Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)

1977-09-22 / 36. szám

Thursday, September 22. 1977. 2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Nemzetközi jellege is lesz lapunk ünnepi bankettjének Arról már beszámoltunk, hogy az ország külön­böző varosaiban eló lapolvasok delegátusai jelen lesznek az október 16-án tartandó jubileumi ban­ketten. Most értesítjük olvasóinkat, hogy minden jel arra mutat, hogy a haladó országok ENSZ sajtómegbi- zottai is megtisztelnek bennünket jelenlétükkel. A nemzetkóziseg, a különböző országok közti barátság szellemeben zajlik majd le lapunk 75. éves fennállásának ünneplése. Meghívtuk a Nemet Demokratikus Köztársaság, a Kubai Népköztársasága lengyel, román, cseh, viet­nami es szovjet sajtó megbizottait is. leien lesznek a nyelvi testverlapok szerkesztői is. Ez es sok mas ok a magyarázata annak, hogy rendkívül érdeklődést tapasztalunk a lapolvasok es lapbaratok részéről. Nem tudjuk tehat elegge hangsúlyozni, hogy csak azok reszere tudunk helyet biztosítani, akik előző­leg beküldik rezervációjukat. T Déli fehér szervezeti vezetők aWilmington 10 kiszabaditását kérik A déli államok egyetemi, szakszervezeti, polgár­jogi és egyházi intézményeinek 71 fehér vezetőie aláírásával nyílt levél ment Tames B. Hunt, North Carolina-i kormányzóhoz, amelyben a “Wilmington 10” “feltételek nélküli és haladéktalan” szabadon- bocsátását kérik. A levelet az alairok közül négyén személyesen adták át a kormányzónak. A “Wilmingtoni tiz” bebörtönzött, kilenc feke­te férfi es egy feher no — az utóbbit már kegyelem­ből szabadlábra helyezték — a North Carolina-i állami hatóság koholt vádjai alapjan jutott börtön­be. Összesen 282 évi börtönbüntetést mértek ki rájuk az iskolai szegregáltsag elleni tevékenységü­kért. A levélben többek között a következőket mond­ják: “Azért írunk önnek, mert úgy érezzük, hogy a magunk es a mi országrészünk jövője nagyban függ attól, ahogyan ezekkel a mi fekete polgártársaink­kal eljárnák. “Az ország lakosai között elterjedt az a meg­győződés, hogy a vádlottakat nem valami bűn el­követéséért zárták le, hanem azért, mert szervez­kedtek, hogy elnyerjék maguknak mindazokat a jogokat, amik az alkotmány ertelmeben járnak nekik. Mi is ahhoz a nagy számú feherhez tartozunk, akik a délén hiszik és remélik, hogy a mi vidékün­kön mar elmúlt az az idó, amikor üldözni lehet a feketéket azért, mert emberi jogokért harcolnak. 1 Kormányzó Ur, az ország es a világ lelkiismere­tét felháborítja a wilmingtoni ügy... Kell, hogy mindannyian megszabaduljunk az általános elíté­léstől, ami ezeknek az embereknek a bebörtónzése- ból ered, 11 ESŐ UTÁN KÖPÖNYEG New Yorkban gyakran lehetett látni a husboltok előtt a Van índerstine Company zsirfeldolgozó vál­lalat teherautóit. Ezeken Összeszedték a mészárszé­kekből a hulladék zsírokat és ipari célokra faggyút készítettek belőlük. A Long Island Cityben levő gyártelep azonban elszennyezte a mellette folyo Newton Creek-et és rendkívül kellemetlen bűzzel árasztotta el a környező vidéket. Ez már nagyon hosszú évek óta igy volt. Hogy hogy nem, a város környezetvédelmi hivatala csak akkor latta jónak lezáratni ezt a gyárat, amikor azt mar sajat tulajdo­nosai is lezárták, mivel Newarkba készülnék költöz­ni. Mire az inspektorok kimentek a helyszinre és le­pecsételték az ajtókat, a gyárban egyetlen lelket sem talaltak. Csupán egy teherhajojuk állt meg a folyóban, amit Egyiptomba szállítandó faggyúval altkor raktak meg. A kömyezetvedelmi hivatal vezetője, Ethan Eldon azt allitja, hogy az élhagyott gyár lezárása ezert fi­gyelmeztetőül szolgál más gyáraknak, hogy azokat is hasonló sors érheti. De a tanácsos azt is kijelen­tette, nem hiszi, hogy a vallalat valóban Jüúritette volna a gyarat7 “csak holtnak tettetik magukat.” Huzavonával haladékot kérnek, mert csak november­ben akarnak költözni. Addig a bírósági formaságok­nak minden halasztgató paragrafusát felhasználjak. Habar Mr. Eldon vagy hat más, környezetet sú­lyosan szennyező vállalatról tett említést, csak egyet tudott megnevezni, amely ellen a város eljárást in­dít es csupán egy gyárnak a lezárását említette. ORLANDO, Fia. Három hónapos fesztivált tarta­nak szept. 15 — december 15. között idősebbek részére, akik közép Floridában laknak, Orlando és Daytona Beach közelében. Az Orlando Chamber of Commerce jelentese szerint 40 szálloda es motel, számos vendéglő és a környék nagyobb turista-attrakciói 10-tol 40 száza­lékos árengedményeket adnak 55 éven felüli polgá­roknak ebben a három hónapban. “Senior Season 77” a hivatalos neve ennek az eseménynek. A csökkentett áru hotelszobák, etkezes és turista- attrakciók mellett díjtalan szórakozásról is gondos­kodnak a központi vásárlóhelyeken,' lesznek sport - esemenyek, kiállítások stb.. Információért a következő helyre kell írni: Senior Season, Orlando Chamber of Commerce, P.O. Box 1913. Orlando, Fla 32802, Telefon: (305) 425-5563. AMERIKAI , MAGYAR SZÓ ' Published weekly, except 3rd & 4th week in July by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N.Y. 10003 Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31. 1952 under the Act of March 21, 1879, at the P.O. of New York, N.Y, ­.......— Előfizetési arak: New York varosban, az Egyesült Államokban es Kanadában dgy évre 12.50 dollár, felévre 7.00 dollár. Minden más külföldi országba egy evre 15.00 dollár, felévre 8.00 dollár. Profit és munkabér 5 Az uj és fejlődő osztály, az iparos es kereskedő osztály a 18. század vege fele elégedetlen volt a fennálló arisztokrata feudális rendszerrel, amely őket a fejlődésben akadályozta. Először az uj világ­ban tort ki a Fuggetlensegi Harc, 1776-ban,amikor a 13 amerikai gyarmat iparos és kereskedő osztálya fellázadt elnyomó uralkodójuk, az angol király ellen. Megszületett a modern világ első köztársasaga az Amerikai Egyesült Államok (USA). 1792-ben kitört a francia forradalom, amely veget vetett XVI. Lajos zsarnoki uralmának, és létrejött a Francia Köztársaság. A napóleoni háborúk után a reakciós Becsi Kongresszus újra felosztotta Euró­pát, amelynek nyomai a mai Europa térképén is láthatók. A 19. század első felének fennmaradó ideje során polgári forradalmak söpörtek végig Nyugat Europa majd minden országát, ennek utol­só fejezete volt az 1848—49-es magyar Szabadsag- harc leverese es verbefojtasa. A 19. szazad második fele viszonylagos bekeben folyt le, eltekintve az olasz szabadságharctól 1859-ben, melynek eredme- nyeképen, Garibaldi vezetese alatt létrejött az egy­séges Olasz Királyság es az 1870-ben kitort porosz francia háborútól, mely az egyseges. Nemet Csá­szárságot eredményezte. Ez alatt a viszonylagos békés fel-evszazad alatt a “szabad vállalkozás” és “szabad verseny” elvei alatt mukodo kapitalista polgári rendszer óriási lépesekben fejlődött es gya­rapodott, amit nagyban elősegített a hajózási es vasúti hálózat kiépülésé, amely lehetove tette a ke­reskedelem, különösen a külkereskedelem rohamos kifejlődését. Ugyanez idő alatt megindult az ipari munkásság erőteljes szervezkedese, emberi jogaik védelmére es a kizsákmányolás elleni küzdelem cél­jára. Létrejött 1864-ben, Marx Karoly kezdemenye- zésére az I. Internacionále, melynek feladata volt a munkásmozgalom nemzetközi együttműködésé­nek elősegítése. Megindult erőteljesen a munkásság szervezkedese a kizsakmanyolo éhberek emelésere és a gyilkosán hosszú munkaórák csökkentesére. A 80-as években megindult a 8 oras munkanap iránti követelés, melynek tragikus mozzanata volt az az esemény, amelyet a munkásmozgalmi tör­ténelem “Haymarket Affair” néven jegyez fel. A chicagói szakszervezetek nagygyűlést hívtak ösz- sze 1886, május elsejére, a chicagói Haymarket térre, hogy tüntessenek a 8 órás munkanapért. A nagy szambán megjelent rendőrség provokátora a gyűlés folyamán téglákat dobált a rendőrségre, mire a rendőrség beletüzelt az összegyűlt tömegbe. Le­tartóztatták a munkásság nyolc kiemelkedő vezé­rét, akiket munkásellenes biro es esküdtek elítél­tek, négyet: Albert Parsons, August Spies, Adolph Fischer és George Engel, halaira Ítéltek és fel­akasztottak. Egy ötödik, Louis Lingg, cellájában “öngyilkosságot” követett el. Ennek emlekere 1888-tól kezdve ünnepük május elsejet világszerte,, mint a munkásság ünnepét. A szervezett munkás - mozgalom kitartó küzdelem után idővel mégis el­nyerte a 8 órás munkanapot. Ennek a küzdelemnek helyebe lép manapsag a 6 órás, 5 napi munkahét, tehát a 30 órás munkahét 40 órás fizetéssel iránti követelés. (folytatjuk) V.O. A Magyar Népköztársaság kétszázmillió dolláros kölcsönt vett fel az USA és Kanada bankárjaitól.

Next

/
Thumbnails
Contents