Amerikai Magyar Szó, 1974. július-december (28. évfolyam, 27-50. szám)
1974-12-05 / 47. szám
Thursday, Dec. 5. 1974. AMERIKAI MAGYAR SZO Nők világkongresszusa Berlinben Nemzetközi előkészítő és végrehajtó bizottság, alakult Tihanyban A Magyar Nők Országos Tanacsanak székhazában Freda Brown, a Nemzetközi Demokratikus Nő- szövetseg alelnoke, a világkongresszust előkészítő végrehajtó bizottság most megválasztott elnöke sajtóértekezleten számolt be a novemberben Tihanyban tartott tanácskozásáról, amelyen a nők világ- kongresszusát készítették elő. A tihanyi tanácskozáson 34 nemzetközi és 13 regionális szervezet, 34 nemzeti nőbizottság és 23 nemzeti előkészítő bizottság delegációja vett részt. Az ENSZ-közgy’úlesnek 27. ülésszaka egyébkent a nők nemzetközi évének nyilvánította az 1975-ös esztendőt. A cél, hogy bátorítsak a nőket életkörülményeik javítására, jogaik kivivására. Az Egyesült Nemzetek Szervezete egyúttal jelentős hozzájárulásként ismeri el a nők tevékenységét országaik társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életenek fejlődéséhez. A nők nemzetközi évének meghirdetését megelégedéssel fogadták a kormányok, a különféle nem kormányzati szervek, mozgalmak es csoportok, s Örvendetes tényként nyugtázta a világ haladó közvéleménye. Az ENSZ gazdasági es szociális tanácsa programot dolgozott ki a nők esztendejére: elő kell segíteni a férfiak es a nők egyenlőségének érvényesülését, biztosítani kell a nŐk teljes mértékű részvételét országuk építésében, közéletben, s el kell ismerni a nők értékes szerepét a nemzetek jószomszédi kapcsolatainak, együttműködésének fejlesztésében, a világbéke erősítésében. Az ENSZ határozatot követően rendre megalakultak a nemzeti előkészítő bizottságok, amelyeknek többségé kormánya támogatását is elvézi. E munkacsoportok most dolgoznak a nők esztendejére szoló akcióprogramjuk kialakításán, formáljak javaslataikat, indítványaikat. Kezdeményezéseik soraba tartozik a nők világkongresszusának összehívása. A nemzetközi regionális és a nemzeti szervezetekből, mozgalmakból nemzetközi előkészítő bizottság alakult Tihanyban, s életre hívták a 15 nemzetközi szervezetet képviselő végrehajtó bizottságot. A nők világkongresszusát 1975. október 20.-ra hívjak össze a Nemet Demokratikus Köztársaság fővárosába, Berlinbe. A kétnapos előkészítő értekezleten felszólalt Fanny Edelmann, a Nemzetközi Demokratikus Nö- szovetség főtitkára es Helvi Sipila, az ENSZ szociális, fejlesztésügyi és humanitárius ügyekkel megbízott főtitkárhelyettese is. A tihanyi tanácskozáson a világ valamennyi nőjéhez címzett felhivást fogadták el. NŐK MINT ORVOSOK kék száma is emelkedik, de nem olyan arányban. Nagy lépés ez attól az időtől, amikor Elizabeth Blackwell, letörve a férfiak által ezen a téren fel állított gátat, 1849-ben letette a szükséges vizsgát a Geneva Orvosi Egyetemen Syracuse-ban. Emlékére nemrégen bélyeget adott ki a US posta. Ma már nemigen hangoztatjuk, hogy valamilyen munka férfi, vagy női munka, de mégis ez esetben el kell fogadnunk azt a megallapitast, hogy a nők igenis a legtöbb esetben jobban rátermettek az orvosi hivatásra, mint a férfiak. Mig a Szovjetunióban az orvosnók száma régóta meghaladta a férfiak számát, az USA-ban csak nehány év óta kezd fellendülni a nőknek a gyógyítás térén való terfoglalasa. Romlott ételt árulnak A new yorki Városhaza egyik termeben egy hosszú asztalra volt kiteve egy részé azoknak a romlott élelmiszereknek, melyeket a varosban 96 szupermarketban es mas élelmiszer boltban vásárolták. Az ellenőrök a legnagyobb 21 szupermarketből is hoztak mintákat, a rendes, polcon levő es nem a leszállított áron arusitottakbol. Olyan bűz árasztotta el a termet, hogy Beame polgármester és Elinor C. Guggenheimer, a Vásárlók Ügyeinek tanácsosa fintorítottak az orrukat. Egy kétfontos tartályban például olyan romlott krumplisaláta volt, amelynek tetejét zöld penész nőtte be. A vásárolt eteleket nem vizsgálták meg, hogy tartalmaznak-e betegséget okozó, vagy halálos organizmusokat és a kérdésre, hogy miért nem folytat a varos eljárást az eladok ellen, Mrs. Guggenheimer azt válaszolta, hogy erre uj törvény szükséges. A jelenlegi törvény nem elég erős ahhoz, hogy megtiltsa a romlott ételek áruba bocsátását és még a jelenlegi törvény végrehajtásához sincs elég ellenőr. Mrs. Guggenheimer bejelentette, hogy olyan új törvényt ajánl, amely megtiltja, hogy a kereskedők lyukas, rozsdás vagy felduzzadt bádogdobozokban élelmet a polcra kitegyenek. A polgármester azt is ajánlotta, hogy az ételek dátuma feltüntetéséről szóló törvényt minden élelmiszerre kiterjesszék. A nagykereskedők kijarói rendszerint megakadályozzák a hatásos élelmiszer-ellenőrzési törvények megszavazását. Az 1972-es statisztika szerint csupán 8.7% volt az orvosi pályán működő nők száma és a megvizsgált 38 ország közül csak Spanyolország, Dél-Vietnam és Madagaszkár maradt el az Egyesült Államok mögött ezen a térén. Három ev alatt az ország orvosi egyetemein megkétszereződött a női beiratkozottak száma és ez e- melkedoben van. Az első évi orvosi egyetemen az elmúlt ősszel az összes tanulók 19.7 %-a volt nö az előző évi 11.1%-kal és a három év előtti 7.8%-kal szemben. Mi sem lehetne természetesebb, minthogy a férfiak egy része nem nézi jo szemmel ezt a haladást féltve fensöséges pozícióját. A férfi orvosnövendéVÁMMENTES IKKA-CSOM AGOK FŐÜGYNÖKSÉGE 8 _ "■*1975. OKTÓBER 20: KÜLÖNBÖZŐ CIKKEK VAGY 1KKA UTALVÁNYOK SZABAD VÁLASZTÁSRA MAGYARORSZÁGI CÍMZETTEKNEK . I ‘ I Csehszlovákiában lakók részére is felveszünk TÜZEX csomagokra rendeléseket MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK I I IÍ.S. RELIEF PARCEL SERVICEI Phon«: LE 5-3535 — 245 EAST 80th STREET—NEW YORK, N.Y. 10021 P | 1 ^ Igazgató: M. BRACK REICH Bejárat 1545^econd^venue_^J