Amerikai Magyar Szó, 1976. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1976-04-29 / 18. szám

Ert. as 2nd Class Matter Dec. 31. 1952. under the' Act of March 2, 1879. at the P.O. of N.Y.,N.Y. Vol. XXX. No. 18. Thursday, April 29. 1976. AMERICAN HUNGARIAN WORD, INC 130 E 16th St. New york, N.Y. 10003. Tel: 254-0397 1976 MÁJUS 1 Május Elseje, a munkásság nemzetközi ünnepe, 90. születés­napját ünnepli. Ennek a napnak mai jelentőséget csak úgy lehet felmérni, ha néhány szóban ismertetjük történetét. Az amerikai szervezett munkásság a nyolcórás munkana­pért folytatott küzdelem érdekében elhatározta, hogy 1886 május elsején Chicagóban, a Haymarket Squaren, nagy tünte­tést rendez. 40.000 dolgozó vett részt a tüntetésen, mely vérfürdővé változott-, a tömegben elhelyezett provokátorok rendzavarást idéztek elő, ami ürügyül szolgait a rendőrségnek a fegyveres beavatkozásra. Vérbe fojtották és szétverték a tüntetőket, majd hat munkásvezert letartóztattak es kellően megrendezett bírósági tárgyalás után, mind a hatot halaira ítéltek és kivégeztek. A munkásmozgalmi történelem ezt az eseményt a “Haymarket Massacre" néven jegyezte fel. Hamarosan átterjedt az európai országokra is a nyolcórás munkáért való küzdelem, es a II. Internacionale 1889-ben tartott kongresszusán 1890. május elsejét a nemzetközi munkásmozgalom ünnepének jelölte meg. Azóta ünnepli ezt a napot a szervezett munkásság világszerte, mindenkori követe­léseinek meghirdetésére. Változatos történelme volt május elsejének ez alatt a 90 ev alatt. Világszerte százezrek vonulnak fel ezen a napon és követeléseiket hangoztatják, több esetben a rendőrség tilalma ellenere. Ez évben, az amerikai szabadságharc kétszázadik évfordu­lójának évében, a szabadság jegyében fog az amerikai szerve­zett munkásság felvonulni, a mai viszonyok között nagyon is kiélezett követelésekkel. Országunk kormányzata nem teljesiti azokat az eszmeket, melyek a Függetlenségi Nyilatkozat alapjául szolgálták. A Függetlenségi Nyilatkozat szerint a nép kormányának fel­adata a polgároknak “az élet, a szabadság és a boldogság keresését” lehetővé tenni. Ennek a feladatnak teljesítését a jelen kormány elmulasztja. Az infláció es árdrágulás miatt megcsappant vásarlöképességu lakosság megelhetese bizony- - tálán; az USA tortenelmeben soha nem látott elnyomást tar­talmazó S—l jelzésű törvényjavaslat a lakosság szabadságai veszélyezteti; es milyen boldogság all a sok milliónyi munka- nélküli előtt? Mik tehat a munkásság követelései ezen a május elsejen: Munkát, kielégítő fizetéssel, minden dolgozni akarónak! 30.órás munkahetet, 40 órás fizetéssel! Altalanos és ingyenes egészségügyi ellátás mindenki reszere! Teljes egyenlőséget a nőknek a munkahelyen es az otthonban! Napközi otthonokat dolgozo anyak gyermekei részére! . Visszahengerelni az élelmiszer arakat! Jelentősen felemelt Social Security nyugdijakat! Szükségletet kielégítő iskolák és kórházak építését! 50 %-kal leszállítani a hadildadasokat mindezek fedezesere! MÁJUS ELSEJE NEW YORKBAN A new yorki május elsejei felvonuláshoz a résztvevők d.e. 11'órakor gyülekeznek a Nyolcadik Avenue es 32. St.- sarkan és onnan vonulnak fel a Union Square-re. Az ünnepi szonokok kozott lesz Gus Hall, az Amerikai Kommunista Part főtitkára, Sidney Van Luther es Er­nest DeMaio. Szórakoztató program is lesz. Legyünk ott mindannyian! EMBERI JOGOK BOSTONBAN BOSTON, Mass. Százezer ember vonult fel a varos közepén “Felvonulás az Erőszak Ellen” jelige alatt, hogy tiltakozzon a fajgyű­lölet ellen. A fél mérföld hosszú menet válasz volt az utóbbi napokban történt faji összetűzésekre, amelyek­nek során egy fekete ügy­védet támadott meg a fehér tömeg, az amerikai zászlót használva fegyverül, a város­háza előtt; egy másik eset­ben pedig egy fehér embert támadtak meg a fekete negyedben. A tűntető tömeg középosztálybeliekből állt, zömében fehérek, közöttük választott tisztviselők, pa­pok es főleg fiatalok. Az autóbusz szállítást ellenzők vezetői elitélték ezt a tünte­tést és bojkottálták. A fel­vonulás 11 órakor kezdődött a Beacon Mill lábánál, majd békésén, csendben menetelt a Statehouse mentén a mo­dern City Hall előtti térre. Nem voltak hangzatos beszédek, csak imák a faji békéért, majd Humberto Medeiros érsek, Boston her­cegprímása mondott imát. A városban' uralkodó fe­szültséget fokozta az előző nap történt robbanás, ami­kor egy dinamit- bomba robbant fel a Suffolk County Biróság epületeben, mely­voltak köztük Ku Klux Klan-tagok, Wallace-partiak, autóbusz* szállítást ellenzők Detröitbői és Bostonból. Ott volt az ismert Louise Day Hicks is, a South Boston-i ROAR csoport élén. A főszónok, Rev. Loving, Detroitbol, elitelte a Lakásügyi és az Oktatás­ügyi Hivatalt, “azokat, a vi­lág sötét hatalmait, akik az iskola buszok mögött áll­nak.” ben 20 ember sérült meg, köztük egy a lábát vesztette. ELLENTÜNTETES Mintegy 2—4000 főnyi tömeg gyűlt össze Washing­tonban a Capitol előtt, hogy “kőtelező” autobusz- szállitast tiltó törvényt kö­veteljenek. A tüntetők Kon- federaciós és félforditott amerikai zászlókat vittek, Portugál választásokról LISSZABON, Jelentések ar­ról számolnák be, hogy a vasárnap lezajlott portugáli­ai választásokon egyetlen párt sem nyert többséget. A szocialista párt vezetője, Mario Soares kijelentette, hogy partia hajlandó kisebb­ségi kormányt alakítani, ha arra az elnök felkéri. A szocialisták 106 ülést nyertek 263 parlamenti ülés­ből. A többi pártok a követ­kező eredményt mutatják (a választások eredmenye meg nem teljesen vegleges): a Népi Demokrata Párt 71, a konzervatív Központi Szo- ciál-Demokraták 41, a Kommunista Párt 40 ülést nyert az uj parlamentben. A szélső baloldali Népi Demokrata Union egy ülést nyert. A szocialisták el­nyertek a szavazatok 35.01 százalékát, vagyis 2.7 száza­lékkal kevesebbet, mint a legutolsó választásokon. A Népi Demokrata Párt 26.38 %-ról 24.01 %-ra esett, a konzervatív Szociál - De­mokraták majdnem meg­duplázták szavazataikat, a Kommunista Part a szava­zatok 15.87 %-at nyerte el, vagyis 2 százalékkal többel kapott, mint az elmúlt év­ben. ADDIS ABBÉBA, Etiópia katonai kormanvzosaga be­jelentette, hogy megengedi politikai pártok alakítását. A jelentés hangsúlyozza, hogy támogatni fogják egy munkáspárt megalakítását, mint “a forradalom élharco­sait”, továbbá, támogatnak “minden demokratikus pár­tot.

Next

/
Thumbnails
Contents