Amerikai Magyar Szó, 1977. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1977-04-28 / 17. szám
Ady éve óhm Thursday, April, 28.1977. FELÉBRESZTETT VÁROS SZEKSZÁRD A kis völgyben kék és hűvös a levegő, füst is van benne, álló mozdony kéményéből kúszik elő lomhán, és beleolvad a csendes kéksegbe. lit ezen az utón hordta nagy, langolo gondolatait és izzó vagyait Ady Boncza Bertához, az úri kastély ódon szobai most is telitettek a költővel es a lány szellemével, aki azért volt igazan szép, s azért maradt orok időkre szépnek es Csinszkának, mert Ady költötte bele a halhatatlanságba. Buszok állnak itt most es néhány személykocsi. Egy asszony virágcsokrot hozott valahonnan, nem éló virág, rikitok a szinei, illata nincs, nem is tudja eldönteni, hogy bevigye-e a kastélyba, s ha igen, hova tegye le kegyeletes ajándékul a múltnak, Adynak és a lánynak, aki most közelebb all hozza, mint odahaza valamelyik magyar varos esetleg Ady nevet viselő utcájában. Mindenki csendes itt a bejáratnál. Nézzük a környezetet, a völgy túlsó oldalát, a kaput, belül a domboldalt, a szépen gondozott utakat, aztán a táblát, amely a falon hirdeti Ady emleke't. Amikor itt járt, túl volt már a lédai viharzásokon, megírta az Elbocsátó, szép üzenetet, belekóstolt a maria- grúni szanatórium gyogyszerillatu vilagaba, s elég regen — 1911 végen — kapta meg már Boncza Berta erdélyi diáklány svájci levelet. A lány bódultán hivja, s ó csak 1914 tavaszán utazik ide, es júniusban mar meg is kéri a lányt Boncza Miklóstól. Az apa ellenkezik, tudja, hogy beteg a költő, a köl- tóseget egyébként se tartja főúri családhoz méltó foglalkozásnak. Megne'zem a jegyzeteimet a kapuban. A házasságot 1915. március 27.-en kőtik meg arvaszéki engedéllyel. Mindez száraz irodalomtörténeti adalék ezekben a pillanatokban. Mert ime, a kapun belül Adyt es Bertát kereső embereket latok, lehet, hogy valamennyien jól ismerik a költő életrajzi adatait, de valószínűbb, hogy a versei lobognak itt most a tudatukban. Egy középkorú asszony — nem az, aki a virágot hozza — meg-megall es hosszasan nézelődik. Föl a kupolás sirházra, amelyben egy megszállott roman költöfeleseg, Goga Octavian özvegye évtizedeken at rakta a falakra a színes mozaiklapocskákat, es elnezeget jobbra-balra, mintha a kol- to es hitvese bujócskat játszana vele, s fői szeretné fedezni okét valamelyik bokor vagy dombhajlat mögött. Feltűnik a virágot hozo asszony is, nincs mar nala a csokor, lehet, hogy valamelyik utacska melle tette le, itt járt a költő" itt erte talpa a főidet, amely legnagyobb szellemei kozott hordozta a hátán. Es jön két keszeg óregember, egyikük izes erdélyi kiejtéssel magyarázza, hogy Csúcsa szent helye a sze- kelysegnek, ö maga — bár eléggé nehezen mozog — minden evben eljön ide, Ady emlékének áldozni. Mindez egy kicsit komor, de értelem- és érzelem- hevitő muzsikát önt magából. Nem sokkal távolabb egeszen más világ zajai csengenek, gépek, gyarak, rohanó járművek verik a kor dallamát, de itt most Adyt erezzük, az igazi nagy költőt, aki ugyanezeken a kavicsokon, ugyanezen a pázsiton lépegetett valamikor, es ugyanezeket a természeti képeket látta mindent látó, fekete szemevei. Nem is kell itt most róla beszélni, nem fontos, hogy egy-egy verse'nek sorait idézze az ember, itt van az egész életmű, a magyarság büszkesége, aki eljutott Értől az Óceánig. Babits Sed-parti szülőházától ereszkedünk le a Garay térig — Garay János is Szel szard szülötte —, es közben a varos sűrített történetét olvasgatom az épületekről. Az T. Béla térén all a múlt szazadban epiilt megyeháza, udvarán az 1061-ben alapított bences apátság romjai. A regi apátságot a XV. szazadban átépítettek, a XVI. szazadban megerősítettek, es hol eleink, hol a törökök használták erődítményként. A XVII. században barokk, templomot emeltek a helyén, amely 1794-ben leegett. Szekszárd régi település, de sokára lett igazi varos. Az első világháború előtt is csak 17 ezren laktak. Gazdái szőlőbirtokosok és megyei tisztviselők. Babits és a történészek más-más módon, de ugyanazt mondják el róluk. Bezárkóztak a szekszárdi dombok közé, féltek minden változástól. A szekszárdiak ma sem bocsátják meg nekik, hogy tiltakoztak a vasútépítés ellen — igy lett Bátaszek a csomópont — es visszautasították a felkínált dunai kikötőt. Szekszárd az utóbbi tizenöt év alatt indult fejlődésnek. Az iparral kezdődött. Az elsŐ nagyobb gyár, a Bőrdíszmű Vállalat 1961-ben költözött a régi selyemgubó begyűjtő épületébe. 1964-ben épült meg a Mechanikai Mérőműszerek Gyárának szekszárdi telepe, később a BHG kapcsológyára, maid a Mezőgép-üzem. (Most kezdik építeni az ország legnagyobb húsüzemét.) Tizenöt év alatt Szekszárd lakossága majdnem kétszeresere nőtt, ma 31 ezren lakják. (1945-ben 14.000, 1961-ben 17 ezer lakosa volt.) Szekszárd mégsem vált az ipar lakótelepévé. Van valami sajátságos baja, hangulata. Ezt a városrendezőknek, tervezőknek es a város jelenlegi gazdáinak köszönheti. — Arra törekedtünk — mondja Or. Ne- dök Pál tanácselnök —, hogy megőrizzük a régi épületeket, de ugv, hogy mindegyiknek meglegyen a maga feladata a város mai életében. Ha az ember megáll a múlt században épült Garay ter és a Széchenyi utca sarkán, a hajdani álmos kisváros korzóját látja. Ma, 1977-ben ezen az utón áramlanak be a kocsik a városba Pest és Pécs felöl. A térrel szemközt áll annak a báró Augusznak a kastélya, aki a Tolna megyei selyemipart alapította, s aki gyakran látta vendégül Liszt Ferencet. A kastélyban zeneiskola működik, egy emlékszobát berendeztek Liszt tárgyaival, de ez sem csak múzeum. A zeneszerető szekszárdiak itt hallgatják a zeneműtár válogatottan szép lemezeit. A ház mögött régen bazársor állt. A piros téglás Corso Áruház (Jurcsik Károly tervezése) és körülötte a szándékosan zegzugosan elhelyezett épületek, s a kissé távolabbi művelődési otthon modem vonalaikkal, — mind a környék régi hangulatát idézik az emlekezetbe. Szekszárd igazi jellegzetesseget a tolnai dombvidék adja. Ahogy nő, terjeszkedik a város, a házak felfutnak a domboldalakra, a régi szólok helyere. De arra nagyon vigyáznák, említette a tanácselnök, hogy ne eijék el a dombok tetejét, hogy az egymásba hajló vonalak látványát megőrizzék. A szekszárdiak szeretik régi-uj városukat. Építkeznek, gyarapodnak. Mesélik, hogy nincs olyan hangverseny, vagy színházi előadás — a 'pécsi- és a kaposvári színház havonta öt-ót alkalommal játszik telt ház előtt —, amelyre ne lehetne még egyszer annyi jegyeteladni. Múlt ősszel kapta meg Szekszárd a tervszerű városépítésért a Hild-érmet. Nem feledkeztek meg sem városrendezőkről, sem tervezőkről — senkiről —, aki közreműködött abban, hogy Szekszárd megújuljon. Szász Anna i ADY ENDRE1 A Május: szabad »f t, m m Örüljön ma minden bilincses többi, Van meg, aki magyar földön szabad, Mert a Tavaszt nem tudták megkötözni S a Május mégis : ir, izgat, beszél. A Május ir. “Itt nyugszik”-jat most Írja Siijukra tan, kik oly bizakodók, Erre a legutálatosabb sírra, fi p Kit őrizni nem akad porkoláb. im „ i A Május izgat csupa verofennyel S úgy agyazza, készíti a Jovot Száz hazugság száz hazug törvénnyel Hogy utana hasztalanul jöhet. Május beszél es nekünk most amit mond, Rendőrileg, im meg nem tiltható: Virágozz fa es n'ójj hegynyire kis domb S dolgok, ti, igazságot tegyetek. Szabad Május szabad es szánt tömegje, Virágok alatt csokolózzatok Reátok var ez ország Hiszekegyje, Szabadítsatok s bölcsen higyjetek. Bölcsen higyjetek, de kemény ököllel S tömlöcők mellett úti kotorok, Úgy törjetek, hogy aki követ tördel, Törhet gonosz fejet es korszakot. Örüljön ma minden bilincses többi, Van meg, aki magyar főidőn szabad, Mert a Tavaszt nem tudták megkötözni S a Május mégis ir, izgat, beszél. Ormos Geró (1914 május)
