Amerikai Magyar Szó, 1975. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1975-05-22 / 21. szám
6 Pápai utcák Nem a Bakony felöl, nem Veszprémből érkeztem évekkel ezelőtt először a varosba, hanem Győrből, I 1 - - . * I ' t . Pápán addig en meg nem jartam. Meleg augusztus volt, ebéd utáni mozdulatlan, csendes időben indult a busz, elringatott az ut, s megérkezve a főtérré, mintha almomból vagy eppen álomba ebredtem volna: egy nagyivu tér középén kéttornyú templom magasodott föl, a teret körben egyemeletes, öreg, szines hazak, palotácskák koszorúja szegélyezte, sugaras tér, szűk utcácskák torkollnak bele, boltíves, tornyos kapuszin vág sugarat e koszorúba; hol vagyok, egy kis olasz varoska főtérén? így éreztem — ilyen volt az első találkozásom Papaval —, pedig hat ez a ter, a ven házak nem idősebbek száz-százötven évnél. Barokk itt minden, a magyar kisváros jellegzetességet viseli magan, az ország legnagyobb terei köze tartozik, a sugarassaga — ahogy a műtörténészek mondjak: “szelmalom- kerék” formája — egyedülálló. Miért érezhettem mégis a megérkezéskor ezt az itáliai hangulatot? Tálán a tér (a Szabadság tér) színei, a kopott hazak sárgái, okkerjai, szépiái es ezek egybeolvadó mély tuzei miatt. A tér nyüzsgő — úgy mondják “élénk” — elete miatt. És az öregség — hamis káprazat ez csak — nyugodt harmóniájáért. " A középkori varosszerkezet megtartásával épült újjá a varos a XVIII. szazad közepén, a magyarországi barokk építészét fénykorában. Papa varos elsősorban nem egyedi szépségű épületeivel hat..., hanem a város művészi elrendezése, sajátos kialakítása miatt” — írja róla a műtörténész. Most ismét Pápán. Jarva a térré betorkolló utcákat, ez a patinásnál már tulzottabb kopottság, ez a vedlettség épp olyan, mint évekkel ezelőtt, a belváros hazai — kosarives kapuikkal, zart sarokerkélyeikkel, az ablakokat szegélyező gazdag füzéreikkel — bizony roskadoznak a korhadt, nehéz tetők alatt. Felpolcolt, megtámasztott házak. Kicsi, öreg emberek nehez, nagy süveggel. Papa gondja: az eloregedes, az epitkezes. A belváros elöregedett. Sok száz olyan lakas van, amely nem éri meg, hogy fenntartsák, de egyelőre nincs helyettük más... Most végre Pápa építkezhet. Van rá “keret.” Körülbelül ezer lakás készülhet, ebből ötszáz allami. Szinte történelmi fordulat a város életeben. A gond: mit, hova? A rekonstrukció, a mu- 1 emlékekkel zsúfolt belváros újjáépítése lenne a kézenfekvő. De akkor bontani kellene. A lakasepit- kezesekre szánt összegnek körülbelül a fele erre menne el. Úgy döntöttek a pápaiak, hogy előbb a lakótelepeket fejlesztik szűz területeken építkeznek és a következő ötéves tervben pedig az állami lakások egy részét — de meg ekkor sem mind — a belvárosba építik. Addig tatarozni kell. . . Évente 11 milliót költenek erre. A GRIFF Öt éve, amikor először jartam Papán, egy kis vendégfogadóban — “Béke” -, az öreg vendéglő hátsó traktusában szálltam meg. Ideiglenes megoldás — mondták —, mert,hogy a Griffbol irodák lettek. S olvastam akkor az újságban: “Mini-hotelt, művelődési hazat terveznek.” Meg mindig csak terv. Viszont az akkori vendég- fogadó is eltűnt. Le kellett bontani. Pápának most egyetlen szállodája sincs. Ne is beszéljünk komolyabb idegenforgalomról szálloda nélkül. Nyaranta, amikor hazajönnek az öregdiákok (a volt papai öregdiákok) — igy panaszolja Mátyus Ferenc, a népművelési felügyelő —, délelőtt 11.-kor a gyorssal megjönnek, s hatkor már mehetnek is vissza. Nincs hol lehajtani a fejüket. Pedig hát a főtéren ott áll az a hires Griff, amelynek tánctermében Kisfaludy Sándor jarta a táncot Szegedi Rozaval. De ez történelem. Hát ez a Griff most is ott all a főtérén, elóreugro kék (vagy zöld?, mert oly elfakult, korhadó) facsipkézett loggiájával és betört, poros ablaktáblaival. Zegzugos lépcsöjaratai szabók, fodrászok, kisipari szövetkezeteinek irodaiba vezetnek. — Nincs kulturháza, igazi színházterme sem a városnak. Színház csak nyáron működik a várkastély szabadtéri színpadán. A veszprémi, győri színház ekkor tud csak ide látogatni. Legalább havonta egy-két színházi előadás kellene. Pedig 1818-ban, a Griff nagytermében, itt adtak elő másodszor magyar nyelven a Hamletet. Az 17 00-as évek végén már színhaza volt Pápának. A jövő tervei közt az egyetlen biztos pont: művelődési házat, színháztermet kell építeni. PETŐFI U. 11. I j “A papai nagy kollégium mellett volt egy kicsiny ház, abban egy még kisebb fehér szoba. Ennek a haznak kis szobájába szokott összejönni ezelőtt sok-sok esztendővel három diák, kinek kicsi volt ez az egész világ. Az egyik Orlai Soma, a másik Petőfi Sándor, a harmadik én voltam...” Ezt Jókai irta. Befejezésül Rab Zsuzsa írásából idézünk: “ Tiszta szivemből kívánok megifjodást, felpezsdülő erőt, jókedvű jövendőt szülővárosomnak. Ha az anyagi eszközök itt-ott hiányoznák is, lakosaink lelkesedéséből, bőséges szellemi tartalékából - mint ezt annyi szép példa bizonyítja — megújíthatja Önmagát.” (kőbányai) Thursday, May. 22. 1975. ANYANYELVŰNK,Dr. Gulya János: Anyanyelv és demokrácia Az anyanyelv es a demokrácia ősidők óta elválaszthatatlanul összetartozó két fogalom. A nyelv ugyanis az ember legdemokratikusabb társadalmi alkotása. Közösség nélkül nincsen nyelv, s közös nyelv nélkül értelmes emberi közösség szintén lehetetlen. Egyáltalán nem meglepő tehat, hogy közösségről es nyelvről gondolkodva a nagy görög filozófusok egyik csoportja — naivul bar, de szeretetre- méltoan — azt vélte, hogy az emberi beszéd egykor az emberek közös megegyezese alapjan jött letre. Fogalmaink egyszerű, közérthető magyarázója, az értelmező szótár szerint a demokrácia “olyan politikai rendszer, államforma, melyben a hatalmat a nép gyakorolja. — Valamely társadalmi szervezetben olyan rendszer, mely minden tagjának egyenlő jogokat biztosit.” Az anyanyelv pedig “az a nyelv, amelyet az ember legjobban és legszívesebben beszél, s rendszerint az, amelyet gyermekkorában, főként anyjától tanult.” Talán mondani sem kellene: szocialista társadalomban e két fogalom és kapcsolata nem pusztán elvont nyelvtudományi tétel. Mégpedig azért nem, mert a politikai rendszerük az anyanyelv használatának a jogán kívül a közösség minden alkotó tagja számára a szólásnak a jogát is biztosítja. “FELFELE” ES “LEFELE” Elünk is a szólás jogával csakugyan, de nem mindig es nem is mindig úgy, ahogyan kellene. Hányszor, de hányszor lehet hallani, hogy valami miatt nem merünk anyanyelvűnkkel, az édesanyánktól, a gyermekkorunk közösségétől tanult nyelvvel élni. Helyette, bar magyarul szólnak a szavaink, valami egészen mást, azt lehetne mondani, hogy egy szinte mar idegen nyelvet használunk. Nem is egy, hanem két fajtája is van az ilyen nyelvhasználatnak. Az egyik az, amikor valaki “felfelé”, a másik pedig az, amikor valaki “lefelé” beszél. Akinek egy kis füle és figyelme van, mind a kettőre maga talal példát. Elég tehát, ha mi csak magát a jelenséget idézzük fel. Tanácskozásra,megbeszélésre,értekezletre készülődünk. Mig gyülekezünk, folyik a szó. Emberi nyelven. Az életről, a munkáról, a sportról vagy akar az időjárás izgalmas kérdéseiről. Közvetlenül, mint amikor két ember beszélget egymással. De megkezdődik a hivatalos rész! S maris vált a nyelvűnk. Ilyeneket mondunk: “hosszú távon felvetve a takarékosság kérdésének fontosságát.” Egyéb rosszaságát nem tekintve, ezt nevezem felfele való beszednek. Azt, amikor valaki a maga természetes beszéde helyett valami választékosnak, magasabb szintűnek képzelt, mesterkelt nyelvhasználatra törekszik. Nem azon a nyelven beszél, amelyikre édesanyja es iskolája, emberi közössége tanította. Ki sem merem mondani: fel a saját nyelvét, a számára életet adó anyanyelvet beszélni. Pedig akkor jár el beszédeben mindenki helyesen, ha mindig a maga világának a nyelvet beszéli. Akkor lesz beszede valóban választékos, müveit es emberi. (Folytatjuk)-óhaza—
