Amerikai Magyar Szó, 1975. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-23 / 4. szám
Thursday, Jan. 23. 1975.- AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 Denes Géza •. A KISMAMA A városi nagyállomás előtt felemelte inditotar- csajat a pirossapkas vasúti tiszt. A kis 324-es mozdony elsikoltotta magat, belekapaszkodott a szerelvényekbe, a kerekek nyikorogva megindultak, s a szerelvény kidöcögótt a pályaudvarról arra Tiszalök fele. Az első fülkében hatan ültek: egy szögletesre kötött kendoju öregasszony a parjaval, két akta- táskas fiatalember, egy tupirozott hajú, szuróssze- mu fiatal lanyka, ki báját a két fiatalember előtt meggyőzőbben villogtatta azzal, hogy pirosharis- nyas lábát a másikra helyezte; es egy terhes kismama az ablak mellett. Alig mentek két megállót, sötét este lett. Ősszel bizony korán esteledik. Jo- zsanal felgyűlt a fülkeben a villany. A kismama itt taskajaba nyúlt, gyűrött ujsaglapot emelt ki belőle, kisimította, olvasni kezdte. Az idős néni meg a parja álmos szemekkel nezte. A két fiatalember ügyet sem vetett ra: ok a másik oldalra, a tüzes szemek, formas labak fele orientalodtak. — Mi jót olvas, lelkem? — hajolt előre az öregasszony, mert jól esik a hosszú dócoges közben valakivel szót váltani. A kismama mocorgott egyet a padjan, eligazította hegyesen kiálló terhet, a két öregre mosolygott: — Elolvasom meg egyszer ezt az újságot. Itt a vonatban nyugodtabban lehet, mint odahaza két gyerek mellett. Az öregember cigarettát vett elő, öngyújtójával racsiholt, nagyot szitt, kifűstolt: — Hat oszt milyen időt ir? — Nem az időjárás erdekel engem. Ezen a lapon van Kadar elvtars beszede, meg le van írva a Kongresszus. Kivágtam, s elteszem magamnak. A túlsó oldalon a fiatalemberek farkasszemet nézték a szurosszemuvel. Az egyik vegre elkezdte a társalgást: — Ha szabad érdeklődnöm, hova utazik? A két öreg meg a kismama a hang fele vetettek fejüket. — Tiszavasvariba. Ott dolgozom az Alkaloidában. Es maguk... A két fiatalember célratörőn kezdett társalogni, de nem figyeltek oda. Az öregasszony fejkendöjet kicsomozta az alia alatt, galambosz haja kontyba tekerve csillogott: — Es mit mondott a Kadar, gyermekem? — kerdezte. — Például itt azt mondja, — mutatott a kismama a lap aljara, — hogy ezentúl jobban megvizsgáljak a lakasigenyloket. Ezentúl a nagyobb fizetésuek gyűjtsenek maguknak házravalot, s a lakaselosztas- nal a kisfizetesuek részesüljenek előnyben. A szurosszemu a másik oldali ablaknal erre felfigyelt, s atszolt: — Jókor, mikor mar minden nagyfizetésu ingyen lakáshoz jutott. Debrecenben a Tanacskóztarsasag útját úgy hívják, hogy “Mérnök utca”, mert csupa mérnök család kapott ott ingyen lakast. De nincs “Munkás utca.” — Mert, maga micsoda? — piroslott el a kismama. — Ha nagyon érdekli, labor-mérnök vagyok. Es persze lakásom is van, édesem, mert másképp nem fogadtam volna el az állást. Munkást kap a gyár ezret is lakas nélkül, de mérnököt... A kismama csodálkozva nezte az ápolt arcot, a szép labakkal szemben vigyorgo két fiatalembert: — Azért, mert mérnök, azért kapott maga lakast? Egy lány? — Nem vagyok lány. A ferjem is a gyárban dolgozik. Mérnök. — Hat ha asszony, akkor mit kurizaltat maganak két nyalassál? Lehet, meg gyereke is van. A szurosszemu felhúzta a száját: — Nem vagyok bolond... Kell a francnak. — Majd lesz mostmar, — derült fel a kismama, — mert ezentúl havi 600 forintot kap majd három even at... — Utalom a gyereket. — Kar, hogy ezt nem örökölte. — Hogy érti? — Úgy, hogy az anyja se szülte volna magat. — Na es? — rántotta meg a vallat a szurosszemu. A kismama tovább támadott: — Milyen no az, aki nem szereti a gyerekeket? Az öregasszony rabolintott: — Biz’igaz. Nekem hat van, pedig az en idomben nem volt 600 forint. — A teremfajat! — harsogott paprikásán a kismama, — hiszen maga nem is n'ó. Mi a maga életcélja? — Nagyon szeretek táncolni, kedves! — lökte vissza gúnyosan a szót a piroslabu. — Az semmi. Táncolni a medve is nagyon szeret. — A korszerű örömöket keresem. Tudjak maguk, milyen nagy boldogság az, amikor nyáron egy egesz hónapra leutazom a Velencei tora csónakázni? Az Öregek hol ide, hol oda kaptak a fejüket. Most eppen a harcias kismamát nézték. — Bölcsöt vegyenek, ne csónakot, a teremfajat. Bölcsöt, jo szeleset hogy harmas ikrek is elférjenek benne. Oh, milyen nagy öröm az, amikor a kisbaba azzal az apró labaval megrugja az ember hasat ott belül. — Es hegyes kis hasára mutatott. — Vagy, amikor megszületik es sir-ri a meleg tejert. Nesze kedves, nesze. Es szajaba dugja az igazi no az elet bimbóját. Vagy mikor sir, mert bepiszkolt. Elő a friss pelenkát, hintőport a rózsaszínű kis fasirthus- ra... — Kezd unalmas lenni. Kerem, mi itt másról kívánunk társalogni, — A szurosszemu biztatva a két fiatalemberre mosolygott. — Márpedig itt nem fog másról társalogni két fiatalemberrel egy mernokno, aki asszony is. — Ilyenek ezek a mai fiatalok! - sóhajtott fel az öregasszony. — Csak egyesek, néni. Itt vagyok például en. — Itt a hasara mutatott. — Meg a többi rendes mai fiatal. A mi utcánkban hatan is vagyunk 20-25 evesek, akik... akik nem csonakozassal töltjük el az időnket. — Annyit csónakázom, amennyi a bőröm ala fér. A munkámat elvegzem, premium, kitüntetések tucatjai bizonyítják, hogy legalább annyit teszek a szocializmusért, mint maga. A csónakot is a szocializmusban vettem, Pesten, a Trial sportszerboltban. Csak nekem semmifele rendelet nem fogja előírni, hogy legyen-e gyerekem, vagy sem. A kismama szeme felcsillant: — Tálán nekem nincs kitüntetésem, azt hiszi? De jo munkám mellett no is vagyok, s egy igazi nőnek van kötelessége is. Mostmar a kongresszus biztosítja majd, hogy kevesebb legyen a munka, több idő jusson gyereknevelesre. Kell a gyerek, maganak is. Három évig kapja utána a havi 600-at. Olyan szép gyereke lesz, mint amilyen szép maga. Hat hagyja, hogy maga átvitorlázza az egész életet es 100 ev múlva ne legyen egy ilyen szép utánpótlása? A kalauz belepett. Lekezelte a jegyeket, majd a kismamát finoman figyelmeztette: — Hajdudorog következik, kedves. A kismama összehajtotta az ujsaglapot, felkapta retikuljet es kitolatott a fülkeajtón. Az ajtóból visszaszólt, arcan a győzelem mosolyával: — Jo utat Tiszavasvariig, kisasszony! Sötét este lett. A vaksótetben messziről vibrál a kis vasúti állomás felirata: TISZAVASVARI. Az első fülkéből tupirozott hajú, szurosszemu, pirosharisnyas fiatal no ugrik le fürgén. Sudár fiatal férfi varja az ostornyelek alatt. Osszeólelkeznek. Megindulnak. Az asszonyka az Utasellátó kis ablakánál megtorpan: — Tamas! Vegyel nekem egy mai Nepszabadsa- got. Megkapja az újságot, belekarol a ferjebe. A kijáraton tűi szinte belebujik a meleg férfi télikabátba, úgy suttogja: — Ma este elolvassuk az újságot, aztan... nagy dolgot mondanék majd szivem. KOVÁCS ISTVÁN AMÍG A HÓ ELOLVAD Mert vacogás a kerékkattogás ha a mezőn jégből építesz utat és nem nőhet rajta fű zúzmarán leng a nap Zuhanó katonák alatt csillag-térképet rombol az este A csönd ejtőernyőin hajnalig védik a Holdat Félig még hősök félig már holtak Poharad mögött színpadi gyertya de nem úgy gyöngyözik benne a láng mint kagylók elhagyott szárnyai közt süllyedő dáliák Egyedül vagy amig a hó elolvad s a hófogó sövény a tél mögött kigyullad Ablakra préselt ezüstpapir tükrözi fémes arcod mint viz a Holdat az első sziklarajzot BESZE IMRE HA OTTHON VAGYOK Itt, Cegléden a sárporos arcok, részeges hózsorók fölött telítem újra levegővel a vérem s a régi házak között öreg parasztok szava indul a keskeny gyalogúton felém, kutyaugatás nyit kisajtót, megnyalja kezem egy tehén; novás-boros pohárba nézünk egy-két szó ereje vág panaszt a nyirkos földre s a szobában rádöbbenek: apám paraszt, vagy az sem volt, csak vastagöklü, keményszemü halandó ember, bánom is énl csak kérdezhetném félő, fiúi tisztelettel I Hosszú, szakállas este van már álmot hoznak jó testű angyalok, kutya nyuszit és birka béget arcnélküli árny-apám! itthon vagyok, add hát nekem a mindenséget: hadd lássalak, mert szavad éget, s az írásod is itt ragyog, hol megszerettem jót és szépet, itt, Cegléden. Itthon vagyok.
