Amerikai Magyar Szó, 1976. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1976-06-03 / 23. szám

Thursday, June, 3. 1976. 2 AMERIKAI MAGYAR SZO Észak Michigan i probléma Michigan felső felszigeten, Houghton és Hancock ikervárosok közelében, nagy változások zavarjak meg a lakosok nyugalmat. Az Egyesült Államoknak ebben az exótikus nyúlványában, ezen a 320 mérföldre elterülő, nagyjából meg nem rontott vidéken, Longfellow és Hemingway műveinek szín­helyén, az ipari fejlődés egyszerre több oldalról behatolt. A behatolás harcot indított ellentétes érdekek között, amelyben a föld, a viz, az egesz környező természet felhasználása forog kockán. Ennek a harcnak a kimenetele dönti el, hogy ez az exótikus szépségű hely milyen lesz majd a jövő generációk számára. A környék egyik zugában van a Frenchman’s Pond, amit évekkel ezelőtt hódok ásták ki és épí­tettek. Ennek a gránitsziklakkal körülvett, nyír- és fenyo-erdöségek között meghúzódó, medvek, szar­vasok áltál lakott, halászok által kedvelt tavacská­nak a sorsa mutatja, mi vár egész észak Michiganra, ha a lakosok hagyjak. Alig 200 yard távolságra a tavacskától, mar trailer-telep van s tavaly egész nyáron át helikopterek repültek át fölötte, a Tennessee Valley Authority urániumkutatö munká­jában. Csak néhány mérföldre van a Cleveland Cliffs Iron Company óriási, nyitott tarnáju banya­komplexuma, amit tavaly nyitottak meg. Ott bá­nyásszák es finomítják modern technikával a Marquette-hegylánc vasércét. A tervek szerint ebből a hegységből bányásszak majd 15 év múlva a U.S.-ben termelt minden vasércnek 25 százalékát. A Frenchman’s Pond azon a helyen fekszik, amelyet a Cleveland Cliffs Company a vasércsalak levezető­jének szemelt ki. Észak Michigan lakosai nem ellenzik az ipari fejlődést, ami a környéknek jólétet, munkaalkalmat fog teremteni. Csak azt nem akarják, hogy a vállala­tok csupán a hasznot lessek és ne törődjenek a környezettel. Az előrelátó lakosok egyensúlyt akar­nak teremteni a környezetvédelem és az ipari fejlő­dés között. Természetvedó es polgári csoportok pert indítot­tak a Cleveland Cliffs Comp, ellen, mert meg akar­ják akadályozni a szentelepek építését a Lake Superior pártján. Polgári csoportok kihallgatásokon tiltakoznak a bányászat további kiterjesztése ellen is. Félve, az ellenük inditható további perektől, a Cleveland Cliffs vállalat arra törekszik, hogy a törvényhozó testület szigorítsa a perindításokat. Nem egyedül a vasércbányászat és az uránium iránti kutatás aggasztja észak Michigan lakosait, hanem az oda vándorló lakosság nagymértékű nö­vekedése. Emellett a Reserve Mining Company na­ponta 67.000 tonna azbesztot tartalmazó vasérc­salakot önt a Lake Superior eddig kristálytiszta vizébe. Az aszbesztról szakértők azt gyanítják, hogy rákot okoz. Nyugtalanítja és felháborítja a lakosokat, hogy a szövetségi hatóságok a panaszok-, ra rendkívül lassan reagálnak. Mindezeken kívül a tengerészet, amelyet két ev­vel ezelőtt a tiltakozások megakadályoztak ebben, most újból érdeklődést mutat észak Michiganban egy tengeralattjáró-figyelmeztető hadi berendezési hálózat felépítése iránt. Ebben a hálózatban 3 vagy 4 ezer negyzetmérföld területen vezetnének kis­frekvenciás földalatti kábeleket. Súlyos kérdések merültek fel, milyen hatásuk lehet ezeknek emberre es allatra. Ezek a fejlemények egyszerre rohanjak meg észak Michigan lakosait, akik aggodalmukban a törvényhez fordulnak védelemért. De ebben is, mint más hasonló esetben, annak javára döntenek, akinek a hatalom kezeben van. A lakosok nem bíznak a kormányban, megpróbálnak szervezett erővel nyomást gyakorolni a hatóságokra. Ha nem elég erősek, biztos, hogy a bányavallalatok lesznek a győztesek. ____________._______________ EGYETEMI HÍREK A Columbia Egyetem Gyógyszertani fakultása, amely 148 éven át nevelt gyógyszerészeket, a jelen tanév végeztével bezáija kapuit. A súlyos gazdasági válság utolérte ezt az intézményt is. Május ho ele­jén folyt le az utolsó végző diákok felavatása. A Harvard Egyetem tisztviselői élesen elitélték az orvosegyetem egyik tanárának kijelentését, mi­szerint az ország orvosi iskoláinak akadémiai szint­je csökkent annak következtében, hogy nagyszám­ban vettek fel kisebbségi származású hallgatókat, akiknek akadémiai képzettsége nem ütötte meg a mértéket. Dr. Bemard D. Davis-nek ilyen jellegű cikke jelent meg a New England Journal of Medicine májusi számában. A Harvard Orvosegye­tem dékánja, Dr. Robert H. Ebert, valamint Derek C. Bök, a Harvard rektora, felelőtlennek es alapta­lannak nyilvánították ezt a megállapítást. Ezeket követően Dr. Davis kijelentette, hogy cikkének nem ez volt a jelentősége és azt félremagyarázták. New York város egyetemeinek rektorai, a jelen gazdasági válságból eredően javasolt tandij kérdésé­ben állást foglalva, a Felső Oktatási Testülethez (Board of Higher Education) intézett nyilatkozat­ban ajánlottak, hogy a New York állami kormány­zat nyomására, szabjanak ki tandijat a különböző iskolákban, ahelyett, hogy további csökkentéseket eszközöljenek. Ez nyilván súlyosan fogja érintem a város szegényebb családjainak gyermekeit, külö­nösen a kisebbségekhez tartozókat. A tíztagú testület elnöke, Alfred A. Giardino és 4 másik tagja lemondott, minthogy végrehajtsák Carey kormánvzo utasítását a tandij bevezetésére. 0. ' WASHINGTON, D.C. Burma és Kína határán levő térségben nagy földrengés volt. Eddig nincs hir arról, hogy mennyien estek áldozatul, vagy milyen anyagi kárt .okozott. 0 WASHINGTON, D.C. A novemberi elnökválasztás­ban 150 millió polgár jogos a szavazásra. Diszünnepely a Carnegie Hall ban Fennállásának 85. évfordulója alkalmából a világ egyik legkiválóbb hangversenyterme, a new yorki Carnegie Hall diszünnepelyt tartott május 18.-án. Ezen a koncert-ünnepségen az amerikai zenevilág legkiválobbjai vettek részt úgy a pódiumon, mint a hallgatóság soraiban, ahol, mivel az alkalom pénz- gyujtest is szolgait, a gazdagok is szép számmal képviselve voltak. A múltban rendezett disziinnepsegekhez hason­lítva, a mostani ünnepség kimagasló volt. Olyan nagynevű művészek szerepeltek, mint Isaac Stern és Yehudi Menuhin, Bach Két-Hegedü Koncerto- jaban; Leonard Bernstein vezetésével a New York Philharmonie előadta Beethoven Harmadik Leonora nyitányát. Csajkovszkij Zongora Trio-jában Isaac Stem-on kívül olyan hírességek, mint Mstislav Rostropovics és Vladimir Horowitz tündököltek. Mr. Horowitz és Mr. Fischer-Dieskau Schumann Dichterliebe-jet adtak elő. Később, az Oratorio Society, melynek céljaira a Carnegie Hall-t 1891-ben építették, Csajkovszkij dalokat énekelt. A diszkoncert a Carnegie Hall-nak készpénzben és igeretekben másfél millió dollárt eredményezett. Hol a főzelék és a gyümölcs ? Minőségen aluli ebédek Félmillió ebédet szolgálnak fel naponta New York város iskoláiban, ezeknek 92 százalékát kisjövedel­mű családok gyermekei ingyen kapják; hogy az eh­hez szükséges szövetségi és állami anyagi segitséget megkaphassák, az iskolák kötelezve vannak bizo­nyos minőségű ebédet felszolgálni, ami kell, hogy a napi tápértékszükségletnek egyharmadát adja. Mint megfelelő mennyiségű protein-etel, gyümölcs, fote­lek, tej es kenyer. Riporterek és városi hatóságok több éve folyó megfigyelései azt mutatják, hogy a new-yorki isko­lás gyermekek a legtöbb esetben izetlen, rosszul el­készített es gyakran megszabott minőségén aluli e- bedet kapnak. Arthur Levitt állami ellenőrző hivata­lának tanulmányai szerint 66 ebed közül 22 nem fe­lel meg a fölmüvelesugyi minisztérium által megál­lapított minimális táplálkozási színvonalnak. A new-yorki iskolákban az ebédet többnyire si­vár, zsúfolt tantermekben szolgálják fel, kabátban, sapkában ülő, rohano gyermekeknek, akiknek mind­össze 20 percük van az ételért sorbaállni, azt megen­ni, azután a tálcák leadásáért újból sorba állni. A padokon egymáshoz zsúfolva az u.n. “spork”-nevu kanálvilla evőeszközökkel kínlódnak.

Next

/
Thumbnails
Contents