Amerikai Magyar Szó, 1974. július-december (28. évfolyam, 27-50. szám)

1974-12-05 / 47. szám

2 Thursday, Dec. 5. 1974. KÉZ KEZET MOS D (i A Washingtonban raukódo, u.n. független nagy­ipari ellenőrző bizottságok távolról sem olyan füg­getlenek,mint ahogy feltüntetik magukat. Legtöbb­jük szoros kapcsolatban van azzal az iparral, amely­nek ellenőrzésével van megbizva. Ebből kifolyólag a bizottságok többnyire helybenhagynak, sőt maguk indítványoznak monopolisztikus eljárásokat es re- pülojegyáraktól kezdve gaz, villany, vagy telefon­számlákig helybenhagynak ráta-emeléseket. Legrosszabb hírneve a Gvil Aeronautics Board - nak,az Interstate Commerce Commission-nak van. Mint az utóbbinak egyik volt elnöke, Secor D. Browne mondotta: “Ha nem lenne a CAB, a repülő társaságok maguk létesítenének ilyet.” A képviselőház kereskedelmi bizottsága nemré­gen azt a vádat emelte, hogy a CAB elnökének, Robert D. Timm-nek olyan szoros személyi kapcso­lata van a repülovállalatokkal, hogy az megsérti az összeferhetetlensegi szabályokat. Mr. Timm ugyanis golfozni ment Bermudába a United Air­craft Corp. költségen. Négy más repülőtársaság ve­zetői is vele golfoztak, ugyanakkor, amikor a CAB, a repülő ipar pénzügyi átvizsgálása közben, a United Aircraft vallalat ügyeibe is betekintett. A kritika elhangzása után Mr. Timm kizárta magát a cég ügyének további vizsgalatéból és a bermudai utazá­si és hotelköltsegeket is visszafizette. Nem titok az sem, milyen jo barátságban van­nak a vasúti es teherautó szállító vállalatok vezetői az Interstate Commerce Commission-nal. Amikor ez a jo viszony kezdett mar kellemetlenül nyilván­való lenni, az ICC kénytelen volt elbocsátani egyik felülvizsgálóját, mert kiderült, hogy az illetőt etette, itatta es szórakoztatta az a teherautóvállalati elnök, aki ellen az ICC éppen eljárást folytatott. Néhány evvel ezelőtt pedig megdorgálták az ICC három tisztviselőjét, amiért ingyen utazást fogadtak el a Southern Pacific Co. luxus különkocsijában, ami­kor ugyanezen vállalat ellen két ügyben folytattak vizsgalatot. A nagyipar befolyása mindenütt jelen van, ahol az ipari engedélyeket kiadják és az árakat, fogyasz­tási dijakat ellenőrzik. 1973-ban a szenátus azzal utasította el valakinek a Federal Power Commission- ba való kinevezését, hogy egyetlen megbízottja sincs, aki a fogyasztókat képviselne. Csak néhány hónappal ezelőtt engedélyezett feltűnő gyorsaság­gal a FPC gazdijemelést anélkül, hogy ezzel kapcso­latban szabályszerű kihallgatást folytatott volna. A fogyasztok csoportjai tiltakoznak, hogy a FPC minden alkalommal helybenhagyja a gázdijemele- seket, amikor azokat a termelők kérik. Egyik legfőbb oka a barátságnak az, hogy az ellenőrző bizottságok tagjai pontosan azokból az iparokból kerülnek ki, amelyeket ellenőriznek. Ezt azzal indokoljak, hogy erteni kell a szakmahoz, hogy Ítélkezni tudjanak az ügyekben. De ezzel ér­dekeltségi kapcsolatok fejlődnek ki es homlokegye­nest ellentétbe kerülnek a fogyasztó közönség ér­dekeivel. Az ellenőrzők es ellenőrzöttek közti kapcsolat­nak egy másik példája, hogy a Federal Power Commission több vezetőségi tagjanak részvényéi I vannak általuk ellenőrzött vállalatokban. A jelentes nyomán 19 vállalati vezetőt utasítottak, hogy adja [ el az említett részvényeket. Legtöbb esetben a nagyvállalatok támogatása kell ahhoz, hogy valakit az ellenőrző bizottságba kinevezzenek. Az ellenőrzendő iparok beleegyezése j és kongresszusi támogatóik helybenhagyása szüksé­ges, hogy a Feher Ház valakit ilyen bizottságba kinevezzen. A mar hivatalban levő ellenőrnek to­vábbra is az ellenőrzött ipar kedvében kell járnia, hogy ujrakinevezése is biztosítva legyen. * A bizottsági tanácsosok es mas hivatalnokok sok esetben csak kiinduló pontnak tekintik állásu­kat, ahonnan később az áltáluk ellenőrzött iparok­ban, jo fizetésű állásokban elhelyezkedhetnek. Ki­rívó példa erre James Needham, aki a Securities and Exchange Commission elnöksége után a New York Stock Exchange elnöke lett. Feltételezhető, hogy előbbi hivatalában is a tözsdések érdekeit kép­viselte. A fogyasztóközönség érdekeinek szószólója, Ralph Nader igy jellemezte az ellenőrző bizottságo­kat: “A nagyvállalatoknak a nagy kormany-kapcso- latokra rendkívül nagy szükségük van, a közönség mindenütt kimarad a számításból.” Nader egyik segedje, Reuben Robertson megjegyezte: “A mi fogyasztói csoportunknak nincs módjában, hogy Timmeknek bermudai weekendeket fizessen.” A harc egyenlőtlen. A pénz;a hatalom a nagyipar kezeben van. A másfele, énnél nagyobb hatalom­nak, a nép akaratanak az amerikai közönség még nincs tudatában. Vágó Klara Bíró .József befejezte látogatását az Egyesült Államokba» A First National City Bank New York-i székhazá­ban Edward Palmer a bankház elnöke ebédet adott Dr. Biró József magyar külkereskedelmi miniszter tiszteletere. Az ebeden,amelyen jelen voltak a bank vezető munkatársai, Dr.Biró kíséretében részt vett Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes es Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank elnökhe­lyettese. Jelen volt Dr. Szabó Károly washingtoni magyar nagykövet es Fíilöp Peter newyorki főkon­zul is. A megbeszeles értelmében a bank a jövőben nö­vekvő szerepet fog betölteni a magyar és amerikai cégek közötti üzletek, elsősorban a Magyarország­ra irányuló amerikai export finanszírozásában. Dr. Biró József látogatást tett az Atlanta Corpo- ration-nál, ahol a vállalat vezetői fogadták. Ez a válla­lat úttörő szerepet játszik a magyar-amerikai állat­egészségügyi egyezmény létrehozásában, -és a ma­gyar húsipari termékek legnagyobb vásárlója a U.S- ban. A cég vezetői lehetőséget látnak az USA-ba irá­nyuló magyar élelmiszertermekek exportjának to­vábbi növelésére. Amerikai ' y MAGYAR SZÓ ‘ Published weekly, except 3rd & 4th week in July by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N.Y. 10003 ­Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31. 1952 under the Act of March 21,1879, at the P.0, of New York, N.Y. Előfizetési arak: New York varosban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre 12.50 dollár felévre 7.00 dollár. Minden más külföldi országban egy évre 15.00 dollár, felévre 8.00 dollár. AZ INFLÁCIÓ ÉS A FEKETE NÉP Az infláció és a növekvő munkanélküliség a sze­gényebb rétegeket érinti legsúlyosabban. A nagy­városok szegény lakovidékein, de különösen a feke­te gettókban mutatkozik leginkább a féktelenül emelkedő arak, az egyre szűkülő munkalehet'óseg hatása. Chicago terjedelmes, zsúfolt lakosságú West Side-i és South Side-i gettóiban az utcasarkokon egyre több Fiatal es középkorú férfi “acsorog.” Munkát nem találnak es nem tudják mivel tölteni napjaikat. A népjóléti segelyhivatalok előtt mindig többen állnak. Munkanélküli javadalmazásért is egyre töb­ben jelentkeznek, különösen mióta az állástalanok aranya a 6 százalékot megközelíti. Mint mindig, a nyomorral egyuttjaró bűnözés is elburjánzik Chicagóban a gyilkosságok szinte a munkanélküli­ség növekedésének arányában emelkednek. Egy 76 éves fekete volt vasmunkás, Charles Brown is megérzi az inflációt. Habár neki még van valamije, egy kis háza és egy ócska Chevrolet-ja, tarsadalombiztositasi es más nyugdija, ebből a kis összegből most kétszer annyit kell költenie élelem­re, mint egy evvel ezelőtt. Tejet mar nem vesz, mert egy gallon ára 98 centről 1 dollár 49-re ment fel. Az olcsó napi etel, a bab is úgy megdrágult, hogy a szegények boltjában nem is tartják többé. A közép- osztálybeliek úgy takarékoskodnak, hogy olcsóbb húst vesznek és kihagyják a drágább élelmiszereket, a szegények a legszükségesebb élelem nélkül ten­gődnek. . A fekete lakosság kiábrándultsága a kormányból még sokkal nagyobb, mint a Nixon kormány idejen. Ford elnök gazdasági javaslataiban sem hisznek és általában a volt és a jelenlegi elnököt okolják a rossz gazdasági helyzetért. Meggyőződésük, hogy a feketék viselik a gazdasági krízis legsúlyosabb ter­heit. Chicagóban a South Side-i Drexel Avenue-n van a Rev. Jesse L. Jackson által vezetett People United to Save Humanity, röviden PUSH irodája, ahol segítséget es munkát próbálnák találni a jelentke­zőknek. A fiatal, fekete, 23 éves Ricky Smith fiatal hazasember, 2 eves kisfia van, julius óta nem tudott munkát találni. Mint vice-házmester ingyen lakásuk van egy bérházban es a munkáért heti S 12.50 fizetést kap. “Segélyt is kaptam, de ezt megvontak, amikor dolgoztam. Most újra kell fo­lyamodnom erte, ha nem kapok hamarosan mun­kát.” Mint mondotta, steaket mar több mint egy eve nem ettek,.hetszamra babon és borsón élnek. Néha élelemre alig jut, ilyenkor a gyermeket egy időre valamelyik nagyszülőhöz viszik. A fiatalem­ber hónapokig jarta az álláskeresés kálváriáját, ven­déglőbe mosogatónak, portásnak jelentkezett, de sehol nem vették föl. 4 dollárt költött ezért busz- viteldijra es a heti 12.50-ból ennyivel kevesebb jut ennivalóra. “Annyira elkedvetlenítő mindez, hogy az ember mar nem is kivan munkát keresni,” mondotta Smith. 2 HALOTT, TÍZ SEBESÜLT A Goodyear gumivállalat Beaumont, Tex.-i üzeme­ben robbanás történt, amely lángba borította a ha­talmas gyáregység több epületet. Két munkás életét vesztette és tiz súlyosan meg­sebesült. Az anyagi kárt több millió dollárra becsű lik. A tűz okát eddig nem hoztak nyilvánosságra.- AMERIKAI MAGYAR SZÓ----

Next

/
Thumbnails
Contents