Amerikai Magyar Szó, 1977. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1977-01-27 / 4. szám

Thursday, Jan. 27. 1977.

Galambos Lajos;

KENYÉR

Fegyelmi előtt állt az öregasszony; férjé halala után huszonkét évvel kellett megernie ezt a szegyent. Bar nyugdíjba ment volna mar ot eve! Ám a gyerekek rég kirepültek, mit csináljon egyedül otthon? Igaza lett volna mégis az uranak a halálos ágyán?

— Ezek az emberek élik a mát, nem gondolnak a holnapra semmit. Én ilyen bandaba nem megyek, te menj, ha akarsz, Kati, tied a fold.

— A gyerekek miatt csak muszáj.

— Ezek kiveszik a szádból az utolso kenyeret. Megtörtént már velünk, emlékszel.

.^Muszáj a világgal tartani.

Széki Kálmán még legyintett, karja leesett az ágy deszka mellé s meghalt. Halotti tőrt nem tartottak akkor, nem jutott rá. Három harangszo helyett csak egy harangszo volt. Három koporsoletetel helyett végig a falun, csak egy letétel. Ennyire futotta.

Mindjárt a temetés után belepett a szövetkezetbe Széki Kálmánne s három szép fianak igy lett szép útja az életbe; diplomata, közgazdász, mérnök lett a három fiúból. Csak o maradt itt a faluban, hiába könyörögtek a gyerekek, o nem tudott innen elszakadni semmiképp. Ki néz majd apátok sírjára, ha én is elmegyek? Mi lesz a szülőházatokkal? Mi lesz Csópi kutyával, Pityu galambbal*,-Sámu malaccal, ha én is elmegyek?

Nemzedékek óta náluk a kutyáknak Gsöpüvolt a nevük, a galamboké Pityu, a minden evben meglévő hízónak valóé pedig: Samu.

Most még mindig a szövetkezet állattenyesztése- ben dolgozott az öregasszony, igaz csak fel napot.

— Hat, Kati néném szolt Tamasocki Jóska, a fegyelmi bizottság elnöke, aki sok evvel ezelőtt- irányította a szövetkezetét, de mostanság a szak- embervezetok mar csak ilyesmire használták ot —, elismeri-e, hogy megfogtak?

Az öregasszony ráncos álla igen kemenyre simult:

— El fiam.

— Kenyeret lopott.

— Ha lopásnak lehet mondani. Elvittem mindig annyit, amennyi nekem kellett naponta, többet egy kummat se.

— Azt mondja az AFESZ-bolt vezetője, legalább egy esztendeje nem láttak, hogy a boltban kenyeret vásárolt volna.

— Több mint egy éve — mondta kéményén az öregasszony. — Lehet másfél. A múlt év márciusától számítom, mettól kezdve a városból naponta két teherautónyi kenyér érkezik a disznóknak. Száraz kenyér, amiket nem evett már meg senki.- En azért kivágok a javából annyit, amennyi nekem kell.

— Nagy szégyen nekünk, hogy a disznóktól lopja, Kati néném. Nem az értéke miatt szégyelljük, hisz mindössze tizenötezer forintot fizetünk a varosnak a száraz kenyérért évente. De nem gondolt arra, hogy ezzel az apró csenésekkel lejaratja a mi nagy szövetkezetünk tekintélyét? Széki Kálmánne a disznók kenyerét eszi! Való ez? Hogy veszik majd a fiai, ha megtudják, mert megtudjak! Es előttünk^ nem szégyenli ezt? Lelkére veszi a hirt, hogy nem jut magának napi fél kiló friss kenyér a boltból?

— Nem az a szégyen, Jóska.

— Hanem?

— Hogy kiterhel engem igazságtalanul az emberek szeme elé, ahogyan sok esztendőknek előtte szegény urammal tetted. Az emlékezet nem tud felejteni, Toska.

— Mit nem tud felejteni, Kati nenem?

Széki Kálmánne tekintete összeszűkült. Most mondja el annak, aki nem képes, vagy nem akar emlékezni? Ha nem képes, minek? Ha nem akar, különösképpen mivégre?

Lepucoltak abban az évben a padlásról mindent. Széki Kálmán már betegen feküdt, és a három gyerek még iskolába járt. Regő Katit nem akarták hozzáadni Széki Kálmánhoz sokáig. Mert ö gazdalány volt. Széki Kálmán pedig egy nyomorult kubikus. Akkor ment tőnkre az a szegény ember: ki akart evickélni a kubikussorsbol. Meg november tájt, december elején is dolgozott a hortobágyi fagyos sárban, csakhogy méltóvá lehessen a gazdalányhoz. A gazdalány pedig nem tehetett mást, a hűségét és önmagát adta a szép kubikuslegénynek. Akkor fogamzott, ideje korán, szerelmükből a diplomatáim.

Muszájból lett az esküvő, de szerelemből a másik két fiú is, a mai közgazdász, és a mai mérnök. Es járt a terhes lánnyal az esküvő napján azonnal az egyébként jog szerinti tizenkét hold fold!

Széki Kálmán azon jól gazdálkodott. Két ökrük volt, két tehenük, s aprójo’száguk temenytelen mindenkor. Az újévét köszöntő gyerekek igy gaj- doltak akkoriban a pitvarajto előtt náluk: ketókrös gazda jó reggelt mar idekint a nap felkelt újesztendőre virradtunk jó sorsot kér a mi szavunk á mi szánk bort búzát

Abban az évben csak negyedorácskával előtte sejtették meg a begyűjtést. Alig vetett a szövetkezet valamit ősszel, tavasszal akarták pótolni abból, amit találnak még a magángazdáknál. Székiek mindössze huszonöt kilo búzát tudtak eldugni az istállóban a jászol alatt, a leragott kukoricaizik között. Minden további szemet, minden grammnyi életet elvittek azon a napon Tamásocki jóskáek. S még derűsek is voltak:

— Nincs több, Kati néném?

— Nincs több. Semmi. Nem tudom, mit eszünk

újig- ,

— Kapnak fejadagot a boltban. Nincs tóbb elet?

— Nincsen, Jóska.

— Mert ha kiderülne, hogy van, a bokájuk is ci- terázni fog, Kati nénem.

— Nincs több, te szégyentelen, menjetek mar innen.

— Látogatásunkat egy pofa borral sem tisztelik meg?

— Menjetek.

Hol volt kenyér a boltban, hol nem. Megesett, hogy két hétig sem láttak egy morzsányi kenyeret a boltban. Krumplin, máién pedig megélni nem lehet. Kenyer nélkül megélni nem lehet.

Már júniusban jártak, Péter-Pal előtt voltak, ká- szakészités idején. Széki Kálmán kiverte mindkét kaszáját, elkészítette a fentert es a fenőkövet, a nyaktól a kecsonyig ráerösitette a kaszákra a mogyoró vesszőből hajlított csapot. Szalonna is került aratasra a dugottból.

— Kenyér nélkül ugyan mit ér a szalonna?

— Lesz — mondta Széki Kálmánnak Regő Kati, S akkor elővette a jászol alól a rejtett búzát.

Csak a legnagyobb fiát, az akkor érettségizett Istvánt, a mai diplomatát vonta be a munkába. Egy éjen át ledarálták a huszonöt kilónyi életet a

vasdarálőn, de csak úgy naggyázva, hogy a lihajat .ki lehessen szitálni. Másik ejjel finomra daráltak az egészet, es újra szitálas következett, hiszen bármilyen finomra darálták, mégsem volt az a búza megörülve. Szemcsés maradt az, mint a griz, csak barnább annál.

Harmadik éjjel azt mondta a nagyfianak Regő Kati:

— Most kovászolunk, dagasztunk, kelés után, te pedig a kukoricaizikkel befütesz a kemencebe. Reggelre lesz kenyér.

S úgy lett.

Négy jókora cipó illatozott napfelkeltére az asztalukon.

Az egyiket meg is vágták mindjárt, és a draga, barna, szemcsés kenyeret sóval hintve, friss paradicsommal falták. Szólni sem tudtak egymáshoz szinte a fejedelmi jóérzéstől.

S akkor kopogtak a pitvarajtón.

— Nem kell dugdosni semmit — mondta Tamasocki Toska —, ne is mozduljon, Kati nenem. Tudunk mi mindent. Hajnalban láttuk, hogy füstölög a kemencéjük keménye. Maguk sütötték.

* — Igen — mondta Rego Kati.

— Miből?

— Sütöttünk fiam, kostoljátok meg. Es engedjétek az embert, hadd takaríthassa befelé az újat. Kenyér nélkül nem megyen az ilyesmi.

— Nem bizony — mondta Tamásocki Jóska. — A szövetkezetben sem megyen.

S fólve've az asztalon lévő, már megvágott cipót, tört belőle kézzel. Tört a hallgatag két társának is. A darás belli kenyér majdnem úgy virított, mint a rizskasa a tejben. Csak sokkal barnábban, feketébben.

— Finom. Nagyon finom, Kati nenem — mondta Tamásocki Toska. — Az embef ne higgye, hogy ilyen finom kenyeret lehet manapság enni. Persze, felelni kell érte. Kálmán bátyám most beteszi a megmaradt cipókat szépen a kubikostarisznyájába, es lejön velünk a központba. A cipókat elkobozzuk a szövetkezet javara. Másoknak is kell enni.

— Hogy aratunk akkor, fiam, milyen etkekkel?

— Levesen — nevetett vidáman Tamasocki Jóska. — Kálmán bátyám tudja a legjobban, milyen jókat lehet a jó, sovány levesektől pisilni. S hogy megérik igy az ember , aratás közben, olyanná tud válni, mintha télire aszalt szilva vált volna belőle. Igaz, Kálmán bátyám? Maga igazán tudhatná, volt része benne, mielőtt belerakta magát a Regő Kati vagyonába. Na,gyerünk.

Széki Kálmán nem szólt. Sohasem szólt a világ előtt, magaba gyúrt minden bánást mindenkor. Vette most is a kubikostarisznyajat, amelybe kétheti élelem fért, beletette a cipókat, s ment. Csak Rego Kati szájában gyűlt a nyal, hogy köpjön.

Széki Kálmán fogta be a száját:

— Hagyd, Kati. Csak majd ne tartozz hozzájuk soha.

Nagyon alacsony volt az eg akkor mindaddig, mig Széki Kálmán leülte az egyhetes büntetést a rendőrségen az eldugott búza miatt, majd pedig, amig ki nem fizették az ezerforintos pénzbírságot.

Alacsony volt az ég.

Széki Kálmán tán ebbe.halt bele. Csak legyintett, soha nem feledheti azt Regő Kati, aztan leesett a karja az agy deszka melle es meghalt. Akit nagyon szeret az ember, annak az utolsó mozdulata nagyon tud élni. Lehet, hogy nemzedékeken at. Holott halotti tört sem tartottak akkor, nem jutott ra. Három harangszo helyett csak egy harangszo volt. Három koporsóletétel helyett végig a falun, csak

egy lététéi. (folytatás a 10. oldalon)

— 9

?•

• : * 0» \ • . . ,-AMERIKAI MAGYAR SZÓ —