Amerikai Magyar Szó, 1976. július-december (30. évfolyam, 27-51. szám)

1976-08-05 / 30. szám

Thursday, Aug. 5. 1976. 12 AMERIKAI MAGYAR SZO KÖTELESSÉG amikor annak köllött az ember! Hat most a várós­tul meg az lenne a böcsületes, ha mar a tokét ott fogja, hát legalább a kamatot visszaadhatna. Elkel itthon a fiúunoka, akár párosával is! De Írok is az ottani tanácselnöknek, a fene essek a varos jodol- gaba. Hat hogyne vidamultam volna meg! Hogy meg az ilyen kutyaegyedülisegben sem hagyta el a ke­ménységé, nyakassága,de a mókás kedve sem! Ilyen az én öreg Kecskés bátyám —, azok közül, akik ta­lán Koppány tol, vagy lázadó házanépéból vergőd­tek at hosszú századokon. Egy kérdés bujkált meg bennem: — És meddig teszi igy, Kari bátyám? Elbámult a kérdésemre: — Meddig? Hát, a fene, aki jobban tudja! Amig ketagü vagyok és bírom a két kezem! Nem lehet ezt idővel mérni! Csak türelemmel. Csak csöndesebbre fogott hangsúlyaiból erez­tem, hogy több van a szavai mögött, mint mókassag: — Várom a kamatot, ecsem! És varom, hogy mikor unja meg a két fiam az apjuk kesergeset. Azt a kesergést, amit kötelességből csinál a ven bolondja! Vagy talán nem is azért... Nem lehetett több szavam. f , , ...Es ma reggel hallom, hogy Kecskés bácsi tegnap benn járt a megyeszékhelyen. Meglátogatta a ta­nácselnököt; és levelet vitt neki. Es majd elfeledem: egy öreg fonotthasu demizsonban öt liter negyeves zöldszilvánit. Győri D. Balazs Történetünk a megyeszekhely melletti kis falu­ban 'esett. Ennek a kis falunak Dunantul-szerte kutyakemény hire van. lóféle népek élnek itt, de csökönyösek, mint a bivaly. Ám, aki közülük helyt áll az élet valamilyen területén, az ember marad a pokolban is. Kecskés bácsi is ilyen csökönyös, nehézkes fajta. Világ'eletében kemény és kötelessegtudo ember volt. Mar eszmélödő kora óta kivette részét a nehézsé­gekből. Születése után par hettel a jeges árvízi men­tes után az apjat tüdőgyulladás vitte el. Az anyjá­nak egyetlen öröme es tamasza maradt. Oklomnyi gyerek volt, amikor már szolgalatba állt. Őrizett libát, disznót, tehenet. Mikor kinek mire volt szük­sége. Azután jött az első háború. Akkor, mintha érezte volna, szinte időben sebesült meg. így nem takarták sebtebe ásott sírba a Piave mellett, mint a keresztkomajat. Azután megjött a második háború. Onnan, a Don-kanyarbol került haza valamilyen csodával határos módon. Igaz, kicsit huzza a lábát azóta, de hat Istenem, annyi kilometer volt az, es olyan hideg... Megőrizte magat mindig is becsü­letben es emberségben, igy azután, ha eppen akarná, meg bizony ra is voksolnának nemcsak a barátai, hanem azok is, akik netán orrainak ra valamiért. A két fiát is úgy nevelte: csökönyösnek, nehéz­kesnek. A felszabadulás után mindegyik a megye­szekhely irányába vette az utat. Helyettük is Kecs­kés bácsi állt helyt a szántásnál, répaegyelesnel, kukoricatorésnél,miegyébnél. Egyedül gyilkolta ma­gat a három hold földdel, keményen, kitartón. Később, a szövetkezetben sem hagyta magát. A nyugdijhatáron már régen túl volt, mégis neki­ment még a legnehezebb munkának is. Az elnök még most is visszaparancsolna, de nem teheti. Mert Kecskés bácsi először is leszamarkólyközi, azutan fölhorgad benne a hirtelen-méreg, hogy aki­nek nem köze, minek akad az o dolgába. Végül csöndben, de igen határozottan megjegyzi, hogy: ki-a-fenere-biznád-őcsém-ezt-ha-nem-énrám? így, egyszuszra, mérges szemmel, de jó lélekkel. És erre vegleg nincs, és nem is lehet, ellenvetése az elnök­nek, aki meg szerencsétlenségére unokaöccse is az öregnek. Kecskés bácsi két fia a városban megalapozta a szerencséjét. Egyik esztergályos lett, a másik meg autószerelő. Óértük tehát, vagy inkább miattuk, nem kellene hajtani magat az Öregnek i A többi ro­kon? Nemigen nyitogatják rá az ajtót, nem batyuzik o egyiküknek sem. Mivel rokonom Kecskés bácsi, hát a makacs hí­rek miatt, es egy, a szomszéd községben adódott dolgom alkalmával, meglátogattam. Megórvendez- tünk a régvart találkozónak. Alaposan megcsapkodta a vállamat, csupa szeretetb'ól: — Apadat formázza a kezed jarasa is! — simoga­tott meg a szavaval is, és öblös poharat tolt elém. Feltett kincsevei, a négy év előtti zöldszilvánival kínait. Ezt a jofele nedűt meg abból az időből ismerem, amikor szegény jó Ilus néni betegeskedni kezdett. Akkor adta Kecskés bácsi, de igen vigyá­zott, nehogy egy csóppje is karba vesszen. És Ilus néni halala után eltűnt a zöldszilváni az asztaláról. Csak rizlinget kaptak a fiai is. Panaszkodtak is többször az öreg fukarsagara. — Nyugodtan ihatod, ecsém, nem pápista bor ez, ami vízzel keresztelt! Nem olyan, mint amit pintes- ben vehetsz! No, ritka jó bor, ritka vendégnek való! — Ezt kapják a fiai, persze! — naivkodtam rava­szul, es vártam, hogy mit felel ra Kecskés bácsi. — Azoknak? Azoknak nem adok egy cseppet sem! Ha inni akarnak, jöjjenek haza érte! Azutan, hamindigezt akarjak inni, hat maradjanak is itthon! Mert más bor van a botban is, azért azt vehetnek ott! — és jóizáet csettintett a nyelvével. Nem válaszoltam, csak kérdőn meredtem ra. Megértette. — Aligha érted ezt, ecsem! Amióta a szegény Ilus nénéd meghalt, hiszen tudod, minden gond az én nyakamba szakadt. No, mondok, hát most Írok nekik, hogy hát gyujyenek haza. Olyan szakma van a kezükben, amit az én verejtekemen kaptak. Aztán meg elkel a munkája itthon mind a kettőnek. Azt izente a levélre a kisebbik, az Imrusom, hogy tálán meghibbant az apam, hogy ippejr most mennek ha­za, amikor úgy dőlik hozzam a pénz, mint a pelyva? A másik meg nem is izent, nem is irt semmit. Hat, kerdezem én tőled, meghibbantam azért, hogy va­rom, hatha valamelyik menyem hazajön es fóz, meg mos ram? Merthogy van itthon gép is, de szennyes is fölösen. Meghibbantam, ha az unokái­mat akarom látni? Meghibbantam, mert meg most se hagyom abba ezt a keserves robotot? Aztán mi­ért? A fene se tudja! Maholnap itt a nyakamon a kaszás, merthogy hetvenegy eves leszek husvetra. Es hibbant vagyok, mert a vereimet akarom magam mellett! — Tudom, hogy Kari bátyám még most is gyür- közi magát! Minek a nagy akarata? — feszegettem tovább a kellemetlent. — Gyürközöm, de öreg nem vagyok azér! Öreg a nehézség! Teszem, amit, meg amennyit tehetek! Addig, amig bírom! — De hát mégis minek? — Minek? Csak! Azér is, mer a múlt héten meg azt irta a nagyobbik, a Károly, hogy ha látni akar apam, hát gyüjjik maga a városba! Szereznek vala­mi portásságot, vagy éjjeliőrséget. Nekem. Vénse- gemre. Hogy világcsufjára, majommbdra mundérba bújjak, vagy lopót lessek? Vagy futó legyek, mint a szomszéd? Úgy látszik, hogy a fiuk szégyellik a szü­lői hazat. Vagy en nem is tudom, mi a fene esett a jodolgukba! Hogyan gondolnak? Hat lehet az öreg fát átültetni? Nekikoccoltam a poharamat az övének, és na­gyokat sóhajtva hörpóltük ki az utolsó csöppig. Újra töltött. — Látod, ecsem, ezert nem izük nekem ez a bor. Elkomorultam. De csak egy pillanatra. Mert olyan huncutul villantott rám a szemével, mint régebben szokta: — Tudod, ecsém, azért nem ertem, merthogy en csak kölcsönadtam őket a varosnak. Akkor, Kiss Tamás: Virágzó almafa Illat járja a tornácot, vén almafánk kivirágzóit, ezen a kies tavaszon olyan, mint egy szép menyasszony. Nem is látszik a sok ága, csak a fürtje, a virága, rajta szellő zizzenése, meg a méhek zümmögése. A sok ágon csak az hallik, hogy így hajlik, hogy úgy hajlik, s mint a részegek a borban fürödnek a virágporban. Mintha ág is, a virág is, értük lenne a világ is, a tnézecskét elorozzák, de a helyét beporozzák. Ki fejti meg ezt a titkot, hogy az ágból virág nyitott, zörgő, téli, száraz ágból? — És gyümölcs lesz a virágból. Emberek, nézzetek oda! Nincs a földön ilyen csoda, nincs a földön ilyen másik, ha az almafa virágzik. ®®® ®®® ® (D® ® ® ® ® ®®®®®®® <§)(§) ® ® I SOBEL OVERSEAS CORP. I <D IVVJft FahOVIIÄVCpA 210 EAST 86th STREET, NEW YORK, N. Y. 10028 M f) InnH rOUuf ROltdCU — telefon: 1212) 535-6490 — § I UTAZÁSI IRODA - IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETE I i) SZÁLLODA FOGLALÁS — IKKA UTALVÁNY — VIZUMSZERZÉS É LÁTOGATÓK KIHOZATALA — GYÓGYSZEREK ÉS VÁMMENTES KÜLDEMÉNYEK © || IKKA Magyarországra — TUZEX Csehszlovákiába || á®®®®®®®®®®®®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®

Next

/
Thumbnails
Contents