Amerikai Magyar Szó, 1974. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-07 / 6. szám
Thursday, Feb. 7.1974. JAMERIKAI MAGYAR szó Baltazár Miklós kis derűs öregember, néhány szál hajjal a fején. Nyugodtan pipázott szokott helyen, szokott padjan, a hídnál, szemben a Dunával, a parti sétányon. Olvasgatta az újságot, és közben nézte a vizet, a pecázokat, a szerelmeseket a lépcsőn. Nyugalmából érdes hang riasztotta fel. Egy két bottal járó öregűr. — Szabad? — Tessek csak... — Stumpf Alfréd — mutatkozott be az idősebb. — Baltazár Miklós... — Maga mar régóta jár ide? — Régóta. — En most vagyok itt először. Es mindig ilyen vidám? — Mindig. — Fantasztikus! Es mitol ilyen vidám? — Termeszetemnel fogva optimista vagyok, derűsen nezek a jövőbe... — Hihetetlen... Hja... Maga könnyen beszel... — Nem pana8zkodhatom. — Irigylem magat. — Azt meghiszegetem! — Hiszen, ha nekem is csak egy botom volna, en is könnyen ugrálnék... — Hat igen. — Milyen boldog ember! — mondta Stumpf őszinte irigységgel. — Maga megjárni is tud... — Az nem kifejezés! — mondta hetykén Baltazár, mert természeténél fogva dicsekvő típus volt. — Ficánkolok! Nezze... — Felállt, es egy bottal, mosolyogva, ragyogó arccal a padot többször körbe- santikalta. — Na... Mit szól? Tudja, ha szép napos az idó, délelőtt tizenegy körül kisétálok, itt üldögélek, nézem a rendőrségi motorost, az evezősöket, a sétahajót... Pipázom. Es boldog vagyok... — És mitől boldog? Ezt árulja el... — Csak. — Elképesztő, engem meg kínoz az asztmám, fejgörcsóm van, hasogat a lábam, a reumám.. Mondja, magának soha nem faj semmije? — Ne is reménykedjen. Nem fáj semmim. — Elképesztő. Es boldog?! — Boldog... Igenis, boldog! Ha itt üti meg a guta Stumpf urat az irigységtől, akkor is... Nézze ezek a fiatalok, ott a lépcsőn,.... Hajaj! Itt aztán van látni- és 8zórakoznivalo. Ilyenkor érzem, hogy még én is milyen fiatal vagyok. Tudja, azután kettő óra tájt hazasétálok ebédelni. Remek étvágyam van. Es minden fogam még teljesen ép. Nezze... — Hallatlan! — Utána ismét visszasétálok, ha jókedvem van, szaladok egy-ket kört... — Na ne mpndja... — De mondom. Van atlétatrikóm! — Na ne vágjon fel... — Szóval futkározom... No nem versenyszerűen, csak passzióból. — Undorító! Persze, könnyű magának! Maga még olyan fiatal... Mennyi idős? — Hetvenhét... múltam... — Istenem, ha en még egyszer hetvenhét eves lehetnék! Mi mindent kezdhetnek az életemmel. De kilencvenhet eves vagyok... — Csak magányosnak érzem magam. Úgy elidegenedtem. Mióta a harmadik feleségem is, szegény, itt hagyott... Vágyom egy nő után... Épp most böngészem a házassági hirdetéseket, hátha találok valami jo partit — Na... Ne froclizzon... — De... De... Kimondhatatlanul vágyom egy no után! Meleg kar, gyöngéd öleles, biztató simogatas... Mit tudja azt maga, mire vágyik egy ilyen férfiember. Nézze az izmaimat, ha igy behajlitom a karom... Itt van erő, van muszkli... Mi? Maga már nem is emlékszik rá... — Na, ne hülyéskedjen!... — Miért? Az en koromban? Nezze csak... Azt mondja: „Megnyerő külsejű házias, szőke, fiatalos, egyedülálló özvegyasszony nyugdíjjal, szép lakással, kocsival keres érettségizett, magas termetű, jó megjelenésű, egyenes jellemű, hetvenöt év körüli házastársat... Jelige: „Mielőtt megöregszünk.” Na, ezt megpályázom. Egyenes jellemem van, érettségiztem és magasnóv’esü vagyok... — Utalom magát. Visszaél az ifjúságával. De várjon csak... Egyszer majd maga is megöregszik! — mondta Stumpf Alfréd mély meggyőződéssel. Aztán felkelt a pádról, es otthagyta Baltazár Miklóst. RADNÓTI MIKLÓS TÉTOVA ÓDA Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét;-egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az neicem, hogyha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet újra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én .is érzem, hosszú volt a nap, - mit mondjak még? a.tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a térítőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm, hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagy más világ. S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben. Mikszáth Kálmán egyik legismertebb regenye, a „Szent Peter esernyője” 1895-ben jelent meg, s hamarosan elindult világhódító útjára: sok-sok nyelvre — angolra is lefordították, s Londonban egy jónevu cég 1900-ban adta ki. A siker óriási volt.- ~ t Mikszáth a könyvevei kapcsolatban cikket irt, és egy grofot emlegetett, nevet nem árulta el. csak annyit, hogy éveken át képviselőtársa volt. A bizonyos gróf szép, fiatal es művelt neje sokáig betegeskedett, s mivel nem hagyhatta el szobáját, minden idejet olvasassál töltötte. Kedvenc, sót a legkedvencebb szerzői, — természetesen — angol irok voltak, okét olvasta eredetiben; egy londoni kereskedő rendszeresen es közvetlenül szállította neki az angol kónyvujdonsagokat. Egy alkalommal, amikor friss szállítmányra volt már szükségé, megkerte fetjét: írjon levelet Londonba. f fi * f f — Es milyen müveket óhajt? — kerdezte a gróf. — Regényeket, es csakis angolokat. — Kitől? — Ha van uj könyve, Kiplingtol... Aztán lehetne valamit esetleg Crawfordtol is... A grofne folytatja: — Megálljon csak, édesem... — és elgondolkozik. — Néhány héttel ezelőtt egy teljesen ismeretlen iró könyve jelent meg Londonban. Állítólag nagyszerű regeny, legutóbb egy prospektusban olvastam róla, s mar a cime is nagyon megtetszett... — Véletlenül nem jutna eszebe a cim? — érdeklődik a gróf. — Hogyne, hogyne, diktálom is. Saint Peter’s Umbrella... Magyarul tálán úgy mondhatnám: Szent Péter esernyője... Roppant mulatságosak ezek az angol irók... Ilyen szellemes címet adni egy regénynek! A gróf amulva hallgatja neje csevegeset, aztan felkiált: — De drágám, hiszen ez a Mikszáth regénye, s o nem angol iró! Hat milyen?. — Kivaló magyar iró, mai literaturánk egyik büszkesége! A grofne tovább hitetlenkedik: — És ha meg nem seriem, honnan tudja edesem, hogy kicsoda ez a... ez a mi-mi-micsoda nevű? • I ’ — Ismerem, drágám, személyesen ismerem. Evek óta képviselőtársak vagyunk, es mindennap találkozunk a klubban! A hölgy csalódottan legyint: — Igen? HÍft akkor inkább hagyjuk is ki a ren- delésbŐLnem erdekel... j; HÉTVÉGEN USZODÁBAN'TENGERPARTON SÁTORBAN ÉS WEEKENDHÁZBAN ' ! IMMNH HASZNÁLJA ÖN IS A VILÁGHÍRŰ DqIiTIu FELFÚJ^ATÓ gumimatracot !; USA területén kapható szaküzletekben, áruházakban 15 W 18th Street New York, N.Y. 10010 , . Phone: 212 255-0099 I ÜWWWWVWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWVWAAlWWVWlAWAAftA^ _ 9 KEMÉNY GYÖRGY:
