Amerikai Magyar Szó, 1974. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-07 / 10. szám
Cövek vizet locsolt a tenyerébe, megnedvesitette arcát, haját. — Mehetünk — mondta és szekrényebe akasztotta a munkaruháját. — Hová rohansz? — állta el az útját Soros. — Máskor órákig vakarod a kormot a képedről., — A Mutternak akarok venni valamit — magyarázta Cövek — meg az asszonynak. Soros bólintott. LÓgázó, hosszú léptekkel sietett végig a gyárudvaron. Egyszer csak megállt, homloka redökbe gyúródott. — jó nagy kötényt vegy az Öregasszonynak, hadd kimélje a ruháját. En is azt vettem egyszer, de annak van mar vagy tiz esztendeje. Kék perkál kötő volt, anyam szidott is erte: „Minek herdálod a drága pénzt.” Megrázta a fejét, mintha vitatkozna valakivel. Ott állt előtte az anyja, hasán elállt a ropogós, uj kötény, a hajtás élesre vasalva ugrott előre. Milyen régen nem gondolt rá! Az arcára már alig emlékszik... Csak azt tudja, hogy szorosan hatrahuzott kis kontya volt s mélyen úlö szemei riadtak, mint egy egérnek, melyre minden sarokból seprűnyellel csapnak le. A bőre meg akar egy agyonázott, gyűrött selyem- papir. Sohasem volt az anyja fiatal? Amikor magara próbálta a kötényt, azt mondta: ha már nyöszörgött a zsebedben a pénz, miért nem öregasszonynak valót vettel? Menyecskék viselnek kekszinűt, nem ilyen ven csontok. Erre gondolt most Soros, miközben elkisérte barátját a boltba. Szótlanul ácsorgott a kiszolgálóasztal előtt, nezte, hogyan válogat a barátja, s egyszer csak rábökött az egyik kötényre: ezt en veszem megCovek előretolta az allát, felrántotta a szemöldökét, mint aki kérdi: hat te kinek veszed? Soros a vallat vonogatta, nem felelt. Csak mikor mar elfogyott talpuk alatt az aszfalt, s a hepe-hupás külvárosi utcákon váltogatták a labukat, ahol a kövek kozott csenevész fűszálakat babrál a szél, csak akkor mondta: majd találok rá valakit... Akad eleg öreg asszony ebben a városban. Ha egyszer igy fordult, hogy nem vehet az ember a sajat anyjának. — Meg morgott valamit, aztán azt is elharapta. Pipára gyújtott, tenyerével vedte a gyufa lángját a széltől s erről megint az édesanyja jutott eszebe, ahogyan tusko-testevel elebük állt, ha azzal zörgettek ra: van maganak fia, Sorosne? Nagyot szippantott a pipájából. — Eg mar — mondta jo hangosan. — Most nem kéne azanyamnak elibunk állni — tette hozza hirtelen s Covek, mintha elértette volna, rabólintott. — S ilyenkor nem él — folytatta Soros majdnem szemrehányóan.Esztendők múlnak el s az embernek alighogy eszibejut... Aztán egyszerre azt gondolja: hat ehhez mit szólna az öregasszony ? Lekanyarogtak az útról, átvágtak a földeken, amely tele volt hosszú, fekete forradasokkal, az eső nyomaival. A vetemenyeskertek mar zoldültek, hagymaszárak álltak vigyázzba, salatak guggoltak, mint boszoknyas marnak a tűzhely előtt. Soros azt gondolta: ma már minden reá emlékeztet? — A Zsilip-utcába megyek — nyújtott kezet a társának, mert valami furcsa nyugtalanság fűtötte. — Acs mamahoz? — szolt utaria Cövek s erre megállt. — Ahhoz — dormógte. — Assé tudom, mióta nem láttam. Nincs nekem idom ilyesmire — mondta majdnem haragosan, mert csak nem fog itt érzékenykedni! — Rendes asszony Acs mama. Nem nyögött, sápitozott, amikor megtaláltak nála a fáskamrában. Azt hitte szegény, egyszerű katonaszökevények vagyunk. Csak razta a fejet, mintha ki akarná szórni, belőle, amit látott. Akkor értette meg, mi törtenL amikor a fia Kőbányán lebukott. Benyúlt a gallérjába, mintha szorítaná valami. S úgy kopogott a konyhaajton, hogy egy pillanatra belenyilalt: hatha mar napin is el az öregasszony? Mindig veznácska volt, az arca mint egy aszalt körte, amelyről lefótt a le. S kezei, akar a gyökerek: inasok, bogosak... Negyvenhat nyarán látta utoljára, a küszöbön ült, amelyet kicsipkézett egy gránát és melaszos kenyeret rágcsált, „józsikám ingét eszem” mondta es fakó szemét nyugtalanul emelte rá. „Enni mégis csak kell” biztatta magát és nagyot, szárazát nyelt, mint aki nem érzi már az: étel izét. A kopogtatásra kinyik az ajtó. El, gondolta megkönnyebbülten s maga sem érti, hogy történt, de a feje odabillent a süppedt vállára, orra beszivta as ismerős mamaszagot, amely hervadt leveleket, vi seltes pamutholmit, csiperkegombát juttat az eszébe. — Maga az, édes fiam? Igazan? — kérdi az öregasszony es tenyerével felemeli az állat, úgy néz rá vizsgálódva. — Aztán, hogy vetődött ide? Sz’ épp eleg a munkájuk, most meg éppenséggel sok. Tudom en azt! — Munkánk az van, — hagyja rá s a csomagot jyurögetka zsebeben, a papirt bontogatja. Azt hitte HÉTVÉGÉN USZODÁBAN» TENGERPARTON SÁTORBAN ES WEEKENDHAZBAN áMSWVWQfc' HASZNÁLJA ON IS FELFÚJHATÓ GUMIMATRACOT A VILÁGHÍRŰ USA területén kapható száküzletekben, áruhazakban KELSO IMPORT. INC 15 W18th Street New York, N.Y. 10010 i Phone: 212 255-0099 ■ ..................................... 9 könnyebb az ilyesmivel előhozakodni. Nem bízik elégge a hangjában, eze’rt csak leteszi a kötényt, odébb pöcköli. — Nekem hozta? — kérdi Acs mama es szetteregeti az asztalon. — Magának... Egyszerre ram jött, hogy ... Nekem nincs már anyám, magának meg mar nincs fia. — Elhallgatott. Mindjárt megmondja azt is, ami ide- jövet motoszkált benne, csak leereszkedik arra a hokkedlire, mert jo itt ülni a fe’nyesre sikált lábasok alatt, a konyhaasztalra könyökölve, elnézni, hogy sürög az Öregasszony, hogy kenegeti ludtollal a palacsintasütőt, mert úgy látszik, palacsintasütést szakított félbe a jövetele. — Orókbefogadom magat, Acs mama — mondja tréfásan, mert ha nem igy mondana, elcsúszna a hangja. — Anyam, szegény, mindig azon sopánkodott: ki fog engem eltartani öregségemre, ha veled valami baj történik? Hat ő nem várta meg, hogy eltartsam.Magat tartom el, hallja-e? Acs mama hallja, mert megáll a keze a levegőben, a tűzhelyen felejti a palacsintasütőt, melyben haragosan pattog a zsír, de o most nem nyúl érte. Egész kis füstbodor gomolyog mellette, azt se bánja. A konyha megtelik égett szaggal s még jó, hogy ra lehet fogni, ez kaparja a torkukat, nem más, gondolja Soros és sürgetően köhög Acs mamara. — Mi ütött magaba, edes fiam? — mondja az korholón, de mosolyfele huzza szét a szája szelet , a szeme meg elhomályosodik, mint az ablaküveg, ha rálehelnek. — Minek engem eltartani? Hisz dolgozok én a szóvómuhelyben. Olyan százalékot vágok ki, hogy egy húszéves is megirigyelhetné. — Ha majd nem tud dolgozni, — ellenkezik Soros —, ha olyan öreg lesz, hogy... — Nem öregszek en meg — vág szavaba az öregasszony. — Akkor már reg meg kellett volna öregednem, mert az eveim megvannak hozza. De amióta visszamentem a gyárba, mással vagyok elfoglalva. Eltartott volna engem Gizi is, a lányom, oszt ülhettem volna otthon, rághattam volna magam Jóskám után, meg mind után, akiket megöltek a bitangok. Azért mentem munkába, hogy felejtsek. Most meg mar úgy tart engem a munka, olyan erősen, hogy megvénűlni sem hagy. — Nevetett es Soros körbejáratta a szemet rajta, aszaltkörte képén, amely megtelt, kisimult homlokán, fürge vállán, — Hat akkor... — mondta —, nyissunk ablakot, fiatalasszony. A friss levegő megkavarta a konyha levegőjét. — Újításom is van — mondta Ács mama. — Nem nagy dolog, de mégis tudjon róla, ha már őrökbe akart fogadni. Soros csak ült, a hokkedlihez tapadva, a forro edes palacsintát tömkodte a szajaba, amely gyerekkori vasárnapokat juttatott eszébe. — Fel sem próbálja a kötényt? — kerdezte elmenöben. Az öregasszony maga ele kötötte. A hasán elállt a ropogás uj kötény, a hajtas élesre vasalva ugrott előre. Mintha csak az édesanyját látna... Olyan egyforma volt a két kép, hogy le kellett hunynia a szemet... Most mindjárt meg fog szólalni s ugyanazt hallja majd, amit tiz esztendeje: — „Minek herdálod a drága pénzt?" — Ezer ilyen kartonkötény készül naponta az üzemben... — mondja Ács mama. — Jövőre meg mar ezerotszáz! S öt év múlva, meglátja lelkem, öt év múlva túl leszünk a háromezren. Soros megöleli az öregasszonyt, telitorokból felnevet: — .Nem ilyen kekszinűt kellett volna magának vennem, maga ehhez túl fiatal. Piros illeti meg az ilyen asszonyt, becsületemre! AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March, 7.1974.
