és a koronázási ékszerek visszaadásával kapcsolatos eljárást. Eszerint a korona ünnepelves keretek között kerül atadasra Budapesten, kifejezésre juttatva az atadas “néptől a népnek” jelleget. Reszt vesznek az Ország- gy íiles, az Elnöki Tanács és a kormány képviselői, magyar- országi egyházak vezetői, a társadalmi es tomegszerveze- tek a kulturális es tudományos elet képviselői, a magyar es a nemzetközi hírközlő szervek tudósítói. Púja Frigyes külügy miniszter az alabbi választ adta az amerikai nagykövet levelére: “Szeretnék köszönetét mondani Önnek 1977. dec. 13-i leveleért, amelyben ismételten megerősítette az Egyesült Államok elnökeitek dönteset, hogy Szent István Koronáját es a magyar koronázási ékszereket visszaadja a magyar népnek, amelyben vázolta, hogyan érti Ön a korona visszaadasaval kapcsolatos eljárást. Örömmel tájékoztatom, hogy az Ön 1977. dec.l-3-i leyeleben vázolták világosán tükrözik a magam és kormányom ertelmezeset arról az eljárásról, amelyet kormányaink elhatároztak a korona visszaadasaval kapcsolatban.” Az amerikai magyar reakciós tabor minden lehetőt elkövetett, hogy megakadályozza a Magyar Korona visz - szaadasat a magy ar népnek . Többek között bírósághoz fordultak céljuk elérésére. June L. Green, szövetségi bird elvetette kérésüket,mondván, hogy ez külpolitikai úgy, és nem az ó, hanem ; külügyminiszter hatásköréi)« tartozik. A jelek szerint Lusztig Imre, lapunk szerkesztője jelen lesz a Szent Korona átadásának ünnepélyén és személyes jelentést küld annak lefolyásáról. A társadalombiztosítási adót évről évre emelik \ társadalombiztosítási adót évről evre emelik, a kongresszus módosításokat fogadott el es az elnök, aláírásával, törvényre emeli azokat. Ezek szerint a társadalombiztosítási adót minden évben emelni fogjak. \ kővetkező tiz esztendő folyamán az adófizetők 227.3 milliard dollárral több adót fizetnek, mint a módosítások életbeléptetese előtt, A Tarsadalombiztositasi Hivatal becslése szerint az alant közölt ábra szerinti adó lesz érvényben: 1 1979 $8.4 billió* 1980 ........................... $9.4 billión 1981 .....................................$18.4 billion 1982 .....................................$22.4 billion 19S3 .....................................$24.0 billion 1984 .....................................$25.6 billion 1985 ............... $38.0 billion 1986 .....................................$40.3 billion 1987 .....................................$42.8 billion( Total .................................$227.3 billion Maximum Annual SociarSecurity Tax Paid by an Employee (Under legislation approved yesterday by Congress) ry /^^977:‘$"965 \y jj I 1978: Stj071~ ~ \ v\ //[_________1979: $1,404 yy~\ / / 1980: $1.588 \\ /_________________1981: $1,97S____________\ • // 1982: $2,131 J7_______________________1983:82,271____________________ \\ /V/ 1984:82,412 \\\ __________________________1985: 82,686___________________________ / 1986:82,874 \ / 1987:83,046 \ The maximum annua) 1ax paid by an employe« I* a percentage of an established wage base. This year, the formula was 5.85 percent of *16,500 in wages. In the legislation passed yesterday by Con- press, the formula will rise In stops until It Is 7.15 percent of *42,600 In 1987. Mo one will pay more than these amounts and meny people (those whose wages are teas than the specified base) win pay lese. In the employee’s name, the employer pays an amount equal to the employee's contribution. The wage bases after 1861 are not yet mandated by taw, but ara protections .based on the assumed inflationary rate by that time. PITTSBURGH, Pa. A Wee - ling Acél Vallalat vezetői kijelentették, hogy 1978-janu- ár 3-i kezdettel 7 százalékkal emelik termékeik arat. Az ország acélvállalatai, melyek panaszkodnak, hogy képtelenek felvenni a versenyt a lapánból es az európai országokból behozott acéltermékekkel, most meg magasabbra emeltek termékeik árát. HAVANNA, Kuba szabadlábra helyezi Frank Em- micket PÁRIZS, Két bomba teljesen tőnkre tette a Eauchon nevű hires élelmiszerüzletet, mely világhírre tett szert különleges élelmiszereivel. OTTAWA. A kanadai kormány bejelentette, hogy gazdasági szankciókat léptet érvénybe a dél-afrikai kormánnyal szemben, de a diplomáciai kapcsolatot meg nem szakította meg a fehérek által uralt kormánnyal. A szenátus 56 szavazattal 21 elleneben, a képviselő- ház 189 szavazattal 163 ellenében fogadta el a módosításokat. Az adóemelés 1979-ben kezdődik es több, mint százmillió adófizetőt érint. Minden adófizető társadalombiztosítási adója a jelenlegi, 5.85 százalékról,6.05 százalékra emelkedik 1979 jan. 1.-én. A következő esztendőidben az adó 7.65 százalékra emelkedik. 1937- ben, amikor a társadalombiztosítás ervenybe lepett, az ado a jövedelem egy százaléka volt. kritikája a módosítás ellen az, hogy az adóteher legnagyobb részé ismét csak a Ids- es kőzépkeresetúekre hárul. Véleményűk szerint előnyösebb lett volna, ha a tarsadalombiztositasi adó egy részét a szövetségi pénztárból fedezik, mert a jövedelmi adő meltányosabb. Mindkét párt konzervatív tagjai ellenezték e javaslatot. Ez az adóemelés a 33 millió egészségi- esnyugdijjárulekra jogosultnak biztosítja a járulék kézhez vételét. A módosított törvény engedélyezi, hogy a 72 even felüliek évi $ 4.000.-t keressenek adómentesen 1978-ban $4.500-t 1979-ben, $ 5.000-t 1980- ban, $ 5.500-t 1983-ban. A vakok a fent jelzett keresetre adómentesen jogosultak. IZRAEL RAGASZKODIK A JORDAN NYUGATI TÉRSÉGÉNEK BEKEBELEZÉSÉHEZ WASHINGTON, n.C. Menahem Begin, Izrael miniszter- elnöke Carter elnök ele terjesztette “beketervet”, melynek egyik pontja szerint, Izrael hajlandó Önkormányzatot adni a [ordán nyugati tersegeben elő araboknak, de ragaszkodj!- ahhoz, hogy a rendfenntartás az izraeli hadsereg kezeben maradjon. E javaslat szerint tehát Jeruzsálem továbbra is Izraeli fennhatóság alatt'ma- radna. Ezt a tényt a miniszterelnök azzal ohajtottá enyhíteni , hogy mindenki, keresztények., muszlimok, zsidók, szabadon gyakorolhatják vallásukat. A Sinai-felsziget visszaadása minden bizonnyal nem elégíti ki az érdekelt arab államokat es a palcsztinai népet, ezek semmi körülmények között nem hajlandók feladni a Golan-fcnnsi- kot és a Jordan nyugati térségét. A palesztinai nép ragaszkodik azon jogához, hogy független es ónálló nemzetet teremtsen. Érdemes felfigyelni arra, hogy Szaud Arábia, melynek uralkodói — enyhen mondva — maradiak, szinten ragaszkodnak althoz, hogy Izrael vonuljon ki az 1967-es háborút kővetően elfoglalt arab területekről. Minden jel arra -mutat, hogy több hónapi tárgyalások következnek Izrael es Egyiptom kozott, de a jelek arra engednek következtetni, hogy e tárgyalások nem járnak sikerrel és Izrael nem lesz hajlandó olyan engedményeket adni, melyek elfogadhatók az érdekelt arab államok részere. DETROIT, Mich. Philips Pratt szövetségi biro elrendelte, hogy a két elitéit filippino apolonö uj tárgyalást kapjon. A két ápolónőt azzal a váddal Ítélték el, hogy 1975-ben 5 volt betegüket megmérgeztek a Veterán Kórházban. WASHINGTON, D.C. Egyházi vezetőkből, farmerekből és tekintélyes személyekből álló bizottság Carter elnökhöz intézett átiratban kerte, hogy azonnali és hatásos segítséget nyújtson Laosz es Vietnám népének, mely nélkülöz az arviz okozta nagy károk miatt. NEW YORK, N.Y. A Metropolitan Opera bejelentette, hogy a Kínai Népköztársaság balett-együttese a jövő nyáron turnéra jón az Egyesült Államokba és fel fog lépni a Metropolitan Opera- hazban is. 3 Noha a bérért, fizetésért dolgozok es a munkáltatok, egyforma adót fizetnek, a munkáltatok az általuk fizetett üzleti jövedelem utáni adóból levonhatják a tarsadalombiztositasi adót. A bérért, fizetésért dolgozok ezt nem tehetik meg. Jelenleg a kereset 16.500 dollárja után kell ezt az adót fizetni’. Ezt a határt 1978 januárban S 17.700-ra, 1979-ben $ 22.900-ra, 1980- ban $ 25.900-ra és 1981-ben $ 28.700-ra emelik. 1981. után az adóztatást az infláció határozza meg. Ha tehát az infláció évi 5.75 százalékos^ számvevők számítása szerint 1987-ben, ^ 42.600-ra emelkedik a határ, ami után fizetni kell az adót. Ezen összeg után az évi társadalombiztosítási adó $ 3.046 lesz. A liberális törvényhozók legnagyobb