Amerikai Magyar Szó, 1974. július-december (28. évfolyam, 27-50. szám)

1974-08-29 / 33. szám

Thursday, Aug, 29. 1974. Amint mondják, az öregeket elnyomjak a csa­ládban. Nos, ha ez igy is van, B.-ékre nem vonatko­zik. Náluk a nagymama igen nagy kegyben all. Nem múlik el névnap, születésnap felköszöntetlenűl, karácsonykor, husvétkor, nemzetközi nőnapon nagy- anyo éppúgy megkapja a maga ajándékait, mint bármely más tagja a családnak, azaz, hogy ugy- abbül, mert neki különös gonddal válogatják ki a kedvere valót. Ez meg azért van, mert bár a nagymama közele­dik a kilencvenhez, de az igényéi nem csökkennek az idő múlásával. Ahogy ö mondja, nem muszáj neki mindig kapni valamit, de ha már kap, akkor ne szúrjak ki a szemét filléres bóvlival. Az édességet példának okáért nem kedveli, cukorkának, csokolá­dénak nem örül, nyalánksággal nem lehet örömet szerezni neki. Sokat ad viszont a külsejére. Fiától születésnap­jára egy kalapot kapott; órákig próbálta a tükör előtt: vajon felveheti-e színházba, moziba, vagy csak afféle szaladgálös kalap ez, hentesnél, közértben megjárja, de jobb helyen nem illik mutatkozni ben­ne... Mivel a kalap megfelelt, névnapjára a menye hozzáillő táskával lepte meg. Nagyanyó gonddal mustrálta az ajándékot. Nem szeretne — mondta — olyan táskát, amiből tül sok van, ami szembeköszön neki az utcán. Az unokák mar nem is tudom milyen alkalommal sállal kedveskedtek neki. Ennek nagyon örült a nagyanyó: a kalapnak, kesztyűnek, sálnak és a táskának össze kell stimmelnie, meg a magam­fajta öregasszonynál is — magyarázta a gyerekek­nek —, sőt nálam még inkább, az én koromban irgalmatlanul megszólják az embert, ha elhanyagol­tan jár. De talán mindennel többet ad a cipőre. Ha láb­belit vesznek neki, ügyelni kell, ne legyen tül ki­csi, túl nagy, tül feltűnő, túl egyhangú, ahogy o mondja, szolidan kövesse a divatot, de azért kényel­mes legyen, mert bizony gyermekeim, a macska­köves úttesten sajog mar az én öreg labam. Amikor megkérdezték, mit kívánna karácsonyra, csizmát kért, nem mert ez a divat, de ha a piacon sorba kell állni a kofánál, megfázik az ember lába. Nagymama már évek óta ruhaneműt, sót utcára való ruhaneműt, felsőruhát, kabátot, sálat, kesztyűt, cipőt kap ajándékba. Es a kabátok, cipók, kesztyűk, sálak, kalapok évek óta érintetlenül sorakoznak a szekrényben, szépen becsomagolva, azonmód, ahogy kapta. — Mondjatok csak — kérdem B.-éket —, miért csináljátok ezt? Tulajdonkeppen miért vesztek neki csupa hasznavehetetlen holmit, utcara való kijáro- sat? Hiszen szegény nagymama, ti tudjátok leg­jobban, hosszú évek óta nem hagyhatja el a lakást, nem megy az utcára, se a piacra, se a közértbe, se szinhazba, se moziba, mert mar nem tud járni. Évek óta nem volt rajta nagykabat, kalap, kesztyű, taska. Nincs hova felvennie. Vennétek neki inkább hazipapucsot, halóinget meleget, zsebkendőt, törül­közőt egyebet, amiben helyhez kötöttségében is kedvet lelheti. — Megtehetnenk, igaz — mondjak B.-ek —, de nézd csak, a cipőnek, csizmának, utcai kabátnak, kesztyűnek jobban örül. Amig ilyeneket kap, addig — kijárhatna a piacra, a henteshez, elmehetne a ba­rátnőihez, ha „eppen úgy adódna” es bizonyara azt gondolja, mi, akik ezeket a holmikat hozzuk, mi is tudjuk, hogy o tulajdonképpen éppúgy kisé­tálhatna a kapun, mint bárki más, csak éppen vala­milyen ostoba ok miatt a kijárás átmenetileg szüne­tel. Legközelebb egy összecsukható ernyőt veszünk neki. Hatha elered az eső. Novobáczky Sándor Pilinszky János: Depresszió Anyám fényképét nézem a falon, s még az o egykor szeretett pillantása is oly merev most. merevebb egy kavicsnál. S ami rosszabb épp oly közönyös, mint en tekintetem, mely szembenéz vele. Gizgaz Fu van. Nappal meg éjszaka. Tegnap valaki azt mondta: “gyere gyere ide”, s en odamentem, haladva a gizgazos talajon. * Éjszaka felek. De a reggel még akkor is melenget és lebegtet, ha szótlanul és mozdulatlan fekszem. Ruhám puha es ismerős. De ruha nélkül fazom és parányi vagyok. Ha vezetnek, biztosan járok. Egyedül bizonytalanul. Mégis ilyenkor szinte röpülök, ha felek is, hogy elveszek a fűben. VÁMMENTES IKKA-CSOMAGOK FŐÜGYNÖKSÉGE KÜLÖNBÖZŐ CIKKEK VAGY IKKA UTALVÁNYOK SZABAD VÁLASZTÁSRA MAGYARORSZÁGI CÍMZETTEKNEK Csehszlovákiában lakók részére is 'felveszünk TÜZEX csomagokra MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK U.S.RELIEF PARCEL SERVICE Phone: LE 5 3535 245 EAST 80th STREET - NEW YORK, N.Y. 10021 Igazgató: M. BRACK REICH Bejárat 1545 Second Avenue s BÖLCSEK MOSOLYA RÉVÉSZ TIBOR ROVATA Ady Endre Kaposvárott járt felolvasó körúton. Az előadó teremben a barna Ady és az ezüstösődo Rippl-Ronai összeölelkeztek: — Hat te vagy az? — mondta Rippl-Ronai. — Hat te vagy az? — mondta Ady. így kezdődött a barátságuk. Felolvasás után ko­csin mentek ki a hires Roma-villába. Vacsora után Rippl-Ronai intett szemével Lázárinnak, inasának. Zöld üveg került az asztalra. Ady tölt a kis poharak­ba. Méregzöld szinben csillogó pálinka: Verlaine „zöld múzsája”, abszint. Ady csodálkozva nézett Rippl-Ronaira: — Te ilyet iszol? Most a nagy festő csodálkozott: — Én nem. De te. Ady felnevetett. Egy pillanat alatt megértette a kedves, naiv gyermeket, Rippl-Ronait, aki Adyt csak abszint mellett tudta elképzelni. És anélkül, hogy megizlelte volna, Ady felretolta a zöld italt és savanyu romahegyi vinko mellett telt el az éjszaka... e Brody Sándor ellen egy hires publicista támadó cikket irt. Az iro ezen rettenetesen feldühödött és azon melegeben megirt egy kitűnő, de olyan kegyet­lenül goromba levél-valaszt, hogy legedzettebb ba­rátai is sápadtan hallgattak. — Sándor, csak nem küldőd el ezt a levelet? — Hogy nem küldöm el? Ezzel Sándor ba’ borítékba is tette. Hivta a liftes- fiút, aki a társaság szeme láttára dobta be az Írást a levélszekrénybe. Napokon keresztül izgatottan vár­ták Bródy Sándor barátai a nagy publicista lapjá­ban a választ. Csodálatosképpen egy szót sem talál­tak. Végül a liftesfiu egy kis borravalóért bevallotta, hogy a feladott levél — Bródy Sándor irö urnák volt cimezve... • Jókai Mór erdélyi útja alkalmával ki nem kerül­hette a tordaiak lakomáját. Megvendégeltek a nagy irót hatalmas dáridóval. Jókai egyszerűen szólt a szivekhez, mialatt dús, gesztenyeszinű fürtjeit meg-megsimogatta. Beszéde mélyen meghatotta az egesz ünneplő sokaságot. Könnyektől csillogó szemekkel figyeltek a követke- zendökre az emberek és Jókai ezzel fejezte be pohár- köszontojét: — Éltetem szivemből Torda városának szives ven­déglátó hölgyeit. Éljenek addig, amig en megszür- kulők... Ez a jókívánság nem tette meg a hatast, sőt az eddigit is alaposan lerontotta. — Ej — gondoltak a tordai asszonyok —, milyen önző és milyen udvariatlan ez a Jókai! De azért csak megéljeneztek. Az „éljen” szóra a nagy iro felállott. Köszönés­képpen levette fejéről és meglóbálta a levegőben parókáját, mondván: — Az en hajam nem szürkül meg soha... A poharkőszöntőnek igy azután frenetikus hatása volt. A hölgyek azonban mind elszomorodtak és halkan felsóhajtottak: — Szegény Jókai.... m 1 m » 1 m ' -=*tf==*r~~ TERJESSZE LAPUNKAT r- AMERIKAI MAGYAR SZÓ-----

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents