Amerikai Magyar Szó, 1975. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1975-05-22 / 21. szám
Thursday, May. 22. 1975. EGY PERC ÉJFÉL ELŐTT Saigonban égették es tépték az iratokat, eltüzelték a titkos vegyi anyagokat, menetkészenletbe helyezték a helikoptereket, csomagolták a valutákat és az ékszereket, elővették a kötélhagcsokat. Washingtonban még sürgetőbb volt a helyzet. A Fehér Ház, a State Department, a Pentagon: mindenütt kitört a “Torschlusspanik”, a kapuzárástól való felelem, hogy már kifogy az idő a hazugságokra. Itt nem bunkózták, rugdostak a gepekbe kapaszkodó kis barna emberek kezeit, hanem vadul versenyeztek egymással, ki juttat a sajtóba, a TV-be vadabb hazugságokat. Miután 150 ezer millió dollárt költöttek Indokína elpusztítására, 610.000 amerikai katonát vittek oda, most az elnök azzal fenyegette a kongresszust, ha nem szavaz meg 722 milliót (később azt mondta, 300 milliót, majd csak 80 milliót, a fenti összegnek 1/2000 részét), Délvietnám elveszti a háborút. (A “Vietcong” 5000 millió értékű felhasználatlan hadianyagot zsákmányolt.) Es megfenyegette a képviselőket, ők lesznek a felelősek a háboruvesztésért, ha ellenkeznek. Nem hazudott mindenki ennyire pesszimista módon. Thieu, Del-Vietnám elnöke — mig aranyrudait megpróbálta Svájcba csempészni, tiltakozott a kommunistákkal való tárgyalás ellen és megígérte, részben kiveri, részben megöli őket. Azután otthagyta pusztulásba vitt népét es a társdiktaturaba, Formozára menekült. Ky, a Hitler-rajongo volt al- elnök le akarta taszítani Thieut az elnökségből, hogy azutan néhány hét alatt kicsikaija a győzelmet Hanoitól es a VC-tól, ezután ó is otthagyta népét és amerikai hadihajóra repült. Alelnök kollegája, Rockefeller kevésbé bízott a jövőben, azzal fenyegetett, hogy a kommunisták egy millió embert meg fognak ölni (soha egy szava nem volt az ellen, hogy az amerikai tamadasnak Indokínában több millió áldozata volt). Schlesinger hadügyminiszter szerényebb volt, csak 700.000 kommunista-gyilkosságtól felt. Támogatta okét egy “titkos” kambodzsai “kommunista” rádió (valahol egy thailandi US katonai támaszponton), amely már tudta, hogy Pnom Penhben “tömeges kivégzések” voltak, holott akkor Kambodzsa légmentesen el volt zárva a külvilágtól. De az amerikai vezetők messze voltak a csatatértől, a helyszínen Martin, az USA saigoni követe dirigált, aki majdnem az utolsó óráig ellenállt a kiürítési követeléseknek és biztatta a kormányt, hogy Del-Vietnam hadserege győzni fog. Pedig bizalmatlanná tehette volna ot az USA hírszerzőinek tajekozatlansaga: a CIA nemregiben meg azt közölte, hogy 1975-ben nem lehet számítani nagyarányú eszakvietnámi es felszabaditö frontbeli offenzivára. Kissinger természetesen jobban tudta, hogy baj van es — mit tehetett mást — a kommunistákat vádolta mindenért. Hanoit es a VC-t, hogy megszegtek a párisi egyezményt, holott az amerikai sajtó is naponta jelentette 2 év óta, hogy Thieu minden pont teljesitését megtagadta, nem tartott a többi pártnak is lehetőséget nyújtó választásokat, nem vette be az ellenzéket és a “harmadik oldalt” a kormányba, nem engedte szabadon a politikai foglyokat es százezernyi kisebb-nagyobb támadást rendelt el, hogy ménnél több területet elszedjen ff ' t • i a PFL-tol. Es tamadta Kissinger Moszkvát es Pekinget,hogy óvéka legfőbb felelősség mindenért, mert fegyverrel segítették a kommunistákat (akikAMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 MILYEN NEMZET VAGYUNK I? Vajon hogyan reagálna a washingtoni kormány, ha egy a határainktól tízezer mérföldre lévő ország allig felfegyverzett, 1100 főnyi tengerész-gyalogsága az ej leple alatt, hadirepulókön a Dallas-repülö- térre, vagy az ország bármely más részen lévő repülőtérre leszabna, a két ország által kötött egyezmény megszegésével? Azt hiszem, hogy a 220 milliónyi amerikai lakosság minden felnőtt tagja egyhangúan úgy nyilatkozna, ha a kérdést feltennek hozzájuk, hogy az ország fegyveres erőit azonnal mozgósítani kell és vagy megadásra kenyszeriteni az idegenből, törvénytelenül ide betolakodott, az ország függetlenségét és területi épséget sértő katonaságot vagy SORTÜZZEL MEGSEMMISÍTENI A BETOLAKODÓKAT. KI HATALMAZTA FEL FORD ELNÖKÖT ARRA, HOGY THAI-FÖLD, FÜGGETLEN ÁLLAM TERÜLETÉRE SZÁLLÍTSON 1100 FELFEGYVERZETT TENGERÉSZ GYALOGOST AZ Éj LEPLE ALATT, A THAI KORMÁNY TUDTA ÉS BELEEGYEZÉSE NÉLKÜL? Azért tette vajon, mert az USA a farkas és Thaiföld a bárány? Vagy azért, mert úgy vélte, hogy a Thai-kormány keptelen ezt megakadályozni? Vagy azért, hogy megmutassa az USA erejet? Ford elnök e kardcsórtetö lépése nemcsak kambodzsaiak, de amerikai katonák eletet is kioltotta. A “befejezett” indo-kinai háború újabb áldozatokat követelt. A kambodzsaiak által elfogott “Ma- yagüez” hajót vissza lehetett volna szerezni diplomáciái tárgyalásokkal. Nem volt szükség a katonai beavatkozásra. Az elmúlt hónapokban Peru kormánya elfogott számos amerikai (USA) halászhajót, mert megsértet tek Peru felségvizeit. Washington egyetlen esetben sem mozgósította haderejét a perui kormány ellen. Mi az oka a kétféle magatartásnak? Ford elnök és tanácsadói semmit, de semmit nem tanultak az utolsó két évtizedben. Nem tanulták meg azt a legelemibb leckét, hogy fegyverrel nem lehet feltartóztatni a nép akaratát, egy rrep szabadságért folytatott küzdelmet. Ford elnök kardcsörtetése a “Mayagüez”-űggyel kapcsolatban még mélyebbre süllyesztette USA tekintélyét világszerte, de különösen a fejlődő országok lakosaival szemben. Ford elnök a fegyveres erők igénybevételével újabb bizonyítékot nyújtott az amerikaiak önkényes, eroszakos, az államok egyenjogúsági elmeletét megszegő magatartásáról. Ford elnök e lépésével még jobban elidegenitette nemcsak azon államok népeit, melyek már eddig is gyanús szemmel tekintettek az USA-ra, de azokat is, melyek “szövetségeseink” táborába tartoznak, mert ezek sem hajlandók egy felelőtlen vezetők által létrehozott válság részesei lenni. Ford elnök e lépese nem segíti elő a különböző társadalmi rendszereken alapuló országok közti békés egymás mellett élést. f MÁR PEDIG EZ AZ EGÉSZ EMBERISÉG LÉTÉRDEKE? Nem várhatjuk Ford elnöktől, a Ford-kormány- tol, hogy a detente szellemeben működjön — automatikusan. Nem várhatjuk a képviselőktől es a szenátoroktól, hogy a detente szellemeben cselekedjenek — au- matikusan. Csupán az amerikai nép, szervezetein keresztül, tud nyomást gyakorolni országunk elnökere, a törvényhozókra, hogy az amerikai nép es az egesz világ minden népének erdekeben,a detente szellemeben irányítsák az ország ügyeit. ,...g ,...e KAIRO, Anwar el-Sadat, Egyiptom elnöke tárgyalt Szíria, Jordan, Szaud Arábi, Irak kormányaival, valamint Yasir Arafat-tal, a Palesztinái Felszabadító Szervezet vezetőjével. E tárgyalások eredményéként Sadat lesz az arab országok szószólója azon az értekezleten, melyet Ford elnökkel folytat junius elsején Salzburgban. Az Összejövetelen Sadat előterjeszti az arab államok követelését: 1.) Izrael vonuljon vissza az 1967-es háborút megelőző területre es az USA tegye e követelést magáévá. 2. ) Ismerjek el a Palesztinái Felszabadító Szervezet képviselőjét a genfi konferencián. 3. ) Julius hónapban tartsák meg a genfi konferenciát. nek alig volt légi és tengeri erejük), holott maga Schlesinger is elismerte, hogy ok 7-szer annyi értékű fegyvert adtak a maguk szövetségeseinek, mint a kommunista hatalmak az övéiknek. Ezt is tudta Kissinger, de azért nem bízott Saigon korai győzelmében, azt jósolta, a háború még 3 évig fog tartani. Addig is évi 900 millió dollar segítséget követelt Saigon részére. A To.sc a operában éneklik, amikor megölik a szadista rendőrfőnököt, Scarpiát, “és ettől reszketett Roma!” Ma mondhatjuk: “és ezektől reszketett a világ!” És reszket ma is, mert nem tudjuk, mire kepesek meg bosszúból és ketsegbe- esésból. Peregrinus
