Amerikai Magyar Szó, 1977. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-05 / 18. szám
Thursday, May, 5. 1977. 6 óhaza SZERVÁTIUSZ Szervátiusz Jenő Jókai-emlékmüvén dolgozik Pápa városa tartotta magát az ósi hírnévhez, s jól körültekintett, mielőtt megírta a megrendelő levelet. Nem mindegy az mégsem, hogy Petőfi szobra után ki mintázza meg Pápának ama régi diákot, aki kollégista korában, baratai szállásán legalább olyan szívesen forgatta a festöecsetet, mint a tollat! “Ha Orlaiirt tüneményes regényjeleneteket, Petőfi meg elszavalta azokat, én képeket festettem hozzájuk...” E századi öregdiákok gondoltak arra, hogy üzenni kellene Erdélybe a két nagy szobrásznak, apának és fianak, Szervatiusz Jenőnek, Szervatiusz Tibornak: örokitsek meg az időnek a mesélő Jókai Mórt. Mert Pápa gazdagon élhet a múltjából. Jókai, a kedves, szelíd, jo pápai diák hiányzik, még nagyon hiányzik. Cserfa ébreszti a kandalló kedvét. Mintha finom liszt szitálna: szállongó mészpor fehéríti meg a műtermet. A háromméteres kőtömb mögül — akár egy szomorkás Jokai-hós — csöndes, törékeny öregember lép elő. Metszett arc, hajlított orr, kurucos bajusz. Az egyik legnagyobb élő magyar szobrászművész, Szervátiusz Jenő alkot itt, a Hűvösvölgyben, a felhővel takart dombok alatt. A műterem a pályatársé, baráté, Veszprémi Imréé — a vendégség hosszú hónapokra, a faragás idejére szól. A kőtömböt Sűttöröl hoztak, süttöi mészkövei még nem dolgozott a mester. Külön szerszámokat készített hozzá, engedelmességre tanítja. Naponta négy órát kettesben vannak: a háromméteres mészkő es az öreg szobrász, egymással van intéznivalójuk. Sirdogal a tűz a kandallóban, koppan a kalapács, és életre támad gyermek- és ifjúkorunk feledhetetlen mesevilága. Jókai álmai rajzolódnak a köre. Mikszáth gyönyörűséges könyvet irt Jókai Mórról. Szervátiusz ugyanilyen szépséggel mészkőbe irja az emleket. “A fákat szerette, a leveleket, ki ne tudna róla...” Szervátiusz kőbe véste a faleveleket. Amott Toroc- kó, az unitárius falu, az Egy az isten cimü regényből. Feljebb a Lőcsei fehér asszony, Fabriczius főpolgármester, bárd, balladák ágaskodó lova. A három Baradlay es édesanyjuk, alant megdermedt, nagy kösziv. Kalotaszegi lányka madárral: Jókai láthatta Erdély-járó utján. “Nyomoztunk, kutattunk a fiammal Jókai után. A könyveit ki ne ismerne, aki magyar anyanyelvű, de nekünk többet kellett tudnunk róla. Úgy kellett megismernünk a világát, mint Tamási Áronét... Engem a rajzai érdekeltek különösen. Mert nagyszerűen rajzolt, képzőművész is megirigyelhetné. Találtam egy könyvet, amely teli van Jókai-szobrokkal, festményekkel, rajzokkal. Aztán egy másik felfedezés is. Már elkészítettük az emlékmütervet, elhatároztuk azt is, hogy a ko egyik oldalán megidézzük A jövő szazad regényét. Asbóthot akartam megmintázni a helikopterrel, de a múzeumban kezembe akadt egy kis füzet. Abban olvastam, hogy Martin Lajos egyetemi tanar 1896- ban, Kolozsvárt kipróbált egy úgynevezett lebegő kereket, ami három meter magasságba emelkedett föl. Vagyis megszerkesztette a helikopter elődjét. Ismerte vagy sem Jókai ezt a remek tudóst, azt nem tudhatom. De, hogy az ö világában, az ö képzeleteben ott ragyogtak az ilyen emberek, az bizonyos. Martint en ide fölvéstem, s vele együtt a lebegő kereket is...” Husvétra üdvözlő lapot küldött a műterembe a pápai tanácselnök. Azt kérdi, ami most a papaiakat izgatja: mikor érkezik meg Jókai? Szervatiusz szelíden bólint, nem kell már sokáig várni: nyár végén, őszelőn utazhat a Dunántúlra a mesekkel felékesi,e,t k“' Kosa Csaba Magyarország egyetlen ferde tornya A szécsényi ferde torony Ha ezt halljuk: ferde torony, tüstént Pisának, e közép-olaszországi városnak hires épülete jelenik meg képzeletünkben. A több mint fél- száz — egészen pontosan 54 — méter magasba felnyúló torony, amely 1174 és 1352 között épült, s amelynek teteje 4,3 méternyire tér el a függőleges iránytól. Méltán világhíres ez a nyolc, oszlopsorokkal díszített emelet, nemcsak azért mert látványa valóban példátlan, hanem azért is, mert tudjuk; már építésekor dőlni kezdett, s készítői annak ellenére —, vagy ki tudja, éppen azért — raktak rá újabb és újabb kőkockákat. Pisa ferdetomyát mindenki ismeri, azt viszont annál kevesebben tudják, hogy Magyarországon is áll egy hasonlóképp megdőlt, sisakdíszes építmény. Szécsényben, Nógrád megye történelmi csengésű helységében találkozhat az utas vele: ott magasodik a község főterén. Dőlése persze nem „pisai” méretű, hiszen ferdeségét csak centiméterekben lehet kifejezni, ám aki figyelmesen vizsgálja, hamarosan rá- bóllnthat: bizony, dől ez is... Milyen célt — célokat — szolgált egykor a szécsényi ferdetorony? Előbb a tüzfigyelők kapaszkodtak fel a magasba vivő lépcsősorán, majd később harangok szóltak tetőtartó gerendái alatt... Manapság rendszerint zárva van barokkos keretű bejárata, miképp tört sisakra emlékeztető tetőzete alól sem hallatszik a tűzjelzők kiáltozása vagy a félrevert harangok riadt csengése... Azon kívül, hogy a XVIII. század második felében építették fel Magyarországnak ezt az egyetlen „ferde” tornyát, a három emeletnyi magas építményről nem sokat tudunk, így az sem ismert, hogy mikor kezdett el dőlni. Talán mindjárt az utolsó oserép helyrekerülése után, talán valamivel később... Ami biztos, hogy Borovszky Sámuel Nógrád vármegye története című híres könyvében már így, ferdén ábrázolja a korabeli rajz. Noha nem világhíresség, nekünk mégis kedves ez a torony: ittnmga- sodik, itt „dől" a műemlékekben, építészeti furcsaságokban nem túlságosan gazdag Magyarországon. Akte László (éhezünk Hatvan esztendővel ezelőtt Szegeddel együtt gyászolt az ország. 1917. április 24.-én halt meg Tömörkény István, a jeles elbeszélő. Századunknak ez az egyik legsajatosabb hangú iroja. Cegleden született, 1866. december 21.-én. Tanulmányait Szegeden es Makon végezte, később gyogyszerészgyakomok lett. A patikuskodást korán abbahagyta, minden idejét az írásnak szentelte. Igen hamar megtalálta utánozhatatlan baju kifejezésmódját, 8 fölfedezte a Szeged környéki tanya*; szegényparasztságának anyagiakban sivár, de tisztességben mégis oly gazdag, színes világát. Munkáiban a tiszai hajósok romantikusnak látszó, ám valójában verejtékesen küzdelmes, nyomorúságos eletét is gyakran ábrázolta. Noha nem szocialista, érzéseiben es alkotásaiban mélységesen szociális: mint páratlanul pontos megfigyelő müveiben a valóság művészi föltárásával mindig a “célszoru szögény embórok” számára követeli az igazságot. Mint a szegedi Városi Muzeum igazgatója, sokat foglalkozott régészettel, néprajzzal, és több ezer tájszot gyűjtött össze. Viszonylag fiatalon — alig múlt ótven éves —, tüdőgyulladásban hunyt el. HÜB b gCXX]b b b000« ■ B000« ■ B^l ■ B03-1« ■ BnrriM ■ Bnri~ Révésznéből — révésznő Egyetlen zöld lobogás a Tisza-part Tiszavárkony- nal. A fűzek térdig, derékig vízben. A parton idős asszony lesi a vizet: Győré Imréné — Boris néni — az egyetlen nörévesz. Varja már, mikor lehet csónakba szállni. Százéves, vert falu, buboskemencés házában azzal ütötte el a telet, hogy lakodalmakba, bálokba járt csigatésztát gyúrni, tortát sütni. Hetvenedik évét tölti be. Az ura volt a révész, de 1961-ben elvitte a viz, beleveszett a folyóba, só— révészné- bol révésznö lett. Hatan férnek el a csónakjában, 70—80 méter a viziut a tulsóparti Rákóczifalvára, ö meríti az evezőt, s viszi át ladikján az utasokat. Két forint a dija embernek, kerékpárnak egyaránt, nyáron alig győzi. Most azonban még kihalt a Tisza-part, különben is hatalmas területet árasztott el a szőke folyó. Boris néni meg csak egyszer kelt át ezen a tavaszon a túlpartra. — A karom szinte mar varta az evezőt — mondja. - Néhány éve nyugdíjaztak, azóta — engedéllyel — ónként folytatom a revészséget. Az emberek messzi kornyékről ismernek, ha nem találnak a parton, beszólnak az ajtómon: vigyen át Boris néni! A Tisza meg a rosszkedvueket is megszeliditi: akad, aki vegigénekli a háromperces utat. Békén élek, a nyugdijam 1360 forint, van 20 tyúkom, egy kis kertem, a nyári reveszségból összejön a télirevaló. Mindenki szeret. Most- husvétkor annyi locsolóm volt, egymásnak adtak a kilincset. Akkor jöjjön el mihozzánk, amikor a Tisza kivirágzik. Ahhoz foghatot nem talal sehol. — Majd hozzáteszi büszkén: Akar a szárazfóldön, olyan biztosan járok én a vizen. S ha valaki bekiált az ajtómon: Hogy van, Boris néni? - mindig csak azt mondom: jól, lelkem. Hogy is lennék másképp! Kocsis Éva
