Amerikai Magyar Szó, 1974. július-december (28. évfolyam, 27-50. szám)

1974-12-26 / 50. szám

Thursday, Dec. 26. 1974.

9

GERŐ JÁNOS:

ASSZONYNÉZŐ

Nagy szó az kimondhatatlanul,hogy Egcto József fel akarja áldozni szabadsagai. Negyven évig kibírta magányosan,de most valamiképpen rájött a nosülesi laz. Itt, a szomszéd telepen ajánlottak neki egy joravalo özvegyasszonyt, akivel egy Ízben mar találkozott is — amikor a Faluszinház náluk járt —, azt megy most megkérni. Jobban mondva csak alaposabban körülnéz, s ha mindent rendben talal, meglehet, hogy szót értenek.

Öreg kerékpárján hajt, kicsit oldalra dűl, amikor tapossa a pedált, mivel laba egy cseppett kurtábbra sikerült az átlagosnál. Fejet meg nyaka köze huzza, mert a szel, ha makrancos is, a2ert megleli az utat a ruha nyilasai között, megcsiklandozza a bóret. Jöhetett volna autóbusszal, onnan indul a banya elöl. Mégis inkább a kerekpárt választotta, így nincs időhöz kötve, akkor indul vissza, amikor jónak latja.

Öt kilométeres az ut mindössze, hamar odaér...

A telep szélénél lassít, mintha mar innen kezdene 5 vizsgálódást. FSuig tüuja, nogy a vendéglő után kell majd jobbra letérni, ott talalja a Kígyó utcát s abban a 12. szám alatt Miskolczi Annát, özvegy Strausz Palnet.

Ahogy halad a vendéglő fele, hirtelen hatalmaba keríti valami csúnya szorongás.

Most meg nem késő, visszafordulhatok — gondolja, de aztan letorkolja sajat magat: — Csitt, egy szót se. Ez volt a baj eddig is, hogy túlságosán sokat teketóriáztam, azért maradtam ven számár, agglegényDe nagy eltökéltségé mégis megcsappant valamelyest, s mire a vendéglőhöz ért, úgy érzi, be kell térni egy kis sziverositore. Odatámasztja az öreg kereket az ajtóhoz közel, a többi melle, majd megigazítja felcsúszott nadragszarat, s benyit határozottan.

Bányászokkal van tele a terem, egyik-másik vájárt ismeri, nem akarja, hogy faggassák, letelepszik egy külön asztalhoz.

— Két decit tisztán! — mondja a pincérnek.

S hogy milyen hamar megkerült a bor, maga is csodálkozott. Felhajtotta azon hirtelenjeben,s mindjárt rendelt meg egy pohárral.

Negyedóra múlva tapasztalta, okosan tette, hogy betért. Bátorsága nem csupán visszatért, de úgy erezte, akármilyen kicsi termete van, szembe tud szállni most a mesebeli sárkánnyal is. Asszony- nezo kedve különösen megn’óvekedett. Kicsit ille- gette magat a székén, mintha mar szemközt ülne a fekete hajú özveggyel, Miskolczi Annával.

Következő pohárral csupán csak azért ivott, hogy el ne párologjon, hamarjában ez a fene nagy bátorság. Mert ha már igy raszanta magat, nem megy haza dolgavegezetlen. Oho, mindjárt megnézi ő közelebbről azt az eladó özvegyet! Meg tálán... szóval körül szemleli alaposan, mielőtt kimondana azt a nagy szót...

Jo háromnegyed óra múlva, amikor felállt a székről, egy cseppet megszédült. Odaintette a pincért, fizetett. Az aprót nem kérte vissza. Legyen ünnepe a fournak is.

A vendéglő előtt kihúzta magat, egyenes tartassál indult a bicikliért, hanem a sok kerek úgy összegabalyodott, mintha ezer lenne egy csomóban. Kimeresztette a szemet, majd behunyta es elszántan kirancigalta a kerekpart. De nem volt kedve felülni, tolta maga mellett.

Mintha mindig erre járt volna, egyből meglelte a zöldre mázolt kerti kiskaput.

— Jo napot, József! — mondta kedvesen az asszony, amint kilépett elibe a tornácra.

Mint regi ismerősök egymásra mosolyogtak, kezet szorítottak.

— Hat csakugyan idctalalt ez a szép bicikli, nem hittem volna?

Égető kicsit bután bámult az özvegyre. Aztan ahogyan a ház végéhez támasztott kerékpárrá visz- szapillantott, mindjárt kiszállt a fejéből a gőz. Vadonatúj gép volt, még csak nem is hasonlított az overe.

Legszívesebben szaladt volna vele vissza, de az asszony invitálta befelé:

— Kerüljön beljebb,József! Ne vigye el az álmom.

A szobában telepedtek le,az özvegy likőrt szedett

elö a szekrényből: kinalta a vendéget:

— Tudom, nem férf'Jlsk Való ital, de nálam nincs, «Kinek erősebbet tartsak.

— Köszönöm szépén, csak egv poharkaval — mondta Égető, s azzal lehajtotta az edest.

Ettől kicsit megnyugodott. Most mar nem erezte magat bűnösnek. Hiszen vissza is viszi a gépét, csak szétnéz előbb.

— Tetszik tudni — kezdte a beszedet —, jöttem volna cn hamarabb, de mindig kózbeakadt valami.

— Értem én — felelte Anna — az időt el kell tölteni valahol. En is egesz heten varrók, szombaton jegyet váltok a moziba, ennyi az en összes szórakozásom.

Kicsit megszusszantak a beszédben.

Égető belcszimatolt a levegőbe, erezte az asszonyillatot, szemével ölelgette a takaros menyecskét. Nagyon szives hozzá, biztosan nem szabódna, ha kimondana a döntő szót. Csak az a nyomorult kerékpár ne lenne itt. Mert azonnal mehetnekje tamad, amint az eszebejut.

— Megbocsásson egy percre — szólt az asszony hirtelen és felállt —, szólok a bátyámnak, áthivom, ismerjek meg egymást.

Égető a ringó asszonyi testet nézte, amint távolodott az üvegajtón túl. Kár, hogy elment, keveset meg maradhatott volna... Csupán, hogy végképp tisztába jöjjenek egymással.

Az özvegy bátyja nem volt otthon. Helyette a felesege tipegett at. Olyan megejtően mosolygott, mintha legalább is őmiatta kerékpározott volna idáig Égető.

— Fogyassza, kostolja! — kinalta Annus asszony az asztalra tett tésztából Égetőt, s maga is csippentett belőle.

Alig telt el tiz perc, kissé imbolyogva megjelent a jövendőbeli sógor. Vallas, csupaizom ember volt, olyan sörény tornyosult a fejen, mint valami him- oroszlannak.

— Jo Szerencset! — mondta a csepp embernek. Igyekezett szives lenni, de látszott, valami gond nyomja belülről.

Miskolczine az urahoz húzódott, suttogva kérdezte:

— Mi baj van, miért dulsz-fulsz?

Az ember legyintett:

— Hagyd el... A kerékpárom nem lelem...

— Égető József, akiről mar beszeltem — mutatott Annus a vendegre.

Ekkor kissé megenyhült Miskolczi, elmosolyodott:

— Örülök, hogy összekerültünk. Mar többször hallottam magáról.

De Égető csak kényszeredetten mosolygott visz- sza, mert az imént kapott megjegyzés belcnyilalt. Mégis megemelte a liköros poharat, koccintásra nyújtotta.

— Hat akkor, egészségünkre!

Hanem Miskolczi nem nyúlt a pohárért.

— Nem úgy van az, József! Ezzel a limonádéval nem lehet koccintani. Mindjárt hozok en a vendéglőből egy kis valódi bort. Csopakit.

— Biciklivel menjél, hamarabb megjárod! — tanácsolta az özvegy —, ott a József gepe a ház végibe, mehetsz azzal is.

Égetőbe belehasitott az ijedség. Mi lesz most? Hogy vagja ki magat? Idegesen cserélgette lábát az aszta! alatt, sehogyse lelte a helyet.

— Ne menjen sehova, nem érek én ra! — mondta erőtlenül.

— Hogyan? - nézett Miskolczi meglepődve -, mar menni akar?

— Nem vegleg, csak... hogy is mondjam, sürgősen cl kell szaladnom valahová.

Miskalczi Összehúzta a szemöldökét.

— Nem tart az semeddig sem kerékpárral, megjárom öt perc alatt — próbálta jobb belátásra bírni Égetőt.

— Nem, most nem maradhatok, de később visz- szajövök — jelentette ki izgatottan a vendég, s mar fel is állt a fotelból.

Az özvegy sem tudta, mire vélni a sürgős menőket. Kissé megsértődve szolalt meg:

— Hagyjad, Jenő! Ha sürgős dolga van, nem tartoztatjuk.

— Hat jo — adta meg magat Miskolczi, de valahogy nem tetszett neki az egesz dolog, kiment az emberrel a konyhába.

— Hátha csak kurkászni akart a húgom korul, , kar volt idetolni a képet — sziszegte dühösen.

— En? Hogy gondol'ilvet? - hápogott a vendeg — tisztességes szándékom van nekem, higyje el, mindjárt visszajövök.

Miskolczi úgy latta, nem hazudik. Lecsendesitette a hangját. Ravaszkásan hunyorított:

— Valami családi ügy?

— Nem eppen, de sürgős.

— Na, nekem megmondhatod! Szakítani kell előbb valami menyecskevei?... Mi?... Nincs abban semmi, férfiak vagyunk.

Égetővel forogni kezdett a konyha, makogott:

— En tisztesseges vagyok! Feleségül akarom a hugat... csak elemeltem egy biciklit... De tiszta véletlenből...

— Mikor?

— Nemregen a vendéglőnél. Azt kell visszavinni.

— Az any ad! — ordított Miskolczi és Ölbe kapta a másikát.

Az asszonyok ijedten to'dultak ki, azt hittek már ölik egymást, Miskolczi meg kiabált torka szakadtából:

— Hej, a Máriáját! A sogor nemcsak asszony- nézobe jött, de visszahozta a biciklimet is!

Mig az asszonyok álmélkodtak, ók kimentek az udvarra, nevettek, aztán elindultak ölelkezve

a vendéglő fele.

—AMERIKAI MAGYAR SZÓ_____