Amerikai Magyar Szó, 1976. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-03 / 23. szám
Thursday, June, 3. 1976. AMERIKAI MAGYAR SZO Tóth-Máté Miklós I f 11 I mm 1 m gg| v ■ I g g ^ i gg g ■■ ■ell JlJI ^^1 ■ ■ 4 I ™WB ■ PS- ■ y B“'' /■■ ./> '^Ulr^l ’ ' I ■ ■EM I •|V j J]W iw'/'-' I pi I Hgvg - - m í /;*g - _^g .-,* - ■ -' ■ ■ Harmadik éve volt mar T. község egyik körzeti orvosa Tímár Lukács, de meg mindig biciklivel ka- rikázott a betegeihez, a közelben lakókhoz meg csak úgy gyalog. De ami még ennél is furcsábbnak tetszett, nem folytatott magánpraxist és senkitől sem fogadott el hálapénzt. — Jól jöhet ez még maganak is — szokta mondani, ha valaki a zsebébe akart csúsztatni néhány bankjegyet. így aztán az sem volt meglepő, hogy a szolgálati lakás két szobájából csak az egyiket rendezte be a legszüksegesebb bútorokkal, a másik meg olyan volt, akár egy könyvtár. Amikor a faluba érkezett, első dolga volt polcokat csináltatni az asztalossal, amiket aztán dugig rakott könyvekkel. Mintha nem is orvosnak, hanem könyvtárosnak szegődött volna a nyugdíjba ment öreg doktor hely ebe. — No, majd kipótolja azt a sok könyvet mással is — mondogattak akkor. — Fiatal ez. még, csak most került ki az egyetemről. Kocsis doktor is egy kopott kofferral érkezett,aztán csak meg kell nezni, mire vitte öt év alatt. Pedig az családostól jött, nem igy egymagában. Ahogy teltek az évek, Timar Lukácsnak csak a könyvei szaporodtak, bar ezt sem tudtak bizonyosan a helybeliek, hiszen végig senki nem számlálta azokat megérkezésekor. Csak úgy ránézésre becsülget- ték, ha az orvost keresték, és az a könyvei közül bóklászott elő. Mert szabad idejében állandóan ott üldögélt, a kötelező viziteket leszámítva társaságba nem járt es minden meghívást udvariasan, de határozottan visszautasított. — Ezt aztan alaposan kifogtuk — jelentette ki az állatorvos egy Dezso-napi összejövetelen, amit az agronómuséknel tartottak. — Antikváriumba való az ilyen, ahol kedvére porolgathatná a könyveket. — Nincs igazad, kérlek — vette partfogásába Kocsis doktor —, mindenkinek jogában áll úgy élni, ahogy neki tetszik. Ha Tímár kolléga a magányt keresi es abban talal feloldódást, akkor ez csak az a i .. o magánügye. — Az igaz — jött indulatba az állatorvos —, de az, hogy nem fogad el mellékest, már a mi ügyünk is! Ha igy folytatja, nem adok neki néhány évet, és a mi zsebünkbe sem tesz senki. Öregem, mégis csak te vagy a közvetlen kollégája, valahogy finoman megpendíthetned neki... — To — bólintott Kocsis —, majd megpróbálom... Aztan megsem próbálta meg. Éppen Wartburgját cserélte ki egy hasznait Audi-márkára, s ez akkoriban alaposan lefoglalta. Háromszor utazott fel ebben az ügyben a pesti autoborzére. Különben is gondolta, mi köze egyáltalán a Timar eletvitelehez? Mindenki maga felelős a saját marhaságáért. Meg aztán egyelőre a körzetében sem tapasztal semmifele “káros” mellékhatást, a magánpraxisa nem csappant, sőt emelkedett, mióta megvette az EKG- készüléket. Tímárral meg továbbra is tartja majd az eddigi udvarias, kollégális kapcsolatot. Beszeljen vele az állatorvos, ha úgy látja jónak. Igyekezett hát nem törődni a Timar rüggyel, kezdte elfelejteni az egészet, amikor a magánrendelésen megjelent egy asszony a másik körzetből. — Hat maga? — kérdezte. — Miért nem a Tímár doktor úrhoz megy? — Voltam én ott is, de azért szeretnem, ha a doktor ur is megvizsgálna. Szívesen kifizetnem. — De miért? Valami sérelem érte talán? — Nem bántott engem senki, csak tetszik tudni, mégis nagyobb bizalmam lenne a doktor úrhoz. Kocsis el akarta küldeni az asszonyt, néhány percig küzdött benne a kollegalitas a hiúsággal, végül az utóbbi győzött. — Tímár doktor ur mit állapított meg? — kérdezte a vizsgálat után. — Hát azt, hogy magas a vérnyomásom, attül van ez a nyomorult fejfájás es ezt irta fel rá... mutatta az asszony a receptet. — Pontosan igy van — bólintott Kocsis —, egyebet én sem tudok mondani. Váltsa ki a gyógyszert, szedje a kapott utasítás szerint és aztán menjen el újra Timár doktor úrhoz. Hanem az asszony legközelebb is hozza ment es később egyre többen a Timár körzetéből. Mintha csak felül akarnák vizsgáltatni vele a másik orvos megállapításait. Kocsis egyre tulterheltebb, idegesebb lett, és ezt az állapotot a több pénz sem tudta enyhíteni. Gondjait csak növelte Timar iránt érzett lelkifurdalása, bar ha találkoztak, a kolléga sohasem említette, hogy csökkenne a betegei száma. Kapcsolatukban semmi változást sem észlelt. Pedig lehetetlennek tartotta, hogy Timar ne szerzett volna tudomást az eseményekről. Talán nem törődik vele? Örül, hogy többet lehet a könyvei között? — Mégis, mi a bajuk Timár doktorral? — fakadt ki Kocsis egy zsúfolt rendelésen, amikor megint többségben szorongtak ott a másik körzethez tartozók. — Értsek meg, nem bírom igy a munkát! Nem vagyok gép, nekem is jogom van pihenni. Nem azért van két orvosa a falunak, hogy az egyiket, aki ráadásul kitűnően végzi a munkáját, egyszerűen elkerüljek. Megnyugtathatom magukat, én sem tudok más nyavalyát megállapítani, csak amit ó. Éppen ezert jobban szeretnem, ha az ő körzetében lakók kizárólag csak hozzájárnának. Az emberek hummógve bizonyították, hogy semmi bajuk a másik orvossal, de hát Kocsis doktort mégiscsak régebbről ismerik. Idősebb is Timár doktornál, nagyobb a tapasztalata. Az meg az ö dolguk, hogy kihez járnák inkább a pénzükért. Amikor már csak az öreg Kiss Áron volt hátra, Kocsis nekiszegezte a kérdést: — Áron bácsi, maga őszinte ember, árulja el nekem, mi bajuk Timár doktorral? — Rossz orvos az — mondta az öreg —, nem ide való. — Rossz?! Hat ezt meg mire alapozza? — A biciklire. — A biciklire? — kepedt el Kocsis. — Mi köze ehhez a biciklinek? — Nagyon is sok. Mert mi sem vagyypjci^ujg.ya-. kok, látjuk mi azt, hogy aki jó orvos, annak többre futja a tehetségéből egy semmi kerékpárnál. Csak az élhetetlen éri be ennyivel, mert nem biztos a dolgában, azért bújja örökösen a könyveket és azért nem meri elfogadni a pénzt sem. — Es ezért éppen maguk hibáztatják? — Nem hibáztatjuk mi, csak nincs neki tekintélye, az az igazság. Ingyen csak Krisztus gyógyított, de ő sem ebben a faluban. Ha egy orvosnak büdös a pénz, akkor ott valami hiba lehet. Kocsis elgondolkozott az öreg Kiss Áron szavain es meg aznap beszelt a tanácselnökkel, aki másnap felkereste Timart. — Vegyen egy autót, doktor ur! — vágott egyenesen közepébe a témának, miután hiába fontolgatta, hogyan lenne a legcelszerübb megközelíteni a problémát. Végül is erről van szó, fölösleges tehát minden mellébeszélés. f , , f — En? — Timar meglepetten nezett ra. — Minek nekem az autó? Bírom a munkát biciklivel is. — Nahat éppen erről van szó — mondta az elnök. — Nem tetszik az embereknek ez a bicikli dolog. Olyan... hogy is fejezzem ki... szegény szagu jószág ez ma már. Nálunk jól fizet a szövetkezet, tehetősebbek a nepek, a doktor ur is láthatia, ha végig- karikázik a falun. Ezért tán érthető is, ha elvárják, hogy az ö orvosuk se adja alább, mint a többi. Ugye ott van a Kocsis doktor, az állatorvos, az agronómus... aztán sorolhatnám még iócskán. Melyik nyomja ezek közül a biciklipedált? — Márpedig nekem eszem ágában sincs autót venni — razta a fejet Timar. — Semmi érzékem a motorokhoz, talán soha sem tudnék megtanulni vezetni. Akkor meg minek. Dísznek az udvarba? — Látja, még az is jó lenne — csapott le rögtön az elnök. — Az emberek látnák, hogy van! Utána már lehetne mondani, hogy szórakozásból, sportból biciklizik, meg takarékoskodik az üzemanyaggal. Ha van egy autó, akkor már nem érdekes, használja-e vagy sem, hiszen hány családnak van itt a faluban drága csempézetü fürdőszobája, aztán a kádba csak a lomot gyűjtik. De van. Es ez a lényég! Timar doktor nem lelkendezett ettől a példától, de most nem akart a fürdőkádak funkciójáról vitatkozni. Megtette ezt már jó párszor. Elmagyarázta viszont a tanácselnöknek, hogy Ö igy is nagyon jól érzi magát, és ha akad egy kis fölösleges pénze, azon könyveket igyekszik venni. Aztán bevezette az elnököt könyvtárszobájába és rámutatott a nagy halom jegyzetre, amivel szinte ’"örül volt bástyázva a kis táskairógép. — Evek óta egy hosszabb tanulmányon dolgozom — mondta —, és szeretném minél előbb befejezni. Egyetemista korom óta izgat egy orvosi probléma. Ha csak egy apró lépéssel is sikerül előbbre mozdítanom egy bizonyos betegségfajta gyógyításának ügyét, akkor mar megért minden fáradságot. Es tudja, elnök elvtárs, az lesz majd az én igazi kocsim! (folytatás a 10. oldalon) 9
