Amerikai Magyar Szó, 1974. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-24 / 4. szám

Thursday, Jan. 24. 1974 AMERIKAI MAGYAR SZÓ n Bosioni RÉm hruhr A színhely Boston volt, Uj-Anglia kétmilliós nagyvarosa, az időpont: 1962. junius 14. Este Juris Slesers, fiatal kutatómérnök türelmetlenül ko­pogtatott édesanyja lakásának ajtaján. Édesanyjá­nak, a megbeszélés szerint, a ház előtt kellett volna várnia, és semmi jel. Odabentről, a lakásból a rádió halk, megnyugtató zenéje szűrődött ki, de semmi más hang. Negyedórát dörömbölt, mielőtt rászánta magat,hogy betörje az ajtót, aztan újabb negyedóra, amig az ajtó engedett. A lakás kétszobás volt. Sötét volt a háló, sötét a nappali. Csak a konyhából szűrődött ki fény. Ami­kor odalépett, meglátta anyja holttestét. Köpenyé­nek ovet összecsomózták a torkan. Bostonban ebben az időben az „évi átlag” ötven gyilkosság volt: heti egy. Nem keltett tehát olyan nagy feltűnést az 55 esztendős Anna Slesers meg­gyilkolása. HALÁLOS CSOMÓ Tizenhat nappal később, a kora esti órákban, Chester Steadman bostoni ügyvéd nyugtalanul tár­csázta unokanovére, a 68 eves Nina Nichols számát. Együtt Ígérkeztek el egy családi vendégségbe, s Ninanak meg se hire, se hamva nem volt. A telefon nem felelt: tálán útban van? Több mint másfel órá­val később, amikor Nichols asszony még mindig nem érkezett meg, felhívta a lakohaz házmesterét: nezzen ki a ház előtti parkolóhelyre, hogy ott van-e unokanővere kocsija. Az auto a helyén volt, és az ügyved ekkor megkérte a házfelügyelőt: menjen fel a lakásba, hátha rosszul van az idős hölgy. Negyedórával később a házmester kulcsával ki­nyitotta az ajtót, s újabb tiz perc múlva a helyszínen volt a rendőrség. Nichols asszony a szőnyegen fe­küdt, nylonharisnyájával fojtották meg: a harisnyát az alia alatt csomóztak össze. Junius utolso napjaiban Nichols asszonyon kívül még egy idős not gyilkoltak meg hasonló körülmé­nyek között ftoston belterületen. Azután több mint másfel hónapig szünet volt. Augusztus 19-én meg­gyilkoltak egy 75 éves nőt, augusztus 20-án egy 67 esztendős asszonyt. Négy hónap szünet következett. HOLLAND MEDIUM December 20-án Sophie Clark egyetemi hallgato- nö levelet irt barátjának. „Drágám! Remélem, hogy ez a level jő egészségben találja azt, akit szeretek. Hogy van a náthád? Mit süssek Neked, amikor a jövő héten meglátogatsz, nem unod még a csir­két?...” A levél utolsó mondata befejezetlen maradt. Előbb látták meg, mint Sophie holttestét, amely a padlón feküdt. Nylonharisnyával fojtottak meg. amelyet a torkán a gyilkos szorosra csomózott. Sophie neger volt, a többi áldozat fehér, Sophie csinos, fiatal lány volt — a többi idős asszony. De a csomo, s gyilkosság egyéb kísérő jellemzői — pél­dául az, hogy a tett elkövetője fizikai erőszakot alkalmazott, az, hogy szanaszéjjel dobált a lakásban mindent — félreérthetetlenül összekapcsoltak ezt a bestiális kéj gyilkosságot az előzőekkel. Bostont hatalmába kerítette a félelem. Idős asszo­nyok judotanfolyamokra iratkoztak be, botokat es szúrószerszámokat tettek az agyuk melle, könny­gázpatronokat és revolvereket vásároltak. Ez a ki­fejezés: „a fojtogató gyilkos”, nem került le a lapok cimoldairól. A házőrző vérebek ára duplájára szö­kött. Asszonyok százai hívták fel a rendőrséget, hogy egy ismeretlen férfihang felhívta őket, ezzel a szöveggel: „Kedves, tudod ki vagyok, készen vagy, jöhetek?” A hisztéria ellepte a várost. Egy idős hölgy ajtót nyitott,s egy idegen férfit látott, aki ezt mond­ta: „En vagyok az orvos, a férjé küldött a vizsgálat ügyében.” Az asszony elvesztette eszméletét: félje öt evvel korábban halt meg. Egy másik idős hölgy barátnőjét várta, és ajtót nyitott. Amikor egy ide­gent látott maga előtt, holtan esett össze. Az idegen hivatta az orvost és a rendőrséget: könyvügynók volt. A bostoni rendőrség, amely milliós költségvetés­sel dolgozott, külön csoportot állított fel a „foj­togató gyilkos” kezrekeritésere. Tipikusan amerikai módszerekkel dolgoztak, es mindent kipróbáltak. Beállítottak egy komputert, amelybe tiz- es tízezer adatot „táplálták be”: a buncselekmeny elkövetésé­nek sajátosságait es a potenciális gyilkosok, a gya­núsítottak karakterisztikáit. Nyugat-Berlinből el­hozatták Harrot, a világhírű rendőrkutyát. Ezreket fizettek ki dr. Max Rinkelnek, egy pszichológusnak, aki jelen volt a kihallgatásokon. Sőt még egy holland médiumot is alkalmaztak, aki állítólag korábban bűnügyek százait oldotta meg. A gyilkost azonban a rendőrség még a médium segítségével sem kerítette elő. KATONAI BOKSZBAJNOK A fordulat csaknem három évvel azután követ­kezett be, hogy a 19 éves Mary Sullivant, akit ké­sőbb a fojtogató gyilkos utolsó áldozataként azo­nosítottak, meggyilkoltak. Maryt 1964. január 4-én találtak meg, s a „nylonharisnyás gyilkos” a tett színhelyén egy üdvözlő kártyát hagyott: „Boldog uj evet!” Az ügy fordulatának színhelye a Bridgewater rabkórházi ideggyógyintezet volt. Albert Henry de Salvo, megfigyelés alatt álló őrizetes itt közölte rabtársaival: egesz másfajta tetteket is elkövetett, mint amelyekért a rács mögé került, ó a fojtogató gyilkos. „A hasfelmetszö Jack óta nem élt olyan ember, mint én.” A rabtárs saját ügyvédjét hivatta, az ország leghíresebb bűnügyi védőjét: F. Lee Baileyt, aki felkereste de Salvot. Es az őrizetes mag­netofonba diktálta a gyilkosságokat: mind a tizen­hármát. Albert Henry de Salvo az amerikai hadsereg kö­zépsúlyú bokszbajnoka volt, amikor a Nvugat- Németországban állomásozó USA-erőknél teljesített katonai szolgálatot. Nyugat-Németországban meg­nősült, s német feleségével nehány évvel később me­gint visszatért a katonaévek szinhelyere. Ez a második nyugat-németországi tartózkodás minden volt, csak nem szentimentális kirándulás. Amig felesege, Irmgard, a rokonokat látogatta, ő erőszakot követett el magányos lányokon és asszo­nyokon, akikhez, mint egy „tehetségkutato iroda” alkalmazottja kopogtatott be. A rendőrség nem bukkant a nyomára, de erről az „újfajta időtöltés­ről” az Amerikába visszatérés után sem tett le. A jómódú külvárosokban olyan lakóházak szazaiba csöngetett be, ahol a háziasszony napközben egye­dül volt. Egy „fotomodellekettoborozó ügynökség” munkatársaként mutatkozott be, s centiméterét elő­véve, mérteket vett a fiatalasszonyokról,akiket olyan örömmel töltött el a perspektíva - modellek lehet­nek —, hogy általában nem is kellett erőszakoskod­nia. Többnyire csak akkor jelentettek fel, amikor kiderült: a modelleket toborozo ügynökség nem is létezik. A rendőrség ekkor „a mertekvevö ember” néven kereste, elfogta, s 1961-ben e bűncselekményért tizenegy hónapot töltött börtönben. Aztan két sza­badon töltött év következett. 1964-ben, mármint a hónapok óta keresett „zöld embert”, kapta el a rendőrség: zöld munkaruhában tört be lakásokba, hogy erőszakot kövessen el. Időről időre rabolt, fosztogatott is. S a rendőrök, detektívek hada meg­elégedett beismerő vallomásaival ezekben az ügyek­ben, es nem jutott el ahhoz a következtetéshez, hogy tálán más, sokkalta súlyosabb bűncselekmé­nyekhez is köze van. A fiaskó érthetetlen, elképesz­tő, páratlan a bűnüldözés történetében. A ZÖLD EMBER Noha beismerte a tizenhárom gyilkosságot, eze­kért sosem került bíróság ele: elsősorban azért, mert sajat vallomásán kívül, amelyet ismételten magnetofonszalagra diktált, más bizonyíték nem volt ellene, s beismerését a bíróság előtt mar nem volt hajlandó megismételni. ...És az utóbbi években újra és újra felmerült a halvány gyanú: a tizenhárom esetből tizenegyben ugyan olyan részleteket ismert és ismertetett, ame­lyeket senki más nem tudhatott, csak a gyilkos, de két esetben olyan bűntényt vállalt magara, amelyet tálán más követett el. Miért? Választ mar nem ka­punk rá. Albert Henry de Salvot, aki a „zöld em­berként” elkövetett bűncselekmenyekert töltötte életfogytiglani börtönbüntetését, 1973 - ban egy hűvös novemberi hajnalon holtan találták a walpole- i börtön magánzárkájaban. Agyonszurták, s nem tudni, ki volt a gyilkosa es miért ölt. Valószínűleg nem is derül ki sohasem, s igy a bűnüldözés histó­riájában egyedülálló dosszié, amely a bostoni fojto­gató gyilkosról szól, továbbra is nyitva marad. MOSZKVA, A Vegyi Gyarak minisztere, Leonid A. Kostandov nyilvánosságra hozta, hogy a Szovjet­unió műtrágya termelese 1973-ban meghaladta az Egyesült Államok áltál termelt mennyiséget. Ugyan­akkor kihangsúlyozta, hogy az elkövetkező húsz esztendő folyamán 8 milliárd dollárt fektetnek be uj mütragyagyarak építésébe. Az Occidental Petroleum, amerikai vallalat közre­működik a terv kivitelezésében. # WASHINGTON, D.C. Süket fülekre talált William E. Simon energia cár azon kérése, hogy a Feher Ház alkalmazottai adják fel sofőr által vezetett autóikat és ezzel mutassanak jó példát az amerikai népnek. 18 nappal e keres után,Gerald L. Warren, Nixon elnök sajto-megbizottja kijelentette, hogy a Feher Ház fontos állásban levő alkalmazottai továbbra is igénybe veszik a telefonnal felszerelt autókat. Warren e kijelentése dühbe hozta Simon-t. • WASHINGTON, D.C. Az ország hét legnagyobb olaj vállalatának vezetői a Szenátus Vizsgáló Bizott­sága ülésén tanúvallomásaikban azt akartak elhitet­ni a törvényhozókkal és az amerikai neppel, hogy az olajválság valóban fennáll. • LONDON, Anglia tavaly decemberben 726 millió dollárral több árut vásárolt külföldről, mint ameny- nyit eladott. Ez volt a második legnagyobb havi veszteség az ország történetében. _____ 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents