Amerikai Magyar Szó, 1977. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1977-02-03 / 5. szám

12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Feb. 3. 1977. Monika Kaserer, ausztriai síelő (középen) győzelmet aratott Megeve, Franciaországban a női ugrásban. Mellette állnak Lise-Marie Morerod (Svájc) es Annemarie Proéll Moser (Ausztria), akik második, illetve harmadik helyre.kerültek. Az MLSZ-ben elkészült az NB I tavaszi sorsolása. A küz­delmek március 5-én kezdődnek, s az utolsó fordulóra jú­nius 11-én kerül sor. összesen hat alkalommal lesz szerdai forduló, a további tizenegyre szombatonként kerül sor. A Népstadionban április 16. és június 1. között hét kettős ta­lálkozó lesz. Egymást követik a rangadók a négy „nagy” kö­zött. A szabályok értelmében az utolsó három fordulót azo­nos időben játsszák. A válogatott csapatokra is sok fontos feladat vár. A leg­jelentősebb a Szovjetunió elleni két VB-selejtező és a görö­gök elleni visszavágó. Utánpótlás-csapatunk a 21 éven alu­liak EB-csoportmérkőzésein igyekszik majd helyt állni, az ifik pedig ott lesznek az UEFA-torna selejtezőin, majd a I. Világ Kupa összecsapásain. A nemzetközi kupákban az MTK-VM és a Vasas érde­kelt. Idehaza folytatódnak az MNK és a Felszabadulási Kupa találkozói. XV. forduló, június 4, szom­bat, 17: FTC—Videoton, Békés­csaba—Diósgyőr, Salgótarján— SZEOL, MTK-VM—Tatabánya, Rába ETO—Vasas, Haiadás—Bp. Honvéd, Dorog—Ú. Dózsa, Ka­posvár—Dunaújváros, Csepel— ZTE. XVI. forduló, június 8, szer­da, 17: Dunaújváros—FTC, Vi­deoton—Békéscsaba, Vasas— ZTE, O. Dózsa—Kaposvár, Ta­tabánya—Rába ÉTO, Haladás— Csepel, Diósgyőr—MTK-VM, Bp. Honvéd—SZEOL, Salgótarján— Dorog. XVII. forduló, június 11, szombat, 17: FTC—Tatabánya, Békéscsaba—O. Dózsa, ZTE— Dorog, Kaposvár—Vasas, Duna­újváros—Haladás, MTK-VM— Videoton, SZEOL—Diósgyőr, Bp. Honvéd—Salgótarján, Rába ETO —Csepel. I. forduló, március 5, szom­bat, 14.30: FTC—Diósgyőr, Cse­pel—Salgótarján, Kaposvár—Vi­deoton, Dorog—Haladás, Duna­újváros—Rába ETO, Békéscsa­ba—MTK-VM, Vasas—SZEOL, Tatabánya—Ü. Dózsa. 16.30: Bp. Honvéd—ZTE. II. forduló, március 12, szom­bat, 14.30: FTC—Dorog, Diós­győr—Csepel, MTK-VM—Duna­újváros, Haladás—Kaposvár, Ta­tabánya—Vasas, Salgótarján— Békéscsaba, Videoton—Bp. Hon­véd, Rába ETO—SZEOL. 16.30: Ü. Dózsa—ZTE. III. forduló, március 19, szombat, 15: Kaposvár—FTC, Csepel—MTK-VM, SZEOL—Ü. Dózsa, ZTE—Videoton, Vasas— Salgótarján, Dorog—Rába ETO, Békéscsaba—Haladás, Dunaúj­város—Diósgyőr. 17: Bp. Hon­véd-Tatabánya. IV. forduló, március 23, szer­da, 15: FTC—Haladás, Kapos­vár—Csepel, Békéscsaba—Bp. Honvéd, MTK-VM—Dorog, Vi­deoton—Vasas, SZEOL—Tatabá­nya, ZTE—Dunaújváros, Diós­győr—Salgótarján. 17: O. Dó­zsa—Rába ETO. V. forduló, március 30, szer­da, 15: Salgótarján—FTC, Cse­pel—SZEOL. Haladás—MTK- VM, Dunaújváros—O. Dózsa, Dorog—Vasas, Kaposvár—Bp. Honvéd, Tatabánya—Békéscsa­ba, Videoton—Rába ETO, Diós­győr—ZTE. VI. forduló, április 2, szom­bat, 15.30: ZTE—FTC, Rába ETO —Kaposvár, Békéscsaba—Cse­pel, MTK-VM—Salgótarján, Va­sas—Dunaújváros, Tatabánya— Videoton, SZEOL—Haladás. 17.30: Bp. Honvéd—Dorog, ÍT. Dózsa—Diósgyőr. VII. forduló, április 9, szom­bat, 15.30: FTC—Rába ETO, Dorog—Békéscsaba, Salgótarján —Ü. Dózsa, Diósgyőr—V asas, MTK-VM—ZTE, Kaposvár— SZEOL, Videoton—Haladás, Cse­pel—Tatabánya. 17.30: Bp. Hon­véd—Dunaújváros. VIII. forduló, április 16, szombat, 16: SZEOL—FTC, Rá­ba ETO—MTK-VM, Haladás— ZTE, Dorog—Kaposvár, Dunaúj­város—Békéscsaba, Tatabánya— Diósgyőr, Salgótarján—Videoton. A Népstadionban: 17.15: Csepel —Bp. Honvéd, 19: Ü. Dózsa— Vasas. IX. forduló, április 23, szom­bat, 16: Csepel—Dorog, Rába ETO—Bp. Honvéd, Haladás— Salgótarján, Békéscsaba—Kapos­vár, Dunaújváros—Tatabánya, ZTE—SZEOL, Videoton—Diós­győr. A Népstadionban: 17.15: Ü. Dózsa—MTK-VM, 19: Vasas —FTC. X. forduló, május 4, szerda, 16.30: Videoton—Ü. Dózsa, Diós­győr—Bp. Honvéd, Salgótarján —Dunaújváros, Tatabánya—Ha­ladás, SZEOL—Dorog, Kaposvár —ZTE, Békéscsaba—Rába ETO. A Népstadionban: 17.15: Vasas —Csepel, 19: MTK-VM—FTC. XI. forduló, május 7, szom­bat, 16.30: Békéscsaba—Vasas, Haladás—Rába ETO, ZTE-Sal- gótarján, Dunaújváros—Video­ton, Dorog—Tatabánya, Diós­győr—Kaposvár, MTK-VM— SZEOL. A Népstadionban: 17.15: Bp. Honvéd—Ü. Dózsa, 19: FTC —Csepel. XII. forduló, május 11, szer­da, 16.30: Dorog—Videoton, Diósgyőr—Haladás, SZEOL— Dunaújváros, Kaposvár—MTK- VM, Salgótarján—Tatabánya, Rába ETO—ZTE. 16: FTC—Bé­késcsaba. A Népstadionban: 17.15: 0. Dózsa—Csepel, 19: Va­sas—Bp. Honvéd. XIII. forduló, május 21, szom­bat, 17: Csepel—Dunaújváros, ZTE—Békéscsaba, Rába ETO— Salgótarján, Dorog—Diósgyőr, SZEOL—Videoton, Haladás—Va­sas, Tatabánya—Kaposvár. A Népstadionban, 17.15: Bp. Hon­véd—MTK-VM, 19: FTC—Ü. Dózsa. XIV. forduló, június 1, szer­da, 17: Videoton—Csepel, Duna­újváros—Dorog, Kaposvár—Sal­gótarján, O. Dózsa—Haladás, Diósgyőr—Rába ETO, ZTE—Ta­tabánya, SZEOL—Békéscsaba. A Népstadionban, 17.15: MTK- VM—Vasas, 19: Bp. Honvéd— FTC. Válogatott mérkőzések Március 27., vasárnap: Spanyolország—Magyarország ba­rátságos mérkőzés. Április 13., szerda: Magyarország—Lengyelország barát­ságos mérkőzés. Április 20., szerda: Magyarország—Csehszlovákia barát­ságos mérkőzés. Április 30., szombat: Magyarország—Szovjetunió VB-se­lejtező mérkőzés. Május 18., szerda: Szovjetunió—Magyarország VB-selej­tező mérkőzés. Május 28., szombat: Magyarország—Görögország VB-se­lejtező mérkőzés. Június 17., péntek: Irán —Magyarország, barátságos mérkőzés. B Április 12., kedd: Lengyelország—Magyarország barátsá­gos mérkőzés. Április 20., szerda: Csehszlovákia—Magyarország barát­ságos mérkőzés. Utánpótlás Április 12., kedd: Lengyelország—Magyarország barátsá­gos mérkőzés. Április 20., szerda: Csehszlovákia—Magyarország barát­ságos mérkőzés. Április 30., szombat: Szovjetunió—Magyarország EB-se­lejtező mérkőzés. Május 18., szerda: Magyarország—Szovjetunió EB-selej- tező mérkőzés. Május 28., szombat: Görögország—Magyarország EB-se- lejtező mérkőzés. Ifjúsági Március 22—24.: Magyarország—Portugália barátságos mérkőzések. Március 30.: Magyarország—Görögország UEFA-selejtező mérkőzés. Április 6.: Görögország—Magyarország UEFA-selejtező mérkőzés. Április ? : Magyarország—Szovjetunió barátságos mér- kőzes. Május 15—29: A XXX. UEFA torna Belgiumban. Június 27—július 10: J, Ifjúsági Világ Kupa, Tunisz. Nemzetközi kupák Március 2.: MTK-VM—Hamburg KEK-mérkőzés. Március 16.: Hamburg—MTK-VM KEK-mérkőzés. Vojvodina—Vasas KK-mérkőzés. Április 6.: Vasas—Sparta Prága KK-mérkőzés. Április 20.: Fiorentina—Vasas KK-mérkőzés. Kupamenetrend (MNK és Felszabadulási Kupa) A fordulók: január 30., február 2., 5., 9., 12., 16., 23., 26., március 2., 9., 16., április 6., 13., 20., 27., május 25., jú­nius 15. meH-OMMH A National Broadcasting Company (NBC) kizáró­lagos jogot kapott az 1980-as moszkvai Olimpia US televíziós közlésére. A vállalat nem hozta nyilvánosságra, mit fog ezért a jogért fizetni, de állítólag 100 millió dollárról van szó. Nyolc ország 72 tórvivója — közte 43 magyar — lepett pasira szombaton a Sportcsarnokban, a nem­zetközi junior Budapest-bajnokságon. A hatos dön­tőben Geisler (NDK) szerezte meg az elsőséget a lengyel Robak és Koltai (MTK-VM) előtt. Egyre kedveltebbek a Budapest Tourist sítúrái, eddig mintegy háromezren ismerkedtek meg az uta­zási iroda kalauzolásában a téli sporttal. Jelenleg Bankuton és Nagyhideghegyen sioktatok vezetnek tanfolyamokat. Az iroda nemcsak a téli sportok kedvelőire gondol, már most szervez tavaszi-nyári pihenőprogramokat. Májustól a jól bevált tenisz- és lovasiskola kezdődik Visegrádon, a kempingezők szamara 21 napos, több országot — Csehszlovákiát, az NDK-t, Svédországot, Dániát — érintő turalehe- tóség kínálkozik. Az idén is szerveznek csoportokat Romániába, itt a Fogarasi havasok gyalogtúrái a legkedveltebbek. Megszigorítják a büntetéseket azokkal a játéko­sokkal szemben, akik nagy nemzetközi versenye­ken vitatkoznak, a bírókkal vagy a közönséggé! tiszteletlenül viselkednek — igy határozott a Nem­zetközi Professzionista Tenisz Tanacs végrehajtó bizottsága. Egyelőre tiz viadalon — közte Forest Hillsben — vezetik be az uj fegyelmezési rendet. Az egyetlen hátrány, hogy a merkozésvezeto biro azonnal kénytelen dönteni: figyelmezteti, pont­vesztésre, játekvesztesre vagy mérkózésvesztésre itéli-e a fegyelmezetlen teniszezőt. Azt, hogy me­lyik Ítéletet mikor alkalmazza, nem határoztak meg. Huszonkét Forma 1-es “csodaauto” áll ma rajt­hoz Sao Paulóban a brazil nagydijert. A 7960 me­ter hosszú pályán a legjobb edzési eredményt a brazil Pace érte el 2:30.57 mp-es köridővel, s igy 1-es sorszámmal indulhat. Az amerikai Andretti a második, a világbajnok Hunt a harmadik, Lauda a nyolcadik helyről startol. ÖKÖLVÍVÁS LAS VEGAS, NÉV, A Szovjetunió boxolói, akik sohasem vesztettek az US amatör csapattal szem­ben 1969 óta, 7:4 győzelmet arattak a Ceasars Palace sportpavilonjában január 29.-en. Ez volt a legegyoldalubb eredmény, mióta az orosz boxo- lók megmérkőztek az ameriaiakkal. Az előző négy alkalommal ugyanebben a pavi­lonban 6:5 volt az eredmény, mig négy alkalom­mal a Szovjetunióban 8:3, 9:2 és 7:4 eredménnyel végződtek a mérkőzések. Magyarorszag Az NB 1 tavaszi menetrendje

Next

/
Thumbnails
Contents