Amerikai Magyar Szó, 1974. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1974-05-16 / 20. szám

THURSDAY MAY 16. 1974

.AMERIKAI MAGYAR SZO.

SZERETNI KELL

Kivaló traktoros volt. A gépállomáson mindenki szerette. Nem volt meggondolatlan szeleburdi: higgadt nyugodtsággal vezette traktorát szántóföldón, dülőutakon át, de egyszer mégis megtörtént a baj. Az esőtől átázott meredely szélen a két oldalsó kerék megcsúszott, a gép lebukott, de őt szerencsére kivágta a lendület az ülésből.

A lesótételt ablak mellett egy sodronyos agyon feküdt, mellét-hátát gipszpáncél fogta körül. Olvasott, a nap beszivárgott a reseken. Ebéd után volt már, s hogy nagyon jóllakott, egyszerre a könyv kiesett a kezéből és mélyen elaludt.

Nyugtalanul aludt, mert almában is azok a gondolatok foglalkoztatták, amelyektől napközben sem birt szabadulni. Egy hátgerinctörés nem a világ — mondogatták neki az orvosok. Hitte, remeke, hogy egy-két ev múlva meggyógyul, de ennyi idő eppen elég ahhoz, hogy egy alig huszonhat éves, csinos asszony, aki ráadásul tizennégy evvel fiatalabb is nála... Ki tudja, ki tudhatja itt az ágyban, mozdulatlanul feküdve. Csak annyi bizonyos, hogy feleseget nagyon szereti, talán jobban, mint amikor még egészséges volt. És ő nem eppen valami fiatal negyven évével... Mozdulatlanul feküdt a gipszburokban, de szeme mindig az ablakon volt. Innen, az agyából csak félre kell fordítania fejét, s szemmel tarthatja az udvart, az utcai bejárati kaput, ahonnan keskeny jarda vezet a szőlolugas alatt egyenesen az ablakához. A kapu csukódásara azonnal megláthatta az érkezőt.

Ahogy múlt az idő, úgy haladt a gyógyulás fele. Fel év múlva mar szabad volt az ágyban mozdulnia, ettől kezdve a hanyatfekvestől a zsibbadó érzése egyik napról a másikra elmúlt. De ahogy gyógyult, a féltékenységet felváltotta a durva bizalmatlanság. Bárhová ment a felesege, előbb kifaggatta az ut fontosságáról, nem lehetne-e azt elhalasztani, vagy nem mehetne-e el helyette a szomszéd kislánya.

Az asszony, egy megtermett csupa mell-csipő, szeretetre termett asszony tetszéssel fogadta ezt a bizalmatlanságot. Szeretettel, hűséggel ápolta férjet, igyekezett férjé minden kívánságát teljesíteni es a legtisztessegesebb életet élni. Igaz ugyan, hogy a mészáros özvegyen maradt fia rávetette a szemet, dehát... az nem komoly eset. Pedig oly szépén tudott az a fiú beszélgetni. Hiába, nem úgy jött ki száján a szó, mint más falusinak. A férjé is ertett a finomsághoz, dehat az olyan régen volt... áprilisban lesz már egy éve. Más is útjába akadt, ki tehet arról? A télén elcsúszott a kutat körülfagyott vastag jégpáncélon, s akkor Körösi Zsiga, a halászati téesz könyvelője felsegítette, telehuzta a kannáját és olyan közel került hozzá, hogy szinte átölelte, amint felsegítette. Forróság futott at testen, megszédült, de azért fogta kannáját és hazabukdácsolt. Pál Béni az Újsoron, Cifra Menyhért a Lokertben, Busi Gabor a Farcika laposon lakik. Amikor vele találkoznak, órákig elbeszélgetnek a fagyos szélben, ami mindenkinek szemetszúr a faluban, s száll a hir.

Hozzá is eljutottak a hírek. Amugyis zaklatott volt, hideg futott at gerincén. Mast nem tehetett: erőteljesebben figyelt ki az ablakon fekteben.

Éjszaka felriadt. Keze mellett lógott a villany- kapcsoló, megnyomta: felesége ágya üres volt.

— Hol voltál te... te... — kiabált r'a néhány perc múlva, mikor hálóingben belepett az udvarról az asszony. Rekedten fújtatott az agyban. — Költöd a táppénzemet? Masra? Régóta figyellek, te hűtelen.

Az asszony a melléhez kapott:

— Hát már az udvarra sem mehetek ki ejjel dolgomat végezni?

Egyik nap Szabó Miska, traktoros társa meglátogatta. Már gyümölccsé értek a fák virágai, vitaminszagot kergetett be a lanyha nyári szellő hozzá. '• — Beért a búza, — mondta Szabó Miska — minden gép kivonult a határba. — A nyár izét, a szálló pejva égető szagát szájában erezte. Látta magat a keresztbe rakott kévék, a kombájnok nyomában sírva nyögő kalászok között hajladozni. Később felemlítette a feleségét. Szabó Miska gúnyosan visszafelelt:

. — Tán elkívánnád attól a szép asszonytól, hogy szűzen kivarja, amig felépülsz? — És viccesen a vállára veregetett.

Megremegett, szemeben beteg könny csillogott.

Szabó Miska megsajnálta, ravaszkásan szólt:

— Tudod mit, pajtás? Ha már ennyire vagy,akkor meg kutyát kéne tartanod. Egy jó, hűséges kutyát. Nem nagyot, amelyik felzabálja előled a kam rat, csak olyan kicsi-nagyhangút, hogy éjszaka ugasson, ha jön valaki.

— Marhaság — legyintett nyögve az ágyon, de aztán szégyenlősen elmosolyodott: — Mondasz valamit, komám.

Szabó Miska még aznap délután megjelent a háznál, kezében pórázzal, a póráz végén egy kis vakarcs, felaraszos labu, nagyfejü kutyával:

— Cseke Both Zsigától hoztam, ingyen. Ez keveset fal, de figyel és ugat. Azt üzeni Zsiga, használd egészséggel.

Ettől kezdve megnyugodott, de az asszony annál jobban bosszankodott:

— Mi a fenenek ez a kutya?

Nem vitatkozott mégsem ferjevel, hagyta, hogy a kutya az udvar középén, a nagy szénakazal tövében berendezze lakhelyét.

Egyik éjjel csaholásra, vonításra ébred. Most szokik az asszony, — gondolta. Gyorsan felkattintotta a villanyt: az asszony két karját szétvetve, a melegben kitakarozva, gusztusosán elnyúlva aludt.

A következő éjjel is ugatás verte fel. Meggyuj- totta a villanyt: az asszony akkor is ágyában feküdt, de mar felébredt, s álmos szemekkel kiment az udvarra.

Az a par perc órakat jelentett neki. Bele is izzadt, mire visszatért a felesége:

— Az istent a dögödbe, — tette két kezét csípőre —, vitesd el a háztól, mert agyonütöm. Az összes kutya idejár az utcából.

Egy hét sem telt el, már a szomszédok is átjöttek, hogy nem bírnak éjjelente aludni az ugatástól, szűküléstől, vonítástól, mert a szomszéd udvara valóságos kutya-piactér.

A kis görbelábu, nagy fejű kutya vonzó külsejű lehetett, mert a másik, a harmadik utca kutyái is megjelentek később ejjelente az udvaron: összetörték a kerítést, felszakitották a virágágyakat, mély üregeket kapartak, a fal tövét kiásták, a szomszédok fejő roskáit felborítottak és kinyaltak, a sziták ala éjjelre kitett húst felfalták.

Az asszony nem merte férjét izgatni, de annal nagyobb utálattal fordult a kutyához:

— Te ronda dög! — mondogatta napközben, s olykor belerúgott.

Mar megkapaszkodhatott az ablakparkanyban es fel tudta magát huzni az agyaban félig ülő helyzetbe. Később éjszakánként nyugodtan aludt, mert hiaba figyelte volna az udvart, kint csend uralkodott, semmi kutyazaj. Valahányszor felgyújtotta a villanyt

feleséget az ágyban találta. — Mégiscsak tart az asszony a kutyától, — gondolta.

Az aratas után a hordást is befejezték a határban. Hideg, őszi eső permetezett. A ház előtt fehér autó fekezett. Mentőautó. Hordágyra tették, bevitték a városi kórházba. Megröntgenezték, az orvosok mosolyogtak: — Gratulálunk! — mondták. — Szépen gyógyul. A gipszet még nem vesszük le, az ágyban azonban már felülhet és forgolódhat.

Amikor a mentőautó hazavitte, s a mentősök elhajtottak, felesége lehajtott fejjel ágya elé állt:

— A kutyád... délelőtt...

— Mi van vele? — s akkorát mozdult az ágyon, hogy felszisszent.

— Lefialt. Hét kölyke lett.

— És... beledöglött?

— Dehogy döglött.

Majd szétrepedt mellén a gipsz, akkorát sóhajtott:

— Hozd be őket, édesem. Na hozd be, az én kedvemért.

Az asszony kiment, visszatért egy kosárral. Hét apró, nyálkas hustomeg piroslott benne, egymás tetején kúsztak, vakogtak. Az anyjuk mar a szobában ugrált, visitgatott örömében, az asszony keze után kapdosott.

— Félti őket. Latod, félti. Ki tudja, mit gondol. No, megtartjuk mind a hetet. Ahol hét kutyának van mit enni adni, ott jut nekünk is.

Az asszony ráhagyta. Kivitte a kosarat a szénakazalhoz. Amikor visszajött, férje eppen a szemét torölgette:

— Látod, már a lelkem is beteg. Tevégetted!... Gyere ide, edesem.

Az asszony az ágyra ült:

— Feküdj ide mellém.

Az asszony mellé csúszott, ő átfogta forró testét, magahoz szorította.

— Drága feleségem, mintha lefogytál volna. — Amint tapogatta, lelkeben örömet erzett. — Milyen kicsi a hasad. Ugy-e hűséges voltál hozzam? Mar másfél éve...

/

Az asszony kábultan feküdt, nem felelt.

— Mar szabad felülnöm is, tudod-e? Bent mondtak a kórházban. — Nekierőlködött jajgatva, nyögve, csakúgy ropogott mellen a vastag-kemeny gipsz, és egesz testeben roppant fájdalmat érzett, de azért ölelt es csókolt, mert neki szeretni es élni kell,

hiszen mindenki szeret, aki el, még a kutya is. Es /< . ... ezt az asszonyt o is nagyon szereti,mert nincs a világon hűségesebb nála. De a kutyákat is megtartja. Meg, mind a hetet, az anyjával együtt. Nem azért... arra mar nincs szükség, hogy őrizze az asszonyát, hanem... emlékbe. Mert azok a kutyák akkor születtek, amikor nagy betegsegeben először érezte, hogy élnie kell és élni is fog, és amikor először birt szeretni.

Denes Géza

— 0