Amerikai Magyar Szó, 1973. július-december (27. évfolyam, 27-50. szám)
1973-12-20 / 49. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 20. 1973 Harcolni kell a Medicare költség emelés ellen Fontos, Hogy a kongresszus minél előbb intézkedjen az egészségügyi ellátás drágulása ellen, mivel a HEW (egészségügyi minisztérium) a Medicare kórházi biztositast nyújtó A-reszlegének költségét 84 dollárra emelte. Ez az összeg az, amit kórházi kezelés alkalmával az első napért a biztosítottnak fizetnie kell. A jelenlegi 72 dollárról 84 dollárra emelt kötelező költség 1968 óta az akkori 40 dollárról több,mint megkétszereződik. Az elmúlt év folyamán ez közel 17 százalékos drágulást jelent, sokkal többet, mint amennyit a Cost of Living Council — az arellenórző bizottság — mas területeken megenged. A tavalyi választási evben a kormány bejelentette, hogy az arkorlátozás a társadalombiztosítás szükségleteire is vonatkozik, ezért a javadalmazást csupán nem egészen 6 százalékkal emelte. Nelson Cruikshank, az öregkoruak szervezetének elnöke kijelentette: „Az orvosi költségeknek ez a hallatlan felemelese az adófizetők és Medicare java- dalmazasban részesülök számára, a Medicare kezdete óta sokszáz millió dollár költséget jelent.” „A gyakorlat azt mutatja, hogy a Blue Cross-Blue Shield es más privát biztosítási vállalatok semmilyen hasznos szerepet nem töltenek be, amit a Társadalombiztosítási Adminisztráció ne tudna sokkal hatásosabban betölteni.” Az óriási társadalombiztosítási rendszer ügyvezetésének költsége 1971-ben a javadalmazásnak 1.8 százaléka volt, de a Medicare A-(kórházi) részlegének a költsége 3.1 százalék, az orvosi, B-részlege'nek költsége pedig 12.7 százalékot tett ki. Semmi ok nincs arra, hogy a B-részleg költsége, az A-részleg költségének több mint négyszerese legyen. Bírósági eljárás eredményeképp nyilvánosságra kellett hozni a newyorki es környéki orvosi dijak statisztikáját es ez a kimutatás, helyek szerint, megdöbbentő eltérést mutatott. Egy vakbeloperáció dija például 300 es 550 dollar között váltakozik. A New York Times erről november 19-én „A Medicare Aranybánya Manhattan-i orvosoknak” címen irt. A cikk azt is kimutatja, hogy a Medicare biztosítottaknak sok esetben sokká] többet számítanak, mint amennyit a Blue Cross-Blue Shield, vagy mas biztosító vállalatok, privát egészségi programok kereteben fizetnek. A legújabb adatok sem mutatnak javulást, sőt a Medicare-t fizető közegek a közkincsnek nem megfelelő kezelői. Ezt közintézmény kell, hogy kezelje. A társadalombiztosítás az evek folyamán bebizonyította, hogy kiválóan alkalmas erre. Ha a kongresszus rövidesen meg nem szünteti a Medicare orvosok általi kihasználását, az egészségi ellátás költségéi mindenki számára egyre jobban emelkedni fognak. Milliók Nixon lakására az adófizetők pénzéből A Watergate botrányokkal egyidejűleg az is napvilágra került,hogy Nixon elnök kormányzata alatt, az adófizetők pénzéből, 10 millió dollárt költöttek atalakitasokra az elnök San Clemente-i, Key Biscay- ne-i otthonaiban és a Bahama-i Grand Cay-en Nixon elnök barátja, Robert Abplanalp otthonára, ahol az elnök gyakran tartózkodik. Állítólag minden átalakítást az elnök biztonsagának szempontjából vegeztek, de eziránt sok kétség merült fel. A képviselóhaz egyik albizottsága vizsgálatot indított ezzel kapcsolatban. Az albizottság elnöke, Jack Brooks (Texas) demokrata kifejtette: „Az ország nem köteles a legfőbb hivatalnoka számara határtalan számú luxusotthont bebutorozni es felszerelni, mikor már teljesen felszerelte számára a Feher Hazat es a Camp David-i lakóhelyet.” Brooks képviselő meg nem tudja, milyen törvenykezes lenne a legmegfelelőbb az ilyen túlkapások jelien, mert jelenleg senki sem felelős a költekezesekert és bárki adhat ezekre utasítást. Az albizottság tagjai szerint néhány hónappal ezelőtt a General Services Administration mindössze 40.000 dollar költségét jelentett az elnök privat lakásaival kapcsolatban és Camp David-rol semmit. De azóta elismerte, hogy a Nixon adminisztráció alatt Camp David-re 2.4 millió dollárt költött. „Nixon elnök védelmezői azt állítják, hogy az infláció okozta a magas költségeket,” mondotta Brooks képviselő. „De a 150.000 dolláros, fütött uszodát nem említik. Sok ezer másnak van sajat uszodája, amiknek építése 5-tol 15 ezer dollárba kerül es ezeket teljesen kielégítőnek tekintik.” Az albizottság megállapította,hogy a Titkos Szolgalat áltál ajánlott, kezdetben szerény átépítési kérelmeket alaposan kibővítették Nixon olyan barátainak kérelmére, mint Charles G. (Bebe) Rebozo, Harold Lynch es Herbert Kalmbach. Brooks képviselő javasolni fogja, hogy az uj törvénykezés azt is megszabja, hogy az elnök biztonságára költött minden kincstári összeget nyilvánosságra hozzanak. AMERIKAI , MAGYAR SZÓ Published weekly, except 3rd -A 4th week j in July by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N.Y.10003| Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31.1952 under I the Act of March Jíl, 1879, at the P.O. of I __________ New York, N.Y. | Előfizetési, árak: New York városban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $ 12.50, felevre $ 7.00. Minden más külföldi I országba egy évre $ 15.- félévre $ 8.00. 1 •. \ \ 'iR I. _Y rVüsH'jh'J ’■ * ’ \ 15 V i MIT KELL KÖVETELNI AZ ENERGIAHIÁNY VÁLSÁGBAN? 1. ) Visszaszorítani a benzin arat 35-40 centre gallononként. 2. ) Rögzíteni a benzin es a futó olaj árat. 3. ) Bevezetni haladék nélkül az elosztási rendszert. (Jegyrendszert-) 4. ) Minden munkás legyen jogos munkanélküli biztosításra, mindaddig, amig nem kap uj alkalmazást. 5. ) Fel kell emelni a munkanélküli biztositast a munkás keresetének 75 százalékára. 6. ) Városi, állami és szövetségi szubvencióval meg kell szervezni a tömegközlekedést. 7. ) Államosítani kell az olajtermelest es azt a népi szervezetek képviselőinek hatáskörebe kell helyezni. Egyre nehezebb családi hazat vásárolni Újabb peldaja annak, hogy a kormány inflációellenes intézkedése elsősorban a kisjövedelműeket érinti, — a házkölcsön-kamat nagyfokú emelkedése. A házkölcsónök utáni kamat szeptemberben általában 9 vagy 954 százalék között váltakozott. 854 százaléknál kevesebbet csak azokban az államokban számítottak, ahol uzsoratörvenyek a kamatot 8 százalékra korlátozták. A közép-és kisjövedelműek számara családi ház vásárlása egyre nehezebbé vált vagy teljesen lehetetlen lett. Nemcsak a kamatláb magas, de mindenütt nagy lefizetést kivannak s ilyen nagy készpénz ösz- szegek nem allnak az átlag dolgozók rendelkezésére, A megcsappant üzleten egyes ingatlan-ügynöksegek úgy próbálnák segíteni, hogy lehetővé teszik a házvásárlónak, hogy három éven belül a kamatlábat revidiálják, ha a kamatláb rátája országosán esik. Egy ohioi építtető festéket ad az uj ház vásárlójának festési utasítással és a vevő által végzett festési munkát a lefizetési összegbe beleszámítják. Egyre több városból jelentik, hogy régebbi családi házak tulajdonosai maguk adnak hazkölcsónt a vevőnek, ha az banktól nem tud szerezni. A luxusházak építtetői es ingatlan ügynökei nem panaszkodnak. Az üzlet náluk jobban megy, mint valaha, mert a jómóduaknak, a magasabb fizetési osztályba tartozóknak sem a magas kamatláb, sem a nagyobb lefizetendő összeg nem okoz akadalyt: szükséges kölcsönt minden további nélkül megkap jak. Nem igy a kiskeresetű dolgozok.1 Sok ingatlan- ügynökségnél külön alkalmazottakat bíznak meg azzal, hogy egész nap bankoknak es takarékpenztarak- nak telefonáljanak, hogy megtudják, melyik adja a legjutányosabb kölcsönt, vagy egyáltalán adnak-e kölcsönt. A városperemeken, ahol nemrégen még gombamódra elszaporodtak a főleg családi házakkal foglalkozó ingatlan-ügynökségek, most egymás után csuknak be. New Yorkban, a subway egyik végállomásánál Queensben, ahol az utóbbi években minden üres, még fülkenagysagu üzlethelyiségbe is ingatlanosok költöztek, legutóbb már hat másfajta üzlet foglalta el a volt házügynöksegek helyet. Szeptember óta valamennyire javult a házkölcsön helyzet, de nem annyira, hogy ez lényeges változást hozzon. A családi ház vásárlás megnehezítése az eddigi súlyos lakáshelyzetet is fokozottabban érinti. i . ,'l . , J , . y _ : Z m