Amerikai Magyar Szó, 1977. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1977-02-10 / 6. szám
Thursday, Feb. 10. 1977.- AMERIKAI MAGYAR SZÓ Dr Szent-Györgyi Albert-. ‘mimmé i mimesis emim is msaliisr A kvantumfizika tudósai a világ kidönböző részéiről tanulmányi vitaülesre jöttek össze Dr. Szent- Györgyi Albert, magyar származású Nobel-dijas tudós Sanibel Island-i nyaralójában. A tudományos összejövetel tárgya: a kvantum fizika szerepe a rákbetegség és öregedés problémáinak megoldásában. Teóriájának előadásában Dr. Szent-Gyorgyi kifejtette, hogy a bonyolult rákot egyszerű tényezők idézik elő és épp ezért, valószínűleg gyógyitasa is nagyon egyszerű lesz. A rákbetegség akkor következik be, ha a szervezet különleges rendeltetesü sejtjei, mint pl. a máj vagy a tüdő sejtjei fejlődésüknek számos vegyi folyamata során valahogyan visszamaradnak és azutan másra nem kepesek, mint Örökösen osztódjanak és szaporodjanak. Dr. Szent-Gyorgyi bizakodik, hogy ezeket a hibásán működő sejteket ki lehet vezetni primitiv állapotukból. Bizalmát arra a hosszú munkára alapítja, amely nemcsak a problémák kimutatását, hanem megoldását is célozza. Ha ó és mások, akik a rákbetegség elektron elméletében egyetértenek, meg tudják állapítani, mi vezeti a sejteket vissza primitív állapotukba, akkor, “ki is tudjuk vezetni őket ebből az állapotból és újból normális sejtek lehetnek”. De a sejt molekuláiban rejlő “téves fejlődési utasítások” kiigazításához “alapvető kutatások” kellenek és nem olyan rákkutatások, mint amiket a kormány végeztet. Dr. Szent-Gyorgyi elmélete azt igyekszik bizonyítani, hogy a r’ak egyetlen sejtnek a primitiv, alfa-állapotban való elakadásával kezdődik. Az ilyen sejt oly gyorsan szaporodik, hogy nincs ideje ahhoz, hogy a tüdő, máj, vagy bőr különleges sejtjeinek munkáját elvégezze. Az ilyen sejt az embrió kezdetleges, nem specializált és gyorsan osztódó sejtjeihez hasonló. A genetikai utasítás valahogyan rossz útra megy a sejtben és igy a molekulának és maganak a sejtnek a vegyi összetétele is teljesen megváltozik. A Floridai State University i vegyésze,Dr.Michael Kasha, aid hasonló kísérleteken dolgozik, mondotta, hogy Szent-Györgyi teóriájának egy részét ki lehetne próbálni úgy, hogy a sejtekben végbemenő sok ezer változást az újonnan fogamzott embriók gyorsan osztódó sejtjeivel hasonlítanák Össze. Dr. Szent-Gyorgyi nem ért egyet azzal, hogy az alapvető kutatások elvonják a tudósokat a probléma megoldásától. Sót, ha valaki a beteget meg akaija gyógyítani, tudnia kell először is, hogy mi okozza a betegséget? Ezzel a tudassál nemcsak gyógyítani lehet, hanem elejet is lehet venni a betegségnek. Hiába kéri a kormányt évek óta, hogy alapvető vegyészeti kutatásokra nagy összegeket utaljon ki. “A kormány rákkutatása semmilyen eredményt nem tud felmutatni, semmit sem ér. Próbálják ‘gyógyítani’ a rákot, anélkül, hogy természetét megértenék.” Dr. Szent-Györgyi csupán a magánadományokból fenntartott National Foundation for Cancer Research-től kap pénzt, amivel a Miami-i egyetemen és a Woods Hole laboratóriumban folyó kísérleteit folytathatja. Kutatásainak eredményéről a következőket mondotta: “Ha valakinek az autójából kiesik egy csavar és az autó nem működik, mit csinál az illető? Megkeresi, hogy mi esett ki és visszateszi. Mi is rájöttünk, hogy a rákos sejtekben bizonyos elemek, bizonyos atomok hiányzanak, emiatt kerültek vissza primitiv állapotukba. Ha feltevésünk helyes, úgy képes leszek meggyógyítani a rákot, hogy olyan anyagokat adok a betegeknek, amik saját sejteikből hiányoznak. Ami még énnél is jobb, meg lehetne akadályozni a rák kifejlődését, ha elejétől kezdve mindenkinek adnánk ebből az anyagból.” Dr. Szent-Gyórgyinek a rák gyógyításáról szóló jelentese fontos és remenyteljes hir az emberiség szamara. Egy másik neves rákkutató, aki egyetért vele, Dr. Per. Olov Lowdin, a Florida-i egyetem és a svédországi Upsala egyetem tudósa, de szerinte a rák megakadályozásában a legfontosabb a technológia és az ipar gondosabb alkalmazása, az ipari salaktermékek jobb eltakarítása. A legtöbb rákbetegséget a környezet elszennyeződése okozza, amit emberek maguk terjesztenek el. Ezért megtisztíthatjuk a levegőt, a gyárakban ellenőrizhetjük az artalmas anyagokat és felhagyhatunk a dohányzással^ dohányfüst egyik legveszedelmesebb rákokozó anyag. Jobban kell megértenünk a bennünket érő sugárzások eredetet, korlátozzuk a rontgenezést, mondta Dr. Lowdin. Ez mind fontos, de Szent-Györgyinek az a meggyőződése, hogy meg fogja találni azt az anyagot, ami helyrehozza a hibás sejteket es a rosszindulatú sejteket ismét normálisakká teheti. “Teljes bizalmam van aziránt, hogy ha élek és ha megkapom hozzá a pénzt, meg fogom találni azt az anyagot. Ez számomra rendkívül izgalmas, mert mindennek megvan a maga mechanizmusa, és elvben, ha valami rosszul működik, akkor azt rendbe is lehet hozni.” • rA • TA • TA • TA • TA • TA • TA • TA • TA • TA • I Nemzetközi rendezvények 1977-ben Elkészült a Magyar Tudományos Akadémia nemzetközi rendezvényeinek ez évi naptára. 1977- ben 38 nemzetközi konferenciát, szimpoziont, tanácskozást szerveznek. így, többek között a magyar barokk születéséről, geodéziai számításokról, a magyar nyelvészetről, a szabadidő-kutatásról rendez nemzetközi konferenciát. Az év második felének kiemelkedő eseménye lesz a kétnapos ID. Országos Torténetirasi Tanácskozás, valamint Ady Endre születésének 100. évfordulójára emlekezó tudományos ülésszak. AUS-Szovjet együttműködés eredményei A közös munkában résztvevő amerikai tudósok véleménye szerint mindkét ország számara sok hasznos eredménnyel jár az Egyesült Államok es a Szovjetunió közötti egészségügyi együttműködés. A tavaly végzett kutatásokról 80 közös tudományos jelentést adtak ki és jövő evre, szivizomrend- szeri sebészetről közös könyv kiadását tervezik, Dr. Boris V. Petrovsky szovjet egészségügyi miniszter és Dr. Michael E. DaBakey, a houstoni Baylor College of Medicine elnökének Összeállításában. Az egyezmény szerint 100 amerikai, ill. szovjet tudós dolgozik évente egymás országában és munkájuk a hat legfontosabb terület: a rák, a szívbaj, a környezeti egészsegvedelem, az artritisz, az influenza és a szkizofrénia biológiájának tanulmányozására szorítkozik. Az amerikaiak számára nagy előnyt jelentenek a szocialista társadalom egységes egészségügyi adatai, mert ezáltal a 256 milliós szovjet lakosság köreben elofordulo betegségeket analizálhatják. Hasznosnak találják azoknak a szovjet gyógykezeléseknek a megfigyelését is, amelyeket az Egyesült Államokban nem alkalmaznak. A rákbetegség terén a kemoterápiái gyógyszerek 150 különféle fajtáját cserélték ki egymás között. EGYÉB TUDOMÁNYOS EGYÜTTMŰKÖDÉS A természeti tudományokban is nagy előrehaladás van az amerikai-szovjet egyiittmüködesben. Fontos, közös munkát végeznek állat- es madar- vedelemben es a vándormadarakra vonatkozó szerződés már csak aláírásra vár. Szibériai vadmacska- kat használnak kutatásra Marylandban a hozza hasonló, ldveszóben lévő, feketelábu menyét megmentésere és sok más állatot telepítenek át egymás országába, kiveszőben lévő állatfajták pótlására. A Szovjetunió számára nagy előnyt jelentenek az amerikai levegőszennyezódés ellenőrzési berendezések es kifinomult technikai felszerelések. U.S. tudósok viszont a kaliforniai Menlo Park-ban próbálnák ki egy szovjet elmeletet a San Andreas törésre vonatkozolag. Az együttműködés az ipari termelésre vonatkozó kutatásokban is sok előnyt es hasznot jelent mindkét ország számára. LEGRÉGIBB» MAGYAR CÉG FÖLDES UTAZÁS! IRODA 1503 First Avenue, NeW York, N. Y. 10021 Telefon: BU 8-4985 — BU 8-4990 AZ ÖSSZES HAJÓ ÉS LÉGI TÁRSASAGOK HIVATALOS KÉPVISELETE IBUSZ—IKKA—TUZEX rendelések felvétele BEVÁNDORLÁSI ÜGYEK —ROKONOK KIHOZATALA Az iroda július és augusztusban szombaton J zárva van 4„____