Amerikai Magyar Szó, 1975. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1975-06-05 / 23. szám
A fajdalom álmából is felébreszti az embert. Nemcsak a fizikai, de a lelki fajdalom is. Mikor kinyitotta a szemét, még nem érzett semmi különöset. Nézte az ablak szürke négyszögét, melyet a távoli lámpák fénye kissé sárgásra színezett, s megállapította, hogy a reggel még messze lehet. Miért ébredtem én ma ilyen korán — tűnődött kábult álmossággal —, hiszen az este altatót is vettem be. Az este! Rnnel a gondolatnál rögtön fellebbent agyáról az álom utolsó foszlánya is, és megújult erőivel mart bele a fajdalom. Ezért ébresztette fel a kinzo gondolat, hogy újra gyötörje. Eszebe jutott a tegnapi nap... Hetek óta csak erre készült. Takarított, mosott, vasalt, azutan jött a sütés-főzés, az ü’nnepváró munka. Hogy ne, mikor a legkedvesebb vendégeket várta. Egyetlen lányát és tűnderi unokáját. Vejét nem nagyon szerette. Ügy érezte, hogy azért látja ókét olyan ritkán, mert az nem szívesen jón őhozzá. Lányáról ilyesmit fel nem tételezne, a világért sem. De valami feltekenysegféle azért volt benne: egv idegen ember, es az o drága kislánya azt már jobban szereti, mint öt, érte hagyta el. Dekát ez az élet rendje... Az anyák örök lemondásával nyugodott bele, hogy az ö öröme mar csak az lesz, ha néha meglátogatják. De miért ilyen ritkán. Kocsijuk is van, mi annak ez a távolság? Semmi. Percenként nézett ki az ablakon, jó'nnek-e mar, amig végre megállt a ház előtt az ismert kocsi. Futott elejuk túláradó boldogsággal, ölelte, csókolta ókét örömkönnyek között. Erika friss volt és elegáns, mint mindig. Csöpp lánvát ölben hozta be: elaludt a kocsiban, korán ébresztettek reggel. Pedig de jó lett volna összecsókolni azt az angyali pofiját! De nem ébreszti fel, neki még sokat kell aludni. Hiába varta őket finom reggelivel, nem voltak éhesek, eppen csak csipegettek egy kicsit. LItana azonnal felkerekedtek, hogy kimennek a közeli erdőbe sétálni, fényképezni. — Ilyenkor legszebb az őszi erdő, es tudod Anyuci, Tamas nagy fotos. Hat persze hogy tudja. Meg azt is, hogy azért jönnek oly ritkán haza: mindig “valami szép helyre" mennek. Most itt is szép a táj. Az erdőben felvonul az őszi színek minden pompája, a citromsárgától a sótetvorosig. Arany napsugár ömlik be az egy re ritkuló lombokon at, mind többet mutatva a nyugodt, tiszta-kek egból. “Ősszel, ha nyílnak az egek...” erről irta tálán a kolto. De szívesen menne o is ki néha, dehat nincs ra ideje, most is főzni kell, mire megjönnek. Be-benez az alvó kislányra. Csak nyitna ki a szemet! De nem — alszik édesen. Majd délután! Akkorra kialudja magat, és o is raer, eljátszhat vele. ft ff » A tűzhely forrosaga pirosra festi arcat, homlokán nagy izzadsagcsóppek ülnek. Ruhaja ujjaval törli le, miközben kiegyenesíti görnyedt hátát egy percre. Sietni kell. Mindent el akar rendezni, délután mar csak beszélgetnek. Csak az tudhatja, hogy mennyi a mondanivalója, aki egyedül el. Kell az embernek a társ, azért is, hogy elmondhasson mindent, aminek Örül, vagy ami hantja. Idegeneknek nem tárulkozhat ki, munkatárs, jóbarat nem lehet részese minden gondjanak. De nem is kell, hiszen neki gyereke van, vele mindent megbeszélhet. Jövője kezdi mar nyugtalanitani, par év múlva nyugdíjba megy, mi lesz vele egyedül? Közelebb szeretne költözni hozzájuk, no, nem egy lakasba, csak a varosba. Hogy sokszor lathassa okét, s a kisunokája is elmehessen hozza, amikor kedve tartja. Ez lenne az o nagy vagya, alma, terve. Eladja itt a hazat, es a varosban vesz lakast. Délután mindezt megbeszeli velük. A munkahelyen is vannak problémák, melyeket nem tud megoldani, nem tudja, mit tegyen. Majd Tamas útbaigazítja, hiszen jogasz, okos ember. Majd délután. Ebéd közben nem is lehet komoly dolgokról beszelni. Szamtalanszor fel kell az asztaltól kelni: Bea vizet kér. Jaj anyuci, adj egy szalvétát a nyakába, összekeni a ruháját; Beanakki kell menni, hagyd csak. drágám, úgyis olyan ritkán... Behordani az ételeket, leszedni az edenyt... rohangálás föl-aia. Közben csak egv-egy elkapkodott kérdés, gyors valasz es a szó ismét az ebedre terelődik. — De finom ez a csirke! Istenien főzöl anyuci! Tamas is bokol: — A mami meg azt is tudja, hogy en mit szeretek. Túrós retest is készített, milyen jo memóriája van! Sohasem állt ra a szaja az anyuci megszólításra. Mióta a kislány megvan, maminak hívja, mint az unokája. De a memóriája neki is jó: tudja, hogy régen voltak itthon. — Mami! Mami! — kiabál a csöppség, ahányszor csak a szavát meghallja, s ragyogó, fekete szemével nevet ra. Hat merhető az ó faradozasa ahhoz az oromhoz, amit ez a gyerek szerez? Soha! Kimondhatatlanul szereti okét... Ebéd után beviszi nekik a feketet — o nem ihat a szive miatt — es nagy on gyorsan mosogat, hogy minél hosszabb legy en a délután, amit együtt tölthet velük. Nagy on sok a mondanivalója... Vegre! Az utolso edeny is a helyen van, mehet be. Csak a kötényét veszi le, kezet mos. Kissé be is kölnizi a kezet, hogy ne legyen konyhaszagu. Mikor a szobába benyit, megdöbbenve latja, hogy öltöznek. Mar Össze is csomagoltak. Ügy áll ott, mint akit fejbevertek. Hat ti?... Mit akartok... hova készültök? — dadog- ta. — De anyuci, mennurk kell. — Ilyen hamar? Hiszen meg nem is beszélgettünk. Meg... meg nem is voltunk együtt. — Ugyan anyuci, hiszen egesz nap itt voltunk! — Ne menjetek meg! Estig ötször hazaérték, olyan korán van, és en... — Igen, hazaérnénk — vágott a szavaba nevetve Tamas —, ha mi egyenesen hazamennénk! Dehat meg akarjuk nézni az uj halászcsárdát, itt a madarasvölgyi elágazásnál. Most adtak at, azt mondjak, nagyon szép... Félóra kerülő csupán. Igazan megéri. Mar szólni sen» tud. A torkát szorítja a visszafolyton sirás, de tartja magát, ne lássák. Kifordul a konyhába, összecsomagolja nekik a maradék süteményt, húst. — Vigyétek ezt is. Jo lesz otthon. — A tompa, fojtott hangból kiárado fajdalmát senki sem veszi eszre. Mikor Beát csokra nyújtja neki az anyja, akkor jut eszebe, hogy meg csak az ólebe sem ültethette. Már viszi is Erika a kocsiba, onnan nevet ra vissza, integetve kiabal, ahogy a szülei biztatják. — Szia, mami! Szia, mami! Sokáig ült száraz szemmel a csöndes lakasban. Mereven, mozdulatlanul néz maga ele soka, nagyon soka, mig az arnyak föl nem kúsznak a sötét sarokból. Az első értelmes gondolata az, hogy estére dupla adag altatót kell majd bevennie... Czehmester Erzsébet FIAMHOZ ! Irta: SZARVAS PÁL Ülj kje fiam, mellem a szélire, Hallgasd meg ezt a par szavam. .1 nagy világon minden gyermeknek ügyetlen igaz baratja van. I'estverek, rokonok szamba sem jönnek Az apa is éppen csak kenyeret ad. De az egy barat igazabb mindennel Becsüld meg fiam az édesanyád ! üorgalo szavait ne vedd rossz névén Akkor se, ha tálán igaztalan. Jusson eszedbe, hogy édesanyádnak Mennyi temérdek banata van. Aggódó szívvel kiseri lepted S amig te alszol, o foltoz read. Minden bunodre talal feloldozást, Becsüld meg fiam az édesanyád ! Sz u le te séd to I nagy korú sagig Anyádnak mennyi bajt okozol? Ha ezeket könnyeden elfelejted, Nem csoda fiam, ha elkárhozol. ,4 leikével ápol, a verővel táplál, űrökké erteil gyötri magát. Dolgos köt kezét csókkal borítva, Becsüld meg fiam az édesanyád ! Jt I VVi,- ^ U.;ViA. .1 KI ,iAA SZIA MAMI! Thursday, June 5. 1975.-----AMERIKAI MAGYAR SZC __________________9
