Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)

1977-10-13 / 39. szám

Thursday, October 13,1977.

AMERIKAI MAGYAR SZO

9

Dénes Géza I

Eil SIRKIII MilESECmil

31 éve voltam utoljára “otthon”, Sarkadon. Azóta megjártam a Bakony szépséges lankait, a Nagykunság es a Jászság rónáit, a Hortobágy sziket es a pesti Körutat. Epedéi kíváncsiság fogott hát el, amikor leszálltam a kis Vésztő-gyulai vonatról: vajon mikent mutatja meg magát 31 év után nekem a múlt, vidám gyermekkorom emleke.

De nagyot csalódtam. A “vadcserjés” Kossuth- kert parkká avanzsált, szemben vele uj gimnázium épült, a kérdőjel alakú utat a malom mögött kiegyenesítettek, s a főutca színig ledöntve, helyén korszerű emeletes epületek nyúlnak az égnek. Meg a nagy kilenctornyu templom is megfiatalodott: sarga szint kapott, tornyait acélkékre festették. Oda a múlt, oda minden emlék, ami bennem annyi idő óta virrasztón.

Mégis megtaláltam a múltat: a Kossuth-utca 45. szám alatt özvegy Buzi Laszlonenal.

Amikor betettem magam mögött a kiskaput, forrón megsimogattam a kilincset. Hányszor, de hányszor nyúltam ehhez a rozsdás vasdarabhoz valamikor. A tégla-járda annvira megkopott, hogy szinte csúszik a talpam alatt, nyirkos rései között moha és fu erőlködik az életért. Igen, itt az udvaron állt Buzi Laci bácsi fényképész műhelye, ebben visítottam fel, anvam bosszúságára, amikor Laci bácsi elbújt a fekete kendo möge, hogy engem lemezre kapjon. A kis lugas ös orgonafái szinte susognak, amint öregesen lelegzenek. Csend, nyugalom, mintha megállt volna az idő velem együtt itt az udvaron, hogy máris gyermeknek álmodom magam vissza.

Buzi néni az ablaknal ült, nyolc dioptrias szemüvegen át éppen cérnát bök'ódott a tűbe. A humor kedvéért adóügyi foglalónak adtam ki magam, de ő hatbavagott.

— Eredj már, te Géza gyerek!

No, ez nem sikerült. Annál nagyobb meglepetést okozott Ö nekem, amikor bejelentette: 10 evvel előbb kellett volna jönnöm, hogy az en kedves Öreg Buzi bátyámmal, a sarkadi fényképésszel és festőművésszel találkozzam, mert, — nincs már többe Buzi bácsi.

S mig az én nénikem 82 evenek minden susogasa- val remegve beszél az életéről, sorsáról, Sarkadról, köznapi dolgokról, elvonul előttem a Buzi csalad:

a Barna fiuk hires szobrászművész, Pesten, a Szazados-uti művésztelepen telepedett le családjával es szerszamaival.

A Zoltán fiú a gyulai vízügynél lakatos, egyébként fegyvermúves es mesterlövész. A seprünyélbol is raketat csinál — járta róla valamikor a legenda. S 945-ben a legenda eljutott a község szovjet parancsnokához is, hát magához hivatta, két kupica pálinka után (két félliteres bögre) Zoltán lekapta válláról sajat-krealta puskáját, s a harmadik villanykaron károgo varjut fejénreccsentette. Aztán a kapitány földobott egy pénzdarabot, s azt lÖtte át. A kapitány csak lesett, a fejét ingatta. Ettől kezdve a saját feleséget sem szerette jobban, mint Zoltánt.

Kató lányuk elvégezte a zeneművészeti főiskolát és férjhez ment egy kiváló — szuesmesterhez. Pesten az EMKE fölött laknak. A sors nem igazságosan, nem a tudás után osztogatta a kepesitest, Kató mégis közel került a művészethez, gyönyörű áriákat naphosszat énekelgetve kis műhelyében még gyönyörűbb bundákat készít a pesti enekes csalogányoknak, kik Jjú»z.kéji feszengenék -bennük. Kár,

hogy Kató énekmüvészete nem .cseng ki könnyén szerzett tiz- meg tízezer forintos bundákból, mert akkor e művésznők fösvény irigyseggel dobnák le magukról. Mit tudják ők azt, ami e sorok Írójának is fáj: azt, hogy még ma is a Sors dominál az Igazság fölött.

Erzsiké lányuk elvégezte valamikor a színművészeti főiskolát, sikereit, fe'nyképét habzsoltuk akkor a Szinhazi Életben, s most Kolozsváron nézi

— vajon milyen érzésekkel? — a TV képernyőjén vagy a moziban szereplő, kisebb kaliberű volt osztálytársait, mert férjhez ment egy erdélyi — mérnökhöz. Neki igy jó, ö megelégedett, szereti férjét, gyermekeit, neki első a kis család. De vajon a nagy családnak, a Társadalomnak nincsen ebből hiánya#

Buzi Laci bácsi, az apa, a fényképész, a festőművész is itt kavarog előttem. Tucatszámra tehetők portré-képei, de inkább tajkepfestö volt. Igen szerette az erdős, folyós, virágos tájat,amit ez az ös bihari vidék fel is tálalt neki: a dobozi, gyulavari erdő, Vizesfas, a Körösök, s a vad fekete földön termett pipacsos-buzaviragos búzatábla, repceföld úgy csalogatta a festőt, mint mehet a virágillat. Nap mint nap a határt jarta felszerelésével, mert minduntalan nyugtalanította kielégítetlen művészi éhségé. Soha nem volt magával megelégedett, mindig újat es újat akart alkotni, neki másképpen mutatta meg magát a természet, mint egy szimpla embernek. Egyenes orra fölött két szeme, mint a sasé: meglátta a természetben azt a lapuló varázserőt, ami mellett más ember unott érdektelenséggel ment el. S mivel a fölfedezés is művészetéhez tartozott, kepei tematikában, szerkesztésben, formában, kifejezesmodban is különösek voltak, jóllehet a szazad eleje és dereka a mainál szokatlanul gyérebb igennyel lépett fel. Nem elegedett meg az igénnyel, a szokványos akkori követelményekkel, fiatalos lendülettel hajszolta ábrándját, amit később megfoghatott, mint valóságot. A XX-ik század második felében a művészet is forradalmi eszközzé vált, szellemi es technikai forradalmak hatására maga a művészet is forradalmi változáson esett keresztel.

A század első fele a kielégűlt, tunya egyhelybento- pogásr úgymond “Irányzat nélküli kora”. E két hatas-impresszio köze helyezném a sarkadi Buzi László festőművész képeit, mintegy összekötő kapocsként odaállítandó lépcsőre, de a legfelső lépcsőfokra. Minden egyes kepe eszköze ennek a két hatás közötti kapocsnak, s azért a legfelsőbb lépcsőre való mind, mert a tájképfestészet forradalmi szelét hordozzák magukban, jóllehet a művész

— tálán — e tendenciáról semmit nem tudott, csak öntötte es öntötte intuitive szakadatlan szorgalmával vénájából meglátásait, olykor látomásait a vászonra. A kenyeret ilyenkor gyerekei keresték meg a fényképész műteremben, mert abban az időben a művészet nem adott száraz kenyérhajat sem, sót a művészét egy fogalom alá esett a koldustarisznyával. Hajnal előtt is felkelt, hogy meglopja Vizesfáson, vagy Nyéken, Feketeeren, Jenöpusztán a felkelő napot, vagy késő éjszaka tért haza, hogy a Körösparton érje a nagy eset: amikor belehull vörös korongjával a Nap a nagy vízbe.

— Gyere fiam, nézzünk szét a szobákban ,— ébresztett fel Buzi néni. De ideje is, mert jól elkalandoztam. — Tudod, kedves emlék ez mind,

— mutatott a falakon sorban díszelgő festményekre, — mégis elhatároztam, hogy rokonnak, jóisme- rósnek '‘átmentek” belőlük. Mert már én is “kez- dek’’ öregedni 82 évemmel . Neked is adok egyet, hogy vedd gondjaidba. Tálán ezt, ezt a tavaszi virágos körtefát.

— Nagyon köszönöm, — nyúltam volna érte, de hűvösen ramszolt:

— Nem, mégsem ezt.

Sorban gyönyörködtem végig az alkotásokon, akár a Nemzeti-, vagy a Dery múzeumban lennek. Egy aranykeretes, 80 x 120-as kép elé leptem. A Körös ezüstösen kígyózik bele a messzi erdőbe, partján őz iszik, éppen felemelt fejjel nyeli a vizet, s az a hatalmas agancs-koronaja ráfekszik a hatara, a háttérben sötét-komoran, istennyilakkal felbőszülve közeledik egy felhő. Hallani velem dübörgő moraját. Felve ejtem ki:

— Talán ezt, draga Buzi néni.

— Ezt semmiképpen nem.

Az előszobán át jutunk a második szobába. Itt néhány szobor pihen. Egyszerre elébemáll Buzi bácsi mellszobra. Megsimogatom haját, két orcáját, kissé hegyes orrát. Be kár, hogy aKÖróstaj elfelejtett nagy művészétől csak igy búcsúzhatom.

— így van ez gyermekem, nem bírok választani, egytől sem bírok elszakadni, — tórólgeti vizes szemet a néni. Hiaba, ezek a kepek nekem olyanok, mintha élnének, mintha Buzi bácsi élne bennük tovább itt velem. De végtíl mégis megsajnált: a kis szekrény teteién kutatott, levett egyet. Amint meg- törölgeti, kibontakozik rajta a dobozi erdő belseje rozsdálló levelekkel, amint áttöri a sötét hűvösséget az októbervegi napfény. Nem hiszek a szememnek: összesen négy — egy világos és három sötét tónusu- íestékkel hogyan lehetett ilyen összeálló, egységes erdörészletet produkálni? Hiszen maga a természet is ezernyi szint “hasznai”! No, jo lesz ez is. Úgysem tud választani. Ezt is, mintha egy édes falatját szakítaná el magatói Buzi néni. Nagyon megköszöntem. Nekem legalább olyan nemes emlek lesz kis szobám falán, mint az aranykeretes.

Amikor ráhajoltam Buzi néni eres kis kezére és bucsuzoul remegve átöleltem, arra gondoltam: érdemes volna Békés megyei képzőművészeknek ide,

a múlt csöndes maganyaba bekukkantani es a sok nemes festményt végre “felfedezni” szépérzékű népünk javára. De ezt csak gondoltam, ma már kimondom: kötelességünk is volna.-• *» - P AJÁNDÉKNAK ^

f Lutheran István r A verseskötete

f 260 verset tartalmazó, 162 oldalas könyv A szép kötésben kapható I

f Ára: $4.A Lutheran István versei visszaíuiviézik A

gyermekkorát, ifjúságát, hazaszerete- f

tét, életének küzdelmeit. A

I Nem hiányozhat egyetlen magyar család ▼

» könyvtárából sem ! A

I Megrendelő szelvény: v

»****»«*#a»#*»*»***#*e«a*i>#»*«*í:-*****3 A

A Amerikai Magyar Szó f 130 E 16 St. New York.N.Y. 100D3

A Megrendelem Lutheran <stVan \ersesLóletét

I V

f NÉV:.....................................................

A CIM:. I

■ \ áros:............................Állam:....................... J

* /.ipcode:........................