Amerikai Magyar Szó, 1976. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-29 / 18. szám
Thursday, April 29. 1976.-AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 & KORZÓM Mikor a nyarfa már hullatja a bárkáját és a zöldel- lü bokrokon, fűvön, édes örömest nyugszik meg a városi ember fáradt szeme; ha a napsütésen a hangyák nyüzsögnek, munkálkodnak; — elüldögélek a Stefánia ut egy padján. Nezem a sokadalmat. Embereket, lovakat, kocsikat. De különösen a fogatokat szemlélem inkább, mert a gyalogjáró emberek nem sokat számítanak... Vasárnap délután. A ligetbe igyekvő, vagy onnan hazafelé törekvő munkásnép nagy rikogatással, lármával fut keresztül az utón, a sebesen iramodö lovak orra előtt. A kocsiban nagy ur ül, nem érdemes hát a lovakat meglassítani. A kocsis fenyegetőig emeli fel ostorát a lovak előtt akadekoskodo népségre. A megfenyegettek nem szolnak semmit; örülnek, hogy ep testtel biztos helyre erhettek. Két keskeny szügyü fekete sebesen nyargal a “bolondos milliomos” kocsijával. Az úr maga hajt. Ha a lópucolásban es a ganéjhanyasban is ilyen gyakorlott, akkor ne feljen. Mert ha a milliói el is találnának fogyni, meg a kocsiskodásbol mindig megélhetne... A gyalogjárok majdnem mind ot nézik. Hölgyek, urak kacagnak, a furcsa figurán, es szájról szájra száll a szó: — Megint más kocsija van. Mindennap más kocsiban ül. Teheti. Milliomos... — Az udvar, az udvar — morajlik végig a sokaságon. A gyalogjáró szélen csakhamar sorfal keletkezett a hódolókból. Két vén pej, komótos ligetessel húzogatott egy szép kocsit, amelyiken az ezüst sipkás kocsison és lakaion kivul még két fiatal no is ült... ez volt az udvar... Sorra robogtak el és vissza az ut két oldalán a kocsik. A cifrábbnál cifrább ruhába bujtatott kocsisok, lakájok, a gazdáiktól eltanult “méltóság- teljes” tartással ültek a bakon. A fényes libéria . elkápráztatja a szemüket. Nem latjak, hogy szolgaiknál is szolgabbak. A színes napernyőkön, a fenyes veretű szerszámokon, ékszereken az egyenruhák tündöklő gombjain szikrázik az életet duzzasztó tavaszi napsugár. A gazdag, színes kép látásával nem győz betelni a szem. Mennyi kincs e néhány száz méter úttesten! Azt elfelejtem, hogy nekem ebből a kincsből semmim sincs, és azokra gondolok, akik ma meg nem is ehettek... hánvan lehetnek, hanvan? w ' J I Egy öreg munkásember kuporodik le mellem az alacsony padra. Az öreget is elkábitotta ez a nagy gazdagság, mert elkezdte félhangosan mondogatni: — Azt mondják: nincs pénz. Hat erre a pompára van? Ha az ember egy hatossal több napszamot kér, akkor azt felelik: tőnkre megy' az ipar, vagy: nem lehet a nagy napszámot kigazdálkodni a földbirtokból. A munkás hadd éljen piszokban, egyek krumplit vagy fagyókeret... Zsiványok... — De el van keseredve, bácsi — szólítom meg az öreget. — Hogyne volnék, kérem, hogyne. Mikor a mai világban csak éppen a becsületes munkásembernek jut szűkén a kenyér, meg minden. Szivemből beszélt az Öreg, de azért megpróbáltam, ellenkeztem vele. — Nono, bácsikam, az újságok azt írjak, hogy túl követelők a munkások. A beszédjéről ítélve maga is ilyenforma munkás lehet. Nevetett az öreg, csufondárosan nevetett. Alkonyodott. A sétálók már nagyon megritkultak. Valamire elbamészkodott a beszélgető társam, azutan hirtelen belevágott. — Tül követelők a munkások! Fiatalúr! Latta ugye sorába a hintókat. Látott azokban: herceget, bankárt, gyárost, foldbirtokost, ügyvedet, katonatisztet, szajhát, színészt, papot, mindenfele szerzetet, de munkást nem látott egyet sem, ugye? Pedig nekünk is volna helyünk a gumis kereken járó hintokban! Rászolgálunk. Jobban, mint azok, akik most terpeszkednek bennük. Aztán mink mégis gyalog járunk, türelemmel gyalog járunk, és rank fogják, hogy tói követelők vagyunk! Ä szemtelenek! Nézzen >meg engem, fiatal ur! Hatvan ev korül járok. Látja ezt a ruhát rajtam, ugye,jő kopott? Hatha munka nélkül vagyok, nem is mindig ehetem! Túl követelő vagyok? Hátha úgy elöregszem, hogy már sehol sem kellek! Tudja-e az ür, már innen- onnan negyven esztendeje, hogy munkába járok? Most mar nemsokára nem fogadnak be sehol munkába, fölakasszam magamat? TÓI követelő vagyok?! Huncut gazember, aki azt állítja a munkásokról, hogy többet követelnek, mint amennvit érdemelnek! Ha mindent követelnének is, jogosan követelnek... Az újságok!... a megfizetett ringyok!... piha!... Az öreg nagyon meregbe jött. Reszketett a dühtol. Már megbántam, hogy úgy felizgattam. Kezdtem csillapítani. — Majd másképp lesz, öreg. / — Lesz, lesz, de lesz ám! Csak az vigasztal. En mar ugyan nem erem meg, az igaz. De ezekkel a vén szemeimmel látom, hogy másképp lesz... Es ez a fo. Nem leszünk mink mindig azoknak a kapcai... No, megyek, jó éjszakát, fiatalúr. Beesteledett. Mar csak a szerelmes párok bujkáltak a bokrok kőzott. Mentem hazafelé. A sima utón két birkózó proletár gyerekre vetette az égő gázlampa bántó, feher sugarát. Egyforma erősek voltak a lurkók. Nem nagyon bírtak egymással. Az apjuk a pádon üldögélve szemlélte őket. Kurtaszaru pipájából jóízűen eregette a füstöt. Mosolygott a gyerekek győzkódés'en. Az arcáról az látszott, mintha azt gondolta volna magában: — Csak birkózzatok. Legalább hozzászoktok. Egész eletetek úgyis birkózás lesz: ken vérért, jogért, emberi mivoltotok elismertetéséért. Naszódi Zsigmond MÁJUS ELSEJE SZELLEMIDÉZOI Az osztályöntudatot Apostagon, szülőfalumban sajátítottam el és Nagykunpusztan, ahol nevelkedtem 8 és 13 éves korom kozott; amikor 1914-ben felseges királyunk, a haza es Isten neveben az urak elvitték apamat tolunk, elszakítva gyermekeitől es beteges feleségétől. A nagybirtokos földesurat a szomszédban ellenben felmentették a katonai szolgalat alól gazdasága vezetésére. Hogy megkönnyítsék nehez munkáját, őfelsége mágnásai 30 orosz foglyot küldtek neki ingyenes, nehéz munkára, kosztért és dohányra valóért, azonkívül meg egy Tolna megyei 4 gyermekes szegény napszámos magyart, aki öreg volt a frontszolgálatra, hogy vigyázzon a 30 orosz fogolyra. Az öreg magyar munkás baka ingyen őrizte az orosz munkásokat, cári Oroszországban pedig a cári urak birtokosainak dolgoztattak ingyen a mundérba bujtatott magyar foglyokat. Azokra bizonyára sokgyermekes szegény orosz munltás vigyázott, szintén ingyenesen és közben a magyar es orosz foglyok és a rajuk őrködő katonák csaladjai otthon éheztek, nyomorogtad, az orosz es magyar urak pedig meggazdagodtak. Miközben patakokban folyt a vére a magyar és orosz dolgozóknak és könnye a szegény asszonyok nak a meggyilkolt vagy örökre nyomorékká vált férjekért, testvérekért, munkásokért. Nagykunpusztán volt egy szép szál 20 éves napszámos, Major Miska, akinek sem szavazati joga, sem talpalatnyi földje nem volt, s mégis elvittek hazat védeni. Másfél ev után fél lábbal jött haza a háborúból. Emlékszem ra, amikor a pusztai lányok táncolták a katonának alkalmatlan legényekkel, kamasz gyerekekkel es Major Miska is erőt, bátorságot vett magának, hogy megmutassa a lányoknak es mindenkinek, hogy még ö is él és emberszámba megy. Nyikorgos, térden felül érő vaslábával táncra hivta az egyik lányt, áld szánalomból elment vele táncolni. Szülőfalumban négy templom volt, papjaik fel voltak mentve a katonaságtól, hogy őrködjenek a nép lelki épsége felett. Ugyanakkor az 5000 lakost számláló falunk testi épségére egyejdül egy orvos, Dr. Kertész Ármin őrködött és még Dunaegyhaza egeszsegügyi felügyelete is ra volt bízva. 1916-ban az evangélikus templom tornyából a finom rézből öntött két nagyobbik harangot ledobtak, hogy agyút es más gyilkoló fegyvert csináljanak belőlük. A katolikus templom tornyából is elvittek a két nagyobb harangot, de a lelkészek nem szórtak átkot ezért az urálira, de nem is lett volna az szép tőlük, hiszen az uraknak köszönhették, hogy nem kellett katonának menniük. Mindezek után 1919 május l.-en gyönyörű nap virradt rank, a nap ezüstös sugarának fényében ragyogott a vörös zaszlo-erdó, mely alatt a falu népe megindult egy szebb, fcíekés uj életcél felé! Csömöri Ferenc a direktórium elnöke ment elöl, olyan hosszú léptekkel, mintha a világ dolgozóinak évezredes nyomorát, keservét akarná minden lépé(»ff ,, *• sevel áthágni. En meg mellette ügettem, mint egy Ids csikó az anyja mellett, hármat is kellett lépnem, hogy le ne maradjak tőle. 13 éves voltam, már átestem az elet iskoláján és átszellemülve hallgattam a sok, előttem uj témájú szónoklatot. Gyermeld ábrándozással gondoltam arra, hogy egy olyan uj világ van készülőben, ahol majd nekem is lesz jobb ruhám, feher kenyér és hús az asztalunkon, földet kapunk, stb. Osztonszeróen megéreztern, hogy ennek eléréséért nekem is be kell állni a szebb jövőért menetelők soraba. Azóta sem maradtam le a szebb, békésebb jövőért menetelők milliós ármádiájától. Sparing Karoly gd id bCD ■ I TAKACS LAJOS: I ARANYBETÜK j | c. kisregénye, mely az 1956-ban Amerikába I I érkezett magyarok életébe nyújt regény for- j J májában bepillantást. Lapunk a könyvet nemrégen ismertette. | Rendelje meg ezt a nagyon érdekes könyvet! ARA HÁROM DOLLAR / / / I . [ Megrendelhető a Magyar Szó Kiadohivatalaban 130 E 16 St: New York, N.Y. 10003.
