Amerikai Magyar Szó, 1974. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-24 / 4. szám

Thursday, Jan. 24. 1974 A lovacska vígan ügetett a hóban, mögötte a szánnal. A 'bakon Ivan Ivanics ült, az asztalos. Kórházba vitte a feleséget. Vitte az öreg asszonyt, akit negyven even át ütlegelt es eheztetett. Mert Ivanics jobban szerette a pálinkát, mint a feleseget. Most eppen banataban öntött fel a garatra. Hogyne lenne nagy banata, mikor felesege mögötte fekszik a szalmával belelt szánon szótlanul. „Megállj csak asszonykám, majd minden jóra fordul. A kórházban az orvos nagy tudós, tudod-e? Majd meggyógyít. Először rámrivall: Te iszákos kor­hely, mért nem jöttél hamarabb? Gyere reggel. Nincs is pénzed, elittad. Ingyen ki bajlódik a felese­geddel? Takarodj! — De én erre azt mondom: Nagyságos ur, azért késtem, mert jött a hóvihar. A gebém is sovány, kehes jószag, kezitcsokolom! — Az orvos megint kiabál: Hazudsz, te iszákos. Hányszor törtél be útközben kocsmába, he? — Nagyságos ur, — mondom én, — hát rossz embernek ismer? A felesegem halálos beteg, ilyenkor nem gondolok en pálinkára! Segítsen, nagyságos úr! Aztán leborulok előtte, átfogom a térdét: Oh, jó­tevő atyuskám, gyógyítsd meg a szerető felesége­met. Ha a Vankárn felgyógyul, feléje se nézek a pálinkának. A nagyságos urnák is kis szekrénykét készítek rózsafából, meg billiárdgolyokat. Csillogó billiardgolyokat a nagyságos orvos urnák. De nem fogadok el erte egy kopeket sem! — Erre nevet majd a doktor: Jól van na, majd meglátjuk!- — ... Látod Vankárn, igy kell beszelni az urakkal. Csak le ne tévedjünk az útról, a hopelyhek sűrűsödnek." Előhúzta bütykösét, három nagy kortyot ivott belőle, majd szokása szerint hadonászva enekelni kezdett. Vanka te, — szolt hatra, — ha azt kérdi az orvos, hogy megvertelek-e, mondd, hogy egyszer se. Érted? A szentekre esküszöm, hogy soha nem verlek többé. Mas be se vinne a városba, de latod, en milyen va­gyok hozzad? Csak le ne térjünk az útról. De szép, ahogy kergetöznek a hópelyhek..., Fáj még az oldalad? # Hátrafordult, feleségére nézett. Furcsa, — gondol­ta, — hogy nem olvad meg arcán a ho. Az en orro­mon rögtön megolvad, az övén nem. HÓ. — Hallod, Vanka? Mért nem szólsz? Ha nem fe- ' lelsz, visszaviszlek. Tán a kacatjaidra vágsz fel, amit anyád adott? — Hátranyúlt. — Te Vanka, ne tolj ki velem. — Újra megfogta felesege kezet, de mindjárt elengedte: jéghideg, volt. — Vanka, Vankam, hat envelem nem törődsz? Csakugyan itthagynal? Ep­pen most, amikor megfogadtam, hogy nem iszok többe? Jaj, Vankárn,miből temetlek el? — Meghúzta a gyeplőt, szeme előtt eltűnt az ut a befújt hotor- lasztól. Most merre menjek? Elől az orvos, hátul a temető. — Hatramaszott, razogatta az asszonyt, de nem mozdult. Akkor nagy banat ült ra, amitol meg kellett szabadulnia: elővette bütykösét, fel liter volt meg benne, mind kiitta. bemászott a bak­ról, két kezével kaparta a havat a lovak előtt. Az ut már látszott a kaparás alatt. Lihegve kapart tovább. Par méterig tart csak ez a hotorlasz. De hogy’ meg­feketedett most ez a hotömeg. Meg soha nem látott fekete havat. Mind erőtlenebből kapart tovább, az­tán... lerogyott, fújtatva elterült. Fel akart támasz­kodni, de vegleg elaludt. Amikor kinyitotta a szemet, csupa feher volt minden. Nem csak a fal, az agyak is. Vaságyak. Mások is feküdtek ilyen ágyban. Egyik nyögött, másik jajgatott. Szakállas, köpenyes ember 'állt meg az agya előtt. A szemet alig bírta ráfordítani. Biztosan az orvos. Összekulcsolta könyörgore a kezét és hörögve mond­ta: — Joltevo atyuskam, szép kis szekrénykét készí­tek rózsafából, meg billiárdgolyokat, de egy kope­ket sem fogadok el érte, csak a feleségemet... nagy­ságos orvos őr... atyuskám... Az orvos az éppen belépő ápolonőhoz fordult: — Ez már terminális állapotban van! Legyintettek, kimentek. Az asztalos, a csonka roncs tompa, üvegesedo szemmel nezett utánuk. 0 Csehovuck ezt a novelláját a világ minden nyel­vére lefordították. Jelen változatát franciából for­dította: Dénes Géza Kosztolányi Dezső: ELŐSZOBA Egy nénike ul a miniszter előszobájában, fekete kalapban, sarga arccal, es vár. Meg nincs ott a miniszter. Orak múlnak el, csak akkor érkezik. Ez tüstént megérzik mindenen. Va­lami villamosság reszket a levegőben. A lámpák egy fokkal fényesebben égnék s.a szemek is kigyullad­nak. Eles csöngetések hallatszanak a rengeteg épü­letben, röpül a titkár, eltűnik egy párnás ajtón, visszaröpül. Már fogad a miniszter? Nem, meg min­dig nem fogadhat, halaszthatatlan tárgyalása van. Ez körülbelül másfel óráig tart. Csak azutan fogadhat. A jelentkezők érkezesük sorrendje szerint jutnak eleje. Természetesen szük­ség törvényt bont. Néha a miniszter maga kéret va­lakit, igen fontos ügyben, egy lilaszalagos ősz papot, arany kereszttel a nyakán, vagy egy egeszen jelen­téktelennek látszó, kopott urat, aki — mint a példa mutatja — dehogy is jelentéktelen. Irattáskaval nyit be egy magas rangú hivatalnok, azonnal be bocsátják, csak órak múlva jön ki a rejtélyes szobából. Vidéki küldöttségek tódulnak be szalonkabátban, mint ko­mor dalegyletek, vagy csizmás kisgazdák, akiknek még az esti vonattal vissza kell utazniok. Ilyesmit számba kell venni. A néniké számba is veszi. Reménye minden ajtó­nyilasra, minden csöngetésre fellobban, aztán ki­alszik. Azok, akik a minisztertől jönnek, szórako­zottságukban elfelejtik levenni arcukról a mosolyu­kat, melyet ott benn biggyesztettek rá, egy darabig rajta is hagyják, mint az udvariasság álarcát, álldogál­nak az előszobában, nem tudnak eltávozni, élvezik meg friss dicsőségükét, melegszenek attól a tudattól, hogy közelükben van a miniszter, aki az imént kegyesen bocsátotta el őket, nézegetik kezüket s majdnem csodálkoznak azon, hogy nem lett arany- füstös ujjainak érintésétől. Végül a titkár sajnálattal jelenti ki, hogy a fogadásnak vége, a kegyelmes urat sürgősen elhívták. így múlik el egyik nap a másik után, az ősz telbe fordul, a hó elolvad, kitavaszodik. A nénike, aki minden fogadónapon az előszobában kuksol, egy diadalmasan ragyogó nyári napon a miniszter magas színe elé kerül. Maga se hisz szemének. Mégsem álom ez, hanem valóság. Becsukódik mögötte az ajtó, egyedül van vele, oly közel hozzá, hogy akár az orrát is megérinthetné, ha ettől nem tartana vissza az a vegtelen tisztelet, melyet iranta érez. Mar elő is akar hozakodni mondökájával, de akkor a zárt szobában közé és kérése közé tolakszik valaki, egy telefonhívás alakjában. A miniszter asztalán valóságos telefon-uteg áll, városi és házi telefonok, fehér, sárga, piros gombokkal. Beszél a miniszter, egy negyedóráig beszél, egy fel óráig beszél s alig teszi le a hallgatót, csörömpöl a másik telefonja. Ezen öt-hat percig beszél. Közben a titkár berobban, valamit odasug s a miniszter a kihallgatást kényte­len elhalasztani. A néniké törhetetlen. Ősszel, a nyári szünet után ismét az előszobában ül és vár. Egy novemberi, ködös napon fógadja a miniszter. Akkor szerencséje van, a telefonok veszteg maradnak, a titkár se jelent­kezik ügyiratokkal és üzenetekkel. A miniszter föl­emeli hatalmas fejét, hogy figyeljen ra. De a sors kifürkeszhetetlen szeszélye úgy akarja, hogy az a sejthalmaz, mely a maga összességében a miniszter jellegzetes politikai egyéniséget rakta össze, a finom rugóival es kereteivel épp ebben a pillanatban járjon le. A miniszter feje lehanyatlik, arca elsapad s hol­tan borul íróasztalára. Errol a megrázó eseményről a világsajtó hosszan emlékezett meg. A cikkek kiemelték, hogy a"Jéles államférfiut dolgozószobájában, ernyedten, munkája közben erte a halai. Beszéltek tetterejéről, szorgal­máról, Önzetlenségéről, nemességéről, emberszere- tetér’ól is, csak a nénikéről feledkeztek meg. Ezt a mulasztást igyekszik most pótolni e sorok iroja. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÜLLŐI-ÚTI FÁK Az ég legyen tivéletek, Üllői-úti fák! Borítsa lombos fejetek Szagos, virágos fergeteg, Ezer fehér virág. Ti adtatok kedvet,'tusát, Ti voltatok az ifjúság, Üllői-úti fák. Másoknak is így nyíljatok, Üllői-úti fák. Szívják az édes illatot, A balzsamost, az altatót Az est óráin át. Ne lássák a bú ciprusát. Higyjék, örök az ifjúság, Üllői-úti fák. Haldoklik a sárgult határ, Üllői-úti fák Nyugszik a kedvem napja már, A szél busán dúdolva jár, S megöl minden csirát. Hová repül az ifjúság? Feleljetek, dús lombu fák. Üllői-úti fák. HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT, ! | szíveskedjék annak meghosszabbításáról ideje- I ben gondoskodni. I Egy évre $ 12.50, félévre $ 7.00. I Megújításra: I J Naptárra: $ .:..................... i 1 Név: ................ J S Cim: ........•••:•:.......................... J 2 • ■ I Varos; ~. Állam:............. 1 J Zip Code:'................ AMERIKAI MAGYAR SZÓ |l30 East 16th Street, New York, N.Y. 10003* A HÓ 9 ­ANTON CSEHOV:- AMERIKAI MAGYAR SZÓ -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents