Amerikai Magyar Szó, 1974. július-december (28. évfolyam, 27-50. szám)
1974-10-10 / 39. szám
Thursday, Oct. 10. 1974. AMERIKAI MAGYAR SZO Alekszejev: • két világrekord Bulgária nyerte a pontversenyt MANILA: Vasarnap befejeződött a súlyemelő világ- bajnokság. Négy év óta Vaszilij Alekszejev 32 éves súlyemelő, megszakítás nélkül Ötödször nyert világbajnokságot. A pontversenyt, nagy meglepetésre, annak ellenére, hogy az utolsó 3 súlycsoportban a Szovjetunió 53, Bulgária pedig csak 6 pontot szerzett, Bulgária nyerte, 4 pont előnnyel a szovjet csapat előtt. A magyar válogatott 35 pontjával a hatodik. o 4:1-re nyert a magyar DK-csapat HELSINKI: Vasarnap két egyes mérkőzéssel befejeződött a Magyarorszag-Finnország tenisz Davis Kupa mérkőzés. A harmadik napon mindkét magyar versenyző négy játszmában legyőzte finn vetély társát és ezzel Magyarország 4:1 -re nyert Finnország csapata ellen. a SAO PAULO: Kontinens kosárlabda-mérkőzésén Európa csapata másodszor is legyőzte Amerika csapatat, ezúttal 103:99 (48;40) aranyban. A két “szuperválogatott” következő mérkőzését már Európában rendezték meg, Brüsszelben október 1.-én, majd meg egy találkozó volt Romában, október 4.-en is. ^ SAO PAULO: Brazília labdarugohóse, Pele bucsu- merkozéset játszotta az FC Santosban az FC Corinthians elleni bajnoki mérkőzésén. A találkozó előtt a vendéglátók ezüst tollal ajándékozták meg a “fekete gyöngyszemet. ” Ü N.B.l LABDARUGÓ MÉRKŐZÉS EREDMÉNYEI (október 6.) MTK—FERENCVÁROS , 0:0 HONVÉD-SALGÓTARJÁN 3:0 VASAS—DlÓSGY OR 2:0 TATABÁNYA-CSEPEL , 1:0 VIDEOTON-UJPESTI DÓZSA 1:1 SZOMBATHELY-EGYETÉRTÉS 2:0 PÉCS-ZALAEGERSZEG 0:0 GYÖR-BÉKÉSCSABA 1:1 1 Az AFL CIO támogatja Hugh L.Carey jelölését KIAMESHA LAKE, N.Y. Az AFL-CIO New York állami konvencióján megjelent 1.800 delegátus 90 százaléka támogatta a Demokrata Part kormányzói tisztségére pályázó Hugh L. Carey-t. A szervezet Végrehajtó Bizottsága, melyben az épitómunkások szervezeteinek képviselői mindeddig döntő szerepet játszották, próbálták Malcom Wilsont, a Republikánus Part jelöltjét támogatni. A Végrehajtó Bizottság 11 szavazattal 10 elleneben javasolta Carey támogatását, de a tagsag nagy lelkesedéssel, szinte egyhangúan fogadta el azt a javaslatot, mely a VB-ban csak egy szavazat-tobbse- get kapott. A szakszervezeti mozgalom tagjai e szavazatukkal nyilvánították elegedetlenségüket, felháborodásukat es tettre készségükét az árak állandó es rohamos emelkedese es a munkanélküliség ellen. Ford elnök szabad kezet akar adni az olajvállalatoknak WASHINGTON, D.C. A Ford-kormány belügyminisztériuma tervbe vette, hogy az Atlanti Óceán partvidékén és Alaszkában 10 millió aker területet ad az olajvállalatoknak, ahol olajfurásokat folytathatnak. E hirt nagy felháborodással vette tudomásul többek között Byme, New Jersey kormányzója, valamint David J. Bardin, az állam környezetvédelmi igazgatója. Mindketten úgy nyilatkoznak, hogy ellenzik az olajfurasokat mindaddig, amig az olajvállalatok bizonyítékot nem nyújtanak, hogy e fúrások nem veszelyeztetik a környezetet olajszennyezéssel. John V. Tunney, California szenátora a javaslatot az ország lakosai eUeni merényletnek minősítette. €> NEW YORK, N.Y. Burton B. Roberts biro bűnös- nek talalta az Iowa Beef vállalatot es vezetőjét, Currier J. Holmant, mert megvesztegettek a szak- szervezeti vezetőket es a nagy húselosztó vállalatokat, s ezzel hatalmas hasznot haracsoltak. A “bűnöst” a biro azonnal felmentette minden büntetés alól, azzal a magyarázattal, hogy ó a szakszervezeti vezetők áldozata volt. • NEW YORK, N.Y. Ramsey Clark, a Demokrata Párt szenátori jelöltje javasolja az autóutak építésére előirányzott pénznek, a tömegk’ózlekedes felépítésére fordítását. OTT VAN EGY, ÜSSÜK AGYON” “Ott van egy, üssük agyon!” — kiáltotta a fajgyűlölettel mérgezett, eszét vesztett tömeg egyik tagja Boston déli részén, ahol több százan tüntettek a fekete gyermekeknek a Roslindale iskolába szállítása ellen. Az “egy” természetesen egy fekete polgárra vonatkozott, akinek autója elakadt és ez lehetővé vált, hogy a feléje rohanó feher csőcselék elérje és ütni, verni kezdje. Csak a rendőrök beavatkozása mentette meg az életét, de a súlyos ütésektől vér lepte el az arcát. Andrea Jean-Louis, francia-Nyugat-Indiából származó fekete férfi volt a megvadult fehérek áldozata. A fekete gyermekek szülei bizottságot küldtek Kevin H. White polgármesterhez, akitől követelték, hogy szövetségi marshallok védjék meg az iskolába szállított gyermekek testi épségét. WASHINGTON, D.C. A kormány költségvetési bizottsága 92 milliard dollárt javasol a hadikiadásokra a következő évben. Ez 8 mill iáiddal több, mint ez évben. A Ford kormány tagjai körében éles ellentetek vannak e kérdésben. SAJTÓBANKETT NEW YORKBAN 1974. október 20.-án VASÁRNAP 1 ÓRAI KEZDETTEL A WILLIAM SLOAN HOUSE YMCA AUDITÓRIUMBAN 356 W 34 ST. ( 9. AVE. - NAL ) ÜNNEPI PROGRAM SZÓNOK: tusztig Imre HÁZILAG KÉSZÜLT EBED 4 DOLLAR REZERVÁCIÓÉRT HÍVJA (212) 254-0397 SZAMOT A MAGYAR TÁRSASKOR RENDEZÉSÉBEN Tg