Amerikai Magyar Szó, 1976. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1976-03-18 / 12. szám
Thursday, March, 18. 1976. AMERIKAI MAGYAR SZO Csatár Imre David Dezső a Parittyamuvek dolgozója volt, alacsony, mokany férfi, csupa izom, elszántság, villamlo szeméből vad akaraterő sugárzott, mindig elterithetetlenul haladt az utján. Többször tamadta a gyár igazgatóját, aki tehetetlen volt vele szemben, mert ha bármiért felelősségre vonta volna, David azzal lőhetett volna vissza: íme, az igazgatón megtorolja a jogos bírálatot! Az igazgatót Góliát Pálnak hívták, nagy darab tohonya ember volt, maga se tudta, hogyan került a Paritty amiivek élere, miután eredetileg a mezőgazdaság érdekelte, dehát belenyugodott balsorsába, elvégre egy baratja, akivel együtt végzett, még rosszabbul járt, belőle ugyanis szinigazgato lett, ami eletveszelyes palya. Góliát fatalista volt, úgy velte, hogy akinek az isten igazgatóságot ad, annak parittyakat is ad hozza. Ment is minden a maga módján mindaddig, amig Dávid, aki strandkabinosi múlt után került a gyarba, támadni nem kezdte a dirit. Felfedezte ugyanis, hogy Góliát a vállalati parittyakkal jár vadászni, továbbá, hogy egyes csuz- lifajtákat parittyaként könyvelnek el, ami jogosulatlan haszonhoz juttatja az igazgatót es a főkönyvelőt. A csuzlivad alaptalannak bizonyult, de a vadászatban volt valami. Góliát annak idejen a retek- nemesités térén dolgozott, bar nem sok eredménynyel, ez az oka annak, hogy retkeink ma is fásak és kukacokkal telvek; viszont parittyaiparunk szép fejlődésnek indult, mar exportra is telik. Az a luxusparittya azonban, amellyel Góliát vadaszgatott, az Ö saját használatara készült es pedig rendes munkaidőben, térítés nélkül, szóval a dolog kimerítette a korrupció ismérvét. David egy termelési értekezleten tamadta meg emiatt Góliátot, akit a dolog annyira idegesitett, hogy mar kedvenc csemegéjét, a tejbegrizt se tudta megenni és lemondta tanga- nyikai utazását, ahol pedig az afrikai parittyater- melest tanulmányozhatta volna. Mar-mar az a veszély fenyegette, hogy vissza kell ternie a retkekhez, ami ugyan szép hivatás, de Góliát dereka már nem bírja a hajlongást, az ember idővel leszokik a haj- longásrol. Ilyen előzmények után került sor arra, hogy Goliatne belepett történetünkbe. A belépés Dávid lakásán történt. Dávid agglegény volt, egy lebontásra váró óbudai kis hazat mondhatott magáénak, plusz kert. A kertben fölül egy nagy feher akacfa, alul sok kis piros retek. — David ur — szólt Góliatné — hallottam az ön hires retekfarmjáról. Férjem révén én is értek némileg a retekhez, ide űzött a vágy, hogy megismerjem Óbuda leghíresebb retkeit és tenyésztőjét. David akkor a nőre nezett és megállapította, hogy nem nélkülözi a retekkel való hasonlatosságot, leven üde zöld s igen rövid szoknyában, orcája pirospozsgás volt es telt feher, de egyáltalában nem fás. Ezek után megkérdezte az asszonyt, mi a neve. — Lili — rebegte Lili — tetszik a nevem? — Szép, szép, de én a Macat jobban szeretem. — Matói kezdve Maca vagyok, persze egyesegye- dul magának, Pityu! ' — Dezső! — De nekem nem... így kezdődött. Aztán Maca egyre többet járt reteknezöbe. Eleinte estefelé, aztán délután, végre sikerült rávennie Pityut, hogy ne menjen be munkahelyere, varja ót reggel. — De hiszen ez a munkafegyelem elleni bún! — szolt Pityu. — Ugye tudod, drágám, hogy a retek reggel vétek, délben étek, este orvosság? En azt akarom, hogy en a te vetked legyek! — Es mi lesz az igazgató elvtarssal? — Nem érdemes azzal az unalmas pacakkal törődnöd. Nem érek én neked többet, mint a közéleti szereples? És hófehér karjait David rozsdavórös nyaka köre fonta, miközben az óbudai kis kert nagy akácfaja mamorito illatot lehelt magából. Noshat ez volt az az eset, amikor Dávid nem gyóáte le Góliátot. Igaz viszont, hogy anno dacu- mál, amikor az a nevezetes bibliai parittyacsata lezajlott, Góliátnak nem vala felesége. Szánthó Denes IBM Londoni kirándulok látogattak egy alkalommal Rhum községbe, s megtekintették a nagy angol iró es történész, Thomas Carlyle (1795—1881) szülőházat. Az iro nem sokkal azelőtt halt meg, s a vendégek egy helybeli lakostól érdeklődtek: — Mennyire ismerték itt, a falujában hazánk büszkeséget? — Hát kérem, csak úgy futólag — válaszolt a kérdezett gazda —, mert hiszen állandóan Londonban lakott. Mondjak, valóban irt nehány ilyen-amolyan könyvet. Hanem az öccse, az az öccse, az am nagyszerű ember. Sajnálhatják az urak, hogy nem ismerik ezt az igazan hírneves kiválóságot! — Miért, ő mivel foglalkozik? — csodálkoztak el a kiváncsi londoniak. — Egész Angliában sincs még egy paraszt, aki olyan pompás disznókat hizlalna, mint az iró ur öccse. TíHlTSfC A vig vacsorázok közé minden este belep a kisfiú. Virágot árul. De ez a két szó valahogy nem feje' zi ki pontosan az aktust. Túlságosan egyszerűen jellemzi a történteket. Mert sokkal több annal. Megpróbálom leírni, miért. A fiú megáll az ajtóban. Halkan, tapintatosan. Szemrevetelezi a terepet. Kihez erdemes csendesen odalepni, s kiket kell elkerülni. Takarékoskodik minden fölösleges szóval, minden fölösleges lépéssel. Nem kiabál harsányan, hogy “Virágot vegyenek!” Csak odamegy a kiszemelt asztalhoz es felmutatja csokrait: “Tessek!” Olyan a mozdulat, s hang, hogy nem lehet ra pökhendien válaszolni: “Eredj, nem kell!” Csak megköszönni lehet, szinte bocsánatkérő- en, vagy vásárolni. Ha a köszönet halk s érezni benne a sajnalat izet is, egyszóval, hogy “nincs pénzünk’’ a fiú fejet hajt, es odébbáll. De ha a szavakban, akár ha morzsája van is a bizonytalanságnak, nem mozdul. A hölgyre néz és ilyesmit mond: “Pedig a néni szemeben látom,mennyire szereti a virágot.” Vagy: “Tessek mar egy kis virággal is szebbé tenni az estét.” S ha veszvén az üzlet, s ráadásul netán mégis erősebb hangot ütnek meg vele szemben, az utolsó pillanatban meg egy szentenciát is megfogalmaz, filozófiának sem rosszat: “A szeretettel nem erdemes takarékoskodni, en tudom.” Ha viszont válogatásra kerül a sor, igy fűzi a szót: “En is azt választottam volna magamnak. Nagyon szép.” Lehet nála alkudni is, nem sokat, de megértő. Aztán kiteregeti a házi kasz- szaból, kabatja zsebéből a pénzt, keresgel, visszaad. S megy a másik asztalhoz. Üzletember. S mint minden kitűnő üzletember, született pszichológus, aki vevője lelkebe lat, es nem harsány és nem pökhendi. Halk finom és szerény. Tehetség. Beillenék tanárnak a kereskedóiskolán. 9 ßucbjbaum CkterpriAeJ Pnc&utU: NEW YORK-i PREMIER! VASÁRNAP 1976. MÁRCIUS 21,-én OU. 3:00 és 6.00 ÓRAKOR KÉT ELŐADÁS! ROBERT WAGNER HIGH SCHOOL SZÍNHÁZTERMÉBEN 220 EAST 76th STREET (MANHATTAN) (a 2.-ik it 3.-ik Avenuek között) A LEGSZEBB OPERA-FILM! TITO GOBBI A VILÁGHÍRŰ OLASZ OPERAÉNEKES LEGNAGYOBB SZEREPÉBEN: ^ VERDI: ilCiOLETTO Teljes színpadi szereposztásban, díszletekkel ♦ VEZÉNYEL: TULLIO SERAFINI rendezte: CARMINE GALLONE MAGYAR FELIRATOKKAL, AZ OPERA EREDETI SZÖVEGÉVELI JEGYEK KAPHATÓK tS TELEFONON IS MEGRENDELHETŐK: ELŐVÉTELBEN: $ 3.00 ---- HELYSZÍNEN: S 3.50 BUCHSBAUM ENTERPRISES, INC 1563 SECOND AVENUE NEW YORK. N. Y. 10028 (81. utca zárok, Manhattanban) TsUfon: 628-5771 (BErmikor hívható) Az előadások a magyar, olasz, német és amerikai újságokban vannak behirdetve . és igy ajánlatos a jegyelöreváltás ! BIZTOSÍTSA JEGYÉT — RENDELJE MEG AZONNAL •— NE MULASSZA EL!
