Amerikai Magyar Szó, 1977. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-05 / 18. szám
TTiursday, May, 5. 1977. AMERIKAI MAGYAR SZO Anyák napja 1977 ]■ ■ ■□□□■ ■ »rm1 * •□□□■ ■ •□□□• ® ■□□□■ • * cod® ■ ■□□□■ ■ "no* ® Anyám titka Anyám. Az emlekek rabja. Titka nincs. Arcának redőiből. leolvasható múltja, jelene, jövője. Ha mosolyog, szinte megszépül, hasonlit leánykori fényképére. Ha gondolkozik, szeme messze néz, messze lát, a falon keresztül. Regi, kiskertes családi hazra, irigyelt, nehézillatu rózsafákra,és a fiatalságára gondol. Aki a tekintetből olvasni tud, ezt maradéktalanul es tisztán kibetú'zheti belőle. Anyám. Nyolcvan éves. Ha szemét lehunyja, ajka lebiggyen, fejet lehajtja, előrehullik hajából néhány Ősz tincs. Ekkor nehéz arcából olvasni, legfeljebb a csillogó kis ezúst- kontyból, mely selymesen ott fészkel feje tetején. Ha fejét felemeli, s az eg felé tekint, arca némán is beszédes lesz, őszintén elárulja gondolatait. Az a néhány ősz hajtincs nem kívánkozik vissza iveit homlokára, hanem szeme-szegletere tapadva rairja arcara gondolatait, — finom folyo-könnyirassal. Anyám arca mindent elárul... Ha szobájába lep, s előre nyúl, keze az asztalt éri, ha kitarja jobb karját, az ágyat, ha balkarját nyújtja, ujjhegye mar a szekrényt érinti. így lakik. Családi házat mar nekünk ajándékozta. Ahogy egyenként kirepültünk szárnyai alól, — egyikünk messze tőle, másikunk, a legkedvesebb, a legszűkebb, fiatalon a temetőbe — mindig kisebb lakást választott maganak. Ha szól hozzám, — mosolyog. Ha rólam beszel, — halkit. Ha lát engem, távolról is — simogat. Ha bántanak, szeme villámokat szór. így szeret. Az a villám, melyet szeme ertem szikráz, már ártatlan, mint a karácsonyfa csillagszoróia. Mar csak szeretni tud. Anyám kezének ot ujján meg tudja számolni, hogy kit, s mit szeret még az életből: engem, a halottakat, a jo embereket, a magányt, a varrógépet. A magányt szereti, mert ilyenkor nagy társaseletet el. Gondolatai az eltűnt évek eseményeivel társalognak. Magányos napjait három részre osztja. Egyharma- dat áttöprengi azon, hogy mi is az Elet? Második harmadát munkával tölti, s a harmadik harmadát pihenéssel, hogy erőt gyűjtsön a másnapi töprengéshez. Mar mindent szétosztott közöttünk, gyermekei között, amije szétosztható volt: szépségét, szelíd bölcsességet, kis családi házát, rövid, két helyen forrasztott nyakláncát a szerencsepatkoval, két súlytalanná vékonyuk aranygyűrűjét, felesleges butoraKopré József: it. Ma váratlanul érkeztem anyámhoz. Magányosan ült, gondolataival társalgott. Megcsókolt, aztán minden átmenet nélkül, bevezetett kis éléskamrájába. A kisméretű kamrácskában üres szájjal ásitoztak WttVv.- • ' '-.iVVkWi U < * a B Hcxxia b BaxiB a bcixib B BccriB H B a régi lakásból áthozott nagy polcok. A polcjobb- sarkan, a papírral díszített oldalon, néhány szintelen- gyúmölcsű regi befőtt szomorkodik. Anyám féltő gonddal kézbeveszi mindegyiket, s lefújja róluk a képzeletbeli port: — Ez az uborka mar kétéves ebben az üvegben. Nézd csak az alsó egészen odanött az üveg aljához. Emlékszel, meg abban az évben tettem el, mikor boldogult papa — elment közülünk... Csak Őrizgettem, Ugye milyen szép? ' — Szép. Még mindig szép, — mondom s szemem a múmiává száradt, színtelen uborkára mered. — Majd egyszer vidd el magaddal, mar csak emléknek is, szegény papa idejéből, — szól halkan es féltve eldugta szemem elől, egy másik sarokba... Kopott, fából faragott kávésdobozt simogat most anyám,kinyitja,néhány kávészem csodálkozik rám... Sorra előszed még nehány értéktelen apróságot. Visszateszi valamennyit. Leolvastam arcáról, hogy az utóbbi napok magányos óráiban mire gondolhatott... Tudom, magányos társalgóórái ezek után aj témakört kapnak. Most már mindenét biztonságba helyezte, ráér sajátmagával foglalkozni. Tudom, majd eljátsza magának élete utolso színművének utolsó jelenetét; az —Eltávozást... Anyai szeretete ezt is megszépíti előttem, hogy az én fájdalmamat enyhítse... Most megbeszéli önmagával, hogy ósszeszoritott ajakkal mosolyogni fog, fájdalmát elkendőzi, az elmúlást könnyedén megjatsza,hogy elviselhetonek talaljam, — ne rettegjek tőle. Mar titka van. Sóvári Mária KIOLVASTAD Ä LAPUI? ADÓ TOVÁBBI MAS IS TANULHAT BELŐLE Virágot minden 9 Jf Édesanyának! ; ' , Virágot, minden Édesanyának, ezen a szép májusi reggelen! Minden virágját — minden Hazanak csokorba kötve az Édesanyáknak, amit a Béke Földje megterem! Tűzpiros rózsák, szegfűk parazsat, májusnak fénye bearanyozza. Hatalmas szívvel nőtt Édesanyák; Ti szülitek a Világ Mosolyát, szivetek — szeretet rozsacsokra. S ahol a tankok tarolta virág nem jut el soha anyak kezébe Hisszük, hogy ott is lombot hajt az ag, hisszük, hogy ott is nyilik majd virág s felragyog a reg óhajtott beke. Virágot minden Édesanyának! Ültess virágot józan Értelem! Hogy a Földgolyót béke fogja at és vésd az egre anyak óhaját most és mindenkor — végérvényesen! BELLA ISTVXN: Anya-siralom Fiam, fiam, egyetlen egy fiam, édes magzatom, te, hol vagy, hol vagy, édes fiacskám, édesem, milyen utakon visz a lábad — Vasak, kövek japánakáca: idegen házban, idegen portán — csillagok albérlője, te, egyedül csak méhemben boldog — En már tükrök kazlában mindig. Tükrök melegében melegszem. A fényt, mint a szotyolaszárat a földről szedegetem föl már — Csak az emléked melegít, mint a kabátba, burkolódzom kicsikorodba, mosolyod kötöm államra, mint a kendőt — Jaj, őszi folyó ereim; meglassudnak és megalusznak, hozzák két kicsi húgodat, apád véres köpenyét mossák — De én már arcuk fövenyén, hajuk hinárában a mélyben, ■ hulló szavad nem ér el hozzám, csak a harangok zúgnak egyre — Vess vérembe rézkenyeret, fénykovász holddal kerestess engem, holdban gyertya, gyűlj meg, fiam, majd az énék megtalál engem — ö, én, ha nem leszek neked, fiammá fogadom a földet, estjét megmosom, s tiszta reggelt készítek néki mindennapra. _ 9
